The GuNN

Ilyen van?

©   The GuNN   |   life

Ez ma előfordulhat Európában?

...szombaton reggel otthonában holtan találták az 54 éves Ny. Margitot, aki keringési rendellenességek és traumás sokk miatt hunyt el.

A nőt - az első vallomás alapján úgy tűnt - a saját lánya halálra verte.

...azonban kiderült, hogy a 32 éves lány fenyegetések és hónapok óta tartó kínzások után a szörnyű büntényt magára vállalta.

...az utóbbi évek egyik legbrutálisabb bűncselekményére derült fény.

A letartóztatott három ember hónapok óta terrorizálta és kínozta szomszédait.

...parazsat égettek Tímea mellén...

A gyerekek ugyanis állítólag maguk is részt vettek a két nő bántalmazásában, Timeát olykor a kezén keresztül ütött szegekkel rögzítették a falhoz, és többször is megszúrkálták.

...Juli, aki most különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanújával előzetes letartóztatásban ül, három gyermek anyja.

Volt, hogy a polgármesteri hivatallal szembeni parkban, sőt a hivatal kertjében tépték meg a két nőt, akik hiába rohantak be segítségért, senki nem törődött velük.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 19 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Még sokkal ilyenebbek is vannak, nem tudom, jobb-e az, ha nem tudunk róluk. A törődés már más kérdés, azt mondják, addig nincs baj, amíg nincs baj, aztán meg eső után köpönyeg.

Az üzletfelét elásó, lebetonozó, a nagyszüleit kútba dobó, a tanyvilágban sorozatgyilkoló, a lányt felgyújtó, a családját kiirtó esetek ismertté váltak, de mennyi nem még?


És akkor csodálkozik meg hőbörög mindenki ha valaki azt meri mondani, hogy el akar tűzni ebből az országból…
Az előttem szólókkal meg maximálisan egyetértek.

A családirtónál Pándyra gondoltam, az meg Belgiumban volt, ott, ahol gyerekeket szoktak elrabolni, megerőszakolni, akár Németországban vagy a franciáknál, de beszélgethetnénk az Európát átszövő gyerekpornó-hálózatról is…


Isti Há télleg annyira velős, hogy most már nem is értem.
Elóforduhat? De igen, elő.
Ilyen van? Igen, van ilyen Európa-szerte.

bikerrr, bikerrr Ja, van. Sokévente egy. Szép, hogy összeszed az ember 10-et, de egész Európából. Nálunk megyénként és évente van ennyi. Pándy mint ékes példa családirtásra? Aha, csak itthon hetente megcsinálja ezt valaki. Nem is csoda, hogy már akkora hírértéke sincs, max a kékfényig jut el. Belgiumban ez durva kuriózum.

Ez sok dologtól függ. Nyilván a nagy Oroszországban vagy Ukrajnában is sok ilyen dolog megtörténhet. Azt a negyven évet nem lehet ám végképp eltörölni.
Ki a főgonosz? Monnyonle? Mi hát a megoldás?

A közöny a legnagyobb ellenfél a harcban.

Nem mondod komolyan, hogy az emberi brutialitásért és közönyért a kommunizmus/szocializmus a felelős! Akkor biztos Afrika nagyrésze is rejtetten nagy komcsi…
Itt nincs főgonosz, az emberi nem aljasul le. Egyik fő zászlóvivő Amerika, egyébként, imho. (csak mint még egy dolog a 40 év ellen, amivel mostanság divatos dobálózni)
Mellesleg abban igazad van, hogy keletebbre is előfordul ilyen bőven, csak az ugye nem Európa. Nem hiszem, hogy Ukrajna vagy akár Oroszország lenne a példa amit szívesen kitűznénk magunk elé. Sokkal inkább Auszria, hogy az örök kedvencemet említsem. Valaki összefoglalhatná az ottani deviáns cselekedeteket az elmúlt 10 éveben, kíváncsi lennék megtöltene-e egy A4-es lapot.

nem ott volt a csaj aki a teljes fiatalkorát valami fószer pincéjében elzárva élte le?
amúgy a gyerekpornóba tényleg gyakran belefutni a hírek közt, és nem Mo-i viszonylatban
a gyerekpornó elterjedtségét bizonyítja az is, hogy a gugli erre 9860 találatot ad, míg pl. a szexbarlang szóra mindössze 234-et

Ez két eset, az egyik egy általánosság. Ez olyan mintha azt mondanám, volt egy bringalopás Svájcban. Bringalopás mindenhol van, Svájcban is, kérdés, hogy arányaiban mennyi. Japánban például szerintem százszor annyi gyerekpornót forgatnak mint egész Európában együttvéve És nem hiszem, hogy Auszria (csak, hogy példánál maradjunk) valójában egy nagy, underground gyerekpornó-hálózatot tűrne meg az országban. Max. Annyi van mint bárhol máshol. (Szigorúan imho, nem rendelkezem semmilyen adattal, bár nem hiszem, hogy ebben a témában bárki is rendelkezik.)

Nos, ha már statisztikáknál tartunk, akkor maradjunk annyiban, hogy ez nem országfüggő, speciel nálunk nem fordul elő se gyerekpornó, se gyilok, biciklilopás se nagyon. (Sosem zárom le, és mivel van még mit, jelzi, hogy sosem lopják el)

Valóban nem a kommunizmusra fognám, sőt, ha megnézed, akkoriban elvétve sem voltak efféle bűncelekmények, mint manapság. Ha már Afrikánál tartunk, párhuzamot vonhatnánk (bár nem túl közelit) annak s a volt KGST országok lakosságának szegénysége közt. A postodban leírt esetnél is a szegénység, a pénz utáni végső hajsza volt a fő motiváció. Az persze más kérdés, hogy ki mennyire hajlandó elmenni ezért, én azt szoktam mondani, hogy pénzért sok dologra képes vagyok, még dolgozni is.
Hogy ezekhez a zsarolásokhoz, rablásokhoz miért társul ekkora barbárság és brutalitás? Itt bizony felmerül már az USA és annak filmiparának szerepe. Természetesen te vagy én sosem vetemednénk ilyesmire, de van, akinek kilátástalan helyzetében ez is jó (vagy egyetlen) megoldásnak tűnhet.
És itt jön a kérdés, hogy akkor a nyugati világban miért is történnek hasonlók? Azok már másfajta dolgokhoz, aberráltsághoz, perverzióhoz, lelki betegséghez köthetők.

Úgy tudtam, csak kétféle ember él a Földön:
1: Aki utálja az osztrákokat
2: Aki osztrák
Akkor ezek szerint vannak még kivételek
Na nem, ez csak egy vicc, én is itt élek köztük, velük, tőlük tíz percre.

biciklilopás se nagyon
ez jó vicc volt

szerintem a középkori kínzóeszközök pl. nem az usa filmiparának hatására jöttek létre. ezek a dolgok az emberi természetből valók - még ha csak kevesekben is vannak jelen.

Úgy van, de úgy magamtól nem jutna eszembe senkit sem mondjuk karóba húzni, de vannak korlátoltak, akiknek az ilyen művek szinte felhatalmazást adnak, kihozzák belőlük az állatot.
Mi másra tudnád fogni?

Nem oan rossz egyik bringám sem, ám mondtam már, hogy jó helyen élek. Nadeviszontazonban ebben az országban.

Nos, ha már statisztikáknál tartunk, akkor maradjunk annyiban, hogy ez nem országfüggő, speciel nálunk nem fordul elő se gyerekpornó, se gyilok, biciklilopás se nagyon. (Sosem zárom le, és, mivel van még mit, jelzi, hogy sosem lopják el)
Ezt most hogy erted? Csendes-bekes nyugis kisvarosunkban (aka Tata) is kapasbol van pelda mindre, ismeretsegi koron belul.
A postodban leírt esetnél is a szegénység, a pénz utáni végső hajsza volt a fő motiváció.
Ott a pont.

Es +1 vote for osztrakok. Jo, amig en is tiz percre roluk eltem, nem gondoltam igy.

Upd: Tett bele egy vesszot, ahova szerintem nem kell. Hogy = hogyan, az ele meg nem rakunk. [thx javítottam - a szerk.]

Ki kell venni azt a zöld kis pipát, és akkor nem nyúl bele…

Csendes, békés, nyugis kisvárosban élek, nyugaton. Nincs szegénység, talán ez a nyitja. Persze nincs az a gazdagság, ami ne lehetne nagyobb egy rablással, de az már nem bringalopásos, sokkal inkább nyakkendős sztori.

Nálam kék a pipa…
Mellesleg melyik ez a kisváros, ha nem titok? Én még olyan helyen nem nagyon jártam a világban, ahol ne loptak volna… (kivétel: Norvégia, Svédország, de ott amúgyis hülyén gondolkoznak az emberek, még kerítések sincsenek nagyon

bikerrr, ha megvan a város neve megyünk a bringádért

Hogyisne, hogy elterjedjetek országszerte, még az kéne! Ismerem a fajtátokat! Százával vannak az utcán bringák lezáratlanul, nem is volna indokolt lezárni, ugyan, ki vinné el? Mondtam, nem nagy hely, feltűnést keltene az is, ha viszik, az is, ha járnak vele.
Mondtam, ahol van, a közöny a legnagyobb gond.
Én sem értem, Tamás, minek a kerítés, nálam is csak a kóbor kutyák ellen véd, atomtámadás ellen úgyse, a kapu mindig nyitva.

Zöld pipámat kékre cserélném. Niké
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...