Haszprus

Lépcsőzés

©   Haszprus   |   kondi mátrix

Ok tehát adott a szituáció, miszerint rengeteg elfoglaltságom (alapból napi 12 óra bme+munka+közlekedés és akkor még nem tanultam, meg nem túlóráztam (pedig szoktam), meg nem voltam sehol (pedig szoktam)) mellett nem jut időm kondizni meg bringázni (pedig ezeket is előadom néha), hogy az úszásról ne is beszéljünk. Emellett rengeteget eszek és még többet ülök monitor előtt, még mozdulatlanabbul mint eddig bármikor. Közeledek a 70 kiló felé (kb. két hónap alatt, kb. 66-ról).

Ezért elkezdtem lépcsőzni. A negyediken vagyunk (a nagy belmagasság miatt panelméretekben legalább nyolcadiknak felel meg), ötödikre járok klozetra (mert ott van a királyi vécé), utána egy kis lépcső a földszintre, aztán vissza a negyedikre. Ennyi kezdetnek napi egyszer elég is, már ennyit is megérez az ember lába, nomeg zuhany sincs ugye. Ugyanakkor ezt a mennyiséget feljebb szándékozom tornázni.

Ps. már többen neveznek sportembernek, rá kell szolgálni valamivel

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 27 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!


Mefi, hm, nevezetesen? Basszus, most megijedtem. Mondjuk minden káros…


Én brainstorming közben tologatom a súlyokat… Bár szerencsére én közel lakom a természethez (szó szerint egy köpés) és így bármikor igénybe vehetem az erdőt ha futni támad kedvem

Egy ideig az egyetemen én is csináltam, amit Te, de a zuhany hiánya nekem is elvette a kedvem ettől

Tibi, Jó tanács, tetszik! Megszívlelem!

Tavaly szofttechen az egyik előadó srác mondta, hogy legyünk aktívak, mert aki jól válaszol, kap csokit…

…És felmutatta, hogy Norbi Update műzlit hozott. Meg is indokolta: egy másik előadáson panaszkodtak neki a hallgatók, hogy a Sport szelet tömény és egészségtelen…

Hogyismongyákhogyaszongya: lol!


sylverdevil, te használsz ilyet? Ha igen, írhatnál róla bővebben

Haszprus, Összedobtam egy bejegyzést róla, remélem segítettem vele valamelyest. sylverdevil

Lépcsőzés nagyon megterheli a térdedben a porcot! Hogy mi a megoldás? Megmondom :
Szombaton gyere HHH-ra most 7végen voltam, többet ér mindennél… Te a súlyod csökkentését én meg a 25perces feljutási idő elérését tűzöm ki célként. Nahh?

Schumi, sorry de az nekem nem móka h te előre mész én meg fél óra után beérlek

A térdemet ma egyébként egy egész kicsit elkezdtem érezni, ami néhány nap után mindenképpen rossz jel
(tegnap este itthon felmentem a legfelsőre, ma meg kétszer nyomtam egy-egy teljes le-fel kört melóban)

Erről a lemaradásról jut eszembe (amit nem tartok alátámasztott ténynek) szóval tavaly egy ismerőssel elkezdtünk egy merőben új edzést akkor még csak a gellért hegyre föl: üldözésés edzés, én 2 perccel mögötte indultam és ki ér föl elöbb… 1x próbáljuk ki HHH-n, meglepődnél asszem hogy mennyire hamar feljutnál… Szvsz ez baromira ösztönzi az embert en első nekifutásra az 5:30mp-es gellért kapaszkodót 40mp-el javítottam meg így…

Hogy ezt miért írtam le ilyen hosszan nemtudom de úgyis olyan ritkán írok ide

Nemrég én is elkezdtem a lépcsőzést, több okból is. Egyik, hogy szálkásítok és az állóképességet ez elég jól javítja (szvsz), másrészt sokszor idegesített, hogy 3-4 emelet gyorsabb bevétele után kapkodtam a levegőt.

A térd fájás valóban nem jó jel, de esetleg próbáld ki, hogy eleinte csak lefelé használod a lépcsőket, felfelé meg ami jól esik, aztán ha már megszokásból a lépcsőház felé indulsz, akkor szép fokozatosan (eleinte csak mikor nem kell sietni, stb) kezdj felfelé is menni.
Nálam az első szakasz volt februárban, most pedig a másodikban vagyok

ui: Kármán koli 7. emeletén lakok jelenleg

dankoi, Nem lefelé terheli meg jobban a térdet a lépcsőzés? Felfelé használod az izmaid és az inaidat. A lábletétel után felnyomod/felhúzod magad. Viszont lefelé rázuhansz az izületeidre.

Olthyer, Nem tudom, hogy melyik irány terheli jobban az izületet, de a rázuhanás azért kicsit túlzás. Szerintem mindkét irány közel azonosan terheli az izületeket, az izmokat és inakat pedig hasonló erővel csak másképp.

Jól értem, hogy a Te leírásod szerint a lefelé lépcsőzéshez nem kellenek az izmok?!

Haszprus nem nagyon néztem át a kommenteket, de Schumi jól mondja, a térdnek nem a legjobb dolog. Persze nem azt mondom, hogy ártana, elvégre van, aki lépcsőzik, és ha megfelelő kondiban vagy stb., akkor nem rossz. Viszont tény, hogy hamarabb elkopik a térded, mintha úsznál. A futással ugyanez a helyzet. Persze én nem vagyok sportember, nem tudom mennyire veszélyes ez, de azért érdemes figyelni rá. Gondolom ha nem viszed túlzásba, nem veszélyes ez sem. Valamint a kerékpározás is hasonlóan terheli a térdet, szerintem, bár ott nem kell az egész testsúlyodat elviselnie.

Haszprus persze az hogy érzed, teljesen természetes, hisz a lépcsőzés a térdre gyúr leginkább. Nem tudom, ahová jársz konditerembe, vagy valahol máshol nincs ismerősöd, aki jártas ezekben, és nagyjából meg tudná mondani, hogy milyen adag az, ami még nem veszélyes?

dankoi, Nyilván mindenhez minden kell, csak nem ugyanoda jut a lényegi terhelés. A rázuhanás szerintem jól leírja a dolgot. Kezdetben lehet, hogy oda tudok figyelni, de a végkiszenvedés előtt már csak vonszolom és ledobom magam.

Mefi, Véleményem szerint, ha nincs alapból valakinek problémája a térd-izületével, akkor a lépcsőzés semmivel sem rosszabb, mint bármi más. Továbbá, ha nem mozogsz semmit, az izületeid akkor is tönkremennek, csak nem elkopnak, hanem kiszáradnak. Sportolással nagyobb a valószínűsége, hogy tovább jók lesznek, másrészt nem hátrány, ha 100m gyaloglás/kocogás/futás után nem köpöd ki a tüdőd

Olthyer, Rázuhanás: úgy érzem a Te technikáddal lehet a baj, mert a lábfejnek többek között ez is feladata (érkezési energia elnyelése). A rázuhanás csak abban az esetben élne, ha telitalppal vagy sarokkal érkeznél e lépcsőfokokra.

dankoi - Olthyer: Nekem momentán szarakodik a térdem, de csak lépcsőn csak lefelé. (Illetve ha éépen rosszabb, akkor felfelé is, nyilván, de jelentős a különbség.)

dankoi, Rátapintottál, én biztos nem csinálok jól valamit. Szólt már rám a párom, hogy hogy megyek, emeljem a lábam, satöbbi. (Igaza van, csak hogy javuljon meg a járásom ennyi év után? :o) Viszont neki is lefelé fájdul meg a térde. :>

Montana, Köszönöm a megerősítést!

Olthyer, Az is lehet, hogy csak én vagyok ennyire ügyes, és Te semmit sem csinálsz rosszul!
Amúgy nekem meg szokott fájni a derekam és semmi köze a lépcsőzéshez



Nekem nagyon szétment a térdem már jópár éve, de csak lépcsőn lefelé ropog benne a porc mondjuk akkor elég intenzíven. Szóval felfelé menni jobb nahh

dankoi, Ez a megvilágítás tetszik, mindketten jól járunk vele!

A fejfájás egyébként a kimerülés miatt is van, nem kell hozzá görcsösnek lenni. Elég a kevés alvás - ami, gondolom, mindenkinél befigyel sajnos. Nekem ettől a szemem is kiesik. Ki mennyire tropa még?

~23 évesen kiégett, lestresszelt, migrénes kriplik vagyunk, ez van.


NeoXon, Amúgy tökjó, egy ideje már nem fáj a fejem, és tény hogy a munkahelyemen is odafigyelnek arra hogy ne stresszeljenek. Eddig nem gondoltam volna a kettő közti párhuzamra, de most…
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...