Taxidermia - Haszprus überblog

Taxidermia

©   Tamás   |   film

Még tán Müller Péternél olvastam, hogy az embert egyedül az különbözteti meg az állattól, hogy az ember undorodik a saját testétől. De lehet, hogy nem nála, igazából lényegtelen. A lényeges az, hogy szentül meg voltam győződve róla, hogy ez az állítás ha mindenki másra igaz is, rám biztos nem. A Taxidermia megtekintése után viszont kénytelen voltam alapos revíziónak alávetni, hogy hogyan is viszonyulok én az emberi testhez.

Valamennyire sejtettem, hogy nem lesz egyszerű darab, olvastam egy-két novellát Parti-Nagy Lajostól (az ő novellái adták az alapot a filmhez), számítottam groteszk jelenetekre, polgárpukkasztásra, de mégis... Ritkán lát az ember ennyire kegyetlen filmet - kegyetlenség alatt nem azt értve, ami a szereplőkkel történik a vásznon, hanem azt, ami velem történik közben. Nem ültem még olyan filmen moziban, ahol a nézők kivétel nélkül végigülik a stáblistát - nem azért, mert olyan rohadt érdekes, hanem mert nem tudnak megmozdulni a döbbenettől, az utolsó néhány perctől. (Nem fogom leírni, még spoilerben sem, nekem pont azért ütött nagyot, mert nem tudtam, mi lesz a vége). Ami biztos: a film abból a szempontból tökéletesen van felépítve, hogy fokozatosan mutat egyre naturalistább, kendőzetlenebb és cenzúrázatlan képeket az emberi létnek arról az oldaláról, amit jobb szeretünk elhallgatni. Maszturbációról, vérről, testnedvekről, belsőségekről, olyan precizitással, hogy háromnegyed óra után azt vettem észre magamon, hogy szinte megkönnyebbültem, amikor csak azt kellett végignéznem, ahogy az éppen megszületett csecsemő disznófarkát egy késsel levágják.

A történetről igazából nincs mit írni, illetve lehetne, de ebben a filmben majdnemhogy deklaráltan nem a történet a lényeg. Tekinthetjük próbatételnek, durva szembeállításnak azzal, hogy mennyire nem bírjuk elviselni mindazon különféle nedvek látványát, amelyek amúgy bennünk vannak. Tekinthetjük egyfajta groteszk és túlhangsúlyozott válasznak arra a tendenciára, ahogy a filmeknek egyre többet és többet kell mutatniuk ahhoz, hogy a néző érdeklődését felkeltsék. Tekinthetjük kiáltványnak az ellen az álságosság ellen, ami engedélyezi, hogy embereket lőjenek halomra egy filmvásznon, miközben egyúttal egy szimpla f@sz látványából már egyenesen következik a tizennyolcas korhatárkarika és a közfelháborodás a szexualitás öncélú ábrázolása miatt. És mondhatjuk szimplán azt is, hogy Pálfi György egy elmebeteg és kár volt erre a filmre bármiféle állami támogatást adni, meg egyáltalán, hova jut ez a világ, ha ilyen csúnya dolgok a vászonra kerülhetnek. Meg hogy hülye művészfilmek. Lehet vitatkozni azon, hogy vannak-e olyan témák, amiket csak ilyen eszközökkel lehet bemutatni, lehet vitatkozni azon, hogy ez művészet-e vagy öncélú megbotránkoztatás. Rá van bízva mindenkire. De függetlenül attól, hogy a film kinek tetszett vagy kinek nem tetszett, az biztos, hogy senki nem felejti el egykönnyen. Én azóta se bírok ránézni a boltban egy Sport szeletre úgy, hogy ne jutna eszembe ez a másfél-két óra. Aki megnézi, érteni fogja, hogy miért


RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 11 hozzászólás - Szólj hozzá Te is!