2005 április - 25 megfelelő bejegyzés

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

ZH javítási sebesség @ HM

©   Haszprus   |   bme
Én komolyan nem értem, hogy a 21-én írt analízis zh-k miért nincsenek még mindig kijavítva ebben a csoportban (kb. 150 embert érint). Sőt, a gyakvezérem szerint már csütörtökön ki voltak javítva, csak nincsenek a pontszámok összegezve (mondta is nekem óra elején - persze nem lelkendezve -, hogy ha nagyon nagyon érdekel (hogy a f#szba ne érdekelne?!) akkor átmegy a zh-mért és megnézi. most erre mit mondhattam volna, küldjem át érte másik épületbe?). A másik két csoport már 25. óta tudja az eredményeit. Vérlázító. Mármint a különbség hozzájuk képest.
Haszprus

XML, XSLT

©   Haszprus   |   fejlesztés történelem
Ítraktam az offline naplómat xml/xslt-be. Mekkora atom ez a technológia, de komolyan, tökyó. Eddig nem ismerkedtem vele, de valószínűleg nyáron belevetem magam. Mert gondolom nemcsak annyit tud, mint amennyit most megismertem belőle. Kliens-oldali sorting meg mindenféle. Egyelőre azt nem találtam meg, és időhiányban most nem is tudok ezzel pöcsölni, hogy az xslt-ben pl. két html tag között miért nem hagyja meg a szóközt (pl. két egymást követő link között... elég tré). Ha tudod, írd meg nekem, plz, thx.

Ja a másik tré dolog amire nem találtam megoldást és gyanítom hogy nem is lesz: ha az xml alapú weblapon kattintok egy linkre, majd nyomok egy vissza gombot (tehát visszamegyek az xml-re), akkor sajna a lap tetején találom magam, akárhol is volt a link

A harmadik tré dolog, hogy 5 perces research-öm alatt nem találtam megfelelő xml->html konverter progit, amivel egy megbízható, talán kellően időtálló formátumba tudnám zúzni a stuffos szigorkát. Ha ilyet ajánlanátok akkor plíz ne a google által elsőnek kidobott akármit, hanem olyat, amit ti magatok is kipróbáltatok és működőképes

Haszprus

Vejedre ütök

©   Haszprus   |   film
Vejedre ütök (Meet the Fockers - 2004). Elég jó, bár egy idő után kissé erőltetettnek hat, megvallom, alig vártam, hogy vége legyen. Ettől függetlenül simán ajánlható megtekintésre.
Haszprus

Blog postüberlimiter

©   Haszprus   |   bme fejlesztés történelem
A megszokottnál jelentősen ritkábban fogok jelentkezni. Egy meglehetősen kiterjedt szabályrendszert kreáltam arra vonatkozólag, hogy mikor publikálhatok új bejegyzéseket (ez volt az oka, hogy hétfő óta nem írtam), és mikor érhetem el a blog júzerfelületét. A hozzászólásokról értesítő emaileket a mai nappal kezdődően letiltottam. Mindezek célja, hogy több időt tudjak fordítani azon dolgokra, amikre szükséges.

Azon felül hogy a hétnek számos napján hazaérkezésem után egyszerűen bealszom és így csonkítom saját időmet, sajnos irdatlan időmennyiséget b#szok el mindenféle dolgokra a monitor túloldalán is, ezek egyike a blog, a többit pedig nem áll módomban szabályokkal kontrollálni, marad tehát a bloglimitáció.

Tegnap Anal2 ZH2 volt, szerintem nem sikerült olyan rosszul, mint ahogy a ZH előtt gondoltam (persze majd csak jövő héten derül ki ténylegesen). Volt fony kiszh is, ahol a feladatot sikeresen megint félreértelmeztem, mint a másik két kiszh esetén is, kib#szottul idegesítő hogy az összes kiszh alapján lamzor vagyok, a nagyzh alapján pedig nem. Végül most depo zh-ról jövök, amire kőkemény 3 órát készültem a keddi konzultációval együtt, ennek megfelelő lesz a zh-eredmény is. Bár szerintem a prolog rész nem lett rossz, de mivel mindkét témából 40% kell, ezért a prologgal kitörölhetem.

Haszprus

Fony ZH

©   Haszprus   |   bme
Az első fony zh feladatot mocskosul elszartam (3 pont a 7,5-ből), valszeg sajnáltam rá az időt, akárcsak a többi feladatra (szerencsére a másodiknál _ennyire_ nem sajnáltam, visszaellenőriztem, és így kibukott hogy útközben elszúrtam valahol, és kijavítottam), így csak három pontot kaptam rá. Pedig ez egy könnyű példa volt, típusfeladat, nem csoda hogy a ZH-t író 84 emberből így 75. lettem ezzel a feladattal (akinek a többi feladata csupa nulla lett, még az is simán megírt 7 pontot erre baze). Összpontszám tekintetében (mármint a nagyZH-kat nézve) így a 12. hely jutott nekem, amivel picit elégedett vagyok, ugyanakkor kurvára dühítő hogy pont a legkönnyebb típuspéldát szartam el

Az is dühítő, hogy a kisZH-im 3 pontosak, ami elég szar eredmény, és a nagyZH-ra ehhez képest nem készültem szinte semmi pluszt (nem volt rá időm), ebből mi következik? Nem írnám le. Csak annyit, hogy f#szkivan, de azt is csak így cenzúrázva.

Most mi jött le ebből a bejegyzésből? Nemtom, tökmind1, viszont 12. lettem fony nagyzh-n és az jó baze, akármi is van. Ja és ezzel megvan az aláírásom, viszont ötös már csak akkor lehetek, ha innentől 3 kisZH-n és a vizsgán össz-vissz egy pontot vesztek Ez roppant szomorkás, tekintve hogy a vizsgát senki se írja maxpontra, ebből következően nyilván megközelíteni is csak távolról szokás. Istenverte kisZH-k, istenverte típusfeladat. Ilyeneket elcseszni.

Kurvára nem vagyok boldog, rohadt élet.

Update 16:15: felmerült bennem a javítózh gondolata, de 18 pontot nem akarom megkockáztatni hogy lerontom, mert ugye benne van a pakliban. Ez az egyik. A másik, hogy elég dolgom van enélkül is. Ígyhát gyaníthatóan nem írok javítót. Pedig az átlagomnak kéne nagyon. Hát... {nagy sóhajok}
Haszprus

Mire való ez az oldal?

©   Haszprus   |   fejlesztés
Ilyen privmsg-et kaptam a blogomon, a blogommal kapcsolatban:
Helló!most ne nézz hülyének, de fogalmam sincs, miért jöttem erre az oldalra, és bár lelkesen figyelek, nem tudok rájönni, h mégis mire való ez az oldal!?
Most így hirtelen nem tudnám kellően jól körülírni a dolgot, de valami alkotói (ld. saját blogmotor) és publicitásvággyal lehet összefüggésben.
Haszprus

Protecting the privacy

©   Haszprus   |   bme
Heh, valaki azt kamuzta nekem, hogy 35 pont lett az anal2 zh1-e, közben most látom, hogy csak 11… A neptun-kódok nem nyújtanak akkora védelmet, mint egyesek szeretnék.
Haszprus

Fony, algel, mérés, szemcsi

©   Haszprus   |   bme life történelem
10-kor elővettem zsebemből a telómat és aszonta, kell neki a puk kódom. Ami egy ~5 éves papírra van felírva. Fogalmam sincs, hogy hol van, és hogy egyáltalán megvan-e. Ami egészen biztos, hogy nem a kurrens lakhelyemen tartózkodik a papír. Nemtom most mi lesz.

A FONY ZH javítása folyamatban van. Négy feladat ugye. Tegnap a harmadikat javították ki, így 144 júzerből a 13. voltam a ranglétrán (5 of 7,5 pointz). Mára a negyediket is kijavították, így most 8. vagyok (9 of 15 pointz). A jelenlegi listavezető pontszáma 14, a második helyezetté pedig 11,5. Ha 144 júzerre nézzük, az átlag-összpontszám a két feladatra 1,93. Ha 85 júzerre nézzük (ennyien írták meg a zh-t), akkor 3,26, de tessék hozzászámolni hogy a 30. júzer után mindenki 3 pontot vagy annál kevesebbet kapott . Jövő hétre meglesz az első két feladat is. Nézek elébe.

Algel ZH-t is kijavították. 26 pointz. Ezzel a versenyzők létszámának pontosan egyharmadánál vagyok a pont szerinti rendezésben. Lehetne jobb is, de nem rossz ez se.

Szerdán megvolt a kettes mérésem. Érdemjegy: 5, és másfél órával hamarabb végeztünk. Pedig a hármas mérés anyagából készültem. Szerencsére a 2-esét már egy hónapja elolvastam, igaz, csak kevéssé rémlett. Nah legalább a hármas mérést illetően előre dolgoztam.

Sűrű a program és közeleg a depo, valszám, elektro. Ezektől félek, nem kicsit. PótZH, gyakiv, kereszt, mindezek elképzelhetők.

Szerdán pedig szert tettem egy überállat szemüvegre. Jessz.

Diszkópatkányok soundtrack rulez.

Vizsgaidőszakban 3 kurva tárgyból kizárólag csütörtökönként tartanak vizsgát, bakker

Haszprus

Blog postlimiter

©   Haszprus   |   fejlesztés
Tudjátok limitálom a saját posztolási lehetőségeimet a blogon, most annyira berandomizáltam hogy melyik nap hányat posztolhatok hogy fogalmam sincs hogy is működik már a limitálás Random időközönkénti postolás várható

Update 00:34: úgy néz ki ma írhatok még egy másik postot is.

Update 00:39: ja és kivettem a blogomat meg az adminfelületet a Kedvencekből is hogy legalább ne b#sszon az ideg egész nap amikor a Kedvenceket 'legördítem', hogy váá blogolni kéne de nem lehet.
Haszprus

Korunk anomáliája, az alternatív szoftverközösségek

©   Haszprus   |   hwsw
Alternatív szoftverek. Van a mainstream, meg ezek.

windows
linux
outlook, outlook express
thunderbird, bat
office
openoffice
internet explorer
firefox
Mindannyian tudjuk, hogy az alternatív szoftverek használói agresszív kampányt folytatnak amellett, hogy milyen fasza cucc az övék, használd te is azt, ha nem használod, tuti hüje lúzer lamzor vagy.

Kicsit vissza az időben, 1997 tájékán valamikor felkerült az első honlapom az internetre, és eléggé örvendett neki a közönség, bekerült a screenshotja a magyar címtárba meg mittomén. Népszerű volt, kaptam sok dícsérő levelet kapcsán, és némileg kapcsolatban van a jelenlegi haszprus.hu-t hosztoló céggel való megismerkedésemmel is.

Update 2005. ápr. 12. 00:30: még az eszembe jutott így fél egy tájékán, hogy az internetto akkoriban hetente 3 website-ot ajánlott az olvasóinak, és ezek között az egyik egyszer az itt nevezett site-om volt. 14 évesen vagy ilyesmi. azér örültem neki. meg annak is hogy egy másik site-omat Nyírő András (internetto & index alapítója) saját indíttatásából bereklámozta valami német konferencián vagy hol. meg a hvg-ben itthon. meg ezen kívül voltak még dolgok, mint pl. szintén az itt nevezett site referenciám alapján akart tőlem egy index alsite-ot (szintén 14 éves voltam ekkor), ami egy darabig volt is, míg rá nem untam. régi szép idők, mindjárt a könnyem is megered (na jó nem). 14-15-16 éves koromban elég sokminden volt. pl. nemtom sejtitek-e hogy a hwsw eredetileg az egyik site-om csapatbővítéséből állt volna, amivel ők kerestek meg, aztán meglepődtek hogy annyi vagyok amennyi, de nem befolyásolta őket. hja. másként alakultak volna a dolgok, ami miatt mégsem, az egyszerű tanulmányi meg egyéb döntések. nem tudjuk, merrefelé alakult volna a téma, én azt gyanítom hogy jól jártam, szerintem nem nagyon jutottam volna el egyetemig, vagy talán felsőoktatásig sem, ha azt a projektet az eredeti elképzelés szerint valósítjuk/valósítják meg. persze nem lehet biztosan tudni.
A történeti áttekintés után térjünk a lényegre. Megjelent valamikor az Internet Explorer 4.0 rengeteg új feature-rel, css támogatás meg mittoménmi, akkoriban a Netscape Navigator roppantmód elmaradni kezdett. De az alternatív közösség - mert ugye azzá lettek egy idő után, köszönhetően a Microsoft agresszív termékintegrációs stratégiájának - nem hagyta annyiban a dolgot, szent szoftverükké vált a Navigator minden hiányossága ellenére. Megjelent belőle több, csúfosan szánalmas verzió, lényegi frissítések stb nélkül, mérföldökkel le volt maradva mindenféle tekintetben az IE verzió(k?) mögött, ez hosszú éveken keresztül így volt.

Én az IE4 előnyeit elég hamar meglovagoltam, és teleraktam az oldalamat olyan feature-ökkel, VALÓDI látványos dolgokkal (és itt nem hülyébbnél hülyébb scrollozó villogó scriptekre kell gondolni), amik a css-nek voltak köszönhetőek, részben. Eljutottam egy olyan szintre, hogy a lapom teljesen élvezhetetlenné vált Navigator alatt. Egyszerűen a technológiai különbségek miatt.

A honlapom kezdőoldalára kiraktam, hogy belépés csak IE-vel, a Netscape-eseket kitiltottam.

Következmény? Majdnem lincselés. Nem részletezném, elég durván reagálták le a dolgot.

Nézzük akkor meg, hogy mi megy manapság a weben. Terjed ugye a firefox, kinn vannak mindenhol az ikonok, hogy használj firefoxot satöbbi. De ez sokaknak nem elég. Sokan képesek és megkeserítik a legnépszerűbb böngésző felhasználóinak életét azzal, hogy az amúgy nem is firefox-igényű weblapjukat direkt elrondítják IE alatt, kiraknak a tetejére egy 50 pixel magas sávot hogy mér IE-t használsz, meg hasonlók. Számos helyen találkoztam már IE-júzereket fikázó megjegyzésekkel weblapokon. A szitu tök ugyanaz mint anno.

Miért érzi az irdatlan kisebbségben lévő alternatív szoftverközösség úgy, hogy ők bárkit fikázhatnak, míg a mainstream-nek nem áll jogában kifejteni nézeteit a témáról?

Ami még érdekesebb, hogy egy amúgy IE alatt jól kinéző weblap tetejére miért kerül ki egy ilyen elrondító sáv, miért érzi szükségét az alternatív szoftverjúzer, hogy az IE-experience-et direkt rosszabbá tegye, mint amilyen amúgy volna? Úgy gondolja, hogy a firefox jobb lesz, ha az IE-t direkt gátolja működésében? Vagy úgy gondolja, hogy alapból nem volna elég érv a firefox mellett, tegyük tehát az IE-t rosszabbá? Ettől még a firefox nem lesz jobb mint amilyen, sajnos.

the bottom line. megjegyzésemben nem mondtam semmiféle véleményt semmiféle jelenleg használt szoftverről, így a firefoxról sem. nem kérek olyan hozzászólásokat, hogy 'a firefox jobb mert blah blah blah'. ismerem a firefoxot amúgy, én magam pedig a maxthon mindig épp legújabb verzióját használom. advanced tabbed brozinggal, adblockinggal, content blockinggal, meg ami kell.
Haszprus

Depo prolog könyv

©   Haszprus   |   bme
Megvettem. Ocsmány kötése volt. Ha az ember leszorította a két oldalát addig oké volt, de ha elengedte, irdatlan erővel csapódott össze. Kisebb állatokat simán meg lehetett volna ölni az összecsapódás erejével, a könyvbe szoruló végtagok is veszélyben érezhették magukat. Döntöttem tehát. Megcsonkoltam. Ilyen lett.

Inkább megvettem volna kétszer annyiért, ha normális formában kirakhatom a polcomra. Mert azért mégiscsak.
Haszprus

Kirándulás jövő hétvégén

©   Haszprus   |   barátok túra
Ex-kirándulós csapatomról helyzetjelentés:
Sziasztok!

Az a helyzet, hogy jövő hét szombaton, ami asszem 16-ára esik, KIRÍNDULNI megyünk

Hová? Mennyi időre?

Én vagy a Börzsönyre gondoltam...de a Bakonyban is vannak szép helyek. Sima, egynapos, fullos parti lesz, új túraútvonallal

Remélem ráértek jövő hét szombaton, és ha kinéztek az ablakotokon, látjátok, hogy jobban nem is tudnátok eltölteni a jövő szombatot, mint a természet lágy ölén

Na erre se megyek bazze. :'( Félév 4 überroxx. Remélem a következő félévi kreditstratégiámat sikerül úgy alakítanom hogy ne adjam alább és mégis lájtosabb legyen az egész.
Haszprus

Ráng

©   Haszprus   |   bme life történelem
Szerda óta folyamatosan ráng a bal szemem. Alatt, fölött. Pedig most már túl vagyok az algel zh-n. Igaz ez nem jelent semmit, kedden fony, szerdán mérés, és ez akkor az utolsó "lájtosnak" tekinthető hét. Hát, überbrutál időszak áll előttem.

Update 13:11:


A dolgok heti bontásban. Napi sorrendezés nincs, csak heti, hetin belül oszlopokba szedve a számonkérések típusuk szerint. Az utolsó 3 fony kiszh dátuma csak tipp, hasraütősen.
Haszprus

Bankok

©   Haszprus   |   life
Bazeg, vigyázzatok ezekkel a modern technológiákkal*, mert ha nem telefonálok be a bankomnak hogy mi a rák van, simán kétszer vonták volna le a hétfői 6e ft-os vásárlásomat (telefonon is több körben kellett feltegyek kérdéseket hogy kiderüljön a turpisság). Csak néztem neten hogy mi a rákért vagyok mínuszban. Hát anyjukat, mindegyiknek, egyenként. Szeretek kártyával vásárolni mert sokkal kényelmesebbnek találom, de az ilyesmik borsot törnek az ember orra alá. Mi van ha nem nézem az egyenlegemet rendszeresen? Az ügyintézés amúgy full korrekt volt, gyors és fájdalommentes. 0-24h support rulz, szerencsére kevesen telefonálnak éjjel fél egykor.

*Modern technológiák szóhasználatom hátterében Veres András, püspöki titkár nyilatkozata áll II. J.P.p. halálával kapcsolatban: "Az Evangélium terjesztésére a modern technológiákat is felhasználta. Nagyon nyitott és kézséges volt" - Izé, szerintem a tv-t meg rádiót 2005-ben modern technológiaként megnevezni kicsit cinkes (a riport szövegkörnyezetéből kiderült hogy a tv-ről és rádióról beszél).
Haszprus

BME insider :)

©   Haszprus   |   bme
- Elromlott a PenDrive-om… Az ötös mérés laborra azon vittem a programomat, és azóta rossz.

- Lehet, hogy az iMPACT az FPGA helyett a PenDrive-odat programozta át…
Haszprus

Algel zh

©   Haszprus   |   bme
Félek a péntektől. Nem tudok hajrázni mert 17-re érek haza. Basszus, ez a szopás ebben a félévben.
Haszprus

Visszafordíthatatlan

©   Haszprus   |   film
Irréversible - Visszafordíthatatlan, 2002. Monica Belucci neve volt, ami miatt megnéztem, meghát 7,2-es user rating az imdb-n. Ímde. A film teljesen nézhetetlen. Ilyen szart még nem láttatok. Az első 40 percen keresztül valami buzibárokban járunk. Valami monoton zaj (nem zene!) van a háttérben, a kamera körbe-körbe forog 3D-ben össze-vissza, képeket csak időnként látunk, a maradék pedig a nagy sötétség. Körülbelül 20 percen keresztül megy ez az effekt, közben az egyetlen emberi beszéd ami van, az a főhösünk "Ismered Gilisztát?!" kérdése, elismételve saccperkábé kétszázszor.

A filmet azt hiszem vasárnap láttam, és beszámoltam róla WiZARD-nak is. Ma megszületett az ő értékelése is:
bazz
amikor aszontad hogy szar a visszafordithatatlan, akkor elképzelni se tudtam hogy ennyire szar
meg hogy pörög a kamera...

15 perc után nem bírtam
No igen, én is úgy "néztem meg", hogy voltak részek amiket 32x-es sebességgel pörgettem, a maradék nagyrészét 2-16x között
Haszprus

Szemcsi

©   Haszprus   |   life
Lefoglalóztam egy kurvajó szemüvegkeretet, jessz. Kontakt lencse projekt alacsony prioritásba lépett (napszemüveg mögé jó lenne).

A boltos szerint az Ofotért és a Vision Express nemzetközi hóhányók. Szimpi ez a bolt Ajánlás alapján mentem oda egyébként.

Ja, voltam három Ofotértben is előtte, egyikben odalépek egy csávóhoz akiről gyanítottam hogy a bolt egyik alkalmazottja. Megkérdeztem tőle: "Bocsi, te itt dolgozol?" (Mert nem volt semmi munkaruhában.) Mire ő: "Az attól függ…" Jézusom, micsoda alkalmazottak… Amúgy hányás keretek voltak mindhárom helyen.
Haszprus

Fodrászos, pólós, szemüveg-egyenesítős, iskolakerülős

©   Haszprus   |   bme fotózás life
  • Nem voltam valszámon
  • Nem voltam depón
  • Voltam fodrásznál
  • Voltam kiegyenesíttetni a szemüvegem szárát
  • Voltam pólót venni (ezzel célszerű lesz leállni)
  • Voltam a deák téri Megapixelben
Utóbbi helyen össze akartam komparálni a 20D-t és a 350D-t, már ami a keresőjüket illeti, tekintve hogy állítólag a 350D-nek kisebb, kevésbé látható. Két boltossal beszéltem. Az első hozzáállása a témához az volt, hogy ők nem egy tesztbolt hanem vevős bolt, a második viszont némileg készségesebb volt, hozott is egy 20D-t, 350D nem volt a boltban. De ha lett volna se bontják ki, és különben is lemerülve szállítják az akksikat. Ígyhát fogtam egy obi- és akksimentes 20D vázat a kezemben. Nem sokra mentem vele. Remek kis gép egyébként, művészi kivitelű.
Haszprus

Blog

©   Haszprus   |   fejlesztés
Egy időben én is foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy több személyessé tegyem - írói oldalról - a blogomat. De az onnantól kezdve valami merőben más volna. Közszolgálathoz nincs kedvem, egy ideje.
Haszprus

Vision Express

©   Haszprus   |   life történelem
Voltam westendben vision expressnél. A vizsgálat ára 2200 Ft. Nem lehet kontakt lencsém, legalábbis reguláris, mert túl kevés könnyet termel a szemem. Sejtettük. Hüpp-hüpp. Úgyhogy üres kézzel, és könnyebb tárcával távoztam.

Közben - mivel két vizsgálat között várnom kellett fél órát, mert nem volt elég kapacitása a vision expressnek - megnéztem a Speedben az Oakley A Wire 2.0-s szemüvegkeretet (normál szemüveghez). Nem tudom, normális dolog az, hogy a lencse közepére raknak egy b#szott nagy O betűt, hogy véletlenül se lássad magad jól a tükörben a szemüvegen át, ha felpróbálod? Bakker.

A szemész csaj egyébként azt mondta, hogy menjek el egy normális szemészetre és nézessem meg, lehet-e valamit kezdeni ezzel a könny témával (pl. beültetnek egy hagymát a szemem alá vagy ilyesmi).

A Media Marktban megtaláltam az utolsó adag fotós tasakomat is, örvendetes.

Elzarándokoltam az Andrássy úton lévő Oakley bolthoz, ám zárva volt. Nem örvendetes.

A Boráros téren betoltam egy McRoyal menüt, örvendetes. Letelt kiszolgálás közben a 60 mp, és kaptam még egy krumplit, meg egy kólát. Nem örvendetes. Nyitva kell tartsam a szemem, bakker, ne rendeljek már menüt, ha úgyse tudják 60 mp-en belül hozni a szendót… Váá.

Haszprus

A kutatás eredménye

©   Haszprus   |   hwsw
A kutatásból az is kiderült, hogy az internethasználók leginkább a közvetlen családtagjaik és barátaik körében népszerűsítik az internetet.
Izé, hol máshol lehetne még? Gondolom nem tipikus hogy a népek tömegrendezvényeken szónokolnának arról hogy az internet jó.
Haszprus

Pillangóhatás

©   Haszprus   |   film
The Butterfly Effect - 2004. Fasság. A filmben leírt két alapproblémát (a csaj apja, és a dinamit) sokkal egyszerűbben is meg lehetett volna oldani. Persze akkor teljesen más film kerekedne az egészből. De pont ez, amit mondok. Ez a verzió így ahogy felépítették, nem volt logikus, és a vége felé már kicsit unalmassá, és nagyon erőltetetté is vált.