Tamás

Lightweight alternatívák Windowsra

©   Tamás   |   hwsw

Ennek a bejegyzésnek két apropója van. Az egyik, hogy Mainframe beszólt, hogy szétoffoljuk a bejegyzését az alternatív PDF-nézegetők témájában. A másik pedig az, hogy úgy veszem észre, hogy egyre nehezebb olyan Windows alkalmazást találni, amelyet nem kell telepítgetni, nincs ezernyi sallangja és nem háromszáz megát foglal, funkcionalitástól függetlenül. Ebben a bejegyzésben szeretném négy kis hasznos windowsos programocskára felhívni a figyelmet négy különböző felhasználási területen, amelyek pont azzal szerettették meg magukat, hogy baromi kicsik és mégis ugyanazt a funkcionalitást tudják nyújtani, mint bloatware társaik.

  • Foxit Reader - alternatív PDF-nézegető, a telepítője 1 Mbyte-nál kisebb (hadd ne mondjam, hogy az Adobe Reader mekkora), és a PDF fájlok túlnyomó többségével megbirkózik, még az Adobe-val hozzáfűzhető kis sárga jegyzetlapokat is meg tudja jeleníteni. Igaz, nincs plugin-változata, tehát Firefoxba nem tud beépülni, de ez nekem nem hátrány.
  • Miranda Instant Messenger - multiprotokollos instant messenger program, tud ICQ-t, AIM-ot, MSN-t, IRC-t, Yahoo Messenger-t, kicsi, nincs túlcsicsázva, ezernyi kis pluginnel bővíthető, telepíteni nem kell, akár pendrive-on is hurcolhatjuk magunkkal mindenhova, nyílt forráskódú, mi kell még?
  • µTorrent - 1 Mb-nál kisebb BitTorrent kliens a régi szép idők MFC library-jeinek felhasználásával, kb 160 kbyte, memóriából sem eszik többet 8 Mbyte-nál, és teljes értékű BitTorrent kliensprogramként funkcionál, gyakorlatilag különösebb állítgatás nélkül. És szintén hurcolható pendrive-on is.
  • Media Player Classic - ezt azt hiszem, nem kell bemutatni senkinek, a név magáért beszél. Az eredeti Media Playert idéző kis médialejátszó alkalmazás, ellátva a ma már kötelezőnek számító funkcionalitással (pl DVD-lejátszás), és nyílt forráskóddal.

Aki ismer még ehhez hasonló kicsi és hasznos programokat Windows alá, ne tartsa magában!

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 35 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

#2: nem rossz cucc engem csak az zavar, hogy az Akrobata beette magát a Tűzrókámba, és azóta nem tudom a sima Reáder plugint használni...

#5: szedd le mindkettőt és hagyd, hogy a Foxit Reader külső alkalmazásként megjelenítse a PDF-eket

#6: preferálom az embedded izét Meg az Akrobata azért van fenn, mert a Distiller a legjobb cucc a világon (OpenOffice‐szal nem szeressek HTML‐t kezelni, mert szar).

Miranda az isten, én is ezzel tolom. Egyetlen hátránya, hogy pl. a fájlátvitel gyakorta nem műxik, vagy a többiek nem látják hogy be vagyok jelentkezve, de amúgy szupi

A másik isten meg a Media Player Classic, nos ennek valóban nem tudok hátulütőjéről. Bár DVD-khez nem ezt használom. Mindegy, az Mplayerc tényleg rox.

En pdf-be exportalashoz pl. a PrimoPDF nevu ingyenes progit hasznalom. A nagy, tobbszaz megas adobe-hoz kepest ez kb. 4-5 megas, es ugyanolyan jol hasznalhato. Nyomtatokent telepul, es pdf file-ba tud nyomtatni barmilyen progibol.

Vagy ott van erre a célra az Office 2007, az csak fél giga körül van és milyen jól is néz ki.

Egyébként a cím félreérthető, aszittem valami szektás linuxos térítést fogunk olvasni

Tamás: PDF-be exportáláshoz még a CutePDF ajánlható, nem tudom, hogy ez kisebb-e, mint a PrimoPDF, mindenesetre rémlik, hogy mintha egy teljes GhostScript-et is felrakna magával együtt, ezért nem annyira csábító. Mindenesetre: CutePDF - Create PDF for free, Free PDF Utilities, Save PDF Forms, Edit PDF easily.

Ralesk: szektás linuxos térítés már csak azért sem lesz, mert ott ezek a funkciók nem okoznak nekem ekkora parát Viszont mivel a Windows partícióm összesen 5 Gb, ott takarékoskodnom kell.

Jó dolog a foxit reader, akkor szoktam vissza az acrobat-ra, amikor egy kb 120 oldalas nokia doksit nem bírt 5 perc alatt kinyomtatni (kb a 4. lapig jutott, pedig csak szöveg volt benne).

XYBeR: nyomtatni nem szoktam vele, bevallom őszintén. De én meg már kaptam olyan preprintet az egyik cikkemről az Elsevier-től, amit meg az Acrobat nem bírt kinyomtatni, csak oldalanként, mert a második oldalra már csak hieroglifák kerültek.

Tamás: Hű, Reáder 4 meg 5 rendszeresen dobott még olyanokat Mmm, nosztalgia!

én sem nyomtatok állandóan csak a foxit lett beállítva alapértelmezettnek, és csodálkoztam, hogy nem jön a papír a nyomtatóból. megnyitom az adott pdf-et acrobat-tal, az meg köpi magából. mondjuk ez 2 hónappal ezelőtt volt, gondolom, azóta másnak is volt ezzel kínja

Ralesk: igen, nekem is rémlik, hogy még 5-ös Reader volt az illető, csak hála a csodás egyetemi policy-nek, nem lehetett frissíteni (félreértések elkerülése végett: nem BME), a rendszergazdák meg b*sztak az egészre.

Én is régóta írogatok egy ilyen listát, de még csak most sikerült eljutni odáig, hogy egy részét kirakjam netre.
Kedvenc Windowsos programjaim | palacsint weblapja

Hát, azért a Mirandát nem nevezném jó programnak...
Én pl. azért cseréltem le gaimre, mert egyre gyakrabban timeoutolt üzenetküldésnél, de ha kicsit lassabb a net, vagy töltök lefele, akkor rohadt lassan küldte el az üzenetet, és addig nem is írhattam újat. Aztán ott van még, hogy sokszor nem látni, hogy a Mirandások online lennének, pedig igen, vagy az, hogy nem látom, mikor gépelnek, vagy pl múltkor egyik Mirandás ismerősöm se tudott ICQ-n írni a Gaim-eseknek. Ezt egy Miranda frissítés mondjuk megoldotta.
Szóval összességében szerintem a Miranda szar.

Levente Levente: a Mirandát én amiatt cseréltem le, mert rendkívül zavaró, hogy egy üzenet elküldése után letiltja a beviteli mezőt, és erre semmilyen plugin nincsen.

A gépelési jelzést egyébként ki lehet kapcsolni, kontaktfüggően. Tehát megoldhatom, hogy te ne lásd, amikor gépelek.

Amúgy a Miranda összességében jó lenne, de a kapcsolat sebessége lerontja.

Levente: nekem még nem volt ilyen problémám vele, nyilván ha lenne, nem használnám Az üzenet lassú elküldése feltehetőleg nem Miranda-specifikus, csak van olyan kliens, amely előbb berakja az üzeneted a textboxba, mintha elküldte volna, aztán utána lát neki a küldésnek, mondván, hogy majd szól, ha mégse sikerült neki A múltkori Miranda vs Gaim para asszem amiatt volt, mert az ICQ-nál egy kicsit tweak-eltek a protokollon.
Megmondom őszintén, Windowson használtam már rengeteg multifunkciós IM-et, mielőtt leragadtam volna a Mirandánál. Először volt a Trillian, marha csicsás volt meg fancy, volt neki egy micro skinje, amivel minimális helyet foglalt, de hát ugye a teljes verzió fizetős, én meg elvből nem warezolok. Utána használtam Gaim-et nagyon sokáig (mert Linux alatt azt szoktam meg), de nem tetszett, hogy fel kell vele pakolnom egy teljes GTK toolkitet (huszonvalahány mega), és egyébként is messziről lerítt róla, hogy nem natív Windows alkalmazás (más volt a look'n'feel). Ebben a bejegyzésben meg főként olyan kicsi, self-contained, szinte nulla telepítést és beállítást igénylő alkalmazásokat akartam összeszedni, mint amilyen a Miranda is. Úgyhogy most Windows alatt Miranda (mert kicsi), Linux alatt Gaim (mert ott jól néz ki és jól illeszkedik az OS-be), Mac OS X alatt meg Adium (mert Gaim-alapú, csodaszép és ingyen van).

Én meg a Gaim‐et nem szeretem, mert irtó gáz a kezelőfelülete (persze ízlések és pofonok ), fájlküldés kb. ugyanannyira nem megy benne mint a Mirandában (sőt, ICQ‐n abszolút nincs erre támogatás, Mirandában pedig régóta van (és ha nincs NAT‐od, akkor kifogástalanul megy is mondjuk)), Gtk‐t használ (ami szerintem undorító, kicsik a betűi és kilóg a Windows‐os look&feelből), és teljesen véletlenszerűen összetöri magát (pl. beérkező fájlon, AIM).

Mefi: jó hogy letiltja a mezőt, mi a szent halálnak küldenél újabb üzenetet, ha még az előző sem ért oda? Ha meg odaért, akkor meg úgyis visszaengedélyezi.

Ralesk: nekem megy a Gaim-ben a fájlküldés (Gaim 2 beta). Szerencsés-e vagyok.

Tamás: mert mondjuk még eszedbe jut valami? Irc style. (Mondom én, aki sose használt icq-t )

rászoktat a meggondolt, összeszedett fogalmazásra
btw nálam totál nem lassú
Jabber's MSN Transport
The MSN Transport provides a gateway which allows Jabber users to communicate with their contacts on the MSN Messenger network.
jól hangzik, kipróbálom, mert mint említettem nekem is gondjaim vannak a miranda msn-pluginjével... ... illetve kipróbálnám, ha tudnám

palacsint: nyilván akkor megvárom, amíg az előző odaér, és aztán írok Egyébként meg tényleg lehet, hogy a Miranda készítői részéről volt egy olyan hátsó szándék, hogy leszoktassák az usereket a két-szót-írok-egy-sorba-aztán-ütök-Entert-aztán-folytatom-jól típusú üzenetküldésről, ami engem is marhára irritálni szokott.

Haszprus: miért, van Jabber szervered?

Azt írja hogy a jabber szerverek támogatják ezt a cuccot, van egy regisztrációs lap amit kitöltesz aztán megoldja a problémáidat. De nekem a gtalkos accommal nem sikerült összehoznom.

palacsint: Ez nem kifogás. Én tuti nem használnám így, az őrületbe kergetne. Néha egyszerűen jobb több sorba írni a dolgokat, főleg ha új mondandót kezdek meg pl. az előzőre is válaszolok előtte - külön sorban, hogy elkülönüljön.

én az új mondandó kezdését úgy oldom meg, hogy egy üzeneten belülre rakok sortörést. Shift-Enter vagy Ctrl-Enter, klienstől függ. De persze megint ízlések és pofonok szindróma, nyilván ha neked nem kényelmes a Miranda, én nem akarok rákényszeríteni senkit

ircen nincs sortörés, én meg azon nevelkedtem

mirandában beállítható h csak duplaenterre kűggye el
és ha a két enter között megfelelő idő telik el akkor arra se küldi tehát akár ki is lehet hagyni sort
űrtechnológia

mefi: nála engedélyezve van a typing notification, mégse kapom meg.
Tamás: a GTK amúgy is fenn volt nekem Windowson, a kezelőfelülete meg nekem tetszik. Így Mondjuk most Linuxon úgyse használhatnék Mirandát...
Az üzenetmező-letiltásra: egyszer próbálj meg Mirandát használni GPRS nettel! Lehetetlen normálisan beszélgetni.
Az meg, hogy a Gaim nem tud ICQ-n filet küldeni, egyszerűen hülyeség, most fogadtam egyet, és a Send file se inaktív a menüben...

Miféle emaileket akar küldözgetni a háttérben az utorrent.exe?

nemtom. nézd meg, arra van az Ethereal. nekem még nem beszélgetett eddig kifelé.

igazából nem alternatíva.. hanem egy + valami.. de ez a legjobb hely talán ahol említést tehetek róla

tehát hossssszúúú-hossssszúúú évek várakozása után (a régi v1.4 2000. okt. 16-án jött ki.. majdnemh azóta várom az új verziót ) végre ittvan a SpaceMonger v2.1 RC1!!! és kib... khm NAGYON jó lett szerintem!!

Werkema.com: Software: SpaceMonger 2.1: News

ha valami megéri a pénzét akkor ez biztosan... villámgyors, nagyon okos és nem is túl nagy (kb 2,5MB letakarítva róla a sok nyelvet meg doc-ot)

Használjátok egészséggel (ingyenesen júli első hetéig lehet kipróbálni)!

És ezt van pofájuk pénzért adni?

hm.. van.. (egyébként egy ember fejleszti csak) de azthiszem 20$ nem a világ vége.. és tényleg elég korrekt kis progi.. pláne, ha még a konkurenciát is megnézi az ember..

jajjaj sose nem lesz nekem 20 dollárom
(szoftverre)

Életemben egyetlen szoftvert vettem meg eddig (ezt: Renoise ), az 50 euró volt, de megérte. Viszont összehasonlítva a Renoise-ba fektetett programozói munkát 50 euróért, meg a SpaceMonger-be fektetettet 20 $-ért, utóbbit kissé soknak tartom... Feleennyiért még oké lenne.

jó.. látom az árán akadtatok le.. mindegy nem kell használni akkor.. csak gondoltam szólok h kipróbálható.. én régóta vártam..
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...