Napok óta akarom már benyomni a kontakt lencsét a szemembe, úgy, hogy a BME-n is hordjam, mert eddig mióta megvan összesen egyszer volt rajtam mikor BME-n voltam. Illetve kétszer. Egyszer amikor megkaptam, egyszer meg talán másnap v ilyesmi [visszakereshető a blogban ha valakit nagyon érdekel . Reggel sikerült időt szorítanom erre, igaz, ofkorsz elkéstem első óráról (analízis), de analízisről egy kezemen számolható hogy hányszor nem késtem el...

Analízist követte a Bevezetés a számításelméletbe gyakorlat, ahol is óra elején kiesett a jobb szememből a kontakt lencse. Bizonyára kidörzsöltem, bár én nem vettem észre, hogy így tettem volna. De ami talán még valószínűbb, hogy eleve fordítva tehettem be, mert reggel elég szarul láttam a jobb szememmel a balhoz képest (amikor már rajtam voltak a lencsék). Egyáltalán gőzöm sincs hogy a lencsének melyik oldalát kéne betenni a szemembe, totál hasonlóak, alig van különbség köztük. Miért nem csinálják azt, hogy valami kis jelet raknak a lencsére, ami látszódhat ugyan mindkét oldalról, de megállapítható, hogy melyik a helyes oldala a lencsének? Pl. ha ráraknának egy R betűt [csak mondtam egy példát], rögtön látszódna hogy azt mikor nézem elölről és mikor hátulról.

Ami a kellemetlen a szituban, hogy pont reggel elfogyott a folyadékom, amelyben a kontakt lencse aludni szokott, így kénytelen voltam a lencsét száraz tokba tenni. Két óra múlva elmentem az optikushoz, aki szerint jó eséllyel eltörhetett időközben a lencse. Ja és közben még a másik lencsém is kiesett a mosdóban Király. Na kiváncsian várom, miként fogadnak. Aszondja az optikus, hogy ha megtörtek, akkor tönkretehetik a lencsék a szaruhártyámat. Meg amúgy is egyébként frankó gyógyíthatatlan betegségeket lehet kapni a kontakt lencse nem szakszerű használatától, úgyhogy így hordjatok kontakt lencsét...

Ha már ott voltam az orvosi részen, ellátogattam hasi ultrahangra, hogy van-e valami bajom. Az ultrahang szerint ép vagyok

Majd jött a Programozás alapjai és az Ílommanó, akivel ma sikeresen küzdöttem meg. 75 perces szünet közgazdaságtan előtt, ezért irány a Boráros téri McDonald's Imoval és Petivel. Mondtam, hogy én most itten balhézni megyek De nem kellett balhézzak, mert bár a csávó 1 percen keresztül intézte a smart kártyámat és csak utána indította el az órát, így is letelt a 60 mp, mielőtt kiért volna a McRoyalom. Rulz. Úgyhogy alapból adott üdítőt meg krumplit. Ja és amikor a csávó nem volt ott, szólt egy csaj is (mekis), hogy valószínűleg járni fog nekem egy krumpli és egy kóla. Mi a fene van, rájuk szólt a vezetés, vagy mi ez a nagy kedvesség?

McDonald's után úgy döntöttem, nem várom meg a Közgazdaságtan izgalmait, inkább hazajövök. Itthon aztán azt tapasztaltam, hogy se szülők nincsenek itthon, se a kulcsomat nem vittem magammal, úgyhogy frankó kis várakozás. Egyébként ma ilyen szétszórt reggelem volt, mert körmöt is vágtam, de csak a buszon vettem észre, hogy a jobb kezem valahogy kimaradt a műveletből

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 12 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Öreg, nem unod ezt a Mc Donald's-os témát?

Öreg, nem unod már, hogy értelmtlen vagy?

Itt a hozzáállásról van szó. Köcsög MCD ne csináljon akciót, ha nem tartja be. Ha csinál, tarsa is be! De ha nem, akkor mondja azt, hogy ennyi és kész. Ne legyen köcsög, és ne próbáljon HAZUDNI! Idejön bazmeg a multi ebbe a kis szerencsétlen országba és diákokkal melóztat 300-ért, (tehát őket kirabolja), majd kúrvadrágán eladja a rákkeltő szarjait, mi meg örüljünk? Vagy üljünk ölbetett kézzel, hogy jól van fiúk így kell ezt! Egy kis extraprofitért mindent? Nagy világreform kell, szemléletváltás! Ez csórók és gazdagok, négerek és fehérek, BME-sek és közgázosok érdeke egyaránt...

Faszomba az egésszel megyek fürdeni...

"zsíros deszkások, szevasztok..."


Azért elég szomorú hogy kurvára nem vágod mit írt xtr

De azt se hogy a McDonald's egy szó.

"De azt se hogy a McDonald's egy szó." hiaba a tudas hatalom... Latod ezt mondtam Haszprus....LÍZADÍS....

'De azt se hogy a McDonald's egy szó.'

erre szintén pffff

xtr: "Idejön bazmeg a multi ebbe a kis szerencsétlen országba és diákokkal melóztat 300-ért"

kötelező odamenni dolgozni?
szerintem senkit se vittek még el erőszakkal mcd-be hogy most te pedig itt fox dolgozni.

ha nem menne senki, akkor adnának többet, de így is van elég munkaerő >> miért is fizetnének többet????

szerintem te(mint mindenki) is amiből lehet, abból az olcsóbbat választod, ha a drágább a te szempontodból semmivel se jobb, mcd miért ne tenne így?

Amúgy miért mentek a Borárosra ha a Körtéri sokkal közelebb van?

Miért lenne a körtér közelebb? A körtér két megálló, a boráros csak egy! Ráadásul amikor nincs összevonva a 4-es és a 6-os villamos, olyankor a Borárosra kétszer annyi villamos megy, mint a körtérre.

Emellett a körtériben nincs 60 mp-ezés. Bazze, fel vannak itt a HSZK-ban cserélve a z és az y gombok, faszom.

Wiz: persze, hogy nem kötelező most ez más kérdés, de ez azért hozzáállás kérdése. Miért nem dolgoztat akkor mindenki diákokkal? Nyivlán egyszerű fizikai, felelőséget nem igénylő munkára gondolj...

A te álláspontod a vad-kapitalista, az enyém pedig a szociálisan érzékeny kapitalista. Részben egyetértünk, mert jó modszernek tartom amit írsz, és nem is most lett feltalálva, mint spanyol viasz, de gyakorlatilag nem kivitelezhető. El tudsz úgy képzelni egy olyan hírt este a híradóban, hogy sztrájkoltak a MCD-s dolgozók a magasabb bérekért? Az, hogy oda se menjen senki ugyancsak nem járható út, mert kiszolgáltatott kifejezetten csóró diákok melóznak ott... Nem akarlak meggyőzni, csak rámutatni, hogy azért így sincsenek jól a dolgok.

xtr: azt én se tudom miért nem dolgoztat mindenki diákokkal. talán mert legtöbb diák még mindig inkább elmegy mcdbe pult mögé, felmosni.... minthogy építkezésen állványozzon (haverom suli mellett heti 3 nap ezt csinálja), vagy építkezéseken végezzen kemény fizikai munkát...

másik oldalról meg örüljenek a diákok, hogy mcdben van munka, ahova felveszik őket, és tudnak egy kis pénzt keresni. szóval talán mégis jobb így, mint nem így

hát ntom
eddig így gondoltam: basszus ahhoz h vki mekiben dolgozzon, kurvára meg kell lenni szorulva sztem, vagy nagyon mujának [= nem tud keresni állást] kell lenni

viszont tegnap megnéztem egy mcd álláshirdetést direkt, h mennyi is most a bér, és már nem 300 huf hanem vhol 400 körül van, ami azért lényegesen több, mivel ha napi 8 órával és havi 20 nappal számolod (tipikusan nem így dolgoznak sztem a mcd-ban az ott dolgozó embereket figyelembe véve [diákok], de ez most tökmindegy), az havi 64000 ft. ha ez nettó, akkor nem olyan rossz, végülis, több mint a minimálbér és olyan munkáról van szó, ami nemcsak hogy nem igényel előképzettséget, de pontosan meg is tanítanak neked mindent, úgy hallottam.

emellett kapsz kaját is, ami baromira nem sok, állítólag egy sajtburger meg egy kis kóla. ezt lényegében vehetnénk ~7000 ft-os mcdonalds kajautalványnak (ntom pontosan mibe kerül most egy sajtb + kóla).

szóval végülis így már nem is marad annyira durván alatta a magyar átlagkeresetnek, ami valami 80e ft azt hiszem.

mennyi a magyar átlagkereset, nem tudja ezt vki?
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...