Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.

Gondosan felhívja az olvasó figyelmét, hogy az a dátum bizony tegnap, tegnapelőtt volt, szinte már csak a hozzászólásoknál hiányolom ezt a fölösleges, ám programozástechnikailag kétségtelenül látványos fícsört.A dolog legkevésbé sem haszontalan, segítségével az olvasó a dátumok komparálása, sőt az aktuális dátum ismerete nélkül tudhatja, ha egy bejegyzés friss, ropogós.
Van ám azonban ennél sokkal bosszantóbb tulajdonsága a blogjának: rengeteg sok tantárgyáról ír, használ benne idegen nyelvű kifejezéseket, rövidítéseket, de ez nem is lenne baj, ha nem magyarázná megEz egy jogos észrevétel, mely egykor nekem is szúrta a szememet, azonban a megvalósítása annak hogy mondjuk bejegyzésenként csak egy előfordulás legyen aláhúzva, némiképp (lényegesen) bonyolultabb. Egyszer lehet hogy majd megcsinálom, egyelőre a kritikának engedve halványabbra vettem az aláhúzásokat.acronymvagyabbrtagokkal mindegyiket. Iszonyat gusztustalan látvány az a rengeteg aláhúzott szó.
Roppant ügyes például a Random témák kiemelése az oldalsávban. De minek. A blogger annak örüljön, hogy a friss bejegyzéseit olvassák, a régiekre meg majd ráakadnak a keresőkben. Ha valóban érdekesek, akkor még visszatérő látogatót is szerezhetnek, de a tényleg visszatérő látogatók nem fognak odaklikkelni.A mai napon nem tudom hogy hogy néz ki a statisztika, és lusta is vagyok megnézni, minden esetre a kritika készítésének napján a friss témákon keresztül 53 lapletöltés keletkezett, a random témákon át pedig 78, ami azt hiszem, kellően jól mutatja, hogy a dolog nem fölösleges.
Kommentek, üzenőfal, privát üzenetek - sok-sok látványos lehetőség, de ennyi tökéletesen fölösleges, ismét csak a blogmotor készítőjének látványos ügyességét bizonyítja. Egy blog nem arra való, hogy felhasználói egymásnak privátban üzengessenek, arra ott az e-mail. Az offtopicolásra az üzenőfal kiváló lehetőség, ezt szerencsére sikerült a dizájnba illően integrálnia az oldalba.Szerencsére nem volt nagy ügy a designba integrálás, tekintve hogy az egész blogot és így az üzenőfalat is én fejlesztettem

Na igen, táblázatos szerkezet, nem is ez a legnagyobb gond, ez pusztán csak egy-két év elmaradás a trendtől. Sokkal inkább a rengeteg cellpadding, amit nyugodtan megadhatott volna a stíluslapjában is.
Nemtom mennyi cellpadding volt, az utóbbi időben szerintem kevesebb, mióta rájöttem hogy ez egy valóban css-be tehető paraméter, a cellspacing viszont asszem nem. (Tévedek?) Minden esetre azóta már nem is táblázatos a design.
Hétfőn volt egy anal2 korrep by Carl0s [részt vett még MikZol + vmi negyedik gyerek], aminek tegnap átnéztem az anyagát. Hasznos volt, megtanultam körintegrálni. A tegnapi algel vizsgára nem mentem el, majd jövő héten az anallal egy napon. Húzós lesz. Ma reggel volt egy anal korrep többes integrálokból [ahol részt vett még Orca] de a srác aki azt bevállalta, elég pofátlan módon kb. lószart se értett az egészhez (nem baráti alapú korrep volt, mert úgy simán elmenne). Utána tartottam körintegrálból egy kis magánkorrepet, ha már egyszer megértettem 
1 óra szünet, délután újabb 3 óra korrep [= gyorstalpaló] a hétfői csapattal. Nem volt rossz, bár a Laurent sor nem igazán esett még le, tekintve hogy magával a sorfejtéssel bajom van, és lusta is vagyok átnézni. Na mindegy így ma eddig 6,5 óra analnál járunk ami elég tekintélyes mennyiség 
Még mindig hiányzik pár ismeret gimiből 
Azt gondoltam, időnként vissza rakom az admin felületet és benyögök pár szót, hogy örüljetek, szóval a blog mostantól nyitva van, bár nem fogok túl gyakran postolni még így se.
Igazából frankó lenne teljes féléveket ilyen gyorstalpalókkal vagy ha úgy tetszik, szintfelhozókkal teletűzdelni, mert marha hasznosak, lényegében két nap alatt megtanulja az ember azt amit itthon három félév alatt se 
Ja egyébként a szaromból következően szeptemberben mehetek digit szigorlatra és ha minden jól alakul akkor még a másik két szig is a nyakamba hullik.

Update 2005. jún. 07. 00:03: a jobbalsó szövegdobozokat nem tudom oda tenni a helyükre. Aki tudja hogy miért, elmondhatja. Ez itt a concept (időközben töröltem).