fotózás - 2007 július - 6 megfelelő bejegyzés.

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

Nagy Skandináv körutazás

©   Haszprus   |   fejlesztés fotózás külföld skandinávia

Szóval ezen vettem részt, jó volt, készült 1600 kép, és egyelőre még nem tudom, hogy miként publikáljak belőlük.

Technikai részletek: van nekem például egy Haszprus Private Gallery nevű site-om, amit félig-meddig átírtam úgy, hogy publikusan is tudjon üzemelni. Ez tud javascriptes képcache-elést meg minden jóságot, elég advanced cucc, cserébe nincs integrálva a bloggal, de tervbe van véve. Ezt akár gyorsan le is fejleszthetném. A harmadik lehetőség, hogy a szokásos módon felpakolászom a képeimet szimplán a blogra.

Ugyanakkor azt is el kéne döntenem, hogy csoportosítom-e valamilyen módon a képeket, és ha igen akkor hogyan, valamint fűzök-e hozzájuk szöveget.

Nyilván csoportosítás nélkül például elég necces lenne 200 képet felrakni, pedig szvsz biztos van ennyi, ami érdekesnek nevezhető.

Csoportosíthatnám helyszínek szerint, illetve aszerint is, hogy mik az ismeretterjesztő/beszámoló/turistafotó jellegű képek, és mik azok, ahol valami apró érdekességet ragadtam meg, ami igazából nem jellemzi a látottakat, pusztán maga a kép jó.

No amíg ezekről döntök és feldolgozom a raw képeket (brutál munka), pár link, hogy ne unatkozzatok, csak előbb lőjétek be a monitort úgy, hogy az alábbi szürkeskála valamennyi árnyalatát meg tudjátok különböztetni A-tól Z-ig:

Haszprus

HPG PE

©   Haszprus   |   fejlesztés fotózás

A képek ettől függetlenül nem biztos hogy ebbe, vagy csak ebbe fognak felkerülni, mint ahogy az is teljes homály hogy esetünkben a soon vajon mit jelent.

Haszprus

Solymár 3

©   Haszprus   |   350d art barátok bringa fotózás hármashatár hegy hűvösvölgy solymár

Tegnap nyomtunk Tibivel meg Orcával egy túrát, négy alternatívából végülis a második legnehezebbet választottuk, így jártunk Hűvösvölgyben, az Árpád-kilátónál, a Hármashatár-hegy oldalában, a Virágos-nyeregnél, végül Solymáron az Alsó-jegenye-völgyben (majd pedig vissza). A km órám időnként kihagy (fogalmam sincs miért, tegnap cseréltem benne elemet), úgyhogy ezek nem teljesen pontos adatok, hanem egy alsó becslés: 3:02 tekerési idő, 45,52 km, 14,9 km/h-s átlag, 44,8 km/h max. Elég rendesen lefárasztott, főleg hogy már nagyon rég tettem hosszabb utat.

* not!

Haszprus

Solymár 2

©   Haszprus   |   350d fotózás

Kicsit vezettem szintentartás gyanánt (rámfért), és akkor már felkerestem fotóscuccal a múltkor beharangozott völgyet Solymáron. Tudom, a képek gagyik, de siettem (még rawba is elfelejtettem lőni). Talán legközelebb. Amúgy meg kéne nagyobb állvány, ilyen erdőben (sűrű ám csupa lyuk lombkorona) gyakorlatilag lehetetlen értékelhető eredményeket elérni másképp (azaz kézből) (igen, az árnyékos-világos részek váltakozására gondolok, ahol a világos foltok jobban kiégnek magasabb iso esetén). (Persze nyilván a két patakos kép nem kézből ment.)

A termosz nyáron is jóság.