» Archívum: megjelenített kategóriák

Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


10 megfelelő bejegyzés.

Meg kell mondjam, lényegesen jobban bejönnek az alacsony létszámú partik, mint a tömegrendezvények. Csak hogy értsük miről beszélek, alacsony létszám: 3-5 fő, tömegrendezvény: 10 fő. Persze attól is függ, hogy mi a program. Bizonyos létszám fölött egy sörözés például nem lesz jobb. Egy sörözés az ugye dumálás, csak nem úgy hívják. 6 vagy annál több embernek már nem-igen lesz türelme sosem kivárni, megfigyelni hogy a másik mit mond (hisz mindenki túl kicsi időszeletet kap), elkezdenek maguk közt beszélgetni, és így automatikusan visszabomlik a parti tulajdonképpen 3-4 főre, még ha az est folyamán cserélődnek is a tagok. Van tehát értelme görcsösen ügyelni a nagy létszámra, illetve egyáltalán kitűzni célul? Tartok tőle, hogy nincs, csak az emberek ezt szokták meg.

Am I right?


Sör @ pizza-pazza

©   Haszprus   |   barátok, buli, fotózás, 12e, 350d

Na, egy kurvajó sörözésen vagyok túl. Kb. minden évben rendezünk valami összejövetelt a pizza-pazzában, legutóbb 2004. október 30-án, azaz pont egy évvel ezelőtt voltunk. Spooky. Node, szerintem mind közül ezen éreztem magam legjobban, istencsászár volt, talán azért is mert még abban sem voltam biztos hogy egyáltalán menjek-e, és kellemesen csalódtam, pláne annak ellenére, hogy valaki pont a parti előtt 2 órával mondta vissza a megjelenést.


Sörözzek-e?

©   Haszprus   |   bme, barátok

A szituáció: még nem készültem rá szinte semmire semmit, és holnap után szghálók zh. (Tegyük hozzá hogy holnap 18 körül jövök haza) Vasárnap egy kérdéses sörözés a jedlik2002e-vel. Jövő csütörtökön algel zh (bár van aláírásom, de egyrészt for fun, másrészt átlagolják a vizsgával a zh-eredményt, ha jobb a zh), pénteken MI zh, szombaton tanítás, utána keddre assembly progi mérés2-ből pedig nem nagyon esett le hogy hogy is van ez az asm. Szóval a kérdés hogy befér-e az a sörözés. Komoly aggályaim vannak, nem tudom, és amúgy sem élek-halok az ilyen zárt, füstös helyiségben töltött sörözésekért, őszintén szólva.

Ma eddig 47 komment a blogon. Killer.


Nagymaros-Zebegény

©   Haszprus   |   barátok, túra, 12e, 350d

Szóval a mai trip több szempontból sem hozta azt, amit vártam tőle. Nagyon rossz volt az idő (közel végig esett, általában gyéren, de a végén már erősen), és sajnos kevesen is voltunk, a fegyverekről, hadseregről és filmsorozatokról szóló kvázi egésznapos beszélgetési témához pedig outsiderként nem sokat tudtam hozzátenni. Ezzel együtt nem volt rossz, határozottan megismétlendő, nagyobb létszámmal, valami elfogadható időben.

Fenti képek közül 3 db nem az én gépemmel készült (próbáljátok kitalálni hogy vajon melyikek) és néhányat triviálisan nem én készítettem, bár az én gépemmel készült. A nap folyamán általánosan ISO400-1600 között mozgott a skála, sajnos.


Hát megint nincs jó kedvem és fel is ment 120-ra a pulzusom egy-két dolog miatt.

Létrehoztam az osztálynak egy fórumot phpbb alapokon (részben NeoXon hatására), és első hozzászólásként becopyztam azt a levelemet, amiben részletek vannak a szombati kirándulással kapcsolatban. Az eredeti levélben szerepelt egy névlista arról hogy kik jönnek, kik nem tudják, kik nem jönnek. Ezt a listát a fórumban kiegészítettem még azzal, hogy ki miért nem jön.

Na lássuk, milyen érvelések hangzottak el.

  1. mostanság kevés a szabadidő
  2. suli
  3. éjjel 3-ig meló
  4. nem lesz itthon
  5. bnővel túra
  6. suli
  7. focibajnokság
  8. röpi kupa

Mint látható, kifogásokból kifogyhatatlan a lista, azt hiszem ékes bizonysága ez annak, hogy mi már sosem fogunk tudni nagylétszámú bármit is összeszervezni.

Ahogy VDavid fogalmazta egyik nap icq-n:

Haszprusén nem a szélességi barátkozás híve vagyok hanem a mélységié
VDavidSzerintem először szélességileg érdemes barátkozni, h olyat találj, aki érdemes a mélységire.
VDavidÉs akkor az mélyebb lesz, mintha nem megfelelő emberekre fecsérelsz csomó energiát

Ez csak egy összetevője a 120-as pulzusnak, úgy érzem a bme-s dolgaim is kezdenek szarul alakulni, de lehet hogy ezúttal is csak a pesszimizmus beszél belőlem.



Sok a duma!

©   Haszprus   |   barátok

Két nap egymás után 37-37 kimoderálatlan komment a blogon, whow.

Létrehoztam az osztálynak egy külön chatlistát, mert van aki számára elszabadult a pokol, a századik üzenetnél járunk már szeptember 28 óta, igaz ennek nagyrészét egy ~6 fős társaság termeli ki.



Túraszervezés never ever

©   Haszprus   |   barátok, 12e

A tököm tele van a túraszervezéssel. De komolyan. Hálátlan egy célközönséggel van dolgom, az a baj.

Régen miből állt egy túraszervezés? Én nem szerveztem semmit, de tudom nagyjából. A gimit ne is említsük, ott triviálisan egyszerű volt. Gimi utáni első évben? Na ott a következőképp: emberünk meghirdet egy tetszőleges napot nyáron hogy strand, a legtöbben nem dolgoztak még, és nem voltak más baráti köreik. A meghirdetés ingyentelóról 40 sms kiküldését jelenti. Emberünktől hallottam a panaszkodást, hogy a ráta az, hogy 40-ből 20-an nem reagálnak egyáltalán semmit, és csak 10-en jönnek.

Rizikó, fejfájás? Nincs, hiszen 10 emberrel garantáltan megvalósítható a strand.

Ehhez képest hogy néz ki manapság egy bármi szervezése? Először is küldök kb. 20 embernek mailt, hogy ekkor meg akkor túra. Azonnali reakció nincs, de nem hagyom ennyiben, msn-en és icq-n még aznap megszondázom akik feljönnek netre, és hosszas csetek árán megtudakolom rendre a következő infókat:
- még nem tudom
- lehet hogy jövök
- attól függ nem kell-e otthon segítenem (wtf??? egy évben egyszer van túra bazze)
- jövök, ha leszünk elegen
- én is jövök, ha leszünk elegen, és hozok még vkit, de nem veletek megyünk és csak ott találkozunk veletek. már ha egyáltalán jövünk.

Van ember, aki fontos lenne a túrán, de lehet hogy nem kapja meg a mailt. Ez egy darab ember. Küldök hát sms-t neki. Válasz? Nuku. Zéró.

Tehát: van kb. 2-3 ember aki biztosra ígéri magát. 2-3 emberrel nem szervezünk túrát, ez nyilvánvaló, tehát kapásból a 2-3 ember se biztos. És akkor az utolsó napig remeghet az ember gyomra, hogy vajon mi a fasz lesz, jönnek-e a többiek vagy sem, lesz-e túra vagy sem, utólag beolvasnak-e neki azért amiért túrát szervezett és végül nem lett semmi az egészből.

Én csak azt nem értem miért esik olyan kibaszottul nehezére mindenkinek hogy leírja 2 sorban hogy mitől függ az hogy jön-e. Ez nem privát ügy, mivel nagyjából elég jól meghatározza, hogy milyen eséllyel lesz jelen az illető.


jedlik2002

©   Haszprus   |   barátok, 12e
Haszpruseddig 13 levél a jedlik2002-n
Haszprusmá mindenki irl meetinget akar. reméltem h ez lesz, ezér hoztam létre a listát egyébként, újra közel hozni azokat akik a távolság miatt nincsenek beszélőviszonyban sem, noha régen marha jóban voltak
Haszprusmer azér mi nagyon jóban voltunk, az első 2 évben érettségi után volt egy csomó kirándulás strand diszkó tábor..
A blogon ennek csak egy csekély része van dokumentálva, részben mert 2002 és 2003 nyarán még nem blogoltam, részben pedig mert ezek legtöbbje nem volt dokumentálható (strand, diszkó). A private galleryn több archívumra lelhetnek a kiváltságosok. 2004-re, sőt 2005-re is jutott egy-két program, de ez már elég szegényes volt a korábbi évekhez képest. — a szerk.


» régebbi bejegyzések

a jövőben szeretnék napnyi bejegyzést látni a főoldalon.   Csak regisztrált felhasználóknak.