2017 december - 7 megfelelő bejegyzés

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

2017 évösszegzés

©   Haszprus   |   amerika történelem

Na, mik történtek idén.

  • Év elején sikerült eljutnom hatodmagammal Vietnámba jeah! 2016-ig nagy fájdalmam volt hogy nem voltam semerre európán kívül, 2016 végére összejött Amerika Bostonnal, és 17 elejére Ázsia Vietnámmal és Kambodzsával
  • Vettem egy lakást ami még épülőben van
  • Eljöttem a logmeinből és vállalkozásba kezdtünk..
  • ..Ami egész jól megy, pár hónaposak vagyunk és már 4-5-6-an toljuk az ipart, vannak stabil ügyfeleink, bevétel, stb, full power.
  • Csajok terén? Nem sok mozgás van. Tavaly kiütöttem magam Rékával és ez annyira lenyomott hogy utána hónapokig nem is akartam senkit, utána pedig már az volt a bajom hogy teljesen konkrétan érdektelen lettem a témában, tudtam fejjel hogy lépni kéne, de nem volt hozzá semmi motivációm. Elkezdtem azon dolgozni hogy a motiváció meglegyen, de annyira sűrű volt a melós téma hogy nem jutott rá energiám. Aztán amikor a váltás megvolt, jött gyorsan két csaj de egyikből se lett semmi komolyabb, azóta megemeltem a szintet hogy mit keresek és alapvetően nem találok semmit. Megjegyzem, élőben nem nagyon tudok hol ismerkedni, ez egy nagy rejtély egyelőre hogy honnan lesz csaj.
  • Most nagyon azon dolgozom hogy a lakásnak meglegyen az uccsó részlete is, ha az megvan akkor jövőre remélhetőleg kicsit lazábban tudok gondolkodni. Sokkal lazábban.
  • December elején elkezdtünk Csabával kondizni, egyelőre toljuk keményen, olyan heti 3 tájéka megvan, kíváncsi vagyok mire visszük. Ha nagyon belelendülök talán az egykori Alakváltozás bejegyzéshez is sikerül tennem egy-két új képet. Na jó az még messze van.
Haszprus

Kondi 2017/12 - Here we go again!

©   Haszprus   |   kondi life
Vettünk Csabával kondibérletet, én havit, ő egy 10 alkalmasat, kurvanagy királyság, le is nyomtunk egy sessiont, olyan 2 óra környéki edzéssel. Állati jó volt újra gyúrni, nem is tudom mikor voltam utoljára, de a lényeg hogy szerintem az elmúlt 3,5 évben valszeg összesen egy kezemen meg tudom számlálni hogy hányszor...
Haszprus

Cigi over, day 4.5

©   Haszprus   |   over

4,5 napja vagyok tiszta. Igazából 3 napig sikerült zéró cigivel, 72 óra után elszívtam egy szálat [igen nagy megnyugtató ereje volt], a negyedik napon pedig további hármat a leggyengébb fehér dunhillből.

Nem tervezek visszatérni, de itt tartok.

Szar dolog hogy nem lehet egyesével venni cigarettaszálakat.

Érdekes kérdés, amiről egy barátommal beszéltünk, hogy vajon a leszokás az abszolút zéró szálat kell-e jelentsen, vagy beleférnek alkalmi kivételek. Nincs határozott állásfoglalásom, bár nyilván a fentiekből az következik hogy én kicsit megengedőbb vagyok a témában.

Haszprus

Cigi over + 72h

©   Haszprus   |   life over
72 órája tiszta (tegnap elég jelentős hangulati önjutalmazást is bezsebelhettem a dologért magamtól), a hiányból fakadó őrület szintje viszont számomra meglepően magas. #leteszemacigit
Haszprus

Cigi over + 48h

©   Haszprus   |   haszpra olivér life over
Olivér vagyok, 48 órája tiszta. Tegnap este söröztünk haverokkal (nemdohányzó társaság szerencsére) és éjfélkor úgy feltételeztem, hogy fogok tudni cigit tarhálni, de nem tudtam. Így megmenekültem a bűnbeeséstől. Cserébe kénytelen vagyok beszámolni róla, hogy a kísértés foka az elviselhetetlen közelében volt. Talán már túl vagyok rajta. #leteszemacigit
Haszprus

Cigi over + 22 h

©   Haszprus   |   első life over
Leszokás, első 22 óra tapasztalatai: - tűrhetően megvagyok, azért néha igencsak rágyújtanék, de az ennyiből már egyértelmű h meglesz ez a dolog. - amikor már nem bírok magammal, kimegyek a teraszra cigi nélkül ácsorogni
Haszprus

Cigi over

©   Haszprus   |   life over
Február óta dohányzom, csúcsidőben olyan napi 15-20 szálat szívhattam. Fekete dunhillel kezdtem ami asszem a legerősebb, azt szürkére cseréltem, és 4 napja a fehéret szívom ami a leggyengébb. Megfogadtam, hogy dec 1-től leteszem. Van a dobozomban még 1 db és úgy gondoltam többet már (talán alkalmi kivételektől eltekintve) nem veszek. Szóval ez itt az uccsó szál.