Haszprus

Last.fm

©   Haszprus   |   hwsw zene
A napokban Balage mutatott egy website-ot, a last.fm-et. Első pillanatban fölöslegesnek tűnt, ráadásul fel kellett hozzá raknom egy winamp 5-öt (eddig 2.83-mal nyomtam).

Van egy plugin, ami betelepül Winamp alá, és semmi más célja nincs, minthogy felrakja a last.fm-re egy rendezett lista formájában, hogy miket hallgatok, megspékelve némi statisztikával.

És itt jön egy finomság, ha lejátszottál már jópár számot, akkor a last.fm benépesíti a neighbours listádat, ahova a hallgatott számok alapján összegyűjt rokonlelkeket számodra. Ez miért jó? Hát nekem nem célom a világ hasonló ízlésű egyedeivel megismerkedni, ellenben láthatom a rokonlelkeim által kedvelt zenéket, azaz igen nagy valószínűséggel szert tehetek olyan előadókra vagy számcímekre, amik nekem is bejönnek.

Ez nem rossz dolog, de még jobb, hogy a last.fm-nek van egy rádiós szoftvere, amire még nem igazán tudom, hogy miként tud felkerülni a tartalom, de az tuti, hogy ez nem valami hagyományos rádió, hanem először is megválogathatod hogy milyen csatornát akarsz hallgatni, mégpedig műfaj szerint. Van pl. trance, azon belül is vagy 50 alkategória, vagy pl. female vocalists, ami elég ígéretesen hangzik, mert szeretem az ilyen zenéket. De mi az atomtuti ebben? Az, hogy a rádiószoftverükben ott van egy next track gomb, és ha nem jön be ami megy, bármikor válthatsz. Szélesítheted az ismereteidet anélkül, hogy a szar zenéket is végig kellene hallgatnod, ráadásul ki van írva hogy mi az amit éppen hallgatsz, kattinthatóan, hogy eljuthass az adott zenéről vagy előadóról szóló oldalra, ahol meg is veheted, pl. Ha egy számot nemcsak átugrani akarsz hanem soha többé nem hallani, akkor van Ban this track gomb is.

Atom. Ajánlom.

Egy probléma van, a zenekategorizálást a felhasználók végzik, és a female vocalists 10 számából mondjuk 3-ban nincs egy női hang sem Ezzel együtt jó.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 13 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

fasza lehet, még ha feltételezzük, hogy a zenei ízléseinknek nincs metszete, akkor is de nálad is atomlassú a website, vagy az én wlanom baszakodik itthon?

1. lassú
2. van death metal meg minden: last.fm/radio

nem hallgatok hörgmetált (viszont Dream Theater-től Steve Vai-ig minden jöhet)
de tuti meg fogom nézni az oldalt, ha lesz türelmem kivárni.

ennyire azért nem lassú, a hiba nálad van

el sem hiszem, van linuxos pluginjük!

csak 5os winamp ala van plugin? mert azert a 2.8ast nem cserelnem le emiatt

Igaz az ,hogy az Xp op. rendszereken futó media player is gyüjt ilyen adatokat, annyi különbséggel, hogy azokat a felhasználók nem látják?
Ezt még régebben hallottam, nem tudom, hogy helytálló-e az információm.
Help me!

ScoobyZoli: A wmp telepítésekor ill az első futtatásakor valóban van egy checkbox ahol bejelölheted h vmi infókat küldhet-e az ms-nek, de már ntom milyen infókra vonatkozik ez.

sHaMaLt: 2.8 alatt nálam nem látta a plugin h milyen trackeket játszom.

a WMP akkor is beszélget kifelé a netre (legalábbis nálam otthon), ha beikszeled neki, hogy nem küldhet infókat és ne töltsön le plugineket. egyszer venni fogom a fáradságot és megnézem ethereal-lal vagy tcpdump-pal, hogy mit beszél kifelé

update: viszont a last.fm-nek elég a Winamp 2.9x is, ha nem a Media Center editiont választod a plugin telepítésekor.

media center edition? media libraryről beszélsz?

aha. bocs. emlékezetből írtam.

szóval én nem a media libraryt választottam hanem a másik lehetőséget, és nem működött...

nemdeterminizmus szagát érzem a levegőben.
(értsd: akkor passz)
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...