Montana

Tömegközlekedés holland módra

©   Montana   |   hollandia howto külföld

Vidéken busz, nagyobb városban villamos, városok között vonat. Randstadban metró, meg elővárosi vasút.
A vonatközelekdést kettő dologgal jellemezném: a vasúttársaság honlapján két hétre előre órára pontosan kiírják, hol-merre-meddig lesz karbantartás, plusz éppen most hol van előre nem látott zavar. A másik: ha tudom, hogy nem kell átszállni, indulás előtt nem nézek menetrendet: Kimegyek az állomásra, és jön a vonat. :-) (Átszállós utaknál azért érdemes, mert bár jó csatlakozások szoktak lenni, sose lehet tudni.)


Vonaton kívül mindenhova jó a Strippenkaart nevű jegy: sorokra osztott vonaljegy, annyi sort bélyegez le a sofőr, ahány zónát érintesz, + 1. Van rövid (15 sor) meg hosszú (45 sor), de az ára egy sorra leszámolva ugyanannyi. (Egy sor kb. 45 cent, vagyis a legrövidebb táv 90 cent, ami kb. ugyanannyi, mint egy BKV vonaljegy.) Sok helyen lehet kapni, de ha nincs nálad, vehetsz a sofőrtől is jegyet, persze sokkal drágábban. Ja, és idén jan. 1-én kiragasztották a buszokban, hogy 2008. jan. 1-től mennyibe fog kerülni. Ezen kívül kapható mindenféle napi-, háromnapi- és turistajegy is.

Felénk (vidéki város melletti falu) 3 féle busz jár: a városi helyijárat, plusz két egyéb városok közötti társaság járata. Az egyetlen bajom velük, hogy mind a három cég busza egyszerre indul kb. 2 perces eltéréssel, aztán fél óráig semmi. A buszon minden ülőhelyről elérhető a leszállásjelző, több szemetes is van, és addig nem állnak fel az utasok, amíg a meg nem állt a busz. Mert persze van ülőhely.
Villamossal nem sokat járok, de kb. ugyanezt lehet róla elmondani.

Vonat. Ha a pénztárnál veszel jegyet, számítanak némi kezelési költséget. A legtöbb jegyautomata kártyát fogad el, de mindenhol van készpénzes is, csak keresni kell. A retúrjegy olcsóbb, mint egy oda- és egy vissza jegy, viszont csak aznap érvényes. (Kivéve a hétvégi retúr, mert az azon a hétvégén.) Diákkedvezmény csak a holland iskolákban tanulóknak van. Van viszont csúcsidőn kívüli kedvezmény -ez nagyon jó kis találmány. 55 euróért lehet venni egy kártyát, amivel egy éven át 4 ember 40% kedvezménnyel utazhat, reggel 9 után. Nem kell magyarázni, aki teheti, kerülje el a csúcsidőt, vagy fizessen teljes árat.

A legkirályabb pedig az online utazástervező: Háztól-házig kidobja, hogy hol mire szállj fel, mennyit menj a címtől a megállóig, és persze mibe fog kerülni. És kombinálja az összesféle tömegközlekedési eszközt, amit csak megengedsz neki. Kvázi egyben van az elvira, a volánbusz meg a bkv menetrend, nagyon szuper.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 38 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Na igen – Németországban is hasonlóan le voltam nyűgözve De persze nem tőlük vagy a hollandoktól tanulunk.

De persze nem tőlük vagy a hollandoktól tanulunk.
sajnos nem, pedig lenne mit.
Azért volt pár jó ötlet is;rendelj telefonon autóbuszt.,vagy már több ismerősömtől is hallottam, hogy nagyon jó az éjszakai tömegközlekedés.

De gonolom itthon is több ember választaná a tömegközlekedést, ha nem lenne ennyi vandál, mindent tönkretesz és,,hazaviszi'' a fél buszt, meg lehetne még sorolni a problémákat hosszasan… Sajnos..

Arról meg nem is beszélve, hogy a túristák mennyire nehezen tudnak eligazodni a tömegközlekedésen, főleg most. Amikor pedig meglátják ezeket a,,csodálatos'' járműveket, akkor aztán szép vélemény alakulhat ki bennük a magyar társadalomról.

Ralesk: Nálam a német ICE mindent visz. Igaz, az ára is.
ScoobyZoli: Egy ismerős mesélte még régen. Angol vendégeit utaztatta a 49es villamoson, és nem hitték el, hogy NEM nosztalgijárat.
Küönben tényleg sok múlik a T. Utazóközönségen.

És egyetlen dolgot ne felejtsetek el.
A holland állam ugyanennyi támogatást ad minden eladott jegyhez…
Nálunk mindenki sír, hogy milyen drága a jegy, de árkiegészítést az állam csak a tanuló, illetve nyugdíjas jegyhez ad. Ha adna ugyanannyit, mint például a holland kormány, kicsi a valószínűsége, hogy itt tartanánk…

5) geza (nem regisztrált)
Persze, és a MÁV évenkénti dotálása az micsoda szerinted?

geza: ezt kifejdenét kicsit! Nem tudom, hogy pontosan mire gondolsz.

Lesljam: Szerintem a MÁVnál sokkal nagyobb bajok vannak, mint amit a jegyek állami támogatásával helyre lehet hozni. Múlt heti probléma: Tolna - Keszthely. Vonattal (Székesfehérváron át) 220 km, a legjobb átszállással 4 óra 8 perc, ha nem ezt választod, akkor 5,5-6 óra. Autóúton ugyanez kb 80 km, (nem akarok hülyeséget mondani, de ) max 2 óra. Normális ez így?
És akkor nem beszéltem késéről, kétnapos felsővezeték-szakadásról, IC jegy visszatérítésről…

Ja, itt az IC attól IC, hogy csak nagy állomásokon áll meg. Nem attól, hogy pótjegy kell rá… (Ha valaki elmondaná, hogy kell updatelni…)

Update*, így de persze csak a bejegyzésekben.

Az IC-n én totál meg voltam lepődve. Hülyének is néztek, amint kérdeztem, hogy a DB által kiállított 16 €-s retúromra (Venlo–Eindhoven viszonylat) tényleg nem kell semmi extra.

Montana Igen, valóban katasztrofális a helyzet. A szerelvények elavultak, koszosak, büdösek, de hiába lennének korszerűek a mozdonyok és a kocsik, a fő probléma a szerelvényekkel van.
Egyszerűen röhej, hogy ma szinte több időbe telik vonattal eljutni Bécsbe, mint 80 évvel ezelőtt.
1924-ben vonattal a Budapest-Bécs távolságot 2 óra 58 perc alatt lehetett megtenni, ma ugyanehhez 2 perccel több szükséges…
Persze azért vannak jó tapasztalatok is, mint például sok helyen működnek az elővárosi vonatok, de ez csak a lakosság kis részének jelent megoldást, és ki tudja meddig…
De még továbbra is ezek mellett az idióta rongálók iszonyúan dühítőek.

Forrás:
bekg-bp.sulinet.hu/…/palg_%20magy…
ELVIRA -  BUDAPEST -
Wien Westbf.

ScoobyZoli: Egyes kitüntetett vonalakon lassan, de biztosan javul a kocsik a kocsik állapota, Tatabánya felé is már járnak ezek a Talent (vagy mi) nevű vonatok, ami, (így új korában) meg merem kockáztatni, jobb-szebb, mint az átlag holland vonat.
(Azt szeretem, hogy itt akármelyik vonaton van kulturált WC-mosdó, papír, szappan, kéztörlő(!), ezt otthon először és utoljára a talenten láttam.)

Montana:
Ez egy jó hír, ennek én is örülök, Deziron már utaztam, az is szép és jó.

13) Zeal_ (nem regisztrált)
Jah, a vécépapír egész hasznos találmány, dezirón is láttam már. De olyanról is hallottam már, aki hagyományos, kék marhavagonon is találkozott vele.

14) csavar (nem regisztrált)
Lehet egyedül vagyok vele, de nekem semmi bajom a kék marhavagonokkal. Nem bánom, ha a vasúti kocsi ócska és mocskos - a vonat arra való, hogy vigye a hátsómat, gyorsan és messzire. És ha lehet olcsón. Szeretek vonatozni
Egyébként a holland nettó nemzeti termék több évtizede meghaladja a magyart, ezért a látható különbség az állami vasút kocsijai között.

csavar, ez mind szép de hol van az általad említett olcsóság? A napokban olvastam pár mávos fórumot… 30-40 ezres havibérletek? Ez sokminden csak nem olcsó. Ha már többen mennek egy helyre, autóval olcsóbban kijön, ami azért szerintem rémesen ciki.

csavar, én meg nagyon utálok retkes kocsiban utazni. Nem azért, mert olyan kényes vagyok, de a MÁV gyakran alulmúlja azt a küszöböt, amit még dühöngés nélkül elviselek. Nem mintha lenne más lehetőségem.
Amúgy itt a vasutat részben privatizálták pár éve, megy is a felháborodás, hogy már csak 90% alatti a pontosság. Nem tudom átérezni a problémájukat. (Tudja valaki, hogy ezt hogy számolják?)

17) csavar (nem regisztrált)
Haszprus, csak szeretném ha olcsóbb lenne! mindenesetre ha sok pénzért új kocsikat vesznek, attól nem lesz olcsóbb.
Montana, akkor lehet nem fogunk együtt vonatozni tudod, van egy csomó korlát bennem meg körülöttem, minek nehezítsem még az életem. Kirándulni kirándulóruhában kell; az öregasszonyok meg visznek magukkal egy kendőt, és leterítik az ülésre

csavar ez a hozzáállás (vigyél szatyrot meg hányózacskót) eleve kizárja hogy a máv reális alternatívaként szolgáljon egy autós számára. Nem így kéne felfogni a dolgot. A máv [és a bkv] jelen pillanatban némely kivételektől* eltekintve kizárólag azoknak jelent kényszermegoldást, akiknek nem telik autóra/benzinre/jogsira, és nem akarnak/tudnak biciklizni/motorozni. Lehet szépíteni, de ez van.

* ezek a kivételek például a néhány éves siemens desiro vonatok, valamint azok az esetek, amikor valaki fanatikus környezetvédőként, annak ellenére nem autóval közlekedik, hogy megtehetné. És még az az 1-2 eset, amikor a vonat kivételesen gyorsabb mint az autópálya. Ez gondolom ritka. Nomeg akik vezetés helyett inkább olvasnak például.

csavar, igen, kirándulni én is játszósruhában megyek, de az emberek túlnyomó része iskolába, munkába jár vonattal. Nehogy már az legyen a normális, hogy váltóruhát kelljen vinni, csak mert olyan a vonat, amilyen.
(És basszus, az 1. sz. fővonal mentén közlekedem a leggyakrabban, ez az egyik legjobb vonal, mind a páyla minőségét, mind a kocsik állapotát, de akár a menetrendet tekintve is! Úgyhogy még csak nem is lenne okom nagyon panaszkodni.)

20) csavar (nem regisztrált)
Haszprus, sztem józsi bácsi meg mari néni se azt nézi, hogy milyen koszosak a kocsik, hanem azt, hogy mibe kerül, mennyi idő alatt ér oda és milyen rendszeresen jár. A kocsik tisztasága ezután jön valahol..
Az autó adta szabadságot a vonat sose fogja pótolhatni. A vonat olcsóbb, kíméli az embert és a környezetet. Ennyi

csavar, megint erősen leszűkíted a célcsoportot. Miért kell alap legyen hogy mávot csak a szakadt emberek használhatnak? Azért, mert jelenleg így van? Pedig azoknak például akik bp agglomerációjából járnak be dolgozni [akár öltönyben], nyújthatna alternatívát, úgyis szeretnénk ha nem jönnének be az autóikkal a városba… Csak ehhez nem ilyen balkáni színvonal kéne.

Amúgy nekem személy szerint sok bajom nincs a mávval*, a kosszal sem, igaz, évente ha néhány alkalommal megfordulok rajta, kizárólag társaságban, olyankor meg kit érdekel…

* rájöttem h ez nem 100%-ig igaz, mindenesetre nincs mávfóbiám, és a túrákat kifejezetten szívesen szervezem vonatra busz helyett.

22) csavar (nem regisztrált)
Haszprus, tekintve a magyar jövedelmek eloszlását, nem hiszem, hogy szűk a célcsoport.. igaz, a menedzserek nem fognak koszos vonattal járni, de az ő esetükben igazán az a fontos, ahogy írod, hogy a városon kívül lerakják a kocsijukat.
Elképzeltem, hogy ha lesz sok pénzem, vasúttársaságot alapítok hajtányokkal és kis motorvonatokkal a most megszüntetett vonalakon
Egyébként a kocsi azért jöhetett ki olcsóbbra, mert a vételárat és a fenntartási költségeket nem vették figyelembe

csavar: Tessék számszerűsíteni a következőket: Autóval onnan és oda megyek, és akkor, ahol és, amikor nekem jó. Nem szállok át. Ha tényleg a város szélén lerakom, akkor nem állok dugóban -> nem kések el, vagy ha igen, az az én hülyeségem. Nem szívat a kaller. Nem tart dupla annyi ideig az út, mint kellene. Nem kell esetleg napokkal előbb jegyet rendeni, amihez nem kell fél napig telefonálgatni, hogy végre felvegyék.
Folytassam?
Ha ezeket megsaccolom, hogy forintban mennyit érnek meg nekem, simán kijön a fenntartás. A vételárat meg nem is akarom beleszámolni, mert egy autót sokan használnak olyan utakra, amit tömegközelekedéssel lehetetlen megoldani.

És csak hogy a témánál maradjunk, valahogy itt ezek egyike sem szempont… (Talán azt leszámítva, hogy ha egy faluba nem jár vonat, ott tud szívás lenni a buszozással.)

… azoknak például akik bp agglomerációjából járnak be dolgozni [akár öltönyben], nyújthatna alternatívát, úgyis szeretnénk ha nem jönnének be az autóikkal a városba…
Sokan így járnak dolgozni, de nyílván többen választanák, ha a kocsik nem lennének ennyire koszosak(ez még enyhe kifejezés), és ennyire megbízhatatlan a MÁV. Mellesleg egy normális munkahely kifizeti a bejáró dolgozók vonat- és buszbérletét.
Aki meg jegy nélkül utazik, azt keményen büntessék meg, a vandálokat meg… Na, azt inkább nem itt fejteném ki.
Autóval onnan és oda megyek, és akkor, ahol és, amikor nekem jó. Nem szállok át. Ha tényleg a város szélén lerakom, akkor nem állok dugóban
Kérdés, hogy a,,város széle'' mennyire biztonságos parkolás szempontjából? Elég ha valami állat betöri a szélvédőt és ezzel több tízezer forintos kárt csinál.
A őrzött parkolókat én is használom, azok teljesen rendben vannak, néhány órára még anyagilag sem annyira megterhelő, de 8-16h-ig minden munkanap ezt igénybevenni már nem annyira olcsó mulatság.

25) csavar (nem regisztrált)
Montana, sztem érdemes megkülönböztetni két kérdést:
Hollandiában érdemes-e a vonattal-biciklivel menni autó helyett?
Magyarországon érdemes-e a vonattal-biciklivel menni autó helyett?
A hollandiai helyzetet Te jobban látod, én arra tippelek, hogy igen.
Magyarországon..
Először is sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy autót vegyenek.
A vételárat úgy szokás elszámolni, hogy mondjuk 20 éves amortizációval a 2milliós vételárat leosztod évi 100e forintra, ezt lehet kilóméterarányosan vagy az egyszerűség kedvéért darabra leosztani 300 napra, az utanként 300 forint. Ha kevesebbet használod, akkor a fajlagos költség nagyobb, ezért sajnos az autótulajdonos azért is használja az autóját, mert _van. Azokra az esetekre, ahol nincs más megoldás és muszáj autóval menni, tényleg-tényleg, ott lehet autót bérelni.
A fenntartási költségekről kevesebbet tudok, de ha egy biciklit havonta olajozni kell, és félévente szerelni, akkor ez az autóra is áll, legalább tízszeres költséggel; a vonatnál ugye 0.
Nézzük az általad írt költségeket!
A város szélén lerakod a kocsit? A városban nem is autókázol? Tehát a városban lakó munkába járók, akik ugyanabban a városban dolgoznak, csak bmv-vel meg biciklivel mennek. Ez szép! Sajnos a magyarok legalább fele bejön a városba. -> állnak a dugóban. A tömegközlekedés menetideje robosztusabb, mint az autóé, lásd metró, hév, buszsáv. A biciklié meg pláne. Persze mindenki azért megy autóval, mert a busznál gyorsabb szeretne lenni -> dugó.
Marad a vonzáskörzetből a PR parkolóig tartó út. Csak ezért, meg az évi két for cars only kirándulásért kevesen engedhetik meg maguknak a kocsit. Ugyanez vonatkozik az odamegyek és akkor, amikor nekem tetszik meggondolásra. A vonat azért tud olcsóbb lenni, mert sokan utaznak együtt.
Az út vonattal általában tovább tart, mint kocsival, de a vonaton tudsz olvasni, tanulni, másokra figyelni, ami vezetés közben balesetveszélyes, tehát az autóút mondjuk fele annyi idő, de azt gyakorlatilag teljesen elveszted, a vonat menetidejét meg gyakorlatilag teljesen ki tudod használni. Lehet jó ez is, meg az is..
Végül az sem utolsó szempont, hogy az autóutakon sajnos lényegesen magasabb a halálos balesetek száma, mint vasúton.
Summa: kinek racionális autóval munkába járni?

Hollandiában érdemes-e a vonattal-biciklivel menni autó helyett?
Vannak jól elérhető helyek, oda igen. Ha már mondjuk át kell szállni, vagy a vonat után még buszozni kell, akkor nem. (Ez vidékről vidékre menet igaz, de ha naponta ugyanaz az útvonal, akkor teszel egy biciklit a célállomásra is, és máris érdemes tömegközlekedni.) Magyarországon, hááát…

A vételár beleszámolásának módját eddig nem ismertem, kösz a felvilágosítást. Tehát akkor lehet úgy számolni, hogy napi egy vonaljegyben megáll. Ott lehetne egy kicsit finomítani, hogy egy naponta használt autó nem feltétlen ér meg 20 évet.
Az otthoni autóbérlés árát sem ismerem. Egy itteni kirándulás kedvéért viszont utánanéztem, gáz. (Holland vidéki falu -Brüsszel lett volna a táv, 4 fő.)

Fenntartás: Autóra fizetni kell a súlyadót és a biztosítást. Nem tudom, ezek hol mekkora költséget jelentenek, de szerintem nem összemérhető a bicikli fenntartásával: időnként egy-egy új elem a lámpába, időnként új belső, illetve illik szezonváltáskor felkszíteni a télre (gonodolom, de majd bonnie kijavít. Családi blogolás. ) Vonatra, igen, 0. Vagyis rendszeres költségek szempontjából autó>bicikli>máv, bkv. Kérdés, hogy a plusz költség vagy a plusz komfort jelentősebb. (És ha csak egyszer büntet meg a kaller jogtalanul, már fizetsz annyit, mintha egy biciklit akarnál egy éven keresztül szervizelni.)

Nekem nincs autóm, amit lerakhatnék a város szélén, de ha lenne, és lenne normális P+R rendszer, nyilván leraknám. Nem látom be, miért jobb dugóban ülni, mint tömött, és igénytelen villamoson, de haladni. (Opcionálisan meg ugye biciklivel, de ahhoz szvsz. Budapesten nincs megfelelő infrastruktúra: bérlési lehetőség a P+R parkolónál, ill. (számomra elég) biztonságos közlekedés lehetősége. Mit fogok ezért kapni…)
Aki meg ugyanabban a városban lakik, ahol dolgozik, azt sem tudom megérteni, ha autóval megy. Hogy most az emberek fele hülye, és nem ül át bkv-ra/biciklire ott, ahol érdemes lenne? Úgy kell nekik, nem tudok mit tenni. (Hatékony tömegközlekedés nálam villamost jelent, esetleg metrót. Busz, troli ugyanúgy beragad a dugóba, és még kerülni se tud.)

A for cars only kirándulásokhoz vegyük hozzá a sok cuccal való közlekedést (nagybevásárlás), az idős (beteg) hozzátartozók ide-oda vitelét, illetve azokat az úticélokat, ahova nem visz tömegközlekedés. Emellé vegyük hozzá, hogy az osztyapenkótól nyugatra is laknak emberek. Az, hogy fatornyos falumból bejussak a legközelebbi gyorsvonatos vasútállomásra, autóval kb. öt perc. Busszal: Egy járat a faluból a városközpontba, ez olyan 15 perc (volt 10 éve, azóta nem használtam), onnan 20 percenként jár helyijárat a vasútállomásra, ami mondjuk 10 perc alatt ér oda. Nyilván jobban megéri minden szempontból, ha valaki autóval bevisz, és értem jön, még akkor is, ha a visszaútját is számoljuk. (kb. 5 km-es távról van szó.)
És akkor a vidéken munkába járást nem említettem.
Hollandiában nem ismerek olyan járatot, aminek legalább az egyik vége ne nagy vasútállomás közvetlen szomszédságában lenne.

Az autóban töltött időt akkor vesztem el, ha én vezetek, egyébként alszom. Pont úgy mint a vonaton -már ha van ülőhelyem. (Jó, tudom, extrém eset vagyok.)

Summa: Kinek érdemes autóval mukába járni?
Magyarországon: a, vidéki, vidékre jár. B, vidéki, BP-re jár, és P+R. c, az autó munkaeszköz, vagyis haccázkilós gépeket meg ötméteres csöveket visz magával.
Hollandiában: ööö… a, akinek munkaeszköz, ld. fent. b aki éjszaka jár haza, amikor már nem feltétlen van busz. (vidék)

27) csavar (nem regisztrált)

Montana:
Nem látom be, miért jobb dugóban ülni, mint tömött, és igénytelen villamoson, de haladni.
Ezt én sem, mondjuk nekem sajnos autóval kell járnom, nagyon messze lakom a sulimtól és a tömegközlekedés meg nagyon nehézkes, mivel csak heti pár alkalommal kell bejárni, ezért inkább ezt az alternatívát favorizálom. Igy a havi benzinköltség annyiba kerül, mintha jegyet vennék a Volán- meg a BKV járműveire.
Természetesen ha naponta járnék suliba, vagy dolgozni, akkor máshogy rendezném a közlekedésemet.
A P+R tényleg rossz, kevés és drága. A dugóban ülni meg stressz, tehát én sem értem az autósok nagyobbik részét.
A kerékpározás tényleg jó megoldás, de ennek elterjedésében a munkahelyeknek is fontos szerepe lenne, legyen rendes zuhanyzó, öltöző, kerékpártároló.


csavar A tömegközlekedés menetideje robosztusabb, mint az autóé, lásd metró, hév, buszsáv. A biciklié meg pláne
Ma nem ertek magyarul, ezzel mit akarsz mondani? A bringa lassabb, mint az auto? En pl a 10km-re jarok melozni bp-n belul, a 7es buszrol at sem kellene szallnom. Busszal cca 40perc, plusz 10 gyalog a megalloig, autoval valahol 50 es 70 kozott van reggel is es delutan is, bringaval 40nel tobb meg az eheti monszun idejen sem volt. Es en egy lassu es lusta bringas vagyok. Nem az a afajta, aki 40nel fixizik a villamossinen.
Montana az autofenntartasba nyugodtan szamoljuk bele a parkolasi dijat is. Bringafenntartas: potbelso itt 6-800Ft, nem 4-5eur, mint nalad, ragasztoszettet erdemes kulon venni (kulon a foltot es kulon a ragasztot) osszesen cca500-ert, es akkor ez josokaig eleg, lampaba vageyel akkut, meg potakkut, maris jobban jarsz, szerelesre nem koltunk, valamelyik haver ert hozza, ha meg eppen nincs keznel szaki, akkor szerdan/szombaton kihozod a Millire, es igye' megszerelik a sracok.

Mit akarsz te berelni a p+r-nel?

bonnie: Parkolódíj: P+R parkoló legyen már jelképes áron, aki meg be akar menni a központba, az fizessen nyugodtan parkolójegyet. (Itt, ha jól tudom, 2 euroért parkolhatsz a határban, és ebben az oda-vissza busz is benne van.)
És légyszi ne abból indujunk ki, hogy mindenkinek mindig van egy haverja, aki ért hozzá és ráér, hanem abból, hogy többen bicikliznek, mint ahány havert le lehet akasztani a szögről, és mint ahány bringát jófejségből megszereltek szombatonként a millin.

És bármilyen meglepő, biciklit akarok bérelni a P+R parkoló ill. a pályaudvar szomszédjában. Olcsón, jót, amit nem lopnak el, mert nem lehet eladni, és mert ötkilós láncot adnak hozzá. És amit méretre állít nekem a jóképű kölcsönzősfiú. Aztán belelóg a kezem a bilibe, és felébredek. Vagy inkább

32) csavar (nem regisztrált)
bonnie, statisztikai értelemben robosztusabb, kisebb a szórása. Arra gondolok, hogy a metró, hév, piros hetes menetidejét kevésbé befolyásolja, hogy mekkora a forgalom. El tudom képzelni, hogy adott esetben autóval gyorsabb mint biciklivel vagy bmv-vel, de kiszámíthatatlanabb.
Folt és ragasztó rulez! akkumátor rulez egy begörbült hátsó váltót elvittem a szakihoz a héten, és került 400 pénzembe. sztem megérte. de lehet kinézek a millenárisra, mert pl. a középcsapágyhoz azért nem tudok hozzányúlni, mert nincs kulcsom hozzá.. igazából a váltóhoz is egy megfelelően esztergált vas kellett.

Montana,
.. és mert ötkilós láncot adnak hozzá > ma láttam 9-es Kriptonite u-lakatot: nehezebb, mint a biciklim vagy legalábbis egy súlycsoportban vannak..
És, amit méretre állít nekem a jóképű kölcsönzősfiú… hajhaj… EU-pályázatot fogunk kiírni: jóképű kölcsönzősfiúkat Montanának.

Montana P+R parkoló legyen már jelképes áron, es És bármilyen meglepő, biciklit akarok bérelni a P+R parkoló ill. a pályaudvar szomszédjában.
De ezt ugye nem itthon szeretned tul regota elsz te ott bringaorszagban… Nemtom ott mennyire jarnak jol nyuszi baratai es uzletfelei, de itthon altalaban az a szempont, hogy majd a haver megszedi magat, es visszaforgat belole nekem, es bringat berelni sem olyan egyszeru…
csavar hol talaltad ezt a 400ft-os szakit? Zstem emgoldjak a sracok a kozepcsapagy kerdesedet, gyere holnap v szerdan batran!

bonnie,
bikeart a csalogány utcában.
mikor vagytok a millin? és hol?
úgy értem az épületben..

cs4var, szerdan 4tol, szombaton 10tol. ha a recsei felol jossz be, akkor az elso nagy zold ajton a gephaz utan (ahol a korlat van az epuletre merolegesen), ott fel a lepcson, majd balra. a regi bufeben van a helyunk. most szerdan Mentsd meg a Millit: Egyéni állórajtos pályaállapotfelmérő futam | Intergalaktikus Betyárok Csúcsmunkája es kisfilmek az OB-rol. ha esik, akkor csak ez utobbi. ha nem esik, es mar senkinek sem jut szektor, akkor ki lehet probalni a bringapolozast.

csavar, hogy erezted magad? Koszonjuk a segitseget a felmereshez. Sikerutl megoldani a kozepcsapagyat?

bonnie,
azt hiszem tegnap összevertem a heréimet a tököli úton, azért voltam, olyan borongós hangulatban. meg kicsit frusztráló egy betonszalagot méregetni, meg fél órát várni, miközben annyi más hasznos, szebb dolgot tudnék csinálni..
de azért köszönöm, hogy hívtál
a középcsapágyat meg szétszedném és összeraknám ha lenne hozzá kulcsom. baja nincs, kíváncsi vagyok rá. de ha a probléma égető lesz, kiabálok köszi

Szia Montana!

Volt tavaly egy ilyen témád: Tömegközlekedés holland módra, Szeretném megkérdezni, hogy az az online utazástervezést milyen cím alatt találom meg? Betudod nekem linkelni?
Köszi
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...