» Archívum: megjelenített kategóriák

Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


35 megfelelő bejegyzés.

Minekután ilyen jól bemutatkoztam, megérdeklődtem a többiektől, hogy mikor cserélték le a tanárnőt, mivel az utóbbi 2 vagy 3 úszáson nem voltam jelen, ennek ellenére egyébként csak egyre vagyok beírva hiányzónak. A srác azt mondta, hogy két hete. Minden esetre nem vágja a tanár, hogy ki kicsoda, úgyhogy úgy döntöttem, megjátszom ami már régóta az agyamban jár. Egyszerűen eljövök úszás helyett. Úgyhogy ma kb. 10 percet töltöttem fürdőruhában, de még vízes se lettem. Ebből nem kívánok egyébként rendszert csinálni, mert végülis úszni nem rossz dolog, csak fárasztó, és ma még sokminden áll előttem. Talán. Maybe találkozom WiZARD-dal & more things to come.

Miként is volt a mai napom eddig. Először is 3 órája vagyok talpon, de még bírom. 7:00-re beértem a BME uszodájába, ahol ugye órám van ilyenkor. Felfedeztem, bent észleltem, hogy új oktatót kaptunk, aki még nem vágja a neveket.

Nem voltam ott, mikor a nevemet olvasta (kicsit késtem), ezért odamentem hozzá:
- Haszpra Olivér. H-val. Haszpra.
- Asztmás?
- Nem, H-val. Haszpra.
Betűzzem? Az email címemet betűzni szoktam.

7:45, Haszprus megérkezik a HSZK elé.
7:51-kor már információra éhes kocka horda ácsorog a HSZK előtt, az ujjaikat tördelik, a HSZK bejárati üvegajtaján leskelődnek befelé, kémlelik az Kulcsembert, aki az ajtót nyitja.
8:00-kor megérkezik a kulcsember, a kockák habzó szájjal teperik le és vágtatnak át összetaposott testén, hogy megszerezzék a napi adag informatikai betevőjüket, vagy éppen blogoljanak egy jót.


Ma frankó nap volt, mert:
  1. Reggel fel bírtam kelni, igaz, három órával később a kelleténél, de ez lényegtelen.
  2. Kényelmesen elindultam suliba, bár a buszon nem jutott ülőhely, de ez a minimum
  3. Újra láttam a haverokat.
  4. 12-től 14-ig Programozás alapjait hallgattam, közben egy háromnegyed órás alvás beiktatásával.
  5. 15.15-től 16.45-ig Közgazdaságtan volt, ahol jót dumálgattam.
  6. Hazafelé volt egy jó kis séta.
  7. Meg még a fodrászhoz is beugrottam, és belőtték a sérómat
  8. Haza pedig úgy érkeztem hogy egész nap nem ettem semmit, és iszonyat fincsi vacsora készült nékem (Ugyanaz ami lenni szokott, de valahogy mostanság jobban ízlik
Negatívumok:
  1. Suli szaksz
  2. Fodrásznál időpontot beszéltem meg, de várattak negyed órát, miközben az egyik munkaerő ráadásul szabad volt, csak ő meg várt egy másik megbeszélt időpontra. Ahelyett hogy engem odahívott volna...
Mindjár elmegyek kitisztítani a hajamból a hajamat. Mármint a levágott részét

Ha pedig holnap reggel fel bírok kelni, akkor megin megyek suliba, és ezt így egy darabig még próbálom folytatni


Asszem láttam a BME-n egy srácot, akivel egy osztályba jártam általános 1-4. között. Rákerestem interneten, és bizony, ezek alapján már tény, hogy jár a BME-re egy srác, aki úgy néz ki mint ő, és legalább egy, akinek az a neve mint neki És ha szerencsém van akkor ez a két tulajdonság metszi is egymást. Ha legközelebb látom, rákérdezek, hogy ő-e az. Vagy megkérdezem a levelezőlistán. Ez utóbbi asszem gyorsabban eredményre vezetne. Na meg is tettem.


Daily blog. Reggeli dugóban állt a Tétény-busz, mikor egy útfelújításról jövő markológép a szembejövő sávban elviharzott tőlünk 5-10 méterre. Nade hogy? Láttatok már gettós filmet, amiben a gettós kocsi orra fel-le pattog? Bizonyára igen, de hogy mindenki tutira képben legyen:



Na szóval valami ehhez hasonló módon hasított el mellettünk a markológép, bár szerintem simán rugózott annyira, hogy volt olyan időpont amikor egyik kereke se ért földhöz, hanem a levegőben suhant A látványon jót röhögtem, körbenéztem, és konstatáltam, hogy nem én voltam az egyetlen aki látta a látnivalót, mert páran szintén csodálkozva bambultak, alig hittek a szemüknek

Sajna a buszon állni voltam kénytelen, úgyhogy nem maradt már időm hogy átnézzem még egyszer a C programozási jegyzeteket. Ez azt hiszem hiba volt. És az is hiba volt, hogy a kis-ZH-n nem láttam meg, hogy az A4-es lap legaljára oda van biggyesztve egy harmadik feladat is, mert azt letakartam a karommal. Ehh. Utolsó két percben vettem észre. Gáz. Mindegy.

A tanár valami 20 perccel tovább tartotta az órát, mint ameddig kellett volna, ezért XTR-rel csak néhány percet tudtam dumálni. Tegnap megbeszéltük hogy találkozunk és cserélünk filmeket meg ilyesmi. Megmutogatta hogy milyen überkool PDA-t vételezett. Engem igazából annyira nem nyűgözött le a dolog, mert tudom hogy milyen a PDA, WiZARD-ét már láttam a Microsoft-előadáson.

Húha, XTR el fogja olvasni ezt a bejegyzést, és nemtom mi lesz. Megsértődik és nem adja vissza a compact flash kártyámat amin adtam neki zenéket (saját alkotások ofkorsz). Kell ez nekem?

Analízis után úgy döntöttem, hogy most aztán már elmegyek a BME saját szemészetére (gizda hogy van nekik ez is, nem?). Ott mindig váratják az embert egy jó ideig (igaz csak most voltam másodszor , annak ellenére, hogy nincs bent a rendelőben senki (mármint páciens). Minden esetre két hét gyógykenőcs vár a szememre, mert összeszedtem némi árpát. Szerencsére igazából olyan szinten nem látszik, hogy kb. semennyire se De addig no kontakt lencse.

Hazafelé pedig szerencsére pont akkor jöttem, amikor apám is, így kaptam egy fuvart.

Viszont most itthon vagyok és éhes vagyok ezerrel. Megnézem van-e még a tegnapi pizzából.



Baze, hétfőre el kell készíteni a C nagyházi specifikációját, meg még a csütörtöki digit ZH-ra is kellene készülni, utóbbihoz nagyon kéne má egy nyomtató mert most senki se mondja nekem hogy ~70 oldalnyi PDF-et élvezet monitorról bevágni. Ráadásul a házi feladat is neten van kihirdetve, etc, etc. Az a gáz hogy mire megjön a Rufusznak a nyomtató, addigra már nem marad annyi lém hogy meg is bírjam venni

Update 01:40 Sőt hétfő reggel kis-ZH is lesz számítógéplaborból. :'(


Haszprus uratok mai napi kalandjairól olvashattok eme blogbejegyzésben.

Uratok éjjeli fekvés után reggel kissé nehezen tért magához, a Tétény buszt így lekéste, de nem volt reggel dugó ezért beért analízisre órakezdés előtt. Analízist félig átaludta a reggeli capuccino ellenére, de a Digitális technikát nem, bár az egyre unalmasabbá válik, és a főelőadó azt hiszem teljesen elvesztette a kezdeti tiszteletünket, erre az órán tapasztalható igen magas zajszintből következtetek. A tanárt már alig hallani néha tőle...

Ez a két órám volt ma. Lett volna még 15.00-kor egy analízis fakultáció, de a franc se marad ott, nekem semmi dolgom 12.00-től 15.00-ig, hacsak nem az hogy megebédelek. Bizony megebédeltem, a Burger Kingre esett a mai választásom, immáron harmadszor. Eltökélt szándékom hogy végigegyem a Burger King étlapját Rendeltem egy New York Burger menüt, 639 Ft-ért, kérdezték hogy akarok-e nagy kólát meg krumplit, mondtam hogy ja, erre kiderült hogy ingyé van ha van diákigazolványom. Rulez.

Vettem aztán egy Parker tollbetétet meg egy másik tollat, mert megtehetem hogy két tollam legyen egy helyett. Eltökélt szándékom hogy veszek mostanság egy tolltartót is, mert egynél [ill. 1 főtoll + 2 backup tollnál] több tollal járok e hét hétfő óta.

Beugrottam a budai Skála mellett nemrég megnyílt felújított vásárcsarnokba, hogy lecsekkoljam milyen. Nos.. Kissé büdös van bent, ahogy az egy piachoz illik, és a legfelső szinten cigányasszonyok kínálják portékájukat miniatűr standokba rendeződve, azok előtt üldögélve, néhol egymással szemben, így aztán köztük átpaszírozni magamat már némileg kellemetlenné is válhat, merthogy helyben szerintem igen erős hiány van. Elég fura egyébként egy lowend, de mégiscsak pláza jellegű épületben ilyen alsó kategóriás eladónépséget találni a máshol megszokott plázacicák helyett. Persze aki inkább a piachoz van szokva annak lehet hogy bejön ez.



Hétfő. Kb. 2,5 órát aludtam, de nem volt végülis gáz. Reggel dobtam egy jó adag kávét. Számítógép laboron jeleztem a tanárnak, hogy lényegében ott tartok hogy már kérdezni se tudok, annyira nem vágom Analízis jó volt, kapizsgálom a dolgokat. Utána rohantunk Digitális technika házit beadni, és elfilozofálgattunk, hogy mi lenne ha egyszerűen lenyúlnánk a folyosóra kirakott ~400 darab házi feladatot... Fizika kevésbé volt jó, aztán lett volna még egy angolom meg egy fakultatív analízis gyakorló a csütörtöki zh-ra, de ezeket inkább kihagytam és jöttem haza. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy minél több tárgyat hagyok el - ofkorsz a fakultatívak közül - annál nagyobb valószínűséggel veszek elő itthon valamilyen tanulmányi anyagot, és tanulok.

Holnap tanítási szünet, ezt még nem tudom mire kellene kihasználnom. Több variáció is van, ezek közül a leghasznosabb lenne, ha tanulnék.



Picit későre jár, ezért elmegyek szunyókálni. Hihetetlen, de ma sem lesz meg a 8 órás alvás. Minden esetre nagyjából kész lettem a digit házi megoldásával, már csak le kell tisztázni. Igaz, az is lesz még legalább egy újabb óra

Ezen a héten analízis ZH lesz. Nemtom megírjam-e, mivel nem vagyok köteles, ti. akkreditálták nekem ezt a tárgyat. Viszont azért érdekelne, hogy mennyire vágom, meg hát nem is ártana megtanulni majd az analízis 2 miatt. Egy a gáz. Ha most erre készülök, akkor nem tudok annyit készülni a digit zh-ra és a bsz pótzh-ra, mint úgy egyébként. Meg persze a többi ZH-ra se. Dilemma.



Aahh bazz mekkora állatok vannak... LOL!!!

Flashmob jelentésével mindenki tisztában van? Flashmob = valami tök értelmetlen dolgot egyszerre több ember véghezvisz előre, titokban megbeszélten, más emberek meghökkentésének céljából. Első magyar flashmob pl az volt hogy a Deák Ferenc téren meg kellett jelenni 18.00-kor (asszem) és a harangszóra esernyőket ki kellett nyitni. Mindezt full napsütésben, kb. 200 ember

Naszóval mekkora állatok is vannak? Ilyen levél a BME elsős informatikusok levelezőlistáján BSZ ZH előtt:
-----Original Message-----
Subject: BSZ ZH

Csinaljunk flashmobot a bsz zh-n.Nem kell semmi durvára gondolni, csak ha valaki valamilyen feladatot nem tud megoldani, akkor ahoz leirja a dimenzio-tételt.
LOL! Mekkorát néznek már a javító tanárok amikor mindenkinek ott vannak az oda totál nem kapcsolódó dimenziótételek bizonyos feladatok megoldásai helyett?!

Yo a kedvem, mert...

Úgy döntöttem ma reggel, hogy végülis egyértelműen bemegyek BSZ (bevezetés a számításelméletbe) ZH-ra. Mit veszthetek, max 3 órányi utazást és készülődést. Eredménye tulajdonképpen nem sok lett, csak annyi, hogy megtudtam, hogy nagyjából mikből kell majd készüljek a pótzh-ra A termet fél órával a beadási időpont előtt elhagytam és ellátogattam a BME környékén levő Burger Kingbe, ahol úgy döntöttem, hogy ezúttal a dupla sajtburger örömeit próbálom ki. Nos, a dupla sajtburger egészen fincsi, bár a cucc sajátosan száraz, ahogy azt a BK-ban szokták. A McDonald's kajái valahogy szaftosabbak és sokkal puhábbak. Egyéni preferencia kérdése, hogy ki szerint melyik a jobb, nekem a meki jobban bejön, ellenben a BK sokkal különlegesebb hisz oda nem szoktam járni. A változatosság gyönyörködtet.

BK után visszamentem BME-re, ahol egy BSZ előadás izgalmai vártak rám. Sajnos az új témakört semmivel sem vési lassabban a táblára Simonyi, mint az eddigieket, úgyhogy a tempó továbbra is észveszejtő, óra közben bármi megértése teljesen kizárt. Mondjuk lehet, hogy másként lenne, ha tanulnék az előadások közötti napokon.

BSZ után Fizika, ahova gondolkodtam hogy bemenjek-e, de végülis bementem. Imónak megígértem hogy jegyzetelni fogok, ez tulajdonképpen erősen hasznomra vált, mivel hosszú idő óta ez most az első fizika óra, ahol nem alukáltam, hanem figyeltem. Egyébként a fizika második felében bejött az a tanár, aki mindenféle kisérleteket szokott nyomatni az F229-ben időnként, és ezúttal sem okozott csalódást, tökjó dolgokat láthattunk, közben volt sok röhögés. Tényleg baromi érdekes [meglepő és mulatságos] dolgokat tud a fizika mutatni. Noha olyan tárgy, amit rühellek mióta világ a világ.

Fizika után elvontattam magam az F épület III lépcsőház felső emeletére, ahol többedmagammal betekintést nyertünk a múlt hét csütörtökön írt fizika ZH-kra. Erről azt érdemes tudni, hogy fél ponttal lemaradtam arról, hogy átmenjek, így most feltétlen meg akartam nézni a dogát, nincs-e valami amire kaphatnék pontokat. És volt. Hál' az égnek. Innentől aztán igazán happy day volt. Kaptam fél pontot egy részszámolásra, és kaptam egy pontot egy olyan feladatra, amit egyszerűen átugrott a javító tanár szeme. Rulz. Zsír. Emeletes csúcskirály.

Az ezt követő órát azzal töltöttem, hogy ábrándoztam arról, hogy a BME környékén lakhassak és ne kelljen tömegközlekednem. Naponta 2 órát igazán értelmesebben is el lehetne tölteni, nem? Az heti szinten 14 óra. Ha teszemazt heti 14 órát tanulnék, mekkora zsírkirály lennék má..? Minden esetre ma megúsztam a tömegközlekedés nyomorát azáltal hogy apám hazatranszportált személygépjárművével.


Kurva gecibe a faszom ki van az egész rohadt szaros tanulással meg a tömegközeledéssel. Először is nem akarok holnap ZH-t írni, úgy döntöttem tök fölösleges volna, mert minimum és egyúttal maximum 10 pontot érhetek el, mivel egy feladattípust tudok megoldani, a többiről meg gőzöm nincs. Padtárs kihasználásához nincs elég pofám. Így a minimális pontszám nem megszerezhető. Viszont utána volna még két órám, amire be kéne menni, mert ezekből az egyik bizony BSZ, a másik eh... hát a másik az fizika, az az óra amin rendszerint aludni szoktam mert egyszerűen nem bírom elviselni, olyannyira távol áll tőlem az egész. Ergo most menjek be egyetlen óra miatt? Aaaaaa, bazze, sokkal kevesebbet hezitálnék ha nem itt laknék a halál f#szán.

Kurvára elegem van már a közlekedésből, 10 éve napi 2-4 órát utazok és ez rohadtul ingerlő. Egyszerűen nem bírom.


Ha lenne a háznak uszodája

©   Haszprus   |   bme, úszás
Komolyan mondom hogy ha lenne a háznak uszodája mint a mai divatos lakóparkoknak, akkor lejárnék úszni. Totál rá vagyok gerjedve. Viszont mivel nincs a közelben uszoda, ezért nem járok, csak a normál BME-s órákra. Azok viszont péntekenként vannak, és mostanság csomó pénteki nap helyett szünet volt ilyen-olyan okokból. Most pénteken is szünet lesz, ezé nem lesz úszás, suxx. Persze elmehetnék úszni külön, de lusta vagyok. Majd meglátom mi lesz. Jövő héten nincs ZH-m, ezért időm mint a tenger. Igaz, utána azért lesz még csomó ZH. Bazzeg és ez legalább 5 éven át. Suxxor.

Ez a mai nap igen kellemes volt. 6-kor kelés, 7.15-kor időben indulás, 8.15-től analízis, és kivételesen ott voltam kb. negyed órával előbb, mert nem nagyon volt reggel dugó. Meg mert elértem a Tétény-buszt. Ebből következően kivételesen le bírtam ülni a haverok mellé, aminek eredménye az lett, hogy nagyjából egész analízis alatt a Digitális technika házival kapcsolatos problémákról konzultáltunk. De szerintem hasznos volt, nekem biztosan. A Digitális technika órát ma Selényi Endre tartotta, azaz a tárgy hivatalos előadója. Mintha romlott volna egy cseppet az óra érdekessége, de mindegy. 12-kor indultam haza, közben beugrottam a helyi mekibe. A kiszolgálásról: nem volt sorbanállás, ellenben szendvicsek sem voltak, úgyhogy McRoyal + ajándék befigyelt. Az eset érdekessége, hogy a rendelésem felvétele után közvetlenül a srác már kérdezte is hogy milyen kólát kérek, semmi szarakodás az órával meg ilyesmi. Grat. ez a helyes hozzáállás, legalábbis a vevő szempontjából 13.00-ra már itthon is voltam. Közben lemértem, hogy a buszmegállóból kb. 8-9 percet kell lábfájdító tempóban felfelé gyalogolni hozzánk

Mai napi BME-s ismerősökkel összefutások: R. R-ről azt kell tudni, hogy gimnáziumban 5-7. osztályt együtt végeztük, majd ő átment a Fazekasba, mivel túl gyérnek találták a sulink elit osztályának a matematika oktatását. Jelenleg a BME-n 5,03-as átlaggal rendelkezik. Szal nem gyenge a srác.

Holnap BSZ [Bevezetés a számításelméletbe] ZH, csupa móka kacagás. Úgy hallottam, van akinek ez a tárgy semmi újat nem mondott, mert gimiben 3-4 évig tanulta, és van olyan, aki köpni nyelni nem tud ha kap egy BSZ-feladatot, én az utóbbiak csoportjába tartozom egyelőre, bár ezen állapotomat nem szándéxom hosszú távon is fenntartani.

Napi blogolás. Kelés 6.00. Indulás 7.15, nem késve. Ebből következően Tétény-busz elérése, ami általában nem szokott sikerülni. Analízisre (8.15) időben beérés. Bevezetés a számításelméletbe, 8 feladatból 1-et meg tudok csinálni, többihez nem sok közöm van. Csütörtök reggel ZH belőle. Programozás alapjai. Ílommanó. 13:53 Programozás alapjainak idő előtti befejezése (tanár által), Boráros térre átmenetel, McRoyal szendvics rendelése, McRoyal szendvics eszetlen tempóban elkészítése, üvöltözés hátra a pénztáros által, hogy "siess már, siess már!!", 59. másodpercben az óra leállítása, McRoyal a 61. mp körül a tálcámra kerül, McRoyal árának közlése, fizetés, további fél perc szarakodás ebből kifolyólag, másodperc-számláló nem pörgés. Haszprus az egészen mosolygás, magában a pénztáros elismerése, ez igen, így kell csinálni. Egyetemre visszamenés, régi osztálytárs hölggyel találkozás, megtudás hogy ő is a BME-re jár, csodálkozás, örülés, röpke beszélgetés. Rohanás F épületbe, múlt csütörtöki fizika ZH eredményének megtekintése, mormogás, fél ponttal az elégségesről lecsúszás. Rohanás F épület másik lépcsőházába, kiizzadás, Közgazdaságtan ZH-írás, eredményt még nem tudás, de reménykedés. Hazaindulás alternatív útvonalon, közben megéhezés, közvetlen hazamenés előtt McDonald'sba betérés, újabb McRoyal evés, ajándék kapás. Hazaérkezés, blogolás.

Holnap Közgazdaságtan ZH. Elolvastam a Mikroökonómia könyvet a 130. oldalig [ameddig kellett]. Hogy mi maradt meg belőle, az egy másik kérdés. Igazából nem túl sok A feladatokat pedig nem nagyon vágom egyelőre, talán azokra vetek még néhány pillantást, minden esetre majd holnap remélem kisütünk valamit ZH közben...

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ma reggel elsőre sikerült betenni a kontakt lencsét. Igaz ez már előfordult a múlt héten is párszor Mindegy úgy tűnik kellett pár alkalom mire rájöttem a helyes technikára

Ugyanakkor 8.30-kor kezdődik a Számítógép laborom, szóval.. most 7.58 van.. asszem inkább elmegyek az optikushoz és veszek még kontakt lencsét. Csak előtte felülbíráltatom a dokival hogy vajon -0,75 tuti elég-e. Pedig ma van a nagyházi-specifikációnak a napja. Mindegy.


Egy, az utóbbi időben hanyagolt ismerősöm kedvéért egy idézet Kerékgyártó György Mikroökonómia mérnököknek és műszaki menedzsereknek című könyvéből:
A költséghatékonyság azt jelenti, hogy adott nagyságú outputot a lehető legkisebb költségráfordítással állítsuk elő. Vagy ami ugyanazt jelenti, hogy adott költségráfordítással a lehető legnagyobb outputot állítsuk elő.

"Elmondom, a múltkor ilyen volt..."

© Belga - Ovi
Szóval tegnap Digitális technikán egy Fehér Béla úr helyettesített, ismét. A MicroSim Designer nevű windowsos programot kívánta bemutatni. Hozott egy laptopot e célból, és rányomta a kivetítőre. De az picit elcsúszva adta be a képet. Szóval a teszemazt 800x600-as felbontásból 50 pixel a bal oldalon lemaradt, 50 pixel alul lemaradt, a jobb oldalon és fent pedig volt fölösleges 50-50 pixelnyi kivetítésre feketén maradt hely. A kivetítő vásznát ugyan lejjebb lehetett volna engedni, de vmiért az se jutott eszébe. Gondolkodott rajta percekig, aztán közölte sajnálkozva, hogy hát sajna nem fogjuk látni így a kép egy részét és hogy ez elég kellemetlenül fog érinteni minket. Aztán valaki benyögte, hogy mivel úgyis Windowsban dolgozik a csávó, esetleg megtehetné, hogy jobbra és fel húzza az aktuális ablakot némileg. Hát igen... Ehhez azér már szakérteni kell

Aludtam kb. 16 órát. Ezt döntsétek meg! Igaz, elég nagy szaggatásokkal, mert kb. 16.30 körül elaludtam, 24.00-kor felébredtem de megpróbáltam visszaaludni, aztán onnantól reggel 8-ig aludtam de sokszor felébredtem közben. Viszont tökjó volt

Jövő héten két zh úgyhogy tanulnom kéne most hétvégén. Mikroökonómia + Bevezetés a számításelméletbe.


» régebbi bejegyzések

a jövőben szeretnék napnyi bejegyzést látni a főoldalon.   Csak regisztrált felhasználóknak.