Haszprus

Kézfogások

©   Haszprus   |   barátok bme life történelem
Kézfogások. Mostanában valahogy hülyén jönnek ki, kezdem nem tudni hogy kivel fogjak kezet és kivel ne. Mindenféle alap nélkül fogalmam sincs hogy kivel.

Gimnázium 9. osztály óta az volt a szokás nálunk hogy mindenki mindenkivel kezet fogott 'bejelentkezéskor' (reggel) és 'kijelentkezéskor', ami nem mindig volt egyszerre, de azért általában mégis.

Főiskolán nem volt túl nehéz dolgom mert összesen 2 emberrel ápoltam kapcsolatot, meg volt még pár ember akivel időnként váltottam pár szót. Na szóval ott még mindig működött a kézfogás a 2 emberrel.

Most itt a BME-n azt vezettem be első félévben, hogy kezet fogok az emberekkel. Második félévben viszont eléggé szétszakadt a társaság a keresztféléves tantárgyaknak köszönhetően, ígyhát sok új arcot ismertem meg, stb, van akinek nem is fekszik alapból a kézfogás, úgyhogy én is kezdtem hanyagolni, és itt figyel be a probléma, hogy végülis nemtom igénylik-e a kézfogást a népek. Én részemről jó dolognak tartom, meg ez a default, stb, de nyilván változtatok rajta ha azt látom hogy ez itt nem dívik. Főleg hogy csak tök rövid időkre találkozunk néha, mert teszem azt egy közös óránk van valakivel, és még csak nem is mellette ülök szal nem dumálunk. Ilyenkor hülyén jön ki ha kezet fogok vele mert kézfogás után gyakorta előfordul hogy kb. szóváltás nélkül már megyünk is tovább mindketten.

Nehéz dolgok ezek, ti hogy vagytok velük?

Raktam fel szavazást a dologhoz. Kézfogás-pártiak vagytok? Ez a kérdés, válasszatok.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 8 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Én is kezeket szoktam fogdosni, mióta BMEs vagyok (előtte kb. soha), de pár dolog az utóbbi időben engem is elgondolkodtatott.
1. Új melóhelyemen nem szokás. Először kezet nyújtottam defaultból, de elég hüjén néztek rám, gázul jött ki. Szal ott nyilván nem fogok kezet ezentúl senkivel.
2. BMEn ill. koliban meg q sok arccal találkozok nap mint nap, és q uncsivá kezd válni a dolog. Nem emléxem, kivel találxtam már aznap (koliban napi 1x szokás), meg ha sokan vannak egy adott társaságban, ahova odamegyek, akkor hosszadalmas, so vannak helyzetek, amikor kényelmetlen.

Ez a 2 eset azt indította el bennem, h legalábbis kevésbé kezdeményezzek kézfogást, ha nem muszáj.

VDavid

én meg richtig nem szoktam kezet fogni senkivel. már csak azért sem, mert lakótelepi panelgettóból származom, és ott a helyi menő csávók szokása volt az, hogy mindig mindenkivel kezet fogtak, én meg ösztönösen undorodtam ettől.

mé' nincs olyan lehetőség a szavazásnál, hogy "leszbikus nő vagyok, de jobb szeretek csak szóban köszönni?" vagy olyan, hogy "lány vagyok és rühellem a pusziadást" (ilyen is van az ismerőseim között)

Miért rühelli? Baja van az emberek higiéniájával?

nem, a pusziadás felszínességével van baja. értsd: azáltal, hogy mindenkinek puszit ad, elveszik az egésznek a varázsa, az, hogy szíve szerint csak azoknak adna, akiket igazán kedvel. ezért inkább nem ad senkinek, sértődéseket elkerülendő.

Hááááát
Akik felé szívből jön azok úgyis tudni fogják...

pusziadas jo dolog csak csomo emberrol gozom nincs, hogy vele szoktam-e puszilkodni vagy sem es ez neha hulyen jon ki

Szofi a legjobb megoldás a biztos-ami-biztos...
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...