mainframe

Guitar Hero 3 - Legends of Rock

©   mainframe   |   game

Nos, első, kísérleti játékajánlónk következik. Kommentelni erősen ajánlott, építő és romboló kritikákat tárt karokkal fogadok.

Mint az emberek nagyrésze, sok helyen találkoztam már hallomásból/látásból a Guitar Hero sorozat részeivel, amik elég nagy port kavartak világszerte, szabályos rajongótábort kovácsolva maguknak. Ám ez az első része a szériának ami PC-n is játszható, így amikor megláttam a boltban (nyilván ott), egyből rá is vetettem magam. Hangsúlyozom: a játékot Easy és Medium fokozaton toltam végig, tehát nem 100%-os a rálátásom mindenre, de szerintem már nagy biztonsággal tudok írni a dologról, eleget láttam hozzá.


Röviden a játékról (azoknak akik esetleg még nem is hallottak róla): Ez egy gitárszimulátor, amiben egy egyszerű reflexjáték követésével tudsz lejátszani számokat. Fentről jönnek feléd a hangok, ezeket a megfelelő gomb nyomvatartásával és adott időben pengetéssel (megint másik gomb) lehet megszólaltatni.
Egy kis történetet kell végigjátszani, ahol egy (kezdetben) garázszenekar tagjaként kell hozzásegíteni a bandát a hírnévhez és sikerhez. A számok a klasszikus rock nagyjai közül kerülnek ki nagyrészt, de megtalálható köztük pár frissebb szám is (egészen 2006-ig!).

Akkor először a negatívumok, hogy azért ne tűnjön reklámnak a dolog. A legszembetűnőbb probléma, hogy a menükben való navigálást és hasonlókat meghagyták a konzolos módon, ami feltételezi hogy gitárkontrollerrel (van a játékhoz ugyanis egy spéci gitár alakú irányítóeszköz) közelítjük meg a dolgot. Holott ha egyszer már kiadják PC-re, akkor legalább lehetne feltételezni hogy defaultból mindenki billentyűzettel áll neki. Egyébként szerintem a billentyűzetes irányítás még helyenként bugos, nekem legalábbis volt 1-2 kisebb problémám vele. A túl gyors dolgok követése, vagy csak a megfelelő szinkron tartása kb. lehetetlen billentyűkkel, de még egérrel is (defaultból azon van a pengetés, én áttettem gombra, aztán vissza egérre, mert az mégis egy kicsit gyorsabb), szóval aki ezt komolyan akarja játszani, mindenképpen kontroller lesz a vége (meg a feeling szempontjából is az az ideális ). Azért easy-n meg mediumon meglehetett oldani a dolgokat így is.
Másik dolog: az alapötlet kiváló, de nekem ez így kevés. Fix számlistából válogatunk (ráadásul minden nehézségi szinten azonosak a számok), totál lineáris a sztori, ez ma már kevés. Ezen felül: totál egyszerű lett volna megcsinálni vmi olyan rendszert hogy kívülről tölthessünk be számokat (pl mp3-akat), amiket aztán lejátszhatunk a játékban. Van egy online letöltős része, de az nem ez amire gondolok. Szóval ez simán belefért volna, gyanítom ez tervezetten nem lett.
Még egy nagy gond, a kevés variációt tartalmazó grafika. Oké, hogy klippesen van megcsinálva a látvány, és ez jó is, de ne minden számra ugyanazt csinálja már a zenekar minden tagja, meg még a saját karakterünk is. (Hát ha már csak ő változatosabb, az is valami lenne. Egyébként karakterből meg ruhából, gitárból, mindenből is lehetne több. Bár nem ez a játék lényege, de ma már nem akkora követelmény és feladat hogy ne lehessen megoldani.) Az egész grafikáról elmondható hogy kb. 3-4 évvel le van maradva.
Az utolsó gondom az, hogy atomrövid a játék. Easy-n aznap befejeztem amikor megszereztem (a vége mondjuk katartikus, de nem lövök le poénokat ), másnap meg Medium-on, és egyáltalán nem 0-24-ben toltam, csak napi 3-4 órát max. (Szintenként 42 szám van, ennek kb. 3/4-ét muszáj lejátszani, számoljátok ki az mennyi nettó idő.)

Pozitívumokat nem kell hosszan sorolni, mert a hatalmas hype (ami ezúttal megalapozott) megfelelő ajánlólevél. Ennek a játéknak hangulata van, még gitárkontoroller nélkül is, pláne nekem és a magamfajtáknak, akik sosem voltak túl közeli kapcsolatban a zenével. Most végre mi is belekóstolhatunk a zenélésbe, ezen az egyszerű, ám élvezetes módon.

Én adnék rá egy 9/10-et, mert kategóriája (ami nem túl népes, én pl. csak erről az egy játékról tudok) legjobb darabja, és iszonyat magával ragadó játékmenete van. Hozzá kell tegyem, engem nem szállt meg a dolog teljesen, ergo miután végigtoltam, úgy voltam vele, hogy ha kedvem van, kicsit leülök hozzá, ha meg nincs, akkor nem (pedig hajlamos vagyok rácuppanni játékokra). Nem játszatja magát, mint sok más slágergame. Szóval erősen ajánlott, és egyetem-friendly.

(Nem úgy, mint a következő dolog amiről írni fogok, de azt majd csak vizsgaidőszak után, mert Haszprusnak megígértem hogy addig hipertitkos marad a dolog, hogy nehogy értékes időt raboljon el valakitől. Igaza is van.)

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 28 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Nem tűnik egy nagy durranásnak, mondjuk a South Parkban már láttam hogy kb. miről van szó, baromság

Mielőtt kipróbáltam, nekem sem volt róla valami hűde véleményem. Szerintem ez tipikusan olyan cucc amit ki kell próbálni. De ha nem jön be, hát nem jön be. Van ez így.
Ja, és hozzá kell tennem, hogy tök jó kedvet csinált a klasszikus rockhoz, meg a hosszas gitárszólók hallgatásához, amit eddig nem kedveltem.

Azt nem értem, hogy az a rengeteg ember, aki heteket fektet bele abba, hogy a Guitar Hero-val játszik, miért nem tanul meg inkább rendes villanygitáron játszani
kívülről tölthessünk be számokat (pl mp3-akat), amiket aztán lejátszhatunk a játékban
Na azért megnézném én azt az algoritmust, ami egy mp3-ban megkeresi a fő gitárszólamot, kb lekottázza és aztán még le is butítja a dallamot olyan szintre, hogy a lényege megmaradjon, de a Guitar Hero-ban játszható legyen a kontrollerrel

Azt nem értem, hogy az a rengeteg ember, aki heteket fektet bele abba, hogy a Guitar Hero-val játszik, miért nem tanul meg inkább rendes villanygitáron játszani
Ez teljesen jogos.
Na azért megnézném én azt az algoritmust(…)
Hát, annyira nem lehet para, tekintve hogy ennek nem kell korrekt kottának lennie, csak képezze le a dallam főbb vonulatait arra az 5 húrra és kész. Nézz meg egy lebutított GH-s dallamot, kő egyszerű. Ha változik a hang magassága, akkor eggyel feljebb-lejjebb lévő húrra teszi, és kb. úgy adagolja h tartsa a ritmust. Expert szinten már lehetnek problémák, de hát istenem, én csak egy macska vagyok nem egy kibaszott tudós.

Micsoda pörgő topic (Engem is térdre kényszerít a gonosz kommenthajcsár rendszer (© Mainframe) )

Ha változik a hang magassága, akkor eggyel feljebb-lejjebb lévő húrra teszi
Ez technikai szempontból akkor ilyen egyszerű, ha kb egy szólam van egy számban és az sem torzított, mert akkor FFT-vel hamar megvan az éppen szóló hang alapfrekvenciája, és kész. A torzított gitár spektruma, ellenben szépen szét van kenve, és én mindig csodálom az emberi fület, amiért képes benne intuitíve megtalálni a domináns frekvenciát A helyzet pedig még tovább bonyolódik, ha más szólamok is vannak a gitár mellett. Kerestem már annak idején olyan programot, ami képes ilyenre (pl WAV-ból MIDI-be konvertálni), mert lusta voltam hallás után lekottázni bizonyos számokat, de mivel mindegyik megoldás eléggé gyerekcipőben jár még, inkább visszatértem a fülemhez.

A Frets on fire játékot ajánlom figyelmedbe, ami olyasmi mint a gutár hero és elég sok dalt lehet beledobni, bár az alap csak 4 szám, torrenten rengeteget lehet leszedni.

Valami screenshot jó lenne, mert nem volt türelmem végigolvasni a navigáció nehézségei résztől kezdve…

Haszprus Btw South Parkban mi nem tűnik baromságnak?
Tamás A technikai hátterével nem vagyok tisztában, ezek szerint tévedtem. De azért megcsinálhatnák.
Skully Hallottam róla (a boltban beszéltek róla ahol megvettem), lehet h megnézem majd, thx!
maat Lesz. Sőt, lett.

Talán pár hete volt, hogy kipróbáltam a Saturnban - szintén azért, mert nagy volt körülötte a hype -, de az a 10 perc, amit vele töltöttem nem igazán hatott meg. Valahogy ezzel én is úgy vagyok, hogy ha valaki gitározni akar, akkor verje a húrokat egy igazin Ennél már csak a szőnyegen ugrálós táncjáték betegebb dolog…

Nyilván ez a játék azoknak készült, akiknek köze sincs a zenéléshez, mégis egy-egy jobb taktusnál előkapnák a léggitárt. Itt ők kiélhetik magukat…

Van pár elvetemült haverom. Szőnyegen ugrálós táncolos játék is volt, karácsonyra egyik kapott GH-t. Mondjuk az a srác régebben gitározott, a többiek nem. Mindenki nagyon jól mulatott, én sajnos még nem tudtam kipróbálni, de lehet mire odáig jutok, ők vérprofik lesznek

Tibi, te most a szilveszteredről írtál?

Haszprus, nem, bár talán 2 éve szilveszterkor a táncoló szönyeg előkerült

Hedge, notórius léggitározóknak a Virtual Air Guitar-t lehet ajánlani, ahhoz nem kell kontroller Valami finn csókák csinálták önálló labor projektként.

Tamás Kontroller nem kell, csak a finn science centerbe kell érte elmenni. Kifizetődő…

Tamás, Notórius léggitározóknak egy másik alternatíva…

Egyszer játszottam ezzel negyed órát, konzolon, gitárkontrollerrel. Nem vagyok elég ügyes ilyenekhez, így hamar feladtam, de amúgy nem rossz játék.

Norbicsek Ez k* nagy! Látjátok feleim, külföldön még van kreatív reklám. B+. (ez kellett)

Ezt most néztem és félelmetes a 9 éves kölök. Érdemes az ujjait figyelni. Remek ajánló szerintem a játékhoz, ami úgy látszik hordoz magában nem kevés kihívást… Bár mondjuk utóbbiból nekem elég volt a Commandos sorozat
A 9 éves Ben és a GH3 legnehezebb kihívása

külföldön még van kreatív reklám
Meg is lett az eredménye, elkapkodták az összeset…






No para, húgomtól elvileg kontrollert kapok névnapomra.
(Gyakorlatilag most borítékolom hogy lusta lesz utánajárni. Itthon nincs is külön ilyen, ha jól tudom…)

mainframe Így fél évvel a dolog után ismét idetévedtem, és el kell mondjam: niylván igazam volt, nem kaptam tőle kontrollert.
Így aki a kedvemben akar járni, és van eladó, PC-re való gitárkontrollere, az írjon feltétlenül.

Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...