Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.
Desperado - 1995. Action, crime, drama, thriller. Antonio Banderas a bosszúálló, Salma Hayek a szexi könyvtáros, Mexikó ahol nincs kereslet könyvekre, egy ideges helyi maffiafőnök, és a rosszfiúk, akik kicsit töketlenebbek a kelleténél. Az első fél óra alapján ez egy oltári nagy film, hatalmas poénokkal és szituációkkal, meg Quentin Tarantino vendégszereplésével 
Kötelező! A maradék pedig egy szokásosnál sokkal jobb akciófilm, immáron komikum nélkül. (9/10)
Astérix & Obélix: Mission Cléopatre - 2002. Nos, ez az a film, amit ha megemlítek, az emberek háromnegyede elfintorodik. Aztán megkérdezem: láttad? És erre kiderül, hogy nem, csak az első részt, és az után már meg sem nézték a másodikat. Oltári nagy hiba! Az első rész valóban gagyi volt, de én valami csoda folytán véletlenül fordított sorrendben néztem meg őket, ezért nem volt bennem előítélet.
Az első fontos dolog: szinkronnal nézzétek. Hihetetlen jóra sikerült a magyar szinkron, végig rímekben beszélnek, mint annak idején a Romhányi-féle művekben. Ez bárgyúnak hangozhat, és olyan Frédi & Béni-s fílinget kelthet sokakban, de megintcsak azt kell mondanom: nem, ez nem olyan! A poénok jól ülnek, a sztori is pörgős lett, a szereplők sem akárkik, itt már az amúgy is fajsúlyos Depardieu és Clavier páros mellé jött Monica Bellucci (aki egyébként is nagy kedvencem, annak dacára hogy filmes téren néha mellényúl), és a Caesart alakító Alain Chabat is jó, mint ahogy a két főgonosz, az egyiptomi főépítész és a légiós is. (meg mindenki más is, egészen az olyan kis szerepekig, mint a szakszervezetes nő és a bérgyilkos) Talán a kalózos vonalat kihagytam volna a filmből, egyrészt semmi relevanciája, másrészt kicsit gyerekszintre viszi a poénkodást, de ennyi belefér. A látványvilág képregényszerű, színes és irreális, de ez alapvetően ugye képregényadaptáció, ráadásul még vígjáték is.
Arra az esetre, ha valaki megnézné, a két kedvenc poénom az, amikor a légióscsávó meséli hogy mit álmodott, és amikor az ostromgépeknél ácsorgó légiósok az erőszak szükségességéről beszélgetnek. Az ilyen apró, mégis hatalmasat durranó poénok tették a szememben ezt a filmet a vígjáték skála tetejére. Már láttam vagy 10-szer, de még mindig nem untam meg. 10/10, és mint ilyen: Highly Recommended.
The Fast and the Furious: Tokyo Drift - 2006. Láttam az első és a második részt is. Hogy láttam az elsőt, arra azért emlékszem, mert egy videopartin láttam. Hogy láttam a másodikat, azt meg azért tudom, mert rákerestem a blogon 
Ennek megfelelőek voltak a várakozásaim a hárommal szemben is: sejtettem hogy az ég világon semmiről nem fog szólni, csak kapunk pár szép autót, amire különösebben nem izgultam rá mert nem vagyok rajongója a témának. Nos szerintem autókból még ehhez mérten is kevés volt, a főszereplő csávó idétlen fogsorvillantásaiból viszont annál több, gyakorlatilag nem volt párbeszéd, ami ne úgy végződött volna, hogy a faszi bevág egy colgate-vigyort, már csak a reklámszlogen hiányzott tényleg. Valami sztorit azért mégiscsak kanyarítottak, de aki ilyen jellegű izgalmak miatt ülne be a filmre, az nagyon el van tévedve. (3/10)
Intolerable Cruelty - 2003. Miként szerezhetjük meg életünk párja
vagyonának lehetőleg minél nagyobb hányadát ügyvédek és egyéb trükkök segítségével - nagyjából ezen kérdés körül forog a sztori. Fel vagyok háborodva, ez a film egyszerűen olyan mértékben szar. Másfél óra George Clooney világítóra fehérített fogsorából, teljesen képtelen párbeszédekből, lehetetlen szituációkból, illogikus cselekvésekből, szegény szerencsétlen gazdagokból. Üres. Időpocsékolás. Majdnem félbeszakítottam, pedig ilyet igen riktán teszek. Utólag már tudom, hogy meg kellett volna lépnem. (1/10)
Shallow Hal - 2001. Hal a nőkben csak a külsőt figyeli, míg nem egy napon valami guruval beszorul a liftbe, aki egy varázslattal megváltoztatja Hal szemléletét - mostantól a belső szépséget látja. Ebből fakadnak aztán vicces szituációk, ugyanis Hal innentől külső szemlélő számára érthetetlenül úgy viselkedik, mint akibe eggyel több inverter került, kifejezetten a reménytelen esetekre kezd bukni, és erről még csak nem is tud. A filmet már évekkel ezelőtt láttam, de akkor még nem blogoltam. Másodjára is atomkirály volt, kötelező vígjáték (10/10)
Over the Hedge - 2006. Téli álomból felébredő állatok egy frissen felépült lakópark közepén meghagyott egyetlen talpalattnyi erdőrészben találják magukat, élelem nélkül, ám jön a mosómedve, aki - hátsó szándékoktól nem mentesen - megmutatja, miként lehet az emberektől kaját lopni, az apró közösség szellemi vezetőjévé avanzsálva. Több helyről ajánlották, hogy jó. Én régóta nem bírom a gyerekfilmeket, meséket, kevés kivételtől eltekintve (Shrek 1, Némó nyomában), úgyhogy fenntartásokkal ültem le ez elé is. Oké, hát ez is sajnos egy gyermeteg mozi, rendkívül egyszerű sztorival, de legalább van benne sok jó poén (meg sok idegesítően gyenge, többek között a Jégkorszak makkmentő patkányának szenvedéseihez hasonlók). A saját korosztályomnak épp ezért nem ajánlanám. 5/10.
Hotel Rwanda - 2004. A modern kor afrikai Schindler listája, mondják a szakírók. Ez a hasonlat igencsak helytálló, amiért azonban nem ér fel ahhoz a filmhez, az négy dolog.
Ettől ez bizony még egy atomjó film, Don Cheadle kiváló alakításával. Ajánlom mindenkinek. (8/10)
Trapped - 2002. Végletekig feszített váltságdíjas film, ahol bár az emberrablók vezére nagyon profinak érzi és képzeli magát, azonban ez a profizmus nincs olyan megfelelően alátámasztva, mint pl. a belső emberben. Ezért, és mert a tuszejtőinknek is vannak kedvelhető emberi vonásaik, a néző tövig rághatja a körmét, hogy ki meddig éli túl, ugyanis mindenki mindenkit bármikor letámadhat, az erőviszonyok könnyen átrendeződhetnek bármelyik pillanatban, ha a játszma valamely szereplője épp tökösebbnek érzi magát. A Csapdában egy erősen ajánlható film azoknak, akik szeretnének másfél órát fokozott stresszben eltölteni (6,5/10)
The Barber of Siberia - 1998. Egy igazán megható történet, amelyen keresztül ízelítőt kapunk a 19. század végi Oroszország kultúrájából és berendezkedéséből. Egyáltalán nem az a film, amelyhez komolyabb történelmi ismeretek kellenek az adott korról, nincsen teli zavaró évszámokkal és utalásokkal.
A film hemzseg a vicces, kedves jelenetektől, de ugyanakkor kemény érzelmek vannak előtérben, nagyon látványos, egyszerűen zseniális.
Annak ellenére, hogy a film 160 perces, nincs benne üresjárat, a történet végig a képernyő elé szegez.
Nálam a 10 pontból 10.
Régen, amikor még csak annyit írtam 1-1 filmről, hogy jó
v. nemyo
, idéztem mindig az imdb-ről adatokat, meg a plot outline-t, időnként a user commentet is, ha egyetértettem vele, vagy kellően tartalmasnak ítéltem.
Most, hogy a blogon egészen mások a filmajánlók, nevezetesen nem 1-2 szóra korlátozódnak hanem hosszú sorokat tesznek ki, szükség van-e még az imdb-ről copyzott angol összefoglalóra?
Az én privát véleményem az, hogy nincs, de nagyon érdekelne mások véleménye.
Leaving Las Vegas - 1995. Hát, srácok nem tudom mire kapta ez a film az Oscart. Nem érzem indokoltnak. Néztem. Nem voltam álmos. Próbáltam együttérezni vele. Nem ment. Pedig általában fogékony vagyok. Röviden annyi, mint az outline: Nicolas Cage egy alkoholista, aki beleszeret egy prostiba, holott az eredeti terve az volt, hogy halálra issza magát Vegasban. Történés nem nagyon van benne, és nem tudunk meg sokat a két főszereplő múltjáról sem, pedig sok utalás van rá. Zavarosan kezeli a film a sztorit is, ide-oda kapkod időben és térben, nehéz követni, de azért meg lehet oldani, de nem élvezetes semmiképp sem. Hogy ne mainstream romantikus film legyen, van benne egy-két erőszakos jelenet, de ennyi.(tisztázzuk: nem az erőszakot hiányolom a filmből, hanem a bárminemű történést) A film 85%-ában azt látjuk, ahogy Cage iszik, vagy épp ájultam fekszik (Persze fimes módra alkesz ám ő is, például csak egyszer hány az egész film alatt, soha nem nő meg túlzottan a borostája, illetve a ruhája is csak mértékkel koszos annak ellenére, hogy pl. épp az utcán aludt Vezetni meg pengén tud holtrészegen is.), vagy a csaj könnyes szemmel téblábol az utcán. Ez nekem kevés, sorry.
When a Stranger Calls - 2006. Egy tinédzser bébicsősznek gazdag szülők gyermekeire kell vigyáznia egy luxusvillában, aznap este ismeretlen hívásokat kap, amelyek szép lassacskán a tapasztalt felvigyázót is rettegésbe ejtik. A film utolsó harmadában megjelenik a gonosz, és elkezdődik az élet-halál harc. A filmnek vannak igazán félelmetes jelenetei, a hangulat végig feszült, amit részben a jó vágások, a zene és a hangeffektek okoznak. Összességében brutális jelenetet a film végefelé látunk, azt megelőző gyilkosságokra csak utalások vannak,a vér is minimális. A történetben kevés az unalmas jelenet, nagyjából végig fordulatokkal teli a cselekmény. Aki szereti a horrort az ne hagyja ki, mert félni is lehet, de mellette elgondolkodtató is!
Az IMDB-n jelenleg 4,4 pontja van, nem értem miért. Igazán ezt a műfajt annyira nem ismerem, meg különösen nem is kedvelem. Lehet, hogy a horror kategóriában eléggé gyenge alkotás?
the way of The GuNN - 2000. A magyar címnek semmi köze a filmhez. Egy béranyát tuszul ejt két piti bűnöző. A családról úgy mellesleg kiderül, hogy kemény maffiózók, és innentől egy nem épp hétköznapi váltságdíjas filmmel állunk szemben. A párbeszédek számomra itt-ott követhetetlenek voltak. A cselekmény és a képanyag atomdurva. Ajánlható, nem fogsz rajta unatkozni.
Mission: Impossible III - 2006. Tom Cruise szállítja az esti adrenalinadagot, ezúttal szó szerint, fecskendőben. Elég feszes kis akciófilm, de túl sok limonádéval. Tetszett, amikor az ipari kamera elé betéve a saját kis polaroid fényképezőjét lőtt egy képet a tájról, majd a gyorsan elkészült fotót beragasztotta a kamera elé. Aztán a fókusztávolsággal mi lesz, he? (gy.k.: szegény kamera nem fog látni semmit a képből…)
Az igazat megvallva feltehetően nem ez volt az egyetlen marhaság a filmben, de én ezen a területen értek szak
The Omen - 2006. Akárhogy is nézem, ez azért elég gyenge volt. A képi hatások jók, a hanghatások nagyon jók, de egyrészt kevés volt belőlük, másrészt inkább a szereplők hitelességével volt problémám, valahogy nem igazán vette be a gyomrom a történésekre adott reakcióikat. Pl. nem hiszem hogy négy ember - közűlük kettő ráadásul pap - győzködése elég lenne ahhoz, hogy a fiamat a sátán szülöttjének higgyem. Aztán ott volt az újságfotós, aki az irodájában több TFT monitor mellett 2006-ban analóg géppel lövöldöz. Persze. Ja és még egy. A gyerek. Azon meg tud bukni egy ilyen film. Egy kb. szelíden néző gyerek akárhogy vicsorog és kevernek alá hülye hangeffekteket, nem fog senkit megrémiszteni…
