Haszprus

Nagy Skandináv körutazás

©   Haszprus   |   fejlesztés fotózás külföld skandinávia

Szóval ezen vettem részt, jó volt, készült 1600 kép, és egyelőre még nem tudom, hogy miként publikáljak belőlük.

Technikai részletek: van nekem például egy Haszprus Private Gallery nevű site-om, amit félig-meddig átírtam úgy, hogy publikusan is tudjon üzemelni. Ez tud javascriptes képcache-elést meg minden jóságot, elég advanced cucc, cserébe nincs integrálva a bloggal, de tervbe van véve. Ezt akár gyorsan le is fejleszthetném. A harmadik lehetőség, hogy a szokásos módon felpakolászom a képeimet szimplán a blogra.

Ugyanakkor azt is el kéne döntenem, hogy csoportosítom-e valamilyen módon a képeket, és ha igen akkor hogyan, valamint fűzök-e hozzájuk szöveget.

Nyilván csoportosítás nélkül például elég necces lenne 200 képet felrakni, pedig szvsz biztos van ennyi, ami érdekesnek nevezhető.

Csoportosíthatnám helyszínek szerint, illetve aszerint is, hogy mik az ismeretterjesztő/beszámoló/turistafotó jellegű képek, és mik azok, ahol valami apró érdekességet ragadtam meg, ami igazából nem jellemzi a látottakat, pusztán maga a kép jó.

No amíg ezekről döntök és feldolgozom a raw képeket (brutál munka), pár link, hogy ne unatkozzatok, csak előbb lőjétek be a monitort úgy, hogy az alábbi szürkeskála valamennyi árnyalatát meg tudjátok különböztetni A-tól Z-ig:

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 8 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

1) c4nn1b4l (nem regisztrált)
Picasawebet ajanlom

Az kizárt, de azért köszi

Olivér nem használ olyat, na!

Akkor a filckr is kizárva, gondolom

ScoobyZoli szereti a home-made dolgokat
Ha tehetné saját über-office-t írna

Elmondom nektek hogy a picasaweb és a flickr is kegyetlenül lassú. A flickr még szar is ennek tetejébe. Azon kívül a saját db a tuti (az nem fog megszűnni 5 év múlva, legfeljebb konvertálni kell), saját gépen futtatott képátméretezéssel (minőségi képátméretezés!), nem ütközök tárhelykorlátba, olyan a design amilyet én akarok, akkorák a képek amekkorákat én akarok, tutira nincs reklám az oldalakon, stb.

Tekintve hogy a webfejlesztés az egyik hobbim, ugyan mi a rákért használnék külső szolgáltatásokat?

Office-t nem írnék, mert nem szeretek offline dolgokat fejleszteni, ott nincs tartalomgenerálás, nincs feedback, teljesen személytelen az egész.

Haszprus jó nyilván office durva offline példa volt, csak ha az ember egyéni ízlésű dolgot akar készíteni - ez webes környezetben tényleg duplán igaz - akkor saját maga készíti el, a saját elvárásának megfelelően, főleg, ha ért is hozzá

Ja értem, azt hittem viccelődsz a dolgon
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...