» Archívum: megjelenített kategóriák

Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


66 megfelelő bejegyzés.


A telek. Elég rég vettük. Egy darabig jól elvoltam rajta, aztán meguntam, először a körteformákat, aztán a vizes homokvárakat, végül azt hogy nincs vezetékes víz. Az utóbbi években nem sok időt töltöttem ott, volt pár év szerintem amikor ki se mentem. Idén nem először vagyok kint, és már múltkor is tetszett, ma meg főleg. Anyámmal és apámmal voltam, kellemes idő volt. Csend, és jólevegő - nagyon rég volt már e kettőben részem. Odafelé apám még nem akarta hogy vezessek, visszafelé simán benne volt. És senki se bánta meg. Különösen én.

Baumaxban vettünk előszobába végre valami akasztót.



Osztálylista

©   Haszprus   |   barátok, bme, történelem, 12e

Elkezdtem szervezni a régi osztályom levlistáját. Maybe megkönnyít majd egy-két dolgot, legrosszabb esetben pedig nem. Ahogy hallom, a nálunk fiatalabb osztályokban remekül üzemel a dolog.

Update 22:24: (Részben az első két kommentre válaszul) Igazából nekem lenne kedvem (az osztálytársaim voltak az utolsók akik képesek voltak programokat együtt megszervezni ill résztvenni dolgokban) de úgy tűnik a legtöbben az érettségi után 3+ évvel úgy vannak vele mint ti. Mindegy, a listát megcsinálni nem volt meló, és ha netán összejön általa valami, annak akkor lehet örülni.

Ami tuti, hogy hallottam már más helyekről hogy ez a dolog működőképes. Lehet hogy ott jobb közösség volt, nemtom.

Az a jó, hogy ha tök fölöslegesen hoztam létre a listát akkor sincs semmi.

Valójában azonban az a helyzet hogy legtöbbjükre nekem sincs semmi szükségem. Jól érzem velük magukat, de nem hiányoznak az életemből. A konkrét személyek. A programok, kirándulások, táborok, bulik viszont igen.

Nyilván itt a bme-n kéne valami társaságot összeszervezni, de nehéz ügy, az emberek nem ismerik egymást, és nem kötődnek egymáshoz olyan szinten, mint gimiben. És ha még vannak is barátságok, ezek akkor se fognak össze 2-3 embernél nagyobb csoportokat.

Arról már ne is beszéljünk, hogy aki esetleg vidékről jár be, az egy rövidebb hétvégi összeröffenésben valszeg igen kis eséllyel lenne benne.


Analszig & jogsi

©   Haszprus   |   történelem, life, bme

Analszig meglett, és meghökkentő gyorsasággal megérkezett a jogsim is.

Fáj a torkom és a fejem, hétfőn megfázhattam vagy ilyesmi. Reggel vettem strepsilst, ám a helyzet csak rosszabb lett. Ma kihagytam (éppen kihagyom) az szgkultot, vmint egész nap halálos fáradtság volt rajtam, noha tegnap 22.30 körül képes voltam elaludni.

Nem jó körülmények a pénteki digitszighez.


Eszperantó

©   Haszprus   |   történelem, life
Tegnap este elkezdtem eszperantóul tanulni (egy '68-as tankönyvből aminek az első eszperantó mintaszövegében már rögtön a szocializmust építik), és ma este folytattam, mert marhára nincs kedvem a bme-s anyagokkal foglalkozni.

Így csütörtök tájékára már totál hulla vagyok. A helyzet az, hogy szúnyog-invázió van, és amikor éjjel 1-3 körül lefekszem, kivétel nélkül mindig elalvásomat akadályozandó van egy szúnyog a szobában. Lámpa fel, várakozás, szúnyog nem látható, lámpa le. Majdnem elalvás, szúnyog megin megjelenés, csapkodás/leszarás, elaludni próbálás. Maszat egész éjjel falat/ajtót/dobozt kaparás, zajcsinálás, felébredés óránként. Reggel totál kómásnak levés, negyedik napon délután bealvás.

Elsősegélynyújtó vizsgát 15-kor letettem sikeresen, de az órarendem nem teszi lehetővé a petzvál ill. okmányiroda meglátogatását egészen keddig. Nem mintha számítana bármit is hogy mikortól vagyok egy fölösleges plasztikkártya tulajdonosa.

Valszámot V@rga K@talinnál vettem fel, ill. nemcsak én, hanem Mf meg még jópár ember is, és marhára örülünk, mert úgy néz ki, nem tekint mindent trivialitásnak. Ez az első órán inkább nyűg volt mint előny, de reményeim szerint későbbre is megtartja ezt a jó szokását. A siránkózókat pedig tájékoztatom hogy mostantól nem átlagolják a sikertelen zh-t a pótzh-val és a gyakiv-vel, hanem a jobbik számít. Sikeres zh esetén továbbra is lehet javítani (meg rontani) a pzh időpontjában, átlagolós módszerrel.

Egyúttal döntöttem a csütörtöki hármas ütközésemről: webprg valszám és szghálók közül valszámra fogok bejárni. Szghálókból van valami jegyzet, webprogból felrakja a kivetített anyagot netre, a valszámra pedig mivel egy szakiránykövetelmény töki is épül, ezért egyértelműen a három közül a legnagyobb jelentőségű.


Tisztelt Haszpra Olivér!

A digicam oldalon talalkoztam a fotoival, amik nagyon megtetszettek. Tervezek egy kis peldanyszamu, csak kulfoldon (USA) megjeleno kiadvanyt, amihez budapesti fotokat keresek. Kerdesem az lenne, hogy hozzajarulna-e ahhoz, hogy az On neve feltuntetesevel felhasznaljam a fotoit? Amennyiben igen, akkor az osszes Budapest temaju fotoja erdekelne, amiket a kovetkezo cimre kuldhet: [censored] Vagy egyeb esetben kerem mondja meg, hogy milyen feltetelekkel hasznalhatnam a fotokat.
Valaszat elore is koszonom!

Udvozlettel!

[censored]

Mi a véleményetek? Vajon milyen feltételeket lehetne szabni? Joghallgató kollégánk véleményére is kiváncsi vagyok


Na kihirdették Az internetmédia kérdései c. tárgy időpontjait: k & cs 16.15-18.00, így a frissített órarend még szarabbul néz ki:

Titkon reménykedtem, hogy olyan időpontba tegyék, hogy ne tudjam felvenni, hát nem jött be. Most aztán igazán nagy kérdés állt elém: leadjak-e valamit. 48 kredit sok. Sok, mégpedig az ütközések miatt, és a lyukas-órák miatt. Kurvasok ütközés, kurvasok lyukas-óra, hasztalan délelőttök, estébe nyúló nappali tagozat, némely órák garantált átalvása.

Update 19:11: Ha a kép fölé viszed az egeret, láthatod álmaim órarendjét tökugyanezen órákból kirakva.

Update 2005. szep. 12. 21:21: az átalakítás nélküli órarendet frissítettem a remélhetőleg ultimate verzióra.


Rend és reluxa

©   Haszprus   |   fotózás, life, történelem, art
Oh yeah, végre. Visszakerestem az archívumban, hogy mikor is csináltattuk az ablakot meg redőnyt. Május 31. Figyelem. Azóta ígérgették, hogy jönnek hamarosan a reluxával. Mi pedig vártunk rájuk, hiszen jobb ha egyazon fúrja meg az ablakokat, amelyik beszerelte őket, így esetleges szar munka esetén nincs cégek közti egymásra mutogatás. Végül kb. másfél hete bejelentették, hogy nem fogják megcsinálni a reluxát, ugyanis kiszálltak a bizniszből.

Szóval több mint 3 hónapja át van rendezve a szobám amiatt, hogy az ablakok hozzáférhetőek legyenek szerelési céllal. Ugyanennyi ideje hiányzik a függöny is. Királyság. Még fél óra és függönyöm is lesz, fél órája már reluxám is van. Rulz.

Minek reluxa amikor van redőny? Egyszerű. Délutánonként 3-4 órán keresztül pont a képembe és az asztalomra süt a nap. Akár fenn van a redőny, akár nem, nem látok. Vagy a fénytől, vagy a sötéttől. Megoldva.

Update 15:00: reluxa fenn, függöny fenn, szoba visszarendezve, az új szekrényem is elfoglalhatta a megcélzott helyét.

Update 2005. szep. 03. 22:58:


a reluxa résein besütő nap

Forgalmi donez

©   Haszprus   |   life, történelem, kocsi

[Haszprus] re
[Haszprus] forgalmi hibátlan
[Haszprus] 15 perc után a faszi elégedett volt, össz 20 percet vezettem (mer még visszafelé)

Még egy eü vizsgát kell letennem (nehezíti hogy kb. egy hónapja voltam egy amúgy is meglehetősen tré eü tanfolyamon) aztán jogsi, aztán lesz mivel kitörölni, még akkor is ha erre egy plasztik kártya nem a legalkalmasabb.

Viszont ezúton ajánlanám oktatónak Nagy Ferencet (Peugeot 206), aki betartja a hivatalosan előírt 100 perces órákat, sőt néha többet is ad, marha türelmes, jókedélyű, ismeri a kreszt (szemben az előző oktatómmal), nem üti meg ököllel a diákot (szemben az előző oktatómmal), nem tart baseball-ütőt az ülés mellett (szemben a 2 évvel ezelőtti oktatómmal), állítólag a rutin-oktatást a rutinpályán tartja (szemben mindkét előző oktatómmal), egyszerűen remek munkát végez, nem pedig valami pikniken érzi magát. Thx.

Egyébként az előző forgalmi oktatóm, a mostani, és a vizsgabiztos is észrevételezte, hogy ugye nem most ülök először autóban Atom vok. Skill rulz. Különösen arra vagyok büszke, hogy milyen szépen állok meg (ezt egyébként a forgalmi alatt tanultam meg). Köszönet a szüleimnek, akik legalább ezt lehetővé tették.


Red Bull Air Race

©   Haszprus   |   fotózás, történelem
Update 18:33: Hogy ne csak képek legyenek, elmondom hogy nagyszerű élmény és látványosság volt a red bull air race élőben. Biztos sokan kinn voltatok, a tv szerint 1,2 millióan nézték meg, ami akkor is sok ha a fele kamu 16 óra körül ennyire sokan messze nem voltak, de a második futam valamikor 19 körül volt, azt hiszem. Azt én már tv-ben néztem (illetve csak egy részét), ott is érdekes volt. Közelebbről mutatták a gépeket, viszont nem kapcsolódott hozzá a személyes ottlét varázsa, a gépek méretének és sebességének igazi érzete. Nem raktam fel ugyan ezekről képet, de az is nagyszerű volt élőben, amikor a gépek zuhantak alább az égből. Szóval érdemes volt kimenni, megnézni, ha lesz ilyen még, bátran ajánlom mindenkinek.

A képek tipikusan F5,6 - F10 között, 1/200 és 1/400 között, polárszűrővel készültek, ISO 100-zal, AI szervófókusszal. Legtöbbjük vágott. (Amire nagyobb obi esetén nem lenne szükség.)


(A fenti kép eredeti verziója)

Tűzijátékot fotózni meglehetősen nagy kihívás. Technikailag, és egyébként is. Mi kell hozzá a technikai oldalon?

  • lehetőleg egy jobbminőségű fényképező
    • ez foglalja magában, hogy manuálisan be lehessen rajta állítani a rekeszt, záridőt, iso-t, vakut (letiltani), de ez egy jobb gépnél nyilvánvaló
    • lehetőleg manuális fókusz
    • minél gyorsabban lehet sütögetni a képeket gyors egymásutánban, annál jobb
    • minél nagyobb felbontás, annál jobb. a képeket meg kell vágni utólag, jól jön a sok pixel.
  • méretes memóriakártya
  • jófajta, embermagasságú állvány
  • távkioldó (időzítő nem jó)
Egyéb kellékek
  • júzer, aki kellően gyorsan ki tudja értékelni a lőtt képeket és gyorsan rájön, hogy mely beállításokon kell korrigálni
  • júzer, aki az állandóan változó fényviszonyokhoz gyorsan és precízen megtippeli az új rekesz/záridő/iso értékeket
  • júzer, aki jól tud manuálisan fókuszálni
  • júzer, aki odamegy órákkal előtte helyet foglalni az állványnak
Fenti listából nálam nem minden teljesül. 2003-ban és 2004-ben is fotóztam tűzijátékot. Némileg fejlődtek a képeim, de érezhetően kihívást jelentett a dolog. Most már nagyjából napi szintű problémát jelent és állandóan ezen bosszankodom, hogy nincs egy normális, embermagasságú állványom.

(Fenti képek ISO 100 és 1600 között, 1/60 és 3 sec között, F3,5 és F29 között készültek. Meg lettek vágva, mégpedig 4:3 ill 3:4 képarányokra. Így volt praktikus. Sharpen nincs rajtuk mert elszarja.)


Vácrátóti arborétumban jártam a minap, fotózási célokból.

Hogy örvendezzetek és helyreálljon a világbéke, a képeket most kivételesen nem a szokásos programommal automatizáltan állítottam elő leméretezve (valóban elég tré minőséget állít elő), hanem fullmanuálisan, illetve kombinálva 2 külön ezen alkalomra gyártott makróval. Miután erre ráment 50 percem, így elég valószínűnek látszik, hogy nem fogom ezt még egyszer eljátszani, marad az automatizált módszer.

Egynémely képet megvágtam, egynémely képet színkorrigáltam. Minden képre ráismerne az anyja. A vágásokra nem azért volt szükség, mert fölösleges részek vannak a képen (nem baj ha a téma levegőhöz jut), hanem azért mert igazából csak az eredeti méretben jön ki frankón hogy atyaég, milyen részletek vannak rajta. Eredeti méretet nem pakolok fel (sztem nem lenne rá érdeklődés, szóljatok, ha tévedek), így marad a vágás, azzal segíthetek egy kicsit a dolgon.

A 15-16. sorszámú kép a polárszűrő egyik alkalmazási lehetőségét mutatja be. Gyk: a 15-ös kép polárszűrt.


Kecskemét

©   Haszprus   |   fotózás, történelem, túra, art, 350d
Ajánlom figyelmetekbe a kecskeméti, egymást etető verebeket a megszokottnál kicsit nagyobb felbontásban. Egyébként nemtom milyen felbontásban kéne így 2005 tájékán tolni a képeket.

(Várom a hasonló verebes, kompakt géppel lőtt fotókat azoktól, akik - véleményük szerint - kompakttal is jobb képeket lőnek )



Update 23:15: úgy döntöttem, egyik madaras képemet be is küldöm a fotózz.hu-ra, az alábbi formában.


Tartalmilag nem ez a legjobb kép, hanem a verebesek közül a második, de az sajnos be van mozdulva, ez viszont technikailag az én szememmel nézve nehezen kifogásolható. Jó, majd biztos jön valaki aki megemlíti hogy a bal veréb környéke beégett, nagyszerű Sőt, hogy még további tippeket adjak, jobb lett volna ha nincs az a rózsaszín folt a háttérben. Remek.

Update 23:25: bammeg a fotózz.hu-n máris kritizálják a rózsaszín lófaszt. persze oké, még én is észrevettem. nem időben :'(


Jessz! Ma toltam a veszélyt peugeot 206-tal, meg az új oktatóval. Először is királyság, 2 perccel előbb indultunk, és 2 perccel később végeztünk. Kurvajó. 100 helyett 104 perc. NeszegecÍÍÍÍÍ. Nem kell azt hinni hogy minden oktató 100-ból 60 percet tart meg és annak is átdumálja a felét álló motor mellett. Hihetetlen. Persze ez is dumált álló motor mellett, de csupa hasznos dologról. Emeletes csúcskirályság és ezt a legkomolyabban mondom.

Kocsit kurvaegyszerű volt megszokni, bár marhára megfájdította a jobb lábam egy izmát elöl, valahogy nem túl kényelmes a lábam gázon tartása. De majd vagy megszokom - minden izom meg tud edződni -, vagy kísérletezek még kicsit az üléssel.

Sunshine, happyness.


Polárszűrő rulez, főleg mert rengeteg felhő volt, de az elmúlt három évben mióta fényképezőm van, még sosem csináltam ilyen szép felhőket. Atomkirályság, annak ellenére hogy már igencsak sötétedett. Az első itt látható kép 18:57-es, az utolsó 20:18-as. Sajna véletlenül csak 256MB cf-et vittem magammal, pedig a Vajda-Hunyad vára és környéke elég körrektül néz ki estefelé, de azt majd máskor. Most főleg a polárszűrőre voltam kiváncsi.


Most idézek egy klasszikust, szevasztok!

Tegnap elkezdtem átnézni az 1342 kresz-kérdést, ma 5 óra körülre be is fejeztem, aztán alig bírtam elaludni igen sokáig, végül hót kómásan indultam neki a kreszvizsgának. Tudván hogy ez nem jó, segítettem magamon egy red bullal. Van valami olcsóbb termék is itt a pluszban, saját márkájuk, egyszer (tegnap) kipróbáltam azt, de miután végül késre lett szükségem ahhoz hogy felnyissam a dobozt, inkább nem kockáztattam meg az utcai szomjan maradást A vizsgaközpont előtt majdnem elüttettem magamat sikeresen (nemtom valahogy azt hittem hogy a villamos mellett két sáv megy balra, de amikor a járdára leléptem, kiderült hogy balról is jönnek kocsik Kicsit álmatag vótam.

A vizsgaközpont egy marhaszép, automatizált épület Budapest egy nem éppen központi helyén. A vizsgaeljárással maximálisan meg voltam elégedve, a touch screen nem volt gáz, sőt, marhára tetszett, pedig azt hittem, tré lesz. Nem kellett izmozni meg kezet össze-vissza huzogatni a nyomkodással mint ahogy annak idején a Mezőgazdasági Múzeumban tapasztaltam.

Szóval lenyomtam egy hibátlan kreszvizsgát, majd megdumáltam a folytatást az oktatómmal. Akartam volna fodrászhoz is menni, de elvertem az utolsó fillért is egy Sigma polárszűrőre, amivel most a következő képet prezentálom nektek:

A dolog érdekessége tehát, hogy mindkét képen be van kapcsolva a monitor, ugyanolyan fényerővel, stb. Zsírság. Nem mintha erre vettem volna a polárszűrőt, de azért érdekes

Ismét meg kell dícsérjem az extreme digitalt, ezúttal a Blaha Lujza téri üzletük egyik eladóját, akinél úgy kezdtem a dolgot hogy polárszűrő érdekelne és hogy egyáltalán mi a különbség a cirkuláris meg lineáris között, stb, mondta hogy van számomra 3 fajtájuk, és magától felajánlotta hogy menjünk ki a boltból az utcára és nézzem meg őket. Megnéztem egy Hamát meg egy Sigmát, magyarázott egy kicsit a különbségről, végül Sigma mellett döntöttem, mert a Hama a technikai cuccok trabantja, amennyire tudom, és a Sigmán volt egy külön csillogásmentesítő bevonat. Na mindegy.

Bezzeg a Megapixelnél amikor jártam, náluk abból állt a vevő kiszolgálása hogy közölték hogy nincs 350d és ha lenne se adnák a redvás kezembe mert ez itt nem a játszótér meg kölcsönző. Nah náluk se vettem még semmit és valszeg nem is fogok, az ilyen üzletek dögöljenek éhen.

Ja és az újdonsült polárszűrőm birtokában megint majdnem elüttettem magam és leordították a fejemet is, kb. jogosan, szóval ma kómanap van, vigyázzatok velem, szevasztok.


Erős szemváladékozás közepette azért nem volt különösebb para, eltekintve hogy rossz helyen szálltam le a buszról ami ráadásul késett a menetrendhez képest, és utána egy olyan felüljárón jöttem át ahol kiderült hogy a túloldalon a járda egyszerűen egy kertesházba torkollik tehát szépen vissza, nagy futás, aztán végül azt választottam hogy átjövök hat sávnyi autópályán, which was a nice trick de otthon ne próbálja ki senki.

Oktatómnak minden esetre volt képe elkérni 30 percért 2500 Ft-ot (előre), és hiába mondtam hogy hát én azé még gyakorolnék egy kicsit (50 perces órát fizettem mivel annyi egy óra), ezt elintézte annyival hogy ő most elmegy a vizsgáztatóért. Miközben a vizsgáig volt még a hátralevő 20 perc és ott ültem először abban a kocsiban és életembe' először voltam oktatóval rutinpályán.

Látom már nagyon szépen ki fogunk jönni egymással. (Nem kell mindent szó szerint venni, vigyetek bele egy kis fantáziát.)


Kondi #2

©   Haszprus   |   történelem, kondi
Szétkondiztam az agyam. Egyre brutálabb állapotban jövök haza. Amúgy jó, tetszik. (Nem célom kigyúrt állattá válni, tképpen semmi célom az egésszel. Egyszerűen just for fun csinálom.)

Elgondolkodtató hogy ne vegyek-e az őszi félévre kondibérletet. Az ára nem gáz (5000 Ft 5 hónapra). A probléma annyi, hogy jelen pillanatban itthon átöltözöm, átmegyek, visszajövök, nincs semmi macera az egésszel. Az őszi félév viszont nagyrészt megakadályozza ezt a rossz időjárással (esetleg elviselhetetlen lenne rövidgatyában meg pólóban az a rövid séta is, vagy koszos lenne a cipőm, és akkó azt már cserélni illene -> macera). És egész biztos vagyok benne hogy durván terheltebb a terem, mint most, amikor halál se lakik a sch-ben, csak turisták, akiknek bizonyára van jobb dolguk is mint hogy kondizzanak, főleg hogy szerintem ők nem is használhatják a termet. Természetesen további probléma az is, hogy ősszel nem lesz annyi időm, mint amennyi most van.

Ma este én nyitottam a termet és később is csak egy csávó jött le. Határozottan jobb érzés volt mint egymás hegyén-hátán kondizni. Persze más amikor az ember már olyan szinten van hogy ő a konditerem királya, de esetemben ehhez még gyúrni kell


Kondiztam egy minimálisat a sch-ben (teljes mozgáselvonáson vagyok egy éve), remegés a karokban megvan. Hazafelé rájöttem hogy maradhattam volna még egy kicsit, csak szünetet kellett volna tartsak, de jobb ez így, legalább meg bírok holnap mozdulni. Bár megvan a karjaimban ez a merevség, remélem hamar elmúlik. (Különben gáz lesz a fotózás.) A sch konditerme elég gáz amúgy, konkrétan nagyon kicsi és nem jár benne a levegő. Az a néhány ember aki benne van, már kapásból tömegérzetet kelt.

Voltam kétszer kreszórán is (tegnap és ma délután), hihetetlen, mennyit lecsíp belőle az oktató, de mindegy, nem nagyon izgat, tudom hogy átmegyek majd és kész.

Megyünk majd Velencei-tóra július végén. Fényképezőt nem merem vinni.

Holnap viszont megmászom a Sch-et és lövök egy panorámafotót, vagy ha azt nem, hát valamit biztosan.


Ez egy marhanagy horderejű változás a blog életében, mostantól át lehet szerkeszteni a kommenteket két órán át a beküldésüktől számítva, azzal a feltétellel, hogy tiéd az utolsó komment. Ez a látszatfeltétel. A belső feltétel valójában az, hogy max 3 órás legyen a komment, annak nem kell teljesülnie, hogy tiéd legyen az utolsó, máskülönben problémás lenne az ügy.

Egyébként legkevésbé sem hasonlít a rendszer erre, mivel nincs külön kommentszerkesztő oldal, nincs editing státusz, egyszerűen ha beküldesz egy hozzászólást, akkor 2 órán át a komment formban ott lesz még a hozzászólásod és bármikor kattinthatsz az átszerkesztem gombra, a változások rögtön iktatva lesznek.

Update 02:05: blog 2.1 -> 2.2

Nem gondoltam ebbe eddig bele de mellékhatásként most már nem lesz olyan hogy egy user több kommentet ír közvetlen egymás alá, mert nem tud Legalábbis 2 órán belül. Ez is jó, számos okból.

Természetesen csak bejelentkezett userek tudják a kommentjeiket átszerkeszteni.


Kormány

©   Haszprus   |   life, történelem, kocsi
Nemcsak ültem kocsiban 3/4 év kihagyás után, de még a kormányát is tekergettem huzamosan, és jártam arra, amerre már egy éve nem, kiderült hogy pl. épül a t-mobile székház mellett valami új épület, láttam a savoya parkot (tök állat utat építettek bele), stb.

A holnapi program ennek valamiféle reprodukciója.

[21:33] Haszprus: ja és láttam ma a campona előtti felhúzott izéket, tökyó, meg a bringás pálya is állat



Túl vagyok a negyedik féléven. Életem legborzalmasabb időszaka volt ez. Ennyit még sosem tanultam, s ami a legfőbb, ennyi tanórám sem volt sosem. Bejárós ember vagyok, és nehéz volt összeigazítani az itthoni tanulást azzal hogy majd' mindennap késő délutánig benn voltam a bme-n. Muszáj volt, mert nem bukhattam el semmit. Persze végül mégis megtettem, de a lényeg nem ez, hanem hogy összejött a 4,0.

Egészen az utolsó percig nem reménykedtem benne. Ma reggel még azt hittem, meg fognak vágni depóból, de négyes lett. Örök pesszimista vagyok.

Költségtérítésre járok a bme vik műinfóra, ez nyilván annak aki kicsit is figyelmesebben olvassa a blogot, már feltűnt. Szerencsére ez már nem sokáig lesz így. Az állami finanszírozásra való áttérés feltétele hogy két féléven keresztül 4,0-s ösztöndíjat érjen el a hallgató, valamint legyen elég megüresedett állami hallgatói hely. Ez utóbbi feltétel vicces, mert triviálisan teljesül. Igen nagy lemorzsolódás van a bme-viken. (Egyébként a többi karon 3,5 elég az átvételhez. Érdekes.)

A félévvel és a 48 kredittel eredetileg az volt a célom, hogy majdnem végleg behozzam az első félévben generált irdatlan lemaradásomat. Azonban demian javaslatára stratégiát váltottam, és a szimpla tárgyelvégzések helyett az átlagra kezdtem törekedni. (A kettő nem ugyanaz.) Ezúton köszönöm neki a tanácsot, remek ötlet volt.

A következő félévben a 4,0 elérését úgy teszem könnyebbé, hogy nem 48 alaptantárgyi kreditet veszek fel - melyek triviálisan jóval nehezebbek a legtöbb választható, de főleg közismereti tárgynál -, hanem ez utóbbiakból lesz a tárgyaim fele. Hogy ez nem tesz jót az előrehaladásomnak, az most egy teljesen mellékes szempont.

Állami finanszírozottként az ember nem kell azon filózzon, izzadjon, rémeket álmodjon másfél hónapon keresztül a tárgyfelvétel véglegesítése előtt, hogy jól megfontolta-e a félévi stratégiáját (nem minden költségtérítéses hallgatónak könnyű kipengetni az ittlétének tarifáját). Nem kell azon parázzon, hogy elbukik egy tárgyat, megteheti. Az állami finanszírozott ösztöndíjat is kap, és még egyebeket is, ha anyagi helyzete úgy hozza. Legtöbbjüket nem fenyegeti az sem, hogy kiürül a kassza és ott kell hagyniuk hőn szeretett intézményüket.

Az állami finanszírozott létnek egyetlen hátránya, hogy nem nehezednek az ember vállára az elbukott kreditek súlyos összegei, s így nincs az a szintű ösztönzés a tanulásra. Ha mégis, akkor is csak egy ejnye-bejnye kategóriájú összeg formájában, de ahhoz is már elég szarul kell teljesíteni.

Nagyon megnyugodtam. Idegeskedéstől mentes nyaram lesz.

Ösztöndíjindex splash screen - way to heaven



Taszkok

©   Haszprus   |   life, történelem
nyári taszkok, melyeknek jelentős része nyilván nem fog megtörténni, vagy legalábbis nem ezen a nyáron
  • bme-related
    • anal szigorlat felkészülés
    • digit szigorlat felkészülés
    • algel pótlás, számelm szigorlatra előfelkészülés gyanánt bsz1-2 felelevenítése valamilyen szinten
    • szghálók könyv precache (1000 oldal), aztán eldöntöm hogy az 5. vagy 6. félévben vegyem-e fel
    • a web programozása precache
    • jelek precache
  • health-related
    • kondi
    • úszás
    • szememet megnézetni mi van vele
    • lehet-e kontakt lencsém vhogy mégis
    • fogász. mióta nincs fogszabályzóm, talán 1x voltam fogásznál. úgy kb. 4 éve... különösebb problémáim nincsenek bár van pár furcsaság amire rákérdeznék.
  • development-related
    • blog admin felületén valamilyen eszközt kiagyalni a régi kapcsolódó bejegyzések automatizálására (az internewson voltak a hírekhez keywordök és teljesen publikusan visszakereshetőek voltak azok alapján a kapcsolódó hírek, és tulajdonképpen nem is működött rosszul)
    • új blog design (rájöttem hogy a méreteket elbasztam, pedig van már egy design a tarsolyomban)
    • haszprus private gallery crossbrozerizálás
    • haszprus.hu crossbrozerizálás
    • smarty megismerése
    • kis fejlesztés az ak-n
  • movies
    • sin city
    • garden state
  • self-tuning
    • angolt feleleveníteni
    • németet feleleveníteni
    • spanyolt feleleveníteni
    • latint feleleveníteni (na jó azt talán mégse)
    • eszperantóul megtanulni (hát ez se valószínű)
    • jogsit szerezni
  • life-related
    • kontaktokat feleleveníteni
    • kirándulás
    • strand
    • buli
    • tábor
    • partyarc státusz újbóli elérése
  • work-related
    • esetleg dolgozni? nemtom. mondjuk van kilátásban valami, de az egy nagyon kis projekt. évközben is felkeresett egy-két ember hogy kéne nekik webfejlesztés, de évközben nem értem rá, azóta meg értelemszerűen rég nem aktuális.
ami most nem lesz, valszeg: külföld, fényképező, bringa, gépfrissítés. cant afford it. bazzeg a gépem már több mint két éves. mondjuk ezt pont leszarom szerencsére. (most kamuztam)

ha a 4,0-s ösztöndíjindexem nem jönne össze akkor mindezek helyett alternatív program gyanánt felakasztom magam.




Eszembe jutott hogy ideszerkeszthettem volna még néhány képet, pl. a tapétáról, de most már mindegy, nincs meg veszteségmentes formátumban a kollekció.

Jómunkásemberek 3
A jobb felső képen egy tökéletesen fölösleges lyukat láthatunk (a közelében sincs szükség lyukra). A másik két felső képen két rossz helyen megfúrt lyukat láthatunk (lett volna harmadik de ezek a lyukak hamar unalmas témává válnak ). Az alsó képeken azt látjuk, hogy a rossz helyre fúrt lyukak felsértették a szúnyoghálót körbeölelő szerkezetet. Ez nyilván jó hatással lesz a rozsda elleni harc folyamán.

Valószínűleg a fenti dolgokról beszélgethettek Jómunkásék a telefonban amikor elhangzott, hogy "Te figyelj, ennek a vasnak hogy kell állnia?".


A blogon tegnaptól lehet regisztráció nélkül is hozzászólni az egyes bejegyzéseimhez, illetve ha nem vagy bejelentkezve, de regisztrált vagy, a kommentbox alatt rögtön meg is adhatod a belépési adataidat, így a komment a nevedre kerül és be is lépsz. A regisztrált júzerek nevei ofkorsz védve vannak a regisztrálatlan felhasználás elől.

Vége a szorgalmi időszaknak (igazából holnapig tart, de egy órám lesz, amire amúgy se megyek be, de főleg most hogy rövidebb is lesz mer az elején pótzh-t írnak, akiknek kell). Sajnos eluralkodott rajtam egy olyan érzés, hogy vége az egész félévnek, noha a legnehezebb rész igazából hátra van. Be kell hoznom némely tárgyakból 1-2 nap alatt fél féléves lemaradást. Ejh. És a 8 darab vizsgám is növekedett 8 vizsga + 1 gyakiv-re

Szorgalmi időszakom értékeléseként annyit írok, hogy:

  • 48 kreditet vettem fel. Mind alaptantervi tárgy, ez baromi fontos (hisz sokkal nehezebbek mint a választhatók vagy közismeretik). 40 kreditet elsőre vettem fel.
  • 10 tantárgy + tesi. (9-et elsőre vettem fel)
  • 2 félévközi jegyre záródó tantárgyam valószínűleg 5-ös lett (egyik biztosan).
  • 8 vizsgatárgyam van.
  • 7 vizsgatárgyból aláírást megszereztem a szorgalmi időszakban. Analízisből már tavalyról volt, de idén újra megírtam sikeresen a zh-kat.
  • 1 vizsgatárgyból (Valszám) nem teljesítettem az évközi követelményeket se zh-n, se pótzh-n. Következmény: gyakiv. Meglepő módon tökéletes pontossággal prediktáltátok félév elején a szavazógépen, hogy így fog történni.

Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith - 2005. Nah szal az első pár perc... De hol is kezdjem. Premier előtti díszbemutató ugye. Az egész Lurdy mozi ennek a rendezvénynek volt szentelve az adott időpontban, a mozi előtere le volt zárva a nagyközönség elől és birodalmi harcosok vigyázták a bejáratot. És úgy tűnt hogy odabent egy füstgép is üzemben van, mint később kiderült, azért, mert jól belézerezték az egész helyet. Kurvajól nézett ki, volt egy csomó sw-jelmezbe öltözött ember (vader, birodalmiak, etc), nagyon komoly volt, fülig ért a szám annak ellenére hogy nem vagyok sw-fan. Ja és a média is jelen volt de ezt leszarom. Sajnálom, hogy nem vittem fényképezőt, tényleg q yol megcsinálták a mozi előterét. A biztonságról annyit, hogy nyolc csekkpointon kellett átmenni mire az ember a terembe ért, durva. Gondolom máskülönben a sok megszállott belógna

Ja igen, szal az első pár perc a filmből igencsak lenyűgöző volt, lényegében egy űrharcos tech demót láthattunk, legalábbis amíg fel nem tűntek emberek [jedik] a vásznon. Tképpen az első 3/4 órában gyakorta fülig ért a szám, aztán unalmassá vált, de valahogy csak kibírtam a végéig.

Lord Vader kinevezéséről annyit hogy mikor ez megtörtént, a nézőtéren egy csákó kb. röhögőgörcsöt kapott, olyan szinten volt a jelenet felvezetve és kivitelezve. Cikkekben is olvashattuk, hogy az erő sötét oldalára fordulás kissé gyorsan lezajlik a srácban, nos, valóban

Ja és nemtom az angol verzióban a filmben van-e 'Lord Vader, riiiiise' jelenet, de a magyar szinkronból ezt kihagyták. A jelenet megvan, csak hang nincs hozzá. Pedig érdekelt volna, hogy hogy fordítják

No ennyit erről, a téma nem érdemel ennél többet szvsz

Update 2005. máj. 19. 12:15: képek az indexen


Gép kitiltva

©   Haszprus   |   life, bme, történelem
Az elmúlt 1-2 héten elhatalmasodott rajtam a gépfüggőség, úgyhogy meghoztam a döntést amit már egy hete (vagy egy hónapja?) meg kellett volna: kihoztam a gépem a szobámból.

Értékrendek, hmm. Erről most nem írok. Az enyémet a negyedik félév alapvetően megváltoztatta.


Tovább fejlesztettem az offline naplóm xml/xsl megoldásait, megtanultam egy-két dolgot, és aszondom, kúúrvajó ez a nyelv! Jeah!

Végre tudok php/mysql szerver nélkül a saját gépemen dinamikus tartalmakat létrehozni, ahol nem kell a tartalomszerkesztéshez egy rakás html kódot írogatni, illetve a lap több részét frissíteni ahhoz, hogy mindenütt up-to-date legyen a cucc. Pl. linkes tartalomjegyzék automatikusan a lap tetején, meg hasonlók.


XML, XSLT

©   Haszprus   |   fejlesztés, történelem
Ítraktam az offline naplómat xml/xslt-be. Mekkora atom ez a technológia, de komolyan, tökyó. Eddig nem ismerkedtem vele, de valószínűleg nyáron belevetem magam. Mert gondolom nemcsak annyit tud, mint amennyit most megismertem belőle. Kliens-oldali sorting meg mindenféle. Egyelőre azt nem találtam meg, és időhiányban most nem is tudok ezzel pöcsölni, hogy az xslt-ben pl. két html tag között miért nem hagyja meg a szóközt (pl. két egymást követő link között... elég tré). Ha tudod, írd meg nekem, plz, thx.

Ja a másik tré dolog amire nem találtam megoldást és gyanítom hogy nem is lesz: ha az xml alapú weblapon kattintok egy linkre, majd nyomok egy vissza gombot (tehát visszamegyek az xml-re), akkor sajna a lap tetején találom magam, akárhol is volt a link

A harmadik tré dolog, hogy 5 perces research-öm alatt nem találtam megfelelő xml->html konverter progit, amivel egy megbízható, talán kellően időtálló formátumba tudnám zúzni a stuffos szigorkát. Ha ilyet ajánlanátok akkor plíz ne a google által elsőnek kidobott akármit, hanem olyat, amit ti magatok is kipróbáltatok és működőképes


A megszokottnál jelentősen ritkábban fogok jelentkezni. Egy meglehetősen kiterjedt szabályrendszert kreáltam arra vonatkozólag, hogy mikor publikálhatok új bejegyzéseket (ez volt az oka, hogy hétfő óta nem írtam), és mikor érhetem el a blog júzerfelületét. A hozzászólásokról értesítő emaileket a mai nappal kezdődően letiltottam. Mindezek célja, hogy több időt tudjak fordítani azon dolgokra, amikre szükséges.

Azon felül hogy a hétnek számos napján hazaérkezésem után egyszerűen bealszom és így csonkítom saját időmet, sajnos irdatlan időmennyiséget b#szok el mindenféle dolgokra a monitor túloldalán is, ezek egyike a blog, a többit pedig nem áll módomban szabályokkal kontrollálni, marad tehát a bloglimitáció.

Tegnap Anal2 ZH2 volt, szerintem nem sikerült olyan rosszul, mint ahogy a ZH előtt gondoltam (persze majd csak jövő héten derül ki ténylegesen). Volt fony kiszh is, ahol a feladatot sikeresen megint félreértelmeztem, mint a másik két kiszh esetén is, kib#szottul idegesítő hogy az összes kiszh alapján lamzor vagyok, a nagyzh alapján pedig nem. Végül most depo zh-ról jövök, amire kőkemény 3 órát készültem a keddi konzultációval együtt, ennek megfelelő lesz a zh-eredmény is. Bár szerintem a prolog rész nem lett rossz, de mivel mindkét témából 40% kell, ezért a prologgal kitörölhetem.


10-kor elővettem zsebemből a telómat és aszonta, kell neki a puk kódom. Ami egy ~5 éves papírra van felírva. Fogalmam sincs, hogy hol van, és hogy egyáltalán megvan-e. Ami egészen biztos, hogy nem a kurrens lakhelyemen tartózkodik a papír. Nemtom most mi lesz.

A FONY ZH javítása folyamatban van. Négy feladat ugye. Tegnap a harmadikat javították ki, így 144 júzerből a 13. voltam a ranglétrán (5 of 7,5 pointz). Mára a negyediket is kijavították, így most 8. vagyok (9 of 15 pointz). A jelenlegi listavezető pontszáma 14, a második helyezetté pedig 11,5. Ha 144 júzerre nézzük, az átlag-összpontszám a két feladatra 1,93. Ha 85 júzerre nézzük (ennyien írták meg a zh-t), akkor 3,26, de tessék hozzászámolni hogy a 30. júzer után mindenki 3 pontot vagy annál kevesebbet kapott . Jövő hétre meglesz az első két feladat is. Nézek elébe.

Algel ZH-t is kijavították. 26 pointz. Ezzel a versenyzők létszámának pontosan egyharmadánál vagyok a pont szerinti rendezésben. Lehetne jobb is, de nem rossz ez se.

Szerdán megvolt a kettes mérésem. Érdemjegy: 5, és másfél órával hamarabb végeztünk. Pedig a hármas mérés anyagából készültem. Szerencsére a 2-esét már egy hónapja elolvastam, igaz, csak kevéssé rémlett. Nah legalább a hármas mérést illetően előre dolgoztam.

Sűrű a program és közeleg a depo, valszám, elektro. Ezektől félek, nem kicsit. PótZH, gyakiv, kereszt, mindezek elképzelhetők.

Szerdán pedig szert tettem egy überállat szemüvegre. Jessz.

Diszkópatkányok soundtrack rulez.

Vizsgaidőszakban 3 kurva tárgyból kizárólag csütörtökönként tartanak vizsgát, bakker


Ráng

©   Haszprus   |   life, bme, történelem
Szerda óta folyamatosan ráng a bal szemem. Alatt, fölött. Pedig most már túl vagyok az algel zh-n. Igaz ez nem jelent semmit, kedden fony, szerdán mérés, és ez akkor az utolsó "lájtosnak" tekinthető hét. Hát, überbrutál időszak áll előttem.

Update 13:11:


A dolgok heti bontásban. Napi sorrendezés nincs, csak heti, hetin belül oszlopokba szedve a számonkérések típusuk szerint. Az utolsó 3 fony kiszh dátuma csak tipp, hasraütősen.

Vision Express

©   Haszprus   |   life, történelem
Voltam westendben vision expressnél. A vizsgálat ára 2200 Ft. Nem lehet kontakt lencsém, legalábbis reguláris, mert túl kevés könnyet termel a szemem. Sejtettük. Hüpp-hüpp. Úgyhogy üres kézzel, és könnyebb tárcával távoztam.

Közben - mivel két vizsgálat között várnom kellett fél órát, mert nem volt elég kapacitása a vision expressnek - megnéztem a Speedben az Oakley A Wire 2.0-s szemüvegkeretet (normál szemüveghez). Nem tudom, normális dolog az, hogy a lencse közepére raknak egy b#szott nagy O betűt, hogy véletlenül se lássad magad jól a tükörben a szemüvegen át, ha felpróbálod? Bakker.

A szemész csaj egyébként azt mondta, hogy menjek el egy normális szemészetre és nézessem meg, lehet-e valamit kezdeni ezzel a könny témával (pl. beültetnek egy hagymát a szemem alá vagy ilyesmi).

A Media Marktban megtaláltam az utolsó adag fotós tasakomat is, örvendetes.

Elzarándokoltam az Andrássy úton lévő Oakley bolthoz, ám zárva volt. Nem örvendetes.

A Boráros téren betoltam egy McRoyal menüt, örvendetes. Letelt kiszolgálás közben a 60 mp, és kaptam még egy krumplit, meg egy kólát. Nem örvendetes. Nyitva kell tartsam a szemem, bakker, ne rendeljek már menüt, ha úgyse tudják 60 mp-en belül hozni a szendótÂ… Váá.



Az ütemtervtől való elmaradásom miatt mély depi lett úrrá rajtam hétfőn és kedden. Nem sok kedvem volt tanulni. A mai mérésnek eléggé bizonytalanul vágok neki, noha szántam rá időt, de nem volt elég. Megbántam már eléggé, hogy nem tanultam fizikát.

Telefonok

©   Haszprus   |   hwsw, történelem
Volt egy idő, amikor olyan telefonok jelentek meg, hogy azt mondtam: „wow”.

Manapság undorodva figyelem a nokia.com-ot, vagy a néha szemem elé kerülő újsághirdetésekben feltűnő telefonokat, kerüljenek ki bármely cég kínálatából. Egyszerűen rondák. Nagyok. A billentyűzetük használhatatlan. A billentyűk között nincs elválasztó tér. Ez szerintem roppant idegesítő. A színes kijelző tökéletesen fölösleges, a legtöbb esetben nincs szükség rá. Nagyon gyerekcipőben jár még ez a dolog. Majd ha nagyobb felbontás lesz.

Persze én magam is belátom, hogy nem lehet egyből nagyfelbontású cumókat árulni, mert akkor ki fizetné meg a fejlesztési költségeket? Ígyhát először eladjuk az alacsony felbontású szarokat, majd pár év múlva a nagyfelbontásúakat, addig is biztosítva érezzük a következő néhány év fejlesztési vonalait. Nyilván már most is lehetne nagyobb a felbontás, hiszen sok digitális fényképező keresőjébe, ami mindössze 1 négyzetcenti méretű, képesek többszázezer pixeles kijelzőket építeni, a méret tehát azt gondolom nem volna akadály.

A jelenlegi felbontásuk mellett ezek a telefonok nem használhatóak másra, mint anyagi státuszunk szimbolizálására, esetleg saját szórakoztatásunkra melyet pusztán az előidéz, hogy szeretjük a technológiai játékszereket. A jelenlegi színes kijelzők használati értéke azonban közel nulla.

A jelenlegi helyzetben olyan szolgáltatásokat látok, mint háttérkép, megválasztható telefontémaÂ… Ez utóbbira külön felhívta valaki a figyelmem, hogy vigyázat, nem színt választhatok, hanem témát! És ettől boruljak térdre. Faszság.

Mindeközben valószínűleg akik elélveznek a 0,5 - 1 megapixeles übergáz minőségű telefon-fényképezőtől, ugyanaz a réteg fikázza szét a négy megapixel alatti hagyományos fényképezőket.

A konzumer-idiotizmus elérte azt a szintet, ahol már fizikai fájdalmat okoz nekem.

Azt hiszem, holnaptól szakadt cuccokban járok és leülök a földre. És te hová ülsz?



Szóval röviden egyébként a mai nap kurvajó volt, dumáltam 13 arccal irl, ami elég magas szám, hosszabban-rövidebben, ezek között voltak új arcok ami sosem hátrány, így év eleje felé mindig mindenki nyitottabb új kontaktok teremtésére. Este 2 órát szenvedtünk a csapattal messengeren a projektlabor feladat-specifikációján, noha már napok óta elég sokat foglalkozunk a dologgal. Fene gondolta hogy ennyi idő rámegy már ebben a stádiumban. Szaron megint bealudtam, viszont megkértem a tanárt hogy hozzuk előre 10 perccel az órakezdést, amit még ő köszönt meg Szóval ez pl. riszpektful dolog szerintem. (Azt köszönte meg hogy ilyen módon ő is 10 perccel előbb mehet haza, sőt mivel szünetet nem tartunk, így 25 perccel. Nyilván neki se mindegy este hétkor.)

Volt algel gyak amitől nagyon paráztam de nem volt gázos. Persze lehet hogy csak eleinte ilyen. Ugyanakkor arra gondoltam hogy hát hoppá ez nekünk egy tárgy heti két órával, ami mellé lényegében becsempésznek egy harmadikat, gyakorlat formájában, de ez nem szerepel se a neptunban, se a követelményeknél, sőt, örülünk ha egyáltalán ki bírják tűzni olyan időpontra hogy be tudjunk rá járni*. Következmény? Nyilvánvaló hogy a tárgy több mint 5 kreditet érne, ha ennyire szükségesnek látják hogy heti 2 helyett 3 órát tartsanak. Mit gondolok erről? Azt hogy volt már ilyen óránk, úgy hívták, hogy analízis, és 8 kreditet adtak érte. Ezt gondolom.

Azt gondolom továbbá hogy féltem kicsit algeltől, mondván hogy szit tanszék meg minden, bsz2 fölött van a tárgyak sorában, konkrétan épül is rá, szerencsére eddig semennyire. Hát igen, mondjuk az anyag elejére még mondják is hogy könnyű. Amúgy tanulok rá ezerrel, és próbálok előre is olvasgatni a könyvből. Király hogy most mindenből van könyvem és használom is őket, zsírul haladok. Nem tudom mi lesz majd x hét múlva amikor elkezdődnek a zh-k, lehet hogy addigra felnyomom magam olyan szintre hogy meg se kottyanjon egyik sem. Hát meglátjuk. Azért a valszám és az elektro egész biztosan problémát fog okozni. Utóbbi azért, mert olyan anyagot tekint triviális alapismeretnek, amivel nem rendelkezem.

* ez egy komoly probléma, mindenki körbebástyázta magát kreditekkel és ilyenmódon nem igazán vannak olyan időpontok ami megfelelne mindenkinek. Minden valószínűség szerint szerda 8-ra fogják kitűzni a pótgyak időpontját, ami nekem üti az Anal előadást, márpedig heti 2-ből legalább 1-re szeretnék bejárniÂ… Igazából az anyag vége felé az összesre be kéne járnom, de ütközések miatt ez nem megoldható.

Ezen a héten tanulásilag eddig elég szarul állok, és mivel jóval több órám lesz mint előző héten, így lehet hogy jóól beszopom ezt a hetet. Amúgy eddig 48 órát készültem erre a félévre, nem lehet azt mondani hogy lazán veszem, optimizmusom nem alaptalan. Van tárgy amit már teljesen átvettem, van kettő aminek kb. a harmadánál járok, van olyan is ahol minimum 1-2 héttel magunk előtt vagyok. És hát van olyan is amiből gázos a helyzet, ilyen a depo és elektro. Muszáj tekernem mert 8 vizsgára nehéz lenne ~40 nap alatt felkészülni (különösen ha a vizsganapokon és előtte képtelen vagyok tanulni az idegességtől/kimerültségtől).

A mai nap egyenlege: két capuccino után szaron bealvás.

Jegyezzük meg azt is hogy utálom a rakott krumplit de ilyen finom kaját ami a mai rakott krumpli volt, rég nem ettemÂ… Kellett már némi változatosság, még ha ez a sült helyett főtt krumpliban merül is ki


Félév 4 negyedik nap

©   Haszprus   |   bme, történelem
Na felébredtem egy negyed órája, egyszerűen fogalmam sincs hogy mikor aludtam el, na jó, talán 18 körül már szunyáltam de ez csak egy durva tipp amit hosszas gondolkodás után szültem meg. Ma sikerült eddig 12 kemény percet tanulni. És egyúttal ma voltak az utolsó új tárgyaink, úgy mint:
  1. FONY előadás. B.I. tartja, és szerintem erősen kérdéses hogy vajon el lehet-e mondani ezt az anyagot ennél lassabban Nagyon kellemetlen, hogy van 1-2 homályos folt a könyvből tanulás után, mert így kénytelen vagyok bejárni rá.
  2. Anal gyak. Ítmentünk H.J-hez annak nagy örömére, erre kiderült pár perc alatt, hogy ez egy emelt szintű csoport. Na remek. Viszont közös feladatsort oldottunk az összes többi gyakkal, úgyhogy nem volt gáz. A jövőt meg majd meglátjuk.
  3. Opre ea, ez ugyan nem új tárgy de ma meglehetősen nagy számosságú ismerettség települt körém which was fat.
  4. FONY gyak. Egy arc tartja a Morphologictól, ami nem gyenge dolog, ugyanakkor sikerült a kiosztott lapokról egy darab példát sem megoldania, jövő héten meglátogatunk valami más gyakvezt aki le tudja írni azt hogy alef-null. Ha jól értettem és a csávó nem tévedett akkor egy ratyi zh + pótzh kombó helyett érdemesebb inkább egy zsíros gyakiv-t írni. Érdekes megoldás. Merthogy a zh és pótzh-nak mindenképpen az átlaga számít, ha megírja a pótzh-t az ember. Ergo ha nem voltál zh-n (0 pont), akkor a 100%-os pótzh-ddal együtt is csak 50%-os eredményt érsz el, amit viszel a vizsgajegybe. A gyakiv-t viszont nem, hanem a vizsgapontszámot duplázod. Nem részletezem ezt most jobban, szerintem nem teljesen következetes a pontszámítás.

    Update 2005. feb. 18. 22:10: a hivatalos honlap szerint nem úgy számolják a pontokat ahogy a csávó órán elmondta.

Holnap 7-től tesi. Hát asszem ezt idén is hanyagolom. Lehet hogy a tesi veszélyezteti legjobban a diplomámat? Ez akár még vicces is lehetne de kurvára nem az

Bahh, egyre elviselhetetlenebb a fáradtságszint. Ezúttal elektrón aludtam olyan 10-15 percet (13:00-kor!), de végig hulla voltam. Előtte itthon akartam volna egy capuccinót főzni de gyaníthatóan valami megsavanyodott tejet használtam alapanyagnak, ami fogta magát és "felrobbant" a mikróban Persze ez élőben nem volt ilyen mókás mert tiszta dzsuva lett minden. Úgy képzeljétek az eseményt mintha valami gránát robbant volna a tej közepében

Benn voltam anal előadáson H-nál, szerintem inkább átmegyek K-ékhoz jövő héten, vagy majd meglátom. Kár hogy F emelt szintet tart idén, szerintem ő a legzsírabb anal előadó, jó tempóban tartja, jó stílusban, és egy szimpatikus ember alapvetően. Egyébként egy esetből kiindulva K is az, de nekem az órái nem jönnek be, iszonyat tempóban nyomja a rizsát meg a táblára írást. Kezdőbetűket meg azért használok rájuk mert nagyon szép hogy a google kidobja mindenre az oldalamat első találatnak, de nem akarom hogy az ő nevükre is így történjen. Itt jegyezzük meg hogy nem használok egyetlen kivételtől eltekintve olyan eljárásokat amiket direkt azért tennék hogy a page rankem feljebb menjen.

A mérés labor pedig a legszarabb. Egyrészt fasság (nem érdekel), másrészt nem voltam device közelében, oszt 2 méterről sasoltam hogy mit csinálnak a mellettem ülők, megin nem láttam sz#rt se, legalábbis a gombok feliratait ugye nem. Az info2003 levlistán volt egy kis méréshez kapcsolódó flame amin jót röhögtem, de annyit nem ér, hogy ide kipublikáljam, meg amúgy is gáz lenne és főleg csak belsősök értenék

Iszonyat fáj a fejem, fáradt vagyok, álmos vagyok, remélem hamarosan hozzászokok a szorgalmi időszak terhelési szintjéhez.

Ja és esett a hó. Reggel még szép volt, le is fotóztam.

Még a bejegyzés szerkesztése alatt beérkezett a fent említett flame-hez a második levél Királyság, kurvajól szórakozom rajta.


Ó bázeg, második nap.

  1. A valszám terem (ka26) egy szauna, kishíján gőzt nyomatnak ránkÂ… Nagyon brutál, csodálom hogy az előadó bírja zakóban.

  2. Depo e1b a tanár késett fél órát, utána olyat játszottunk hogy egy előadás meghallgatása után a hallgatóság tegyen fel kérdéseket mert ő nem érzi át hogy nekünk milyen problémáink vannak ezzel a tárggyal. Nos egyetlen előadás után még olyan nagyon mi sem érezzük át. Lehet hogy célravezetőbb lenne előbb tanítani valamit egy megadott szál mentén és utána felszámolni az esetleges homályokat.

  3. Opre ib028. A nő közölte hogy ő óra elején azt akarja hogy a szünettől az előadást elválasszuk olymódon hogy mindenki feláll. Ilyet én utoljára 3 éve. Nem kommentálnám. Második bejelentése, bár ezt magunktól is észleltük, hogy ő kihangosítást nem használ mert csöndet akar. Ez nagyon nemes dolog tőle de 520-an vettük fel a tárgyat, a teremben a plafonról fürtökben csüngenek az emberek, te hiába vagy csöndben ha melletted dumálnak. És 520 emberből "néhányan" mindig dumálni fognak. Kihangosítás nélkül nem lehet nagylétszámú előadást tartani anélkül hogy ne csesszünk ki bizonyos emberekkel.

  4. Algel ib028. Nem volt rossz.

  5. Szar ib025. Szar volt Csávó óra elején közölte hogy valszeg legtöbbünket nem fogja látni évközben úgyhogy gyorsan elmondja hogy mikor lesznek a zh-k Az óra felét átaludtam, szó szerint Hiába no, sok ez egy napra. Főleg hogy nem bírok 2-3 óránál többet aludni éjjel mostanság

Most totál hulla vagyok, annyit még, hogy itt lent az Il Treno Kéksziget nevű pizzája van ami ugyanaz mint a Don Pepe féle songoku, csak jóval drágább. Amúgy nem rossz ez sem, de anyagi megfontolásokból marad a donpepe ha songokut akarok.


Ja és az istenverte V2-be osztottak be mérés laborra, hogy szakadna le, megint rohanhatok az i-ből elektro után, pedig a legtöbb mérésterem az i-ben lenne

Félév 4 első nap

©   Haszprus   |   bme, történelem
Első tanítási nap a 4. félévben, be szép is volt!

Valszám: az előadás pocsék. Nincs kihangosítás mert gerjed a hangtechnika. Cserébe főleg a körbenlevőket hallani.
Algel: VDavid beült mellém a lépcsőre és kicsit nézegette hogy mi ez a dolog, aszondja nem rossz. Szerintem se akkora halál mint gondoltam, viszont csak félig figyeltem.
Elektro: nagyon gáz. Nem tudok figyelni rá, egyszerűen nem áll ezekre a dolgokra az érdeklődésem.
Depo: hátulról kb. harmadik sorban ülve lóf#szt se láttam, előrébb nem nagyon volt hely. Két óra elvesztegetett idő. Iszonyatosan idegesít. Biztos hogy helyben megértettem volna és bazze semmit se tudtam elolvasni.

Az utóbbi három tárgy mindegyike gólya-feelinges volt, azaz ültek a népek még a lépcsőkön is (algel ib028, elektro & depo e1b). Remélem ennek legalább a fele hamarosan nem fog bejárni mert ez így nagyon gáz. Főleg mert sikerült az órákat úgy rakosgatniuk egymás után, hogy a negyed órás szünetben át se lehessen érni az épületek között Az elektrót tíz perces késéssel kezdték a helyezkedésekre való tekintettel.

Ami mégis jó volt, az a sok jóarc, és hogy nincs halálfélelmem a 48 kredittel kapcsolatban. A biztonság kedvéért itthon egy 3,5 órás alvással koronáztam a napot. Ami több mint amennyit éjjel aludtam.


Cipő, táska

©   Haszprus   |   life, történelem

Nem tudom pontosan mi motiválja az embert amikor ide kirakja az új táskájáról meg cipőjéről a képet.


Szóval élőben sosem hívom fel új cuccokra az emberek figyelmét, és rühellem amikor valaki ilyet csinál. Nézd az új cipőmet, nézd az új telómat, nézd az akármit. Árnyaltabb verzióban: nézzük már meg ezt-azt a netről [MERT AZ ÚJ TELÓM TUD NETEZNI IS].

A cipőt majd szép időben, az anyagára való tekintettel. Vagy csak itthon

Január-február: az anyagi mélypont (és akkor ez még csak az első két hónap ).

És vettem még egy könyvet. És még lehet hogy veszek további kettőt de lehet hogy inkább fogom oszt' kinyomtatom mer megvan pdf-ben, a probléma az hogy 350 oldal kinyomtatása már majdnem annyira megmutatkozik költségekben mint egy könyv megvétele, sőt, lehet hogy egy jegyzetet még olcsóbban is meg lehetne venni. De a franc se akar év közepéig várni mire megjelenik nyomtatásban.

Ja és vicces dolog ez de úgy félek most szglab4-től mint állat. Kellett nekem ilyen überelite™ csoportba kerülni


Igazából a 48 kredit elég nagy lehetőséget ad egy 4,0-s ösztöndíjindex felé, s ha ez összejön akkor valszeg 5. félévben is rámegyek egy 4,0-ra, ahelyett hogy a szigorlatokkal szórakoznék. Ez jelenteni fog egy féléves csúszást, ugyanakkor az általa nyújtott készpénzben is kifejezhető, sőt igen jelentős.

Szóval azért nem rss-ezek mert én abban a designban akarom látni a contentet, amibe a készítője beleálmodta. Tudom ez így még nem jó érv arra hogy nekem miért nincs rss feedem, de ha úgy alakítjuk, hogy azt akarom hogy abban a designban lássátok a contentet, amiben én megálmodtam, akkor már igen.

A blogot átraktam szorgalmi időszak üzemmódba, melynek következményeként az admin felülettől el vagyok tiltva a nap nagyrészében. Haszon: nem nézegetem egész álló nap a belső statisztikákat.


8-tól csörgött az ébresztő a telefonomon nemtom meddig, az első néhány akció után ugyanis a kezembe vettem és úgy aludtam tovább, 10 percenként felébredve, egészen addig a pontig, amíg valószínűleg véletlenül vagy más gombot nyomtam le, vagy álmomban ráfeküdtem a gombra, nemtom, minden esetre végül 11.20 körül sikerült felébrednem hogy bemenjek aláíratni még az egyetlen kimaradt tárgyamat és leadjam a kth-n az indexet. Kis shopping körút vette kezdetét az Ersténél tett látogatásom után, melynek első célpontja a könyvesbolt volt. Lehetett volna a könyvtár is, de jobbszeretem birtokolni az efféle objektumokat, ez talán családi hagyomány.


Színes patront a nyomtatómhoz csak a harmadik sztech boltban találtam, ennek feltehető oka hogy az első két boltban valszeg memóriazavar okán 57-es helyett 27-es tintapatront kerestem, amire bőszen mondogatták hogy az biza elég ritkán van náluk.

Kipróbáltam újra az egyik már kipróbált fodrászt is, igaz, most egy másik hölgynél kerültem sorra, aki elég profin értette a dolgát. Asszem ezzel egy több mint nyolchónapos nyüglődésnek vetek véget, végre találtam egy normális fodrászt, csillagászati összeg alatt.

Mivel rég voltam már mekiben is, igazából tegnap estére terveztem de az időhiány miatt meghiúsult (bezárt volna a meki mire odaérek , úgyhogy erre is ma kerítettem sort. A kaja perfekt, egyedül az a gáz hogy az összes mcdonalds látogatásom után pokoli gyomorfájás lesz rajtam úrrá. Ilyenkor mindig a Supersize Me jut eszembe.

Úticéljaim között egy megálló kivételével az összes utat gyalog tettem meg, és a McDonald's-ban a szokásosnál ráérősebben kajáltam.

Megfigyelésem szerint a McDonald's látogatóit a következő osztályokba sorolhatjuk:

A plázacica
Ez egy kedves állatfaj, szeretjük. A McDonald's-ban az átlagosnál nagyobb az előfordulási rátája, mely azzal magyarázható hogy a McDonald's trendi, ergo neki ott a helye.
A garázscégesek
Amerikában némely nagy cégek garázsokból indultak, Magyarországon a pénzhiány miatt ahogy figyelem sokan inkább a mekiben tartják az üzleti megbeszéléseiket A szitu ismerős, a fénykorban én is résztvevője voltam hasonló eseményeknek
A kirekesztett
Ebbe a típusba a fiatalabb korosztályból kerülnek az alanyok, akik odajönnek a McDonald's elé, alaposan áttanulmányozzák az árlistát, mely az ő szemükben ezen a ponton a kidobóembert testesíti meg.
Aki nem enni tér be
Õ sietve ront be a gyorsétterem ajtaján, ám dolga nem a pénztárhoz, hanem egy félreeső sarokban lévő ajtóhoz vezeti. Dolga végeztével étkezés nélkül távozik.
A trendi mobilos
Aki félórás telefonbeszélgetését nem intézheti bármilyen söpredék bolt előtt, neki feltétlenül a McDonald's mellett kell vagy 15 kört leírnia mire befejezi megbeszélnivalóját. A mutatványát feltehetően a kinti embereknek szánja, de nem kérdéses, hogy előadása eljut a hatalmas üvegtáblák belső oldalán ülőkhöz is. A trendi mobilos dolga végeztével odébbáll.
A punk
A punk elutasítja a fogyasztói társadalom minden szemetét, számára a McDonald's megvetendő dolog, épp ezért nem hajlandó odabent elfogyasztani az étkét, a gyorséttermet rögtön elhagyja vásárlás után, s kint az utca kövére letepeledve lakmározik társaival egyetemben, a nulla fok dacára.
És Te miért mész a mekibe?

Noh tettem egy 65 perces körsétát a met.hu szerint -10 fokban. Mindig az első 30 perc a kritikus, olyankor még fázik az ember, ám a hátralevő időben már nem érez semmit, gondfeledten sétálgat. Azon töprengtem még tegnap, hogy esetleg a Margit szigetig elmegyek, de áá, az azért elég húzós túra lenne. Viszont jó kérdés hogy vajon a Móriczon reggel 10 előtt lehet-e a mekiben normális kajákat kapni, nemcsak ilyen reggeli ratyikat. Ma ez sem derült ki. Az útvonal egyébként:
  1. Starting point
  2. Kosztolányi Dezső tér
  3. Móricz Zsigmond krt
  4. Szent Gellért tér
  5. Goldmann tér
  6. Starting point
A Műegyetem rakparton két fazon is kocogott velem szemben, lehet hogy ezt is ki kéne egyszer próbálni. A napfelkelte gyönyörű volt, mint egy teljes égboltot beterítő szivárvány.

Tegnap 3,3 órán át tanulmányoztam a SzAr slide-okat. Egyelőre nem értem a végére. Viszont kurvajól nyomom. Érzem, jó lesz ez a 48 kredit (Egyébként két hangulat között ingázok: az egyik mikor úgy gondolom hogy iszonyat szopás lesz, a másik mikor úgy gondolom hogy egy jó tanulmányi átlagot is megcélzok a 48 kredit dacára.)

A szavazógépről ("Szerinted melyik tárgyat bukom a 4. félévben?") levettem a Tesi lehetőséget, tessék "normális" szavazatokat leadni

Vegyük észre, hogy eddigi életformám gyökeres átalakuláson megy keresztül. Persze nem biztos hogy ez a blogon nyomon követhető.

Reggel kiírtam egy audiocd-t hogy majd hallgassak zenét útközben, és feltöltöttem volna a discmanem akksiját (legutóbb nyáron használtam), ám kiderült hogy újra megadta magát. Mármint ez az akksi is. Nem rosszul nyomja a Sony az akksi témát, a két darab ami való bele, együtt 10e Ft, és átlagosan 1-1,5 évente tönkremennek. Elgondolkodtató viszont, hogy vegyek-e újat, tekintve hogy némi zsét hozzárakva már egy komplett mp3 lejátszó is kijön, igaz, lowend szektorban, fogalmam sincs milyen hangminőséggel.

A bejegyzés címe pedig egy Alvin szám ("Fő az óvatosság") egy sora. Ezzel együtt nem szeretem sem az Alvint, sem a punk zenét.



A hatásvadászat érdekében iderakok még egy 48 kredites órarendet is, amely talán lájtosabb mint az eredeti 45-ös. Tekintve hogy nincs benne jelek, van viszont anal.


Persze lehet hogy csak szimplán elment az eszem.
"Neked nem szóltak hogy nem két félévet kell egyszerre elvégezni?"

© Imo

Ugyanakkor sokaktól hallom hogy 40 és 50 között vesznek fel krediteket. Igaz, ez nekik nem jelent alaposan megfontolandó döntést.

A kreditrendszerben 1 kredit 30 munkaórát jelent. Ezt figyelembe véve a hét összes munkanapján 8-tól 22-ig remek elfoglaltságot nyújt egy 48 kredites órarend 20 héten keresztül, valamint hétvégeken további 10 órát. De szerintem ez az ajánlás az ötös elérésére vonatkozik.

Ítnéztem pár napja az összes tantárgy adatlapját. Szerintem számomra könnyen tanulható tárgy lesz a depo, opre, szar, fony, szglab, algel (ez utóbbit arra támasztom hogy átnéztem az egész éves pdf tananyagot és az első felében olyan dolgokról van szó, amiket nagyjából ismerek - persze ehhez hasonló pofáraeséssel már szembesültem 1-2 tárgyból). Ezek közül állítólag nehéz tárgyak az algel és a fony. Számomra és úgy általánosan is nehéznek vélt tárgy a valszám. Könnyűnek vélt tárgy az elektro de nem biztos hogy ez nekem is így lesz. A szarról különféle infók keringenek, egyesek szerint könnyű, mások szerint nehéz. Reméljük, könnyű. A tesi akarat kérdése (tehát nehéz ).


Nagy király hogy van nekünk ez a new_elotanulmanyi.jpg. A következő a helyzet: jövő héten lenne két vizsgám, egy analízis és egy bsz. Namost ilyet már nem először csinálok: felteszek mindent a bsz-re. Ha az analízissel csúszok az csak annyit jelent hogy csúszok az analízissel két félévet (egy helyett), és a jelekkel szintén 2-t, egy helyett. De ez még szakirány szempontjából nem érdekes. Sokkal jobb viszont, hogy ha bsz-szel nem csúszok megint, mert az mindenképpen szakirány-csúszást idézne elő.

Kidolgoztam hát egy tervet, mely arra épít, hogy a bsz-t megcsinálom, az analízist pedig nem (vizsgaidőszakban eddig össz 1,4 órát készültem analízisre, úgyhogy úgy döntöttem, ezt most nem erőltetném bsz-szel párhuzamban szerdáig). Eképp néz ki:


A kép kattintható. A külön színsávok a féléveket jelentik (zöld -> sárga -> piros -> kék -> narancs). A kék és a narancs még csak tervezett, a piros pedig folyamatban van.

A dolog lényege, hogy 4. félévre 38 kredittel számol, 5. félévre pedig 30-cal. A tárgyak nagyrészét nem bukhatom (szakirány szempontjából). A 38 és 30 kredites félévek némi odafigyeléssel valószínűleg teljesíthetőek.

38 helyett vehetnék fel 43-mat, 48-at, vagy akár 53-mat is (elektro, depo, számítógép-hálózatok - igaz, ez utóbbi tárgy órarendi ütközésben van a valszámmal). Itt jegyezzük meg hogy az analízis hétfői előadása szintén ütközésben van az algelével, viszont ki nem sz#rja le. Vagy 38 helyett vehetek 33-mat, ha az oprét leadom és szghálókkal együtt végzem, de ezt nem volna célszerű.

További lehetőség, hogy követem egy kollégámat a 'lájtos félévek' c. projektben és nem veszem fel az algelt sem, ezáltal egy félévvel több időt hagyva a szakirányosodásra. Ez sem igazán cél.

A 38 kredites órarend bizonyos szempontból rohadt szar, de mindegy.


Sötétzölddel jelöltem azokat a hányadék órákat, amiket nem az I-ben tartanak.

És igen, lehet hogy majd a jelek nem lesz meg elsőre. Akkor ez van, nem nagyon lehet mit tenni.

Update 15:13: no még itt van egy öngyilok verzió is:


Update 16:34: Hogy miért figyel be még egy 48 kredites verzió amikor eddig minden félévben elbuktam valamit? Egyszerű. Azért mert eddig szartam bele, és a gépemet még sosem vittem ki a szobámból. Az első félévről ne is beszéljünk (ott egyéb, blogban nem megemlített problémák is akadtak). A harmadik félévben is csak nov 25 környékén kezdtem neki a tanulásnak, és bejárni megint csak nem nagyon jártam be (konkrétan 13 órából 10-re hébe-hóba jártam). Szóval ha megerőltetném magam, akkor többet tudok produkálni mint az eddigiek. Csak az elhatározás kell hozzá és a megfelelő technikák (ld. gépeltávolítás, lejelszavazás ). Ééés, a 48-ból 8 kredit megincsak az analízis lenne ami végső soron egy fokkal könnyebben teljesíthető mint az eredeti 45 kredites terv-beli Jelek. A célja ennek a mókának az lenne hogy az ötödik félévre maradó három (!) szigorlatom mellé csak 20 kreditnyi (heti 4*2 előadás) tárgyat kelljen felvennem. Ha jól megy. Meglátjuk etc.

Pen tool

©   Haszprus   |   hwsw, történelem
Egész tűrhetően megtanultam kezelni a Photoshop freeform pen toolját és ennek most örvendek. Leginkább azért, mert a pen toollal [pl. brush toollal szemben] nagyon szép görbék rajzolhatók, nincs rá hatással hogy az ember - rajzoláshoz - bénán mozgatja az egeret.

Út az éjszakában

©   Haszprus   |   life, történelem
Az elmúlt hosszú időt eléggé itthon töltöttem a vizsgákat leszámítva. Már bennem volt, hogy mennék valahova, úgyhogy ma 5:30-kor hirtelen úgy éreztem, eljött a pillanat.
5:45-kor elindultam
00. perc: Starting point
12. perc: Móricz Zsigmond körtér
23. perc: Szent Gellért tér
29. perc: Fővám tér
36. perc: Szent Gellért tér
52. perc: Goldmann tér
62. perc: Starting point

Sajnos későn indultam, úgyhogy az út vége felé már hajnalodott, noha ez még nem volt világosnak nevezhető állapot. Kint eszelős hideg van, úgyhogy jól tettem hogy 4 réteg göncöt aggattam magamra. A pajzsom leggyengébb láncszemének a kék farmerom bizonyult, mely helyett egy feketével jobban jártam volna, a lábaim még mindig égnek.

Ez a negyedik hajnali kirándulásom (a második alkalomkor kétszer mentem, de csak egyet blogoltam le).


512MB -> 1 GB (RAM)

©   Haszprus   |   hwsw, történelem
Szerdán RAM-ot duplázok asszem (kizárólag lustaságomtól függően - hogy elvánszorgok-e a boltig), 0,5-ről 1 GB-ra. Mert néha már 1 GB körül van a memóriafelhasználásom és roppant zavaró a swappelés (főleg hogy szarrá van fragmentálódva a vinyóm és így a swapfájl is). Bezzeg a régi szép időkben többnyire kétszer annyi memóm volt, mint amennyit használtam

Sporttalanság

©   Haszprus   |   life, történelem, úszás, kondi
Időnként rámjön az, hogy valamit sportolnék. Most 7 hónapja a bkv-zás sem tart edzésben (eltűnt), és szinte sehova nem mozdulok ki. Se diszkó, se semmi, még a kötelező tesi tantárgyakat is halogatom (eddig a tesi-A-m van meg oszt ennyi). Utoljára egy éve voltam úszni.

Ma (tegnap, 13-án) fekvőtámaszoztam elég sokat itthon, just for fun, egészen addig míg már ki se bírtam emelni magam És még utána is. Hát kellően fáj most a karom, és fekvőzás után a mellkasomat mintha begipszelték volna (roppant furcsa ).

Remélem a KDO-mmal a következő félévben néha átmegyek majd a SCH-be kondizni, ill. újra felvettem az úszást (már negyedszer), hát arra vagy bejárok majd, vagy nem, meglátjuk. Igazából rossz időpontban van, úgyhogy utálom, ugyanakkor egyéb sportot nem szívesen választanék, ráadásul az úszás orvosilag is javallott nekem.

Még gondoltam egyszerű futásra is, de azt este kéne tolni amikor nyugi van, meg low noise, kevesebb por & szmog, meg kevés ember, de akkor meg ugye a közbiztonság hiányos. Hát ez van. És a testőreimet azért mégse szeretném magammal vinni, ugyanakkor várhatóan a kapuban tolongó autogrammkéregetők egész addig követnének amíg lehet, meg aztán ott van a paparazzik problémája is.

Egyébként most azért foglalkoztat így a téma, mert borzalmasan kezdek elhízni (némi túlzással), azt hiszem, de sajnos az elmúlt 7 hónapban mérleghez sem fértem, hogy erről meg is bizonyosodhassak.

Update 2005. jan. 15. 03:06: de rohadtul fáj a karom

Update 2005. jan. 15. 16:22: aaa, rágyúrtam még tudományos alapon, de nem kellett volna, vááá, poklok pokla Í Teljesen lesérültem ettől a fekvőzéstől, hamarosan gipszbe raknak


Olvastátok a cikket az Indexen miszerint a plázákban csomó üzletben 50%-os leárazás van január-február tájékán, merthogy különben senki semmit nem venne a karácsonyi kiköltekezés miatt? Én olvastam, s kaptam is az alkalmon, ma megrendeztük a pótkarácsonyt, mely esemény helyszínéül a Mammut 1-2 szolgált. Alapvetően nem szeretem a Mammutot de most valahogy jó volt, nem volt túl sok ember, stb. és valahogy az ottlévő népek is nemtom kevésbé néztek ki gázul (plázaboyz & plázagirlz) mint a westendben.

Szert tettem egy

  1. mconeil vékony kardigánra (hervis) (drapp, piros & barna betéttel)
  2. cassone hosszúujjú pólóra (cassone) (sötétkék)
  3. mcroyal menüre (mcdonald's) (színes)
  4. scott vékony kardigánra (jeans club) (fosbarna, drapp & piros csíkkal)
  5. u-turn vastag kardigánra (jeans club) (barna, drapp betéttel)
  6. fundango vastag kardigánra (dockyard islands) (drapp, kék & piros betéttel)
  7. fundango hosszúujjú pólóra (dockyard islands) (piros & drapp)
  8. közepes kólára (fekete)
Mindezt annyiból amennyiért van aki másfél inget vesz Leértékelés power: nem gagyi cucc, és mégse drága. Persze kinek hol a gagyi és kinek hol a drága.



A blog kezdete óta

Megj. fenti adatok nem igazán állnak túl sok dologgal összefüggésben. A mennyiség nemcsak az életbeli események mennyiségének függvénye. Pl. év vége felé bevezettem egy napi 4 bejegyzéses bloglimitet, és a gépemet is többször kitiltottam a szobámból. Továbbá a régi bejegyzések kategóriái csak utólag lettek létrehozva, és a grafikonról lemaradt még jónéhány egyéb bejegyzés-kategória is, úgymint pl. life, hwsw, Â…


Gép újra kitagadva

©   Haszprus   |   hwsw, történelem
Ismételten kihoztam a gépemet a szobámból, minimum egy hétre, utána meglátjuk.

Update 2005. jan. 03. 09:26: tehát a helyzet: a gép nem a szobámban van, és egyetlen hozzá való felhasználó jelszavát sem ismerem pillanatnyilag (Rendszergazdáét sem)



» régebbi bejegyzések

a jövőben szeretnék napnyi bejegyzést látni a főoldalon.   Csak regisztrált felhasználóknak.