2007 február - 28 megfelelő bejegyzés

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

Hf-javítás

©   Haszprus   |   labvez

Nem tudjátok elképzelni, milyen jó érzés egy tökéletes, részletes, igényesen dokumentált házi feladattal találkozni.

És hogy mennyire borsot tör az ember orra alá amikor azt látja a logfájlból, hogy az illető 20 perccel a határidő előtt (!) kezdett neki az amúgy fél hétvégére méretezett munkának, ofkorsz késve adja be, és talán nem is teljesen saját erőből csinálta meg egy részét (mert az a rész könnyen másolható és feltűnően igényes volt a többihez képest), dehát erre nincs bizonyíték, és eléri a kettes alsó ponthatárát, és kénytelen vagyok átereszteni.

A kiemelkedő diákokat megpróbálom díjazni a saját korlátos lehetőségeimen belül - megérdemlik hogy kapjanak pár jó szót a beadott feladataikról, hiszen ez marha jól esik.

Ugyanígy egyébként megelégedettséget okoz ha a csoportomnak jók az eredményei, és rossz érzés, ha rosszak, hiszen ez utóbbinál felmerülhet hogy valamit esetleg nem magyaráztam el jól, míg előbbinél személyes sikernek tekintem a dolgot (Egyes feladatoknál bizony sok szerepe lehet benne a laborvezetőnek.) Ez azonban nem befolyásolja az osztályzási folyamatot, vagy az elvárásokat.

Arra jöttem rá továbbá, hogy a hallgató bármiféle becsmérlését minden körülmények közt kerülni kell (eképp is cselekedtem), hiszen a javító/oktató nem tudhatja hogy vajon mi az oka a gyenge teljesítménynek - lehet hogy nagyon is védhető, ill. az adott körülmények közt nagy teljesítménynek számít még az a kevéske is, azonban a diák védekezés helyett valószínűleg általában inkább bölcsen hallgatva elkerüli a további konfrontációt, így a tanári tévedésnek esélye sincs kiderülni.

ScoobyZoli

Híd Terabithia földjére

©   ScoobyZoli   |   barátok film

Bridge to Terabithia - 2007. Nos, abban a szerencsében részesültem, hogy elmehettem a sajtóvetítésre, és az azt követő fogadáson is részt vettem. A film egy megható történeten alapul, a műfaját nehéz meghatározni, mivel animációk is helyet kaptak és minden generáció felé van mondanivalója.

Számunkra azért is érdekes, mivel egy magyar származású ember a rendezője, Csupó Gábor, akinek a nevét rajzfilmek kapcsán már hallhattuk.

Gábor amúgy tök fain csávó, semmi nagyzási hóbort nem vehető észre rajta, és az is szimpatikus, hogy nem szidalmazza az országot, ahogyan azt sok kivándorolt hazafi teszi. Végre ismét egy magyar, akire büszkék lehetünk. A másik érdekesség, hogy a bemutatón (annak ellenére, hogy volt meghívóm) a kutya nem kérte belépőt, bárki bemehetett. Szerintem Kiszel Tünde is így keveredhetett oda, Donatellácskával egyetemben.

Thx Gábor

Haszprus

Állatvédelem

©   Haszprus   |   life

Ha eddig úgy voltál vele, mint én, hogy az állatokat nem kell védeni, az állatok levadászása stb. természetes dolog, akkor íme egy videó. Szigorúan erős idegzetűeknek. Azért ez iszonyat durva, engem finoman szólva lehangolt.

WiZARD

Felmérés DVD-lejátszókról

©   WiZARD   |   life

Suliban kell csinálnom házit, amihez minél több emberrel kell kitöltetnem egy kérdőívet. Pls segítsetek, és töltsétek ki. A kitöltött kérdőívet mailben várom a balog kígyó mail pont tvnet pont hu címre. A felmérés eredményét meg fogom írni egy bejegyzésben.

Haszprus

Rekord

©   Haszprus   |   fejlesztés

Mint említettem, pénteken közelében voltunk a látogatottsági rekordnak. A rekord jan 4-én született, 739 visit, pénteken pedig 720 volt.

Tegnap (vasárnap) végül tényleg megdőlt, 755-ig kúszott fel.

Hogy ez minek köszönhető, az elég triviális (számomra). Szóval üdvözlök mindenkit a fedélzeten, ahol vélhetően tovább növekszik a bme-sek koncentrációja

Haszprus

Első labor

©   Haszprus   |   biznisz bme haszpra olivér labvez történelem

Ma volt az első szglab5 amit én tartottam.

Most nem érek rá többet írni de KIBIRI KIB[censored] JÓ VOLT!!

Durván mélyvízbe kerültem egyből mert volt egy gixer ami miatt azt hittem meg fognak lincselni (nem lehetett logolni a feladatokat, pedig az kötelező része a mérésnek), meg volt egy srác aki az elején már az elfogyott tankönyvek meg más miatt eleve meg akart lincselni de végülis minden oké volt, szinte fütyörészve jöttem haza, és sztem annak az arcnak is megtetszett maga a mérés. Pedig szavajárásával élve azt hittem, meg fognak enni a hallgatók (A felmerült gixerek pedig nem az én hibámból voltak.)

Pl. a srác aki lincselni akart, egy idő után tök készségesnek bizonyult, sőt, segített pl. a szomszédainak. Meg tök interaktív volt az egész labor. Azt hittem lenyomom a kötelező rizsát és akkor majd egyrészt hazamennek mert nem érdekli őket, másrészt netezni fognak, meg ilyenek. És tökre nem ez volt. Orrba-szájba kérdezgettek, egyszerűen tömegkiszolgálási helyzetté alakult a labor, mert párhuzamosan jöttek a requestek. Szerintem a lincselő srácnak talán meg is tetszett a dolog, legalábbis kívülről úgy tűnt.

Örülök hogy eléggé közvetlen tudott lenni.

Aztán a beugrók. Informálódtam pár labvez kollégától hogy mégis milyen az óralátogatási meg bukási arány, és hát azt mondták hogy szórják az embereket rendesen. Én olyan beugrót készítettem ami bár relatíve könnyű volt, csupa olyan dologra kérdezett rá, ami szerintem hasznosítható. Most ezt nem akarom a nyilvánosság előtt túl pontosan definiálni, és példákat nyilván nem mondhatok, mert a jövő héten is lesz labor. Ott valszeg kicsit más jellegű beugró lesz. (Több labvez kollégával is megbeszéltem a beugrókérdéseimet és az elveimet, szerintük jól csináltam. Szerintem is.)

Szóval a beugrók. Szóltam nekik többször is, hogy a következő beugró nehezebb lesz, mert ez most nem volt durva megmérettetés, nem az apróbetűs lábjegyzet zárójeles dőltbetűs fejjellefelé olvasandó részéből kérdeztem, pedig simán megtehettem volna. Vannak biztos akik ilyeneket szeretnek kérdezni, nekem más elveim vannak. Egyáltalán nem az hogy mindenkit átengedjek (az oktatás színvonalát fenn kell tartani), hanem az hogy hasznosítható dolgokat kérdezzek. Volt egy srác akinek nem lett meg a 3 pontja. 2,5 pontja lett, amire válaszolt azt elég jól leírta, de volt két üresen hagyott kérdése. Azt hittem kénytelen leszek megvágni, de tök kellemetlen volt, mert úgy nézett volna ki mintha egy embert csak úgy demonstrációs céllal vágnék meg, hogy nesztek ilyet is tudok. Ilyenkor lehet szóbeliztetni. Feltettem neki egy olyan kérdést, amiről úgy ítéltem meg, hogy ha ezt tudja, akkor előttem igazolta hogy készült. És legnagyobb meglepetésemre tudta! Mindenki aki ott volt a laboron, úgy gondolom, megérdemelten ment át a beugrón. Nem a szivatásról szólt, és nem is arról, hogy átengedek mindenkit. Azért mentek át mert tudtak válaszolni általam fontosnak ítélt kérdésekre.

Visszakanyarodva kicsit az elejéhez. Én eredetileg nem a labortartás miatt vállaltam ezt (a labort) be hanem referencia gyanánt. A labortartástól kifejezetten féltem is, tökre ráparáztam az egészre, gyomorgörcs, önbizalmi problémák és hasonlók. Amikor decemberben Gajdos Sándor megkeresett, először nem is mertem elvállalni, mert úgy éreztem hogy ez nem az én műfajom (de egyébként én általában mindennel így vagyok). Aztán meg lettem győzve És most már marhára örülök neki! És annak is örülök hogy nem egy, hanem két labort tartok, pedig végig abban a hitben voltam (talán félreértettem), hogy egy csoportnak fogok kéthetente labort tartani, egyszerűen fel se merült bennem hogy két csoportom lesz.

Na. Szóval királyság van.

Kiváncsi vagyok a másik csoportomra. (Ha közűlük olvas valaki: vegye komolyan a felkészülést a beugróra.)

Haszprus

Növény

©   Haszprus   |   life

Ez a bejegyzés eredetileg egy komment lett volna a Matrix bejegyzéshez, a következő felvetésre válaszul:

Az egészben az az érdekes, hogy régebben az ilyen koraszülötteket nem hagyták életben. Most életben hagyják, aztán egész életében beteges lesz (valószínűleg). (Mefi #14)

Hát, q nehéz ilyesmiről dönteni, tény hogy manapság azt is életben tartják, aki gyakorlatilag egy növény…

Ez a mondatom talán különös kegyetlenséget/érzéketlenséget tükröz, de a szeressünk mindenkit elv mellett léteznek racionális gazdasági szempontok is. Ez a többség szempontja. Egy nagyon beteg ember ápolása rengeteg költséggel jár (nemcsak az államnak, a családjának is / nemcsak a családjának, az államnak is), miközben ha születésétől determináltan munkaképtelen, nem termel hasznot, nem is termelt soha, és nem is fog soha.

Ugyanakkor milyen alapon lehetne elvenni valakinek az életét. Pillanatnyilag is hihetetlen mennyiségű ember van, aki a világ számára negatív haszonmutatókkal rendelkezik, miközben vagy dolgozik valamit, vagy nem.

Végül pedig: az embert jobb helyeken nem pénzben mérik.

A haszon is eléggé relatív. Az is haszon hogy valakinek örömet nyújt valaki más puszta létezése. Egyáltalán nem feltétlen a fejlődés és a profitszerzés az élet értelme. Márpedig ha nem, akkor nem ez az elsődleges szempont egy ember életbentartásánál sem.

Az embernél a természetes szelekció nem működik már régóta. Kérdés hogy ez baj-e. Okoz bajt nyilván, de többet-e, mint amennyi hasznot/örömöt?

Elnézést, ha valakit megbántottam, nem áll(t) szándékomban - a fentiek a gondolataimnak csak egy nagyon leszűrt részét mutatják, ráadásul nem gondolkodtam róla túl hosszasan úgyhogy nyers is. A probléma természetesen jóval összetettebb mint hogy néhány sorban el lehessen intézni.

Orca

Kutyaharapást szőrével

©   Orca   |   health life

Mint múltkor olvashattátok sikerült összeszednem egy kutyaharapást. Nem egy nagy darab, ráadásul 3 rétegen keresztül jött amiből a legkülső sem sérült meg. Dehát biztos ami biztos, többek tanácsára vasárnap este elmentem az ügyeletre, hogy beadjanak egy szurit tetanuszt ellen...

Első körben már azt is nehéz volt megállapítanom, hogy ki fog engem ellátni mert egy fiatal csaj nyitott ajtót és egy 40-50 közt lévő nő várt bent, gondoltam ő az orvos de ebben gyorsan kijavítottak. Na mindegy. Leültem és mondtam, hogy egy kis kutyaharapásról lenne szó. Mivel a csaj kapásból fogta a fejét és Ííí.. az problémás fejet vágott egyből siettem leszögezni, hogy csak egy kis karcolás az egész. A válasz: Áh..azzal van a legtöbb papírmunka!

Hmm... Én kis naiv... Mindegy lépjünk tovább mert még nincs vége. Ezután a jól szervezett ügyeleten röpke 5-10 perces űrlap keresgélés és telefonálgatás (Gizikeee.. Nálatok a gyerek osztályon van kutyaharapásos nyomtatvány?) után elkezdtük kitöltögetni az egy egész oldalas (A4) pár helyen kipontozott, néhol meg aláhúzogatós nagy komplexitású és valóban bazihosszú nyomtatványt.

Első sor:

Készült:
Kevés irkálás majd felkiáltás:
- Irééén.. Elbasztam!
- Jaj ne is törődj vele.. Én is elbasztam múltkor.. majd rányomjuk a pecsétet..

Király. Jól haladunk... Újabb töltögetés.

- Na mutassa mégegyszer a sebet.
Igaz, magamtól már mutattam az elején de akkor nemigazán hatotta meg. Miután ránéz pár pillanatra aláhúzza, hogy mélyreható és kis kiterjedésű sérülés majd töltöget tovább. Közben Irén is kéri, hogy mutassam. Mutatom neki is, mire ő fogja azt a sárga fertőtlenítő lötyit és bekenegeti vele. Ó, talán orvosi ellátásban is részesülök így 20-25 perc megterhelő munka után.. de nem. Irén visszaül a helyére.
- Te Irén, képzeld még az itteni gyógyszertárnak sincs tetanusz injekciója már vagy egy hónapja..
- Tényleg?? Kéne rendelni, mert előfordul mostanában egy-egy kutyaharapás... Na mindegy. Akkor írd azt rá, hogy Mindenképpen keresse fel háziorvosát!

Hmm.. Tehát tetanusz szuri sehol... Most akkor én mire is várok pontosan? Fogalmazódik meg bennem a kérdés szép lassan.. Hát erre:

- 1000 forint lesz..

WTF?? Hirtelen nem igazán tudtam mit mondani. Végül egy-két mondatváltás után megkérdeztem, hogy miért nem kíméltük meg egymást a macerától, ha nem történt most itt semmi. A háziorvosomat fél óra papírmunka és 1000 Ft fizetése nélkül is fel tudtam volna keresni másnap. Erre a reakció:

- Ne ránk haragudjon, mi is utáljuk a papírmunkát és a pénz sem a mi zsebünkbe megy..
BINGO! Akkor a frásznak kellett ez az egész?? Egyikünknek sem hiányzott az az elmúlt fél óra. Csak annyit kellett volna mondani az elején, hogy saját felelősségemre majd holnap keressem fel a háziorvosomat mert ők most itt nem tudnak semmit csinálni maximum egy jegyzőkönyvet felvenni 1000 Ft ellenében. Erre az újabb csodás válasz:
- Persze. Aztán, ha meghal egy hét múlva, akkor kiderül, hogy mi nem foglalkoztunk magával és mehetünk börtönbe.
Úúúúgy.. tehát nekem most jobb lett és nőttek a túlélési esélyeim? Vagy inkább csak arról van szó, hogy az én 1000Ft-om árán írtak maguknak egy igazolást, ami szerint ők márpedig foglalkoztak velem? Én az utóbbira tippelek....

Update feb. 21. 00:23: Hétfőn amúgy elmentem a Fehérvári útra. Kaptam egy Tetig és egy Tetanol szurit tetanusz ellen és beküldtek az ÁNTSZ-hez, hogy ők adjanak nekem 6 ampulla veszettség elleni oltóanyagot. Király, amúgy is imádom, ha tűkkel szúrkálnak.......

Tanulság: Kerüljétek a kutyaharapást! De, ha mégis megkap egy, akkor mindenképpen kérjetek a gazdától elérhetőséget és/vagy oltási könyvet, mert különben jön az utána járkálás és a sok sok szuri

Update már. 03. 13:33: Azóta természetesen már rég megkaptam az ÁNTSZ-től az 5 doboz Rabipuromat, mert mint kiderült ebböl egyelőre csak 5-öt kapok és majd késöbb a 90. napon lehet jön még egy de ebben nem vagyok biztos. Ebböl hármat már be is adtak, de jön még kettő a 14. és 30. napon (2007. feb. 22-től számolva, ugyanis akkor kaptam az elsőt).

Egyébként az első beadása sem volt problémamentes, mert mivel nem jelentkeztem még át a gyerekorvosomtól másik háziorvoshoz ezért miután telefonon egyeztettünk és vártam másfél órát a dokira bejelentette az aszisztense (mert a dokival nem is találkoztam), hogy ő ezt mégsem tudja most beadni. Kössz... Na ennek köszönhetően nem is ő lett a háziorvosom, hanem egy teljesen normális fiatal arc aki másnap elkezdte az oltássorozatot végre.

Ja és itt egy kép, ha érdekel valakit a sérülés.
mainframe

Az ÉN megszorításaim

©   mainframe   |   howto life

Ezek ötletek, nem kell velük egyetérteni, vagy azonolsulni, a teljesség igénye nélkül íródtak, és hiszem hogy ezek bevezetésével egy jobb világot tudhatnánk magunk körül. De legalábbis egy jobb országot. Folyamatosan updatelődni fog, ahogy jutnak eszembe új dolgok, vagy megtapasztalok új élethelyzeteket amik ihletnek egy-egy új szabálykezdeményt.

Haszprus

The Matrix

©   Haszprus   |   life

For the longest time, I
wouldn't believe it. But
then I saw the fields with
my own eyes, watched them
liquify the dead so they
could be fed intravenously
to the living...

Humans are no longer born
they are grown.

Haszprus

Katlan + János-hegy

©   Haszprus   |   350d barátok bringa katlan telódráma

Voltunk Gabival meg Orcával a Normafánál. Először elvittem őket a Katlanhoz, ahol legnagyobb meglepetésemre az ugratós részek után valami borzalom sár volt, ott egyszer meg is csúsztam, Orca meg majdnem rám, de szerencsére nem, viszont ő ekkor térdig sáros lett. Úgy döntöttünk visszafordulunk és lejövünk egy másik útvonalon is. Szóval mentünk felfelé, a békés erdei kutyával kirándulós népeknek az édibédi kutyulija pedig megharapta Orcát. Persze rá lett szólva édes hangon a tulaj által: [Bélaaa], nem szabaaad! (Ahol Béla a kutya neve.) Semmi elnézést vagy ilyesmi. Fölfelé egyébként pörgött ki a sárban a kerekünk rendesen.


(A térképen csak a második szakasz látszik, a Katlan nem. Képek & gps by Orca.)

A tetőn betoltunk némi rétest (ami egyébként elég jó volt), közben szétfagytunk (szél volt, meg q hideg), úgyhogy forró csokival / forralt borral enyhítettük fájdalmainkat.

Lefelé pár helyen egész jó tempót jöttem, most is fejlődtem egy kicsit. Mondjuk tegnapelőtt gyorsabb voltam sok helyen de mindegy, a mai az ugye bevárós társas nap volt.

Lefárasztott a túra rendesen.

BTW tavaly évvége felé rendesen rá voltam gerjedve a telócsere témájára amolyan ábrándozás szinten. Elsősorban jobb mozgást akartam, és akkoriban úgy véltem hogy ez a nagyobb telóúton keresztül valósítható meg. Nos nem. A jó mozgáshoz nem feltétlen kell nagy telóút, tulajdonképpen semmi köze hozzá. A teló témáról rég lejöttem már, de végülis a hidegben való működésképtelensége miatt tényleg lehet hogy érdemes lenne már idén telót cserélnem. Nem tudom. Egyrészt kezd kicsit elszabadulni a bringás költekezés, másrészt ilyen időben túl sokat úgyse megyek hegyre. Gondoltam egykor. Dehát ha egész évben ilyen 10 fokok vannak akkor azért mégis, viszont ebben még mindig full merev a teló. Tképpen októbertől kb. áprilisig, azaz az év felében. Szerencsére a munkás felében (azaz nem a nyári szünetben). Na mindegy nem ragozom tovább, a lényeg hogy jó lenne egy mozgó teló, de egyelőre nem akarok erre áldozni. (Update feb. 19. 00:53: tképpen nyáron is szarul mozog szóval…)

Kéne amúgy új fékbetét (a mostanimat tképpen már októberben cserélni javasolták, csak úgy voltam vele hogy egyrészt előbb utánanézek h milyenek vannak, másrészt ilyen esti szintentartó tekerésekhez télre nem kell komolyabb fékhatás), hidraulikus tárcsafék, meg egy jobb hátsó rugóstag is. A hidraulikus tárcsafék értelme az lenne hogy nem kéne a fékbe kapaszkodni ezerrel ha lassítani akarok. Hosszú lejtőn és/vagy erősen rázós terepen igen jól jönne. Ugyanis így nem kéne a parásabb részeken lassan menni, mert meg tudnék állni akkor és ott ahol akarok, mindegy milyen sebességgel megyek.

Amikor megvettem a bringát májusban, naívan azt gondoltam hogy ez most így kész, és 10 évre lerendeztem a bringakérdést

Na ez volt az álmodozó szekció. Bringát egy darabig nem fejlesztek.

Haszprus

No pain, no gain

©   Haszprus   |   bringa telódráma

Két dolog van. Az első, hogy holnap talán tekerni megyünk páran (aszfalthoz szokott társaság), a második, hogy eléggé zavart az a tempó amiben hétfőn bátorkodtam haladni a hegyen. Meg zavar még pár dolog amik azzal vannak összefüggésben, hogy mennyire skillesen bringázok. Nem vagyok elégedett. Szóval az első ok miatt, meg mert a napokban elég sok csapadék hullt alá, felnéztem a hegyre hogy mégis mire lehet számítani holnap, vajon elsüllyedünk-e a mocsárban. A jó hír, hogy nem fogunk.

A második zavart pedig elkezdtem elhárítani egy kis gyakorlással. Eddig nem lépcsőztem, mert paráztam tőle. De itt volt az ideje ezen tovább lépni. A fogas tetejénél van egy két lépcsőfokból álló lépcső, az nyilván megvolt, aztán egy négyes, aztán egy ötös. A négyes valami hihetetlen egyszerű volt, így utólag nem is értem hogy ezt eddig miért nem, pedig tél van és a telóm alig mozog. Aztán lejöttem a János-hegy tetején lévő lépcsőkön is párszor, azok nagyobbak. Következett a hegyoldalban egy lépcső melletti sáv, ahol eddig szép lassan ereszkedtem alá, ott most kicsit tempósabban, illetve megpróbálkoztam magával a lépcsővel is. Elsőre sikerült is, bár éreztem hogy csak hajszálon múlott hogy le bírtam jönni, aztán a második próba közben a lépcsők felénél kénytelen voltam oldalt szökdellve megállni mert nem tudtam stabilan tartani magam. Többet nem erőltettem ezt mára.

Gyerekkoromban minden további nélkül le tudtam szállni a bringáról az egyik oldalra. Tehát hogy még menetközben kerülök a bringa egyik oldalára, és mindkét lábbal arra az oldalra érkezek. Ezt az utóbbi 10+ évben először tegnap játszottam el. Megy, bár egyszer szökdécselnem kellett itt is, és nem túl elegánsan. Majd lesz jobb.

Voltak szakaszok ahol ma se mertem lejönni, és volt még egy-két dolog ahol viszont sikerült fejlődnöm, ezekbe már nem megyek bele.

Szóval ez a nap egy nagy előrelépés volt, itthon hulla fáradtan bealudtam, és most meg fáj mindenem szimplán a szokatlan igénybevétel miatt. (Télen ugyanis nem erdőzök, mindössze kétszer voltam a Normafa classic 7 perces útvonalon + most Orcával hétfőn egy hosszabbon.)

Update 23:20: ja és további előrelépésként könyvelem el hogy a durvadh egyre kevésbé tűnik durvának, egyszer le fogok jönni azon a dupla letörésen talán még idén. vagy ha nem, who cares. ma sokáig álldogáltam a tetejénél de végül inkább nem vállaltam be. talán majd nyáron, amikor ráérek kórházban lenni

Tamás

iWiW privacy para

©   Tamás   |   hwsw iwiw

Azt hiszem, az iWiW nem törli az üzeneteket a szerveréről még azután sem, hogy én explicite töröltem az inboxomból, a levél küldője pedig a saját outboxából. Ez úgy derült ki, hogy ma kaptam két értesítő üzenetet is az iWiW-től, hogy új levelem jött. Eleve a link gyanús volt, mert iwiw.co.uk volt írva, ilyen linkeket pedig akkor küld a rendszer, ha az ember valamely angliai városba van bejelentve az iWiW szerint, én meg ugye onnan már hazajöttem tavaly nyáron. Az igazi vicc azonban az, hogy a levélben küldött linkre való kattintással simán bejött egy olyan üzenet tartalma, amit már elvileg hónapokkal ezelőtt töröltem a postaládámból (és mellesleg még tényleg Angliában tartózkodtam, amikor az üzenetet kaptam)! Az adatkezelési szabályzat és a felhasználási feltételek ránézésre sehol nem említik, hogy az oldal üzemeltetői rögzítik és határozatlan ideig őrzik az üzeneteket.

Azt hiszem, komolyan érik, hogy törlöm a regisztrációmat a francba innen (is), függetlenül attól, hogy nem írtam soha olyat privát üzenetben, amit ne vállalnék el nyilvánosan.

ScoobyZoli

Angol Hölgy

©   ScoobyZoli   |   barátok bringa buli élelmezés life

Pénteken egy kissé öreg, sokat látott valamikori angol úrnővel randiztam. A hölgy barátja (tulajdonosa) megkért, hogy foglaljak helyet az angol felsőházban.

Kissé furcsa volt számomra a jobb, hiszen alapvetően baloldali beállítottságú vagyok. De érdekes volt (meg)vezetni a hölgyet, az első váltásoknál az ajtókárpiton kerestem a váltókart, meg elég furcsa a kanyarodás és az út közepének a megtalálása. A vezetést némi baráti összejövetel követte, ahol kevés alkohol és virslinek nevezett undormány is előkerült.

Haszprus

8. félév első nap

©   Haszprus   |   350d barátok bme bringa

Állat volt, egyébként is (sok yóarc) meg azért is, mert voltunk utána Orcával a János-hegyen, ahova szolidaritásból én is tolva vittem fel a bicót Aztán dumáltunk egy kurvanagyot, hazafelé meg legalább hárman kértek tőlem bocsánatot midőn a retek utcától (~moszkva tér) irdatlan sebességgel lezúztam a Dunapartig. Ugyanakkor nem vezettem agresszíven, dehát arról nem tehetek hogy a bmw-s fickó ráparkol fullosan a bringasávra, egy nő bevág elém a bringasávra gyalog, egy csávó meg velem szemben jön aztán a sötét miatt csak pár méterre derül ki hogy nagyjából a cipőjét nézte séta közben (eredmény: rémülten dobott egy legalább 6-lépéses szteptáncot egyhelyben, már csak a kalap meg a bot hiányzott). Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter.

The GuNN

Ilyen van?

©   The GuNN   |   life

Ez ma előfordulhat Európában?

...szombaton reggel otthonában holtan találták az 54 éves Ny. Margitot, aki keringési rendellenességek és traumás sokk miatt hunyt el.

A nőt - az első vallomás alapján úgy tűnt - a saját lánya halálra verte.

...azonban kiderült, hogy a 32 éves lány fenyegetések és hónapok óta tartó kínzások után a szörnyű büntényt magára vállalta.

...az utóbbi évek egyik legbrutálisabb bűncselekményére derült fény.

A letartóztatott három ember hónapok óta terrorizálta és kínozta szomszédait.

...parazsat égettek Tímea mellén...

A gyerekek ugyanis állítólag maguk is részt vettek a két nő bántalmazásában, Timeát olykor a kezén keresztül ütött szegekkel rögzítették a falhoz, és többször is megszúrkálták.

...Juli, aki most különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanújával előzetes letartóztatásban ül, három gyermek anyja.

Volt, hogy a polgármesteri hivatallal szembeni parkban, sőt a hivatal kertjében tépték meg a két nőt, akik hiába rohantak be segítségért, senki nem törődött velük.

Haszprus

Csóványos

©   Haszprus   |   12e 350d art barátok fotózás történelem túra

Kurvajó volt!

04:45-kor keltem
06:20 tali a Borároson
06:55 vonat Kismarosra
07:30 Kismaros, 1 doboz borsodi (+ útközben rumos tea)
08:35 busz Királyrétre, innen gyalog
12:10 Nagy-hideg hegy
14:10 Csóványos (938 m)
17:32 Kismaros
20:00 127.0.0.1

Voltunk kilencen. A túra atomkemény volt, még most is fáj a lábam, lábfejem, talpam, térdem, térdem mögött, vállam (slr-nek azért megvan a maga kellemes kis súlya), és mindemellett úgy járok mint valami hadirokkant, nem is igen tudom kinyújtani a lábam. A terep. Maga a Csóványos egyértelműen bringázhatatlan, legalábbis jelenlegi tudásommal (és most csak a lefelére gondolok, felfele még tolva is esélytelen). Kicsit lentebbi részeken viszont atomjó bringatúrákat lehetne ejteni. A táj valami eszméletlen gyönyörű, de ilyen tempó mellett nem tudtam normálisan fotózgatni. Pl. obit csak kétszer cseréltem, úgyhogy a portrék szerény mennyiségben vannak jelen, mert zömében 10-20mm-en lőttem.

A képek többsége ISO400, szerencsére elég jó napsütés volt, úgyhogy az F10 környéke és 1/200 befigyelt sokhelyen (köszönhetően a fehér hónak is). Nagyon meg vagyok elégedve velük. Egyetlen problémát az alacsony szögben érkező napsütés jelentette, amit nagylátónál fokozottan nehéz a képen kívülre helyezni.

Még annyit, mert később valszeg vissza fogom nézni, hogy 0-5 fok környéke lehetett (az előrejelzés szerint), vihart jósoltak de lényegében szélcsend volt, gyakran fáztam, ám még gyakrabban izzadtam, amiben pedig mindez történt: fent 4 réteg (ujjatlan, mez, kardigán, bringás dzseki), lent 2 réteg (gatya+jéger), vékony sál, sapka, eleje felé maszk, vmint 0-2 kesztyű (ujjatlan bringás + téli cérna). Időnként jöhetett volna még egy réteg fentre, de nem volt vészes. Jéger nélkül viszont absz. halál lett volna, thank god hogy vittem.

Ja és a kocsma előtt percekig fejtegette pár barátságos ember hogy ezért a maszkért egy fradimeccsen megvernének. Biztos.

mainframe

Idegesítő reklámok

©   mainframe   |   hwsw life reklám

Kíváncsi vagyok, miért nem készül törvény a minősítetten idegesítő, már-már káros reklámok ellen. Illetve még arra is, hogy egyes weboldalak miért tesznek ki ilyesmit a saját felületükre? Én anno (többek között) azért szoktam le a freemailről, mert rendszeresen megjelentek olyan reklámablakok, amik szándékosan eltakartak gombokat, és nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett őket bezárni. Vagy ott van a DeviantART-on megjelenő, valami mobilos csengőhang-letöltő oldalt reklámozó (van még ember aki pénzért tölt le csengőhangot? ) banner ami ha fölé kerül a kurzor (akár csak miközben áthúzod fölötte), elkezd nyomatni az épp aktuális slágerekből 2-3 s-t. (Ájdonvannahííír, ájdonvannanóóóó...)

Az ilyen kinek jó? A fogyasztónak tuti nem. A cégnek sem hiszem hogy túlzottan nyereséges, mert többen pártolnak el emiatt a cégtől mint ahány (elmeháborodott?) vevő odamegy. Az oldalak is tuti buknak rajta forgalmat, mint azt fentebb már illusztráltam. Van valami reklámtörvény, de az egyelőre kimerül olyasmikben, hogy nem lehet nemiszerv a reklámban. Hurrá, meg vagyunk mentve...
No, de most komolyan: szerintem az ezt szabályzó testületet vastagon pénzelik a multik hogy lehessen ilyet is, a webmesterek meg elég hülyék hozzá hogy ilyet kirakjanak. Vagy átverik őket. (El tudom képzelni hogy a szerződésben egy x*y-os felületről van szó, ám arról semmi, hogy az zenélni kezd ha odamutatunk.). Vagy ők is meg vannak véve kilóra. Szar az egész.

Haszprus

6 mbit

©   Haszprus   |   hwsw

~6 mbit
(~780 KBps)

Az adsltest.t-com.hu viszont össze-vissza mér, nagyobb csomag kéne.

Haszprus

Éjszakai bringa #2

©   Haszprus   |   bringa éjjel hűvösvölgy idézet sport

IRCQuote fight! In the ring:

Haszprus
na nyomtam egy magányos éjszakai erdőzést igaz csak überlájtosat hűvösvölgyben egy 1-2 km-es szakaszon, tök közel a forgalomhoz, van egy turistaút
nrg
jah
vágom
arra felé kergetett meg egy vaddisznó minket kétéve éjjel
Haszprus
jó tudni

Amúgy halál parára számítottam, de nem volt az. Egyrészt a teliholdnak köszönhetően, másrészt mert - mint most éjszaka kihegyezett hallással rájöttem - tényleg közel van ez a rész a forgalomhoz. Sose volt még a villamoscsörömpölés ilyen nyugtató hatással rám

Kell térd-/lábmelegítő.

Haszprus

Különeljárási díjak a tavaszi félévben

©   Haszprus   |   bme

Vizsgáról való igazolatlan távolmaradás: 3000 Ft/alkalom

Ha ennek köszönhetően könnyebb lesz feljelentkezni egy-egy gyakran betelő vizsgaalkalomra, akkor ez igen üdvözlendő. Azonban mivelhogy a díj elkerülhető úgy is, hogy csak szóban/emailben mondom le a vizsgát, így szvsz sok értelme nincs, hiszen nem neveli arra a usereket hogy jelentkezzenek le időben, vagy ne vegyenek fel olyan vizsgát amire aligha tudnak bemenni. Szvsz.

Nem teljesített kreditek: 1200 Ft/kredit (Az összes nem teljesített kreditért)

Magával az elvvel tökéletesen egyetértek, az összeg nemtom megfelelő-e, őszintén szólva kicsit kevésnek tartom, bár a notórius félévente 100 kreditet felvevőket biztos leneveli ezen szokásukról. A levlistán még hozzátették hogy pl. jó lenne ha csak a felvett kreditek x%-ának elbukása fölött kellene fizetni. Szted?

Van még 1-2 tétel de azokhoz nincs hozzáfűznivalóm.

Bővebben: BME VIK HK - A fizetendő díjak a 2006/2007. év tavaszi félévétől

mainframe

Elkommercializálódás

©   mainframe   |   life reklám szánalmas

Csak szerintem gáz, hogy a boxolóink nagyrésze Exclusive Change feliratot visel a hátán?! Ha megnézitek, egyik ellenfélen sincs ilyesmi. Azt már úgy megszoktuk a szemünkkel, hogy mindenhol arénaszerte reklám reklám hátán, de ez azért már a legvadabb kapitalista szemének is sok. Várom mikor jönnek majd a logós kontaktlencsék, a pénzért viselt céges tetkók, a hajba nyírt emblémák, és ilyesmik. A szar multiknak adjuk a testünket (is)? És miért kell nekünk élenjárni mindig az ilyen hülyeségekben?

Update: A legutóbbi boxgálán pont nem volt ez a feature. De csak azért hogy ne tudjak ujjal mutogatni.

mainframe

Ghymes - Messzerepülő

©   mainframe   |   zene

Srácok, nem tudom hogy ez csak az újdonság varázsa-e, de szerintem ez az egyik legjobb Ghymes album. Tudom hogy már nem forró aktualitását tekintve, de én kb. egy hónapja jutottam hozzá.

13 számról van szó, amik talán a régebbi, ütősebb Ghymes-hangot hozzák többnyire. A múltkori Héjavarázs kicsit leülős album volt, de persze a maga nemében jó. Ez visszatalál a Rege világához, egyből az indító Regölés c. számmal indul a hangulat, és szerintem talán ez a legjobb szám is az albumon. Annak ellenére hogy 5 és fél perc körüli, a ciklikus szöveg miatt elég hosszúnak tűnik (ami ebben az esetben jó ). Azt szeretem a Ghymesben, hogy többarcú. Akár egy albumon belül is tudnak mutatni legalább 3-4 féle hangulatot. Így a pörgős Regölés mellé felzrkózik a Hú, hú c. lendületes darab, a Csengőcsángó, és a Teremlakó is a maga szigorú ritmusával. Emellett ott vannak azonban a lassabb, szomorú (?) dalok is, mint a Holnapután (ami engem rettentően emlékeztet a Héjavarázsról a Január-ra), a Nyugtató, az Álom Elé, és a címadó Messzerepülő. Van egy-két költőibb, vagy tradicionálisabb hagvételűbb darab is, az Életvíz, és Szép Jel, és a Kördal konkrétan. És van még két szám, a Szimkópé, ami szerintem inkább a Ghymes zenei agymenései közé sorolható, mert dallamilag és szövegileg annyira nem zászlóvivő. A végére hagytam a Csillagreggae-t, ami az Üvegtigris 2 egyik emlékezetes jelenetének aláfestő zenéje volt, és ezzel kiegészülve mindig mosolyra húzza a számat ha hallgatom.

Összességében talán azért jön be nagyon az album, mert a Héjavarázsból hiányzó dobok itt nagyon határozottan tértek vissza a pörgős számokban. Kezdtem azt hinni, hogy a Ghymes inkább költői, lírai, melankólikusabb vonalak felé fog tendálni, meg megijesztett Szarka Tamás szólóalbuma (Minden feloszlás így kezdődik...), de a Messzerepülővel visszaegyensúlyoztak az eredeti, általam megkedvelt stílushoz, és egyúttal megmutatták, hogy még mindig tudnak újat mondani, játszani. Csillagos ötös!

Haszprus

Aggregált log

©   Haszprus   |   fejlesztés

Na, most már van nekünk szépséges aggregált logunk, mely az eddigi egy logtábla helyett kapásból négyben terjeszkedik, és a 33 megás tábla minden lényegi adatát tartalmazza 4 megában. De ez önmagában még semmi, az igazán szép az, hogy az eddigi logtábla a folyamatosan növekvő látogatottság függvényében egyre gyorsabban bővült új rekordokkal, az új logtáblák egyike pedig nagyjából független lesz a látogatottságtól (egy másik pedig teljesen, a harmadik és negyedik pedig csak ideiglenes adattárolásra szolgál a gyors adatrögzítés érdekében).

Haszprus

Horizontális vs vertikális tudás

©   Haszprus   |   biznisz bme howto life

Legyek én a legprofibb egy szűk területen, vagy inkább értsek más dolgokhoz is?

Ha választanom kell, melyiket vegyem fel?

  • Matlab programozás
  • Webportálok fejlesztése

Az nem kérdés, hogy melyiket végezném el könnyedén, és melyikkel izzadnék vért.

Másik példa:

  • Valami alap fizika (ami sosem érdekelt), vagy
  • Webportálok fejlesztése?

(Nem, nem veszek fel semmi választhatót a 8. félévben. Ez csak amolyan általános kérdés. Fizikához meg se tudok nevezni konkrét tárgyat.)

Amúgy a második számomra roppant könnyen eldönthető, nyilvánvalóan a fizikára szavazok. Mert az sok helyen ott van, hasznosítható tudás. A lustaság viszont nagy úr. Majd ha nagy leszek bepótolom… (NOT.)