2003 december - 165 megfelelő bejegyzés.

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

Na úgy tűnik a mai projekt az, hogy megint alvá…

©   Haszprus   |   fáradtság
Na úgy tűnik a mai projekt az, hogy megint alvás nélkül legyek estig. Asszem sikerülhet, hisz tegnap 18:50-kor ébredtem fel, szóval kb. 26 órát kell ébren legyek. Arra simán képes vagyok. Basszus kurvanagy projekt ám visszatérni a nappali létbe az itthoni tengődés közepette, amikor tökmindegy hogy az ember mikor kel és mikor fekszik… Ezen dolgozom már hetek óta, hogy visszaálljak, de képtelen vagyok.
Szóval ICQ-n dumáltam W2-vel arról, hogy mi is a helyzet a távolsággal. Hogy ez valóban szétválasztja-e az embereket. Ééés a következőkre jutottam:

1. A közelségről...

1.1. Amíg a sulimtól 5 percre laktam, mint a többiek, addig központ voltam.

1.2. Volt egy srác 9-12. osztályban, aki a sulitól 5 percre lakott, és mellesleg a kerület (valamint az agglomeráció) tömegközlekedési középpontjában, egy baromi nagy buszvégállomás mellett. Õ is központ volt. Aki az agglomerációból járt be a kerületbe, az elhaladt az ő lakása mellett. Aki a belvárosba ment az agglomerációból, vagy a kerületből, az elhaladt az ő lakása mellett. Így aztán nyilván könnyű neki barátságokat kiépítenie és megtartania.

1.3. Ahol az emberek közel laknak egymáshoz, ott barátságok szövődnek. Hát bazzeg, egy kollégiumnál nincs is jobb példa erre? Milyen már? 1000 fő ott van egymástól 1-2 percre, és mindenki ismeri a kolesz minden második lakóját. Vágjátok? Ez kurvanagy példa a közelség barátság-szövő erejére.

1.4. Itt van B, akit 6 éve ismerek netről, és ez alatt a 6 év alatt évente általában 1-2 alkalommal összefutottunk. Most ő Schönherzes lett, és azóta már csomószor találkoztunk. Újabb példa a közelség összekötő erejére.

2. A távolságról...

2.1. Elköltöztünk 5. osztály eleje felé, távolra a sulimtól. Ekkor megszűnt a haverokhoz átjárás.

2.2. 9-12 osztályban már eleve nem laktam közel az új osztálytársaimhoz, velük ki sem épült az átjárás.

2.3. A főiskolától 2*2 órára laktam, és amúgy is csak fél évet töltöttem ott, kevés barátságot szőttem, és senkinél nem voltam egyszer se, illetve egyik haver számtech boltjában voltam párszor, meg vele mentem ide-oda néha közösen. De ez csak addig tartott amíg egy fősuliba jártunk, utána megszűnt. Pedig az ember jóarc volt.

2.4. A BME-sek nagyrészétől szintén távol lakom, aki meg a nagytétényi koleszban lakik, az ugyan itt volna 15 percre gyalog (és az talán kevés? dehogy, a faszt, az is kurvasok! hiszen vissza is kell jönni.), de hétvégekre hazautazik. Ergo közös programokat nem nagyon lehet szervezni.

Ezen példák után szerintem egyszerűen kurva nagy hüjeségre vall azt bizonygatnia bárkinek is, hogy a távolság nem érdekes. Dehogynem, senki se akar 2-4 órát buszozgatni, inkább haverkodik olyanokkal, akik ott vannak neki helyben. Hisz általában mindenkinek vannak helybéli haverjai, vagy jobb dolga, minthogy utazzon. És itt jön be a net. A net közel van, itt van a szobámban, és ily módon neten kezdek haverkodni.

Haszprus

Szóval... aludni térek Teljesen rákattantam…

©   Haszprus   |   fáradtság fotózás
Szóval... aludni térek

Teljesen rákattantam amúgy a fotozz.hu-ra.

Ja és 9-kor akartam kelni de most 8.42 van úgyhogy elvetem ezt az ötletet. Kordában kéne most már tartsam az alvási rendszeremet mer ez így, eh, így... hmm, semmi baj nem lesz így (Ezér is nemtom kordában tartani hisz nincs rá okom)
Haszprus

Tekintve, hogy a Trusted user ellenőrzési…

©   Haszprus   |   barátok fejlesztés
Tekintve, hogy a Trusted user ellenőrzési rendszer tulajdonképpen le van programozva már a blogomban, ideje van, hogy ki is osszak néhány olvasómnak Trusted user jelzést. Őket értesítem erről privátban.

Ha valaki Trusted user, akkor nem vonatkozik rá a hozzászólások beküldési gyakoriságának limitje. Ezúttal 6 felhasználó lett Trusted, magamon kívül.

Haszprus

2. Az internet lakói

©   Haszprus   |   barátok life történelem
2. Az internet lakói

Internet lakói alatt definiálom azokat az embereket, akik kurvasokat vannak neten. Én ilyen ember vagyok, mégpedig amiatt, hogy nincs itt a környéken semmi haver 10 év óta, és rászoktam a netre. Ha nincs net, de haveri társaságban vagyok, vagy külföldön, vagy táborban, vagy akármi, akkor nem hiányzik a net, voltam már két hetes táborban ahol fel se tűnt szinte hogy nem netezhetek. Ilyen módon nem tartom magam kóros internet-függőnek, mégis egy pszichológiai teszt 11 kérdéséből 9-re igennel válaszolok, tehát a teszt szerint netfüggő vagyok. Nem gondolom, hogy helyes ez a teszt, szerintem egyszerűen rosszul teszteli a dolgot, vagy csak nincs felkészítve ilyen extrém helyzetekre, hogy az ember lakóhelyén nem lakik semmi ismerős.

Szóval, akik kurvasokat vannak neten. Ismerek egy pár ilyen embert, mivel javarészt velük dumálok neten (konkrétan ICQ-n). Közös jellemzőként pedig azt hiszem azt vonhatjuk le, hogy javarészt olyan emberek, akiknek elég kevés szoros IRL (in real life – valós élet-beli) kapcsolatuk van. Ennek okát személyenként különbözőnek látom. Van, aki szintén úgy járt mint én, nevezetesen hogy lakhelyétől távol jár suliba, és ráadásul tök kihalt helyen lakik. Van olyan, aki nem jár közösségbe, mert nem dolgozik és nem is tanul, és hát ezek nélkül nehéz (közel lehetetlen) IRL kapcsolatokat teremteni. És vannak olyanok, akikről nem tudom pontosan, hogy miért nincs népes IRL baráti körük.

Minden esetre az internetet azok lakják szerintem, akiknek nincs népes baráti körük. Minél szűkebb ez a kör, annál többet tölt az illető neten.

Ti hogy látjátok?

Haszprus

1. Szilveszter Vannak, akik a szilvesztert nem…

©   Haszprus   |   barátok life történelem
1. Szilveszter

Vannak, akik a szilvesztert nem tudják baráti körben tölteni. Úgy néz ki, most nálam is ez lesz. A lakóhelyemen nem vagyok barátokkal körülvéve, ez abból fakad, hogy suliba általános iskola 5. osztály óta úgy jártam, hogy napi 2*1 órát utaztam. Magyarán az összes barátom a Duna túloldalán volt. 1-4. osztályig eléggé központi arc voltam, mindig átjártam másokhoz és mások is átjöttek hozzánk, a téren bringáztunk, stb, szóval volt sok közös program az iskolán kívül. Mindennap. Amikor eljöttem abból a suliból, úgy jöttem el, hogy számos barátomat hagytam magam mögött, és két barátom között pedig azon ment a versengés, hogy melyiküket hagyom meg a poénmester cím utódjaként.

5-8. osztályban gimibe jártam, immáron napi 2 óra úttal, de még mindig elég jól benne voltam a társaságban. Igaz, délutáni programokra már nem jártam, erősen alkalmilag mentem csak át másokhoz, és a többiek se jöttek át hozzám túl sokszor, hisz messze laktunk.

10. osztály végén voltam egy nyári táborban, ahol egy évfolyamtársam azt mondta egy barátomnak, hogy régebben mekkora központi arc voltam. A barátom pedig tovább adta ezt a véleményt felém. És akkor leesett. Hogy jézusom, mekkora változáson mentem át. Régebben tényleg központban voltam. Eszméletlen. Visszagondolva.

Tekintve hogy most (10 éve) egy pokoli ritkán lakott környéken lakom, ahol ráadásul rengetegen kocsival járnak, és semmiféle szolgáltatás nincs a környéken, ahova eljárnának az emberek, így egyszerűen nem találkozom a lakókörnyezetemmel. Ebben a kibaszott kerületben egy nyomorult számtech bolt sincs! Csak a Bartók Béla út BME-vel szomszédos részén 100 méternyi részen 5 számtech bolt van vazzeg! Tudom, hogy lakik itt pár velem nagyjából egykorú, de az alatt a 10 év alatt kb. 20-szor láttam az összeset együttvéve. Tavaly fősulira jártam, amelyhez napi 4 órát utaztam. Idén pedig BME-re, napi 2 óra ismét.

Tehát nincsenek haverok a környéken, azt is beláttuk, hogy miért (mert nem találkozom itteni emberekkel = nyilván nem is ismerkedhetek meg olyanokkal akiket sosem látok). Én az az ember vagyok, aki 10 évnyi szopás után rohadtul megunta a tömegközlekedés nyomorát, és nem járnék át haverokhoz napi szinten több óra utazással, hogy ott legyek. Már olyan jellegűvé alakult ez a dolog, hogy nem is igazán látom értelmét annak, hogy átmenjek hozzájuk, mert ugyan mit csinálnánk. Pedig ez hülyeség, és bizonyára azért van így, mert messze lakom, és az utazás nagysága miatt eltörpül az általa szerzett "előny", nevezetesen hogy haverokkal legyek. Mert amikor az embertől 5 percre vannak a barátai, nyilván csomót átjár hozzájuk és átjárnak hozzá. Hisz nem kerül semmibe, viszont remek időtöltés, és nincs kockázat, mert amint kimerül aznapra a téma, egyszerűen hazamegy a haver és kész. Ha ez 5 perc után bekövetkezik, akkor 5 perc után. Senki se szívta meg, senki se utazott 2 órát 5 perc beszélgetésért.

Viszont életemben számtalanszor tapasztaltam már azt, hogy el volt tervezve, hogy átjön hozzám valaki, aki messze lakik, aztán mégse jött. Többször megbeszéltük az alkalmat, és mégse, mindig lusta volt rá, stb. Még a volt legjobb barátomnak – gimnáziumi évekből – is rohadt nagy kihívás ide eljönni az isten háta mögé, csupán párszor tette meg ezt az utat, akárcsak én, szintén asszem 3 alkalommal voltam nála életembe'. A francnak van kedve 4 órát BKV-zni a város egyik végéből a másik végébe.

Igaz, volt egy arc, aki átjött hozzánk egyszer kerékpárral, csakhogy átadjon egy meghívót a szülinapi zsúrjára. Ez nem gyenge volt részéről. De nem ez volt a jellemző, az emberek nem szeretnek utazni.

Eddig nem esett szó a tárgyról, a szilveszterről. Hogy kapcsolódik mindez a szilveszterhez? Úgy, hogy az általános nézet szerint szilveszterkor bulizni kell. Miért? Miért pont szilveszterkor? Nem tökmindegy hogy mikor bulizok? Nem pont ugyanolyan, ha az év bármely más napján bulizok, csak mondjuk szilveszterkor nem? Ez így lesz idén, nem fogok bulizni. Egyszerűen nincsenek haverok akikkel összejöhetnék. Persze, ott a Schönherz, és van is valaki aki beinvitált szilveszterre, de én aszondom, mit keresnék én ott? Egyedül ő van a Sch-ből, akit tényleg ismerek. (Tudom, van még pár olvasóm a Sch-ből akik mondhatják hogy 'de hisz engem is ismersz', de az nem ugyanaz, akiről most én beszélek, azt több éve ismerem, igaz nagyrészt netről, de akkor is 6 (hat) éve, szóval elég jól és régóta.) Mit keresnék én ott, egy olyan társaságban, ahol mindenki ismeri egymást, de én nem ismerek senkit? Az nem megoldás, hogy azt az egy illetőt lefoglaljam egész szilveszterre, és ha ő momentán jobb elfoglaltságot talál, akkor beszoptam.

Jártam már így, hogy elmentem buliba ismeretlen társaságba, egy évvel ezelőtt szilveszterkor. Egy házibuliról volt szó. Ehhez képest garázs (!) lett belőle, és vagy 60 ember volt. Mind az én korosztályom, de nem tudtam jólérezni magam. Akkoriban még inni sem akartam, és így tökéletesen elviselhetetlen szilveszter lett az egészből, ahonnan végülis idő előtt hazajöttem. Mondjuk ennyire nem hiszem hogy rossz lehet a Schönherzes buli, mert itt csupa hasonló érdeklődési körű ember van, mind egy helyre jár, stb, szóval biztosan meg lehetne találni a megfelelő társaságot.

És végülis az ember sosem fogja jól érezni magát, ha nem vállal egy kis rizikót érte, ez benne van persze, de minek érezzem magam szarul, ha érezhetem magam mindennapian közepesen is?

Szóval ezen járt most az agyam, részben.

Ti hogy látjátok?

Haszprus

Ma is 18-kor tápászkodtam fel, mert 5-kor feküd…

©   Haszprus   |   fáradtság life
Ma is 18-kor tápászkodtam fel, mert 5-kor feküdtem, kb. Egyelőre nem sok dolog történt, leszámítva hogy apám szembesült az órarendemmel és nem tetszett neki a dolog, meg hogy bezzeg az ő idejében [ami régen volt] még heti 40-50 óra volt az egyetemen, és mér nem veszek fel további tárgyakat, meg mér nem készülök fel még további 2 tárgyból (BSZ & Fizika C1) a gyakIV-re most így hip-hop 1 hét alatt Kösssz, vajon mér, nem is tudom...
Haszprus

Megnéztem a Való Világ 3 első adását (a…

©   Haszprus   |   life
Megnéztem a Való Világ 3 első adását (a tegnapi nulladikat nem láttam). Beszavazó show. A három jelölt: 2 csávó meg 1 csaj, utóbbi pornószínész, bár ezt így konkrétan nem közölték, de tegnap óta ettől hangos a net. A csaj megnyerte, éppenhogy, és szerintem nem kis részben a netesek várakozásai miatt. Tulajdonképpen nekem szimpi volt ő is (Pandora) meg a Szasza is. Utóbbi jó arcnak tűnt, elég gyorsan tudott felelni minden kérdésre különösebb szenvedés nélkül hogy 'jaj most mit is feleljek'.

A Való Világ 1-et kőkeményen addiktan néztem. Megragadtak a figurák. Kedvenceim voltak: Oki, Györgyi, Majka, nem tudom eldönteni hogy milyen sorrendben. Emlékezetes személyek voltak még: Ígi, Lorenzo. Õk alapvetően szerintem mind jó arcok voltak. Akik nem keltettek bennem különösebben túl nagy gondolatokat: Leslie, Nóri, Mónika, és a maradék két név eszembe se jutna, de mégis, Szabolcs, aztán maradt egy akit végképp nem tudok felidézni most

Update - hoppala hoppala, megnéztem a vv1 honlapját, és kiderült hogy nem hiába volt nekem gyanús a Mónika név, mer nem Mónika volt hanem Hajni, eheh, meg volt még egy Niki is, aki aztán abszolút nulla jelentőségű volt számomra.

Való Világ 2. Nem kattantam rá a beszavazó showra, de néha megnéztem. Csupa olyan arcot válogattak be, akikben semmi egyéniség nincs. Ha valaki Elvist hozná fel egyéniségként, akkor azt kéne mondjam hogy hát ez elég szánalmas dolog lenne részéről. Attól nem lesz senki egyéniség, hogy teleaggatja/lyuggatja magát mindenféle (test)ékszerrel, és attól sem, hogy a szókincse annyiban merül ki hogy "no para". Szóval szerintem a VV2 lakói nem voltak túl nagy egyéniségek, sokkal inkább öntelt alakok gyülekezete. Ez a véleményem, ettől el lehet térni, pl. a kommentek kereteiben.

Való Világ 3. W így fogalmazott róla:
"eléggé plazanépséget szedtek össze...."
Jah. Akárcsak a 2-ben. Széplányok meg szépfiúk. Mindenki modell? Ne viccelődjünk már, abból nem lehet műsort csinálni szvsz.
Haszprus

Olyat teszek amire az elmúlt években nem volt ró…

©   Haszprus   |   hwsw
Olyat teszek amire az elmúlt években nem volt részemről precedens: ismét Mozillát (Mozilla Firebird 0.7) használok Internet Explorer helyett.

Aki ismer, az tudja, hogy ez mekkora U-turn nálam



Update - semmi garancia hogy ennél is maradok. Már csak azért sem, mert van még egy-két dolog, ami zavar benne.
Haszprus

Na, szimpla Windows Paintben megnéztem amit…

©   Haszprus   |   hwsw
Na, szimpla Windows Paintben megnéztem amit Photoshopban nem tudtam, mert a Paint nem torzítja a színeket screenshotoláskor (letesztelve).

A blog logóban a három piros pötty színe Internet Explorer féle megjelenítésben: RGB(255,68,0). Míg az eredeti png fájlban ez RGB(255,80,0). Hmm. Ez gáz. Hogy lehet má másképpen lerenderelni egy képet, mint ahogy kéne?!
Haszprus

(Haszprus) remélem lesz memória backup chip…

©   Haszprus   |   life
(Haszprus) remélem lesz memória backup chip emberbe

engem nem riasztanak el ilyesmik kivéve ha vmi veszélyes/visszavonhatatlan dologról van szó

sztem tök kewl lenne

meg matematikai társprocesszor meg ilyenek
Nyomkorásszátok a komment linket.
Haszprus

Tegnap este óta szar a blogom háttérszíne és…

©   Haszprus   |   hwsw
Tegnap este óta szar a blogom háttérszíne és nem szól senki? Irgumburgum.

Ez egyébként abból fakadt, hogy kísérleteztem egy picit a Mozillával. (Emlékeztető gyanánt meg a kevésbé informatikus beállítottságúaknak: ez egy alternatív* böngésző - * alternatív = nem Microsoft Internet Explorer, de úgy is mondhatnánk hogy nem a piacuraló böngésző

Megállapítottam több dolgot. Először is azt, hogy a Mozilla színhelyesen jeleníti meg a Haszprus blog logóját, míg az Internet Explorer nem. Azután azt, hogy ez lehet hogy mégsem így van, mert a Photoshop valami okból kifolyólag átszínezi a Windowsban készült screenshotot. Ítszínezi, mégpedig saját kedve szerint. Ezt bárki kipróbálhatja aki rendelkezik Photoshoppal:
  1. Photoshop elindít
  2. Printscreen gomb lenyom
  3. Ctrl + N [file - new - ok]
  4. Printscreen gomb lenyom
  5. Ctrl + V [edit - paste]
  6. while (kedved tartja) { goto #4; }
  7. Ellenőrizd a kép belső és a külső része közötti színeltérést az Eyedropper Toollal (I betű lenyomásával érjük el, pl.)
  8. Én megállapítottam hogy egy screenshot screenshotján egy RGB(128,128,128)-as színből RGB(138,138,138) lett. Ami – valljuk be – atomdurva eltérés.
Ezek után nem tudom eldönteni, hogy a Mozilla jelenítette-e meg helyesen a képet, vagy az Internet Explorer.
Haszprus

Eladtam három Compact Flash kártyámat. Egy 16-o…

©   Haszprus   |   hwsw
Eladtam három Compact Flash kártyámat. Egy 16-os, egy 128-as és egy 256 MB-ost. Maradt egy 256-os. Terveim szerint majd a nyári nyaralásra veszek újra egy 256-ost, vagy kölcsönkunyerálok, vagy akármi. Aztán megint eladom. Nekem 256-nál több memória kizárólag nagyobb túrákra vagy nyaralásokra szükséges, ezt direkt meg is néztem Total Commanderben.

Ergo ha ennyi memória ára nagyjából június környékén már olcsóbb lesz, mint amennyiért most eladtam ezeket használtan, akkor jól jártam. A memóriák közismert áresését tekintve ez nem lehetetlen. 256 MB CF ára 2003 januárjában: 22e Ft, bruttó. Igaz, arról nincs feljegyzésem, hogy ez nagyker vagy kisker ár. Minden esetre a jelenlegi nagyker ár bruttó 13275 Ft. A fenti 3 kártyát 17200 Ft-ért adtam el. Hogy ez most kinek volt jó üzlet, attól tekintsünk el, nem ez a lényeg, hanem hogy ebből a léből vajon mennyi CF lesz kihozható nyáron, vagy hogy mennyit kell hozzátenni [hozzá kell-e tenni egyáltalán] hogy egy 512-es CF-et vehessek. Kiváncsian várom.
Haszprus

Tettem Axelerónál 10 napja bejelentést, mérés…

©   Haszprus   |   hwsw
Tettem Axelerónál 10 napja bejelentést, méréssel alátámasztva, hogy 10KBps-sel lassabb a netem (ADSL 512) mint szokott. A válaszból idéznék egy olyat, amit rajtam kívül már más is megtapasztalt:
Az általunk garantált sebesség 128/64 kbit/s. Az Ön által tapasztalt érték jóval meghaladja a minimális sebességet, és nem tér el nagy mértékben a maximális sebességtõl.
Rulz. Elég röhely lenne ha az axelero 128/64kbps-en szolgáltatna, csupán mert a szerződés alapján megteheti, nem?
Haszprus

Láncolt lista jeah

©   Haszprus   |   fejlesztés történelem
juhuhuhuhuhuhúúúúúúúú!!!

Megérte ébren lennem, mert elkezdtem foglalkozni ###### (censored by Haszprus, to protect his/her privacy – angolul írok mert az khooolul hangzik) által küldött C programocskával, ami a lehető legegyszerűbb módon felépít egy láncolt listát dinamikus adatszerkezettel (direkt ilyet kértem tőle). Először is részletenként átmásoltam az ő kódját a Borland C++-ba, és közben elkezdtem megérteni hogy hogy is működik. Utána nekiálltam mindenféle utánaolvasás nélkül egy rendező algoritmusnak, és jessssssz, nem érdekel mások szemében ez vajon nagy vagy kis siker-e (aki vágja annak kis siker, aki nem vágja annak csak álom , nekem most éppen nagy siker, megírtam egy rendező algoritmust, jeah, és műxik!

Ezúton is thx, ######!

Azt hiszem, most ezzel a lépéssel kurvajól haladok a sikeres prog gyakIV felé. Hmm. GyakIV-n is van beugró feladat? Mindjár megkérdezem a levlistán.

Megjegyzem, a rendező algoritmus, amit csináltam, eléggé processzoridő-pazarló, de kinemszarikbele manapság, nem igaz? [ofkorsz nem igaz, én általában igyekszem optimális cumókat írni, még ha a php-ben is]

Haszprus

Amikor tegnapelőtt már 0:30-kor elmentem szunyá…

©   Haszprus   |   life
Amikor tegnapelőtt már 0:30-kor elmentem szunyálni és 9-kor felkeltem, azt gondoltam, hogy végre vissza bírtam fordulni nappali műszakba. De úgy látszik tévedtem, mert a 9-es kelés nem volt elég ahhoz hogy este ismét lefeküdjek, hanem bírtam 03.30-ig, aztán másnap persze 18.20-kor (!) keltem fel. Nem hiába van az, hogy az elmúlt években nyaranta kőkeményen átfordult az alvási rendem. Főleg amíg még nem volt ADSL-em, végignyomtam úgy a nyarakat, hogy reggel 11-kor mentem feküdni és délután 18 óra körül keltem fel. Nemtom, valahogy szeretek éjjel fenn lenni. Nyugi van, nincs az a nyüzsgés a lakásban, nem ordít a nappaliból a tévé és a konyhából a rádió. Nincsenek főzési zajok, a szomszéd sem üvöltteti a hifit, és alapvetően semmi más nincs, csak én. Egyedül én határozom meg, hogy mit csinálok, akkor szakítom meg amikor akarom, nem jön senki hogy kész az ebéd, vagy menjek segíteni. A macska se nyávog. De mégis itthon vannak, nem vagyok egyedül, és ez pont elég is.

Az unalom és az éhség ellen Maggi vagy Knorr halászlékockát majszolok késsel. A Maggi csípősebb, lassabban fogy, mint a Knorr.

Index fórumot olvasgatok, vagy újabban blogokat. Angelday, Mr.A, isolde, miles, she, legújabban demian termékeit. Vagy most éppen machomediát. Olykor hegesztek valamit a saját blogomon, vagy most a szünetben tanulgatok. Pl. C-t. De csökkenő lelkesedéssel. Volt egy nap amikor úgy gondoltam, hogy zsír, egész jól kezd menni, aztán mégsem. És a vizsgák csak közelednek, január első napjai mindjárt itt vannak, és a Progon kívül még a Digitet is meg kell tanulnom. Hogy a Közgáz vizsgát ne is említsem, de az legalább nem gyakIV.

Az éjszakai netezés örömét csak egy dolog zavarhatja meg, éspedig ha anyám felébred és rájön hogy netezek. Mint most is. Meg lettem dorgálva. De rossz nekem.
Haszprus

Visszatérek ahhoz, hogy a Photosigen pakolgassak…

©   Haszprus   |   fotózás hwsw
Visszatérek ahhoz, hogy a Photosigen pakolgassak fel képeket. Utoljára x hónapja [fél éve? nemtom] tettem ilyet, és azóta bizony gyűlt egy csomó cucc amit fel lehet pakolni. Akit érdekelnek, itt megleli a Photosigre eddig felrakott képeimet. Sajnos Photosig account hiányában csak kisméretben tudja megtekinteni őket, account-szerzéshez pedig ma már perkálni kell, vagy ismerni kell valakit aki Premium Member a 'SIG-en. El is készítettem pár képet előre, hogy ne kelljen velük majd bajlódni. 3 naponta 1 képet tehetek fel, mivel csak Basic Member vagyok, még abból az időből, amikor nem volt fizetős a 'SIG.

Különben meg… Az új SIG egy rakat szar… A régi rendszer tetszett nekem, amikor ömlöttek a képekre a jelentéktelen, ám mégis jelentést magukban hordozó 'nice picture', 'very nice', stb. színvonalú 'kritikák'. Igazából ezek a 'kritikák' értékelésként funkcionáltak csupán, s ha egy képre sok érkezett belőlük (pozitív visszajelzésből), akkor legalább annyit leszűrhetett az alkotó, hogy egy jó képet készített. Az új SIG új szabályokat hozott, és meggátolta, hogy ilyen értékelések szülessenek. Minden kritika legyen komoly - ez volt az irányelv. Hosszú kritikákat kellett tehát írni, és a kritikák nagyrésze (lsd. 'nice pic') így kihalt. Ha választani lehet, akkor én inkább olvasom a képeimnél 70x különféleképpen megfogalmazva, hogy 'nice pic', minthogy nézzem az üres, kritikáknak fenntartott helyet, vagy a max 1-2 kritikát. Mert nem sok van belőlük az új lapon. Elcseszték.
Haszprus

Lehet hogy a Winamp 5 szép, de ha a Winamp 2.71…

©   Haszprus   |   hwsw
Lehet hogy a Winamp 5 szép, de ha a Winamp 2.71 feleannyi helyet foglal a képernyőmből amellett hogy _jobb_ funkcionalitást nyújt, akkor én a Winamp 2.71-et választom. Vagy legalábbis classic skint a Winamp 5-re. Mert kisebb, gyorsabb, és jobban olvasható az aktuálisan játszott szám címe. Egyébként a Nucleo nevű Winamp skint használom, kicsit feljavítva saját magam által (olvashatóbbá tettem a betűket azáltal hogy sötétítettem rajtuk). Ilyen.
Haszprus

Hogy Boldog karácsonyt kívánni rossz-e avagy…

©   Haszprus   |   life
Hogy Boldog karácsonyt kívánni rossz-e avagy sem. Nemtom. Én nap elején még úgy indultam, hogy hüjeség, de aztán hozzászoktam hogy kapom őket, sőt tulajdonképpen jó hogy kaptam őket, és örültem is nekik, még akkor is ha nem sokban különböznek. Miért is kellene különbözniük? Élőben is ugyanúgy mindenki csak egyszerűen boldog karácsonyt kíván, max pár szó eltéréssel. Speciál kifejezetten örültem neki, hogy olyan emberek akikkel elég keveset beszélünk mostanság, de régebben nagyon jóban voltunk, gondoltak rám és boldog karácsonyt kívántak.
Haszprus

Az elmúlt 2 órában az órarendemmel szöszmötó…

©   Haszprus   |   bme life
Az elmúlt 2 órában az órarendemmel szöszmötölgettem. Elég nagy dilemmában vagyok, hogy hogy kéne alakítsam, hogy ne vegyek fel fölöslegesen több tárgyat mint amit teljesíteni van időm [lsd. nem célszerű heti 3x 20-ra hazaérjek mert 8 óra alváshoz – még ha ezt soha nem is teljesítem – 22-kor kéne feküdjek], ugyanakkor legalább annyit vegyek fel amennyiből összejön a 20 kredit.
Haszprus

Rájöttem az előbb, hogy két tévedéssel…

©   Haszprus   |   bme life
Rájöttem az előbb, hogy két tévedéssel szerkesztettem össze az órarendemet, ugyanis csütörtökön nem lesz BSZ 2 gyakorlatom, hisz nem veszek fel BSZ2-t, hétfőn pedig nincs 14.15-től 16.00-ig Számítógép-labor 2, csak 12.15-től 14.00-ig. Viszont ez ütközne az Analízis 1 előadással, amit szeretnék látogatni ismétlés (?) gyanánt, annak ellenére hogy ezt a tárgyat már nem kell felvennem. Ami ebből a lényeg, hogy hétfőn így rámszakad egy 3 óra 15 perces szünet, csütörtökön pedig egy 4 óra 15 perces. Ez utóbbin nyilvánvaló, hogy haza fogok utazni. Tökjó nap lesz ez, 4 órányit fogok buszozni. A hétfő pedig veszélyes, mert volt már ilyen szitu, hogy nem vártam egyetlen tárgy kedvéért 3 órát a semmi közepén. Hazamenni se sok értelme van, mert 3 óra 15 perces szünetbe belefér egy hazamenés, visszajövés, meg még 1 óra otthonlét. Az kevés, és még le is fáraszt. Ugyanakkor az szglab, ami ugye a hétfői napom végén van, egy jelenlét-ellenőrzött óra� És ha már a lefárasztásnál járunk, a keddi napom 8.15-kor fog kezdődni és 19.00-kor ér véget. Aaaa bahh, ilyenkor jó lehet azér 10 percre lakni a sulitól.
Haszprus

Mekkora zsír már! A hajnalban megírt emailemre…

©   Haszprus   |   bme
Mekkora zsír már! A hajnalban megírt emailemre máris válaszolt a dékánhelyettes. A válasza az, hogy sajna nem számít bele az akkreditált 8 kreditem a minimálisan teljesítendő 30 kreditbe.


Mindegy, én is így gondoltam.

Mikor eme postot postolom (hmm), már kőkeményen fáj a lábam. Érdekes módon ez elég jellemző következménye annak, ha nem alszom, nemtom mér. Lehet hogy a gép előtt üléstől van? (Akkor nem alszom ha gépezek…)

És most kurvanagy fájó éhség tört rám.
Haszprus

Az új Winamp nem vágja a Natural Pro billentyűz…

©   Haszprus   |   hwsw
Az új Winamp nem vágja a Natural Pro billentyűzetem multimédia parancsait. Nemtom vajon belerakják-e előbb-utóbb. Ha nem, akkor visszatérek Winamp 2.71-re. Maybe. De lehet hogy nem. Egyelőre nem nagyon használom a Winamp 5 újításait, a némileg megváltozott playlistkezelés kivételével… Hmm most nézem van ilyen finomság, hogy Most played, meg ilyenek, a saját zenehallgatási szokásaim alapján. Asszem vannak jó dolgok a világon.
Haszprus

Ma meg kéne játszani azt hogy nem fekszem le egó…

©   Haszprus   |   fáradtság hwsw
Ma meg kéne játszani azt hogy nem fekszem le egészen késő estig (tegnap 16 óra óta vagyok ébren), mert akkor nagyjából visszafordulnék egy normális ember bioritmusához. Mondjuk nekem egyelőre nem gáz hogy éjjel vagyok fenn és nappal alszom, de ha majd eljön a vizsgák ideje, akkor tudom, hogy kurva nehezen állok vissza a normál napirendhez. Vizsgák pedig éjjel nincsenek. De ez elég nehéz projekt lesz, mert már most is küzd a szemem az álmossághoz tartozó tünetekkel (váladéktermelés, ilyesmi). Kurvanagy itt a légáramlás a gépem körül - ezt régebben is tudtam és a lufi-projektben látványosan megfigyeltem -, szerintem ez fárasztja ezerrel a szememet.

Az éjjeli wellness érdekében bekötöttem a hifimbe egy fülhallgatómat, hogy azon pumpáljam a ritmust a pajeszom mögé. Kissé zavar a gépelésben, merthogy a fülhallgató zsinórja itt tekereg a kezem ügyében. Konkrétan van legalul egy réteg asztal, azon egy billentyűzet, azon a kezem, és a kezemen jön át a kábel Ha a monitoromba most be lenne kötve az audio-bemenet akkor biza abból jönne a fülhallgató és akkor jobb lenne. De az integrált alaplapi cuccosra nem tudok egyszerre két kimenetet kötni, az SB Live! value-mat meg nem tettem be ebbe a gépbe, valahol porosodik.
Haszprus

2. félévi órarend

©   Haszprus   |   bme
A következő elképzelésem van a jövő félévi órarendemet illetően:

Némi jelmagyarázat. Zöld alapra tettem azokat a tárgyakat, melyeket felveszek a neptunban, ergo amelyeket teljesítenem erősen ajánlott lesz majdan.

Fehér alapon látható négy bejegyzés. Az Analízis 1 tárgyat akkreditálták nekem fősuliról, ámde nem érzem oly biztosnak a tudásom belőle, hogy bátran nekivágjak az Anal 2-nek. Márpedig muszáj. Ergo lehet hogy jót fog tenni, ha néha bejárok Anal 1 előadásra, ismétlés gyanánt. A tesi-b tárgy is fehér alapon van. Mert azt lehet hogy nem veszem fel, mert 0 kredit, és most nekem elsősorban krediteket kell gyűjtenem. Meg amúgy se biztos hogy amit felvennék (úszás), az pont abban az időpontban lenne. Csütörtökön a ZH is fehér alapon van. ZH nincs minden héten, jobban mondva az első néhány héten nincs. Fizika C2 előadás is látható fehér alapon. Fizika C2-t nem veszem fel, mert bőven elég lesz nekem a Fizika C1-et bepótolni erről a félévről, viszont lehet hogy előkészítő jelleggel néha meglátogatom majd a C2 előadást. Mert amúgy ott egy 2 órás szünetem lenne, amivel nem sok értelmeset tudok kezdeni.

Kicsit aggaszt, hogy ennyi órám van, mert ez sok. Hétfőn megint nem sok időm fog itthoni tanulásra maradni, és kedden + csütörtökön is kellően későn érek haza ahhoz, hogy hasonló veszély fenyegessen.

Első félévben 22 kreditből max 10 kreditet fogok teljesíteni. 8 kredit akkreditált (így jön össze a 30). Második félév végére kell legyen 30 kreditem, ergo legjobb esetben is 20 kreditet mindenképpen teljesítenem kell második félévben. A fenti tárgyak 32 kreditet tesznek ki. Nem tudom mi lenne az optimális:

  1. csökkentsem a felvett kreditek (tantárgyak) számát, így több időt hagyva magamnak az itthoni tanulásra, és nem utolsó sorban a több időt kevesebb tárgy felé kéne elosszam
  2. maradjon ennyi kredit, mert minél több felvett tárgy, annál valószínűbb hogy valamiből csak átmegyek Hisz megtehetném az 1. verzió elve alapján, hogy mindössze 20 kreditnyi tárgyat vegyek fel, ám akkor az összes tárgyat tutifix hogy teljesítenem kell és nem csúszhatok el semmiből.
Még egy eshetőség van, de ezzel nem számolok. Hogy az Analízis 1 akkreditált 8 kreditje is beleszámít az elvárt 30 kreditbe. Ha ez így volna, az zsír. Most írtam egy levelet a dékánhelyettesnek, remélem megválaszolja. Plííííz…
Haszprus

Jézusom, már 0 óra :O Szinte még most keltem…

©   Haszprus   |   élelmezés fáradtság life
Jézusom, már 0 óra Szinte még most keltem fel

Voltam anyámmal a belvárosban, kicsit körülnézegettünk, fotózgattam, ilyesmi, majd esetleg feltolom a képeket.

Az oktogoni McDonald's-ba ne menjetek, mert iszonyat kicsi, kb. 10 asztal van szerintem, és ezek közül csak 1-2 van ablak környékén. Ráadásul ha nem tudják rögtön elkészíteni a kaját akkor nem hozzák ki az asztalhoz hanem csak kikurjantanak hogy elkészült…
Haszprus

Na felkeltem/felébredtem. 12-kor csörgött…

©   Haszprus   |   fáradtság
Na felkeltem/felébredtem. 12-kor csörgött ugyan két ébresztőm is, de nem bírtam felkelni. Most asszem elhúzok a HSZK-ba átutalni 2*500 HUF pénzet 'aláírás megszerzése a vizsgaidőszakban' címen. Remélem még időben. Megjegyzem, szakáll/borosta/igénytelenedési-projektet folytatok egy hete [csak úgy], melyet nem szakítok meg a HSZK-s látogatásom kedvéért sem
Haszprus

Élő hal a Tescóból

©   Haszprus   |   life
Élő halat adtak el nekünk a tescoban. Hm. Gáz. Anyámra a frászt hozta amikor megpróbálta feldolgozni, most meg megy a parázás hogy vajon él még avagy sem :ÁÁ

Neked, így négyszemközt, megsúgom, picit én is bekakiltam a dologtól.

Mostanság sok dermesztő dolog van nálunk

Haszprus

C-tanulás

©   Haszprus   |   bme fejlesztés
1-2 napja C-t tanulok. Kurvayó. D segít benne. Tutirulez! Még láma vagyok. De fejlődőképes. Talán. Bár nem olyan mértékben, ahogy szeretném. De majd biztosan belejövök. Minden szar nyelvbe bele kell jöjjek/jönni.

Visual Studio.NET-et szintén az ő javallatára elvetettem, helyette Borland C++ -ban nyomom. Az se rossz, igaz, ma már megevett 6 órányi processzoridőt egyszerűen azzal, hogy fut. Röhely, de 100%-on járatja a procit. Fos.

Igazából újra és újra meglep, hogy PHP-hez képest mennyire nehezen emésztem a C-t, dehát ez van, a C nehezebb, és hosszú sorokon át semmi kézzelfogható eredménye nincs a kódoknak, míg mivel a PHP magasszintű, ezért bármi rövid cuccot is írok, annak rögtön látható eredménye van. Így könnyebb maga a tesztelés, ezáltal a megismerés és a megértés.
Haszprus

Raktam új szavazást. Nagyon is elképzelhető…

©   Haszprus   |   life
Raktam új szavazást. Nagyon is elképzelhető, hogy kifelejtettem néhány válaszlehetőséget. Ha nem tudsz szavazni a neked való válaszra mivel olyat nem írtam, írd ide kommentbe hogy mi hiányzik a válaszlehetőségek közül…

A kérdés: Mi tűnik a legvalószínűbbnek az idei szilveszterre?
Az eddigi válaszlehetőségek:
Diszkó
Kocsma
Házibuli valami havernál
Házibuli egy általam még nem is ismert személynél
Családommal leszek otthon
Barátommal/barátnőmmel leszek otthon
Haszprus

Kurvajó a kedvem mert alkottam egy nekem tetsző…

©   Haszprus   |   zene
Kurvajó a kedvem mert alkottam egy nekem tetsző képet, és mert eszetlen jó trance muzsikát hallgatok. Az album címe: Paul Oakenfold - Tranceport. A szám pedig: Ascension - Someone (Slacker and Original). Nem új, de zsír. Előtte meg olyanokat hallgattam, mint pl. Cosmic Gate - Somewhere Over The Rainbow, The Drums (Video Mix), Mental Atmosphere (Video Mix). Asszem ezek közül valamiket meghallgatok még újra.

ATB - Cafe del mar (Thee 'n' One). Csak ennyit mondok.
Haszprus

Lézeres szemműtét és alternatívái

©   Haszprus   |   life szemműtét
Lézeres szemműtétet 18 év alatt nem végeznek, 20 év fölött tudják ajánlani legkorábban. Lehet, hogy pár év múlva bevállalok egyet, nemtom. A kontakt lencse nem egy tutirulez dolog, pl. ott kezdődik hogy messze nem egész nap hordható, aztán folytatódik ott, hogy körülményektől függően teljesen hordhatatlan is lehet (nagy légáramlás esetén pl. olyan gyakran kell pislogni hogy már többet van becsukva a szemem mint kinyitva, lsd. pl. a számítógépem körül, vagy légkondicionált termekben), és végül, hogy nagy gondoskodást igényel, úgy mint ipari tisztaságú kéz a feltételkor és leszedéskor (naponta 2x tehát), és negyed órás pepecselést - idegeskedést - feltételkor.

A szemüveg pedig kerettel rendelkezik, és beszűkíti a látóteret. Azon felül, hogy esőben nem hordható, és hidegből melegbe érkezve átláthatatlanul bepárásodik egy időre. Hogy azt meg se említsem, hogy úszni se lehet szemüveggel, nem lehet rá napszemüveget venni, a divatos napszemüveg dioptriásítása pedig eszetlen összegbe kerül.

Költség téren egyébként a lézeres szemműtét egyszeri kiadás, még akkor is, ha húzós. Egy szemműtét ára 98000 Ft, szemenként, ergo 196 ezer forint. Cserébe, ha nem romlik a szem ez után, akkor a páciens egész életére tökéletesen fog látni, nem kell új szemüveg, új kontakt lencse, ami jelentős költségmegtakarítást jelent.

Az egyetlen probléma a dologgal a bizalmam hiánya. Mi van, ha elcseszik a műtétet?

...

Haszprus

Felraktam a VS.NET-et. Nem hajlandó elindulni

©   Haszprus   |   fáradtság hwsw
Felraktam a VS.NET-et. Nem hajlandó elindulni. Most mi legyen. Ez + a víruskeresős szopás = win reinstall? Ehh… Na azért ennyire nem adom fel könnyen, megnéztem a dolgot a Google-ön és találtam egy Microsoft Knowledge Base cikket is, ami alapján éppen intézkedek.

Intézkedtem. És nem oldotta meg a helyzetet. Úgyhogy most nemtom mi legyen. Ultragáz, semmi sem garantálja, hogy a rendszerújratelepítés megoldaná a problémát. A dolog furcsasága, hogy az előző rendszeremen ment a VS.NET, és azóta nemtom mi változhatott.

"Fáradt vagyok, hullafáradt
Tesztel az élet, tesztel a század"
Haszprus

Hogy rohadna el. Valami gáz van valamelyik…

©   Haszprus   |   élelmezés film hwsw
Hogy rohadna el. Valami gáz van valamelyik szerverrel, és kiesett egy bejegyzésem, mikor elküldtem. Az Internet Explorer nem tudom miért nem jegyzi meg, hogy miként töltöttem ki a formokat, ha nyomok egy back gombot. Kurva nagy memóriafoglalás lenne megjegyezni max párezer karaktert? Ehh…

Mindegy. Szóval éhes voltam. De már nem vagyok az, mert felvettem a küzdelmet az éhség ellen egy Mc Remete pizzával. Összetevők: pizzaparadicsom, mozzarella, kalapos gomba, sampinyongomba. A csuszamlós gomba nem volt a legtutibb, nyálkás hatásával kissé undorító volt. Azonban szerencsére nem sok volt belőle a pizzán. Ezt az akadályt leküzdve egyébként baromi finom volt.

Pizzaevészet közben megnéztem az Anatomie 2-t. Kis német nem túl mainstream film, nyilván filmkölcsöznők számára készült. Akárcsak az első rész. Azt egy videopartin láttam, és bejött, nemcsak nekem. Az Anatomie 2 sem rossz, sőt, egész jó kis hátborzongató cucc. Merthogy horror. Kórházban anti-Hippokratész csoportról szól, akik a 'tudomány érdekében' minden őrültségre hajlamosak, pl. gyilkosság, önmagukon való tesztelés, stb. Nézzétek meg, mert az nektek jó lesz.
Haszprus

Olyan szinten hasogat a fejem, hogy az durva

©   Haszprus   |   bme fáradtság
Olyan szinten hasogat a fejem, hogy az durva. Szerintem éhes vagyok. Hamarosan orvoslom.

Ma már tanultam egy kicsit, rulz. Éppen most rakom fel a Visual Studio.NET-et is, hogy alaposabban szemügyre vehessem a C rejtelmeit. Kurva lassan települ. Nem szeretek telepítgetni. Behüjülnék, ha rendszergazda lennék.
Haszprus

Nem mentem át Programozás alapjaiból, Közgazda…

©   Haszprus   |   bme
Nem mentem át Programozás alapjaiból, Közgazdaságtan elővizsgára pedig nem mentem be, mert megvárattak másfél órával, és mert amúgy sem sikerült rá felkészülnöm rendesen, napközben is elaludtam ugyanis, és a 180 helyett csak 50 oldalt tudtam egyáltalán elolvasni. Előre jelentkezni kellett, hogy ki akar elővizsgázni, ergo tudták hogy hányan leszünk, erre kiválasztottak bazmeg egy olyan termet, hogy a fele társaság fért be. Vérlázító. A másfél órás várakozás alatt viszont összetalálkoztam rég nem látott volt osztálytársammal (5-8. osztály), Norbival, méghozzá a BME területén. Dumáltunk egy jót, és akkor még valaki futott belénk – István, aki pedig 9-12. osztályban volt osztálytársam. Ítkísértem őt a pesti oldalra, oszt dumáltam vele is egy jót, BME-ről, tanulmányokról, meg ilyesmik. Tökre örültem, hogy összefutottam velük. Ez a BME kicsit belterjes, minden régi arccal össze lehet itt futni

Utána kell nézzek, hogy van-e még lehetőség vizsgán aláírást szerezni Programozás alapjaiból, mert úgy érzem, ráéreztem a dologra, csak nem volt elég időm most így ZH előtt felkészülni, többek közt azért, mert bealudtam, és el se jutottam már addig az anyagrészig, amiről pl. a 20 pontos feladat szólt volna (a teljes ZH 55 pontos volt).

A következő félévem elég kemény lesz, ha lesz.
Haszprus

Régi, de jó: Felmérést végeznek, mennyi idő…

©   Haszprus   |   bme
Régi, de jó:

Felmérést végeznek, mennyi idő alatt lehet megtanulni kínaiul.
Paraszt bácsi: ó, ahhoz egy élet is kevés!
Butikos: 3-5 év alatt egész jól.
Menedzser: intenzív tanulással 3 hónap.
Egyetemista: miért, holnap ZH???
Haszprus

A feladat lájtos, reggel 8:15-kor ZH, ennek…

©   Haszprus   |   bme
A feladat lájtos, reggel 8:15-kor ZH, ennek megfelelően 7-kor indulok itthonról. Na addig el kell olvassak kb. 600 slide-nyi prezentációt, egy 280 oldalas könyvet, és mellékesen eközben meg kell tanulnom programozni. Ha ezzel, és a ZH-val végeztem, akkor jöhet egy 4,5 órás tanulás Közgazdaságtanra, mely 180 oldal megtanulását jelenti. Úgy tervezem, extra mennyiségű koffeint fogok fogyasztani, és ezzel beláthatatlan dolgokat művelek, fogalmam sincs, mi lesz.
Haszprus

Holnap 10 és 15 óra között G javallatára a kó…

©   Haszprus   |   fáradtság
Holnap 10 és 15 óra között G javallatára a következőt próbálom ki tanulásserkentő és ébrenmarasztaló szer gyanánt:

patikából koffein tabletta (70 ft egy levél [10 db]... + B-komplex (kb. 300 ft)

koffeinből kettő, b-komplexből 1
Szóljatok ha ennek van valami negatív hatása, igazából keményen gyanakszom.
Haszprus

Lehet, hogy lesz még egy rendszerújra-installál…

©   Haszprus   |   hwsw
Lehet, hogy lesz még egy rendszerújra-installálásom (tök hülyén néz ez a szó így ki, de szerintem jó helyre raktam a kötőjelet… írjatok ha mégsem rendszerújrainstallálásom mostanság, mert elbaszódott a vírusírtási képessége a gépemnek. Nevezetesen, felraktam egy F-Protot asszem, az nem jól ment fel, hibás volt, nem lehetett uninstallálni se, most pedig a Norton Antivirus sem akar feltelepedni, sem a 2003, sem a 2004. Suxx. Nem mintha különösebben ki lennék téve vírusveszélynek (adaware + firewall + blokkolt mellékletek Outlookban + 99%-ban megbízható forrásból töltök), de azért a vírusírtó az olyan dolog, hogy kell.

Ilyet hallottam a Fix.TV-ben egyik nap – mikor lehetőségem nyílt tv adókat nézni az rtlk klubon kívül –, hogy bizony etikai kérdés is az, hogy felrak-e valaki vírusírtót. Nevezetesen hogy jön ahhoz valaki hogy olyan tapló legyen hogy nem rak fel írtót és cserébe nekem vírusokat küld. Egyetértek, bár engem nem idegesít különösebben, ha valaki kretén és vírusos
Haszprus

A kocka témára visszatérve. Valaki sokat ül a…

©   Haszprus   |   life
A kocka témára visszatérve. Valaki sokat ül a gépe előtt. És? Ez lehet bizonyos dolgok következménye. Mi magyarok átlag négy órát tévézünk. Illetve annál még többet is valamelyest [ezt mutatja a statisztika, nem én találtam ki]. Mi van ha valakinek nincs tévéje, illetve van, de csak egyetlen � fos � csatorna � nevezetesen, az RTL Klub � jön be rajta? Valamihez elfordul. Mondjuk a géphez. Még jobb is. Interaktív. Nem hüjülsz a tévé előtt, hanem információkat veszel magadhoz. Igaz, tv-ben is vannak jó csatornák, discovery, spektrum, de azt gyanítom, hogy a mainstream tévénéző nem ezeket nézi napi 4h-ban.

Mégis, a hardkór tévézőkre nincs semmi degradáló szó. Pedig�
Haszprus

De Morgan azonosságok

©   Haszprus   |   bme
Ilyen kérdés volt a mai Digit ZH-ban hogy írjam le a De Morgan azonosságokat. Faszom. Miért nem kérdezik valahogy máshogy, vagy ha megkérdezem a bent levő 'teremőrt' akkor miért nem válaszol hogy mely azonosságokra gondolnak? Használni akkor is tudom ha a nevét nem jegyzem meg, hogy a 20 azonosság közül melyik a De Morgan. Így hát találomra leírtam egy azonosságot a 20-ból. Itthon megnéztem. Persze hogy nem a megfelelőt írtam le.
Haszprus

Képzeljétek, mi volt ma! Na menjünk sorjában

©   Haszprus   |   barátok történelem
Képzeljétek, mi volt ma!

Na menjünk sorjában. Alig bírtam felkelni, de megtettem, mert tudtam, hogy ma pótZH vár rám reggel. Bementem, nagy szorongások közepette, és megírtam. Nem lett túl jó, de nem is ez volt a cél. Majd kiderül, milyen lett, egyelőre nem tudok érdemjegyet jósolni. Utána felugrottam Sch-be visszavinni Billnek a gyors akksitöltőjét. Bill szájában egy vibrátor volt ekkor, azzal mosta a fogát. Sch után hazaindultam, és felpattantam a hármas buszra, a busz hátulján. Mikor elöl megüresedett egy hely, gondoltam ledobom oda magam, ám megcsörrent elöl a telefonom mielőtt még leülhettem volna. Magántelefonszám. Felveszem: "Hello, Dedix vagyok, a netes barátod… Itt vagyok a buszon mögötted…" Nem öttem mög! Nézek hátra, Dedixet nem látom. "Itt vagyok a csuklónál." Nézek oda, megsejtem hogy ki az. Dedix-szel még sosem találkoztam, pedig ismerjük egymást mióta világ a világ. Neten, ICQ-n haverkodtunk össze, és rengeteget dumáltunk az elmúlt kb. 6 (!) évben, de sosem találkoztunk élőben. Hát most összefutottunk. Õ megismert engem, mert van rólam egy rakás kép (hiába, ilyen egomániás ember vagyok és van egy csomó képem amin rajta vagyok). Én nem ismertem meg őt, mert róla a legutolsó kép asszem valami 8 éve készült.

Dumálgattunk egyet, majd elváltak útjaink. Minden esetre a netes arcok nagy többségével az a tapasztalatom, hogy élőben egy kicsit nehézkesen indul velük a duma. Mert teljesen más témák kerülnek elő egy netes dumálgatás során, mint egy élőben. Én pl. élőben sosem beszélek számítógéppel kapcsolatos dolgokról, és ha mégis ez jön szóba, akkor kezdem hülyén érezni magam, mintha kocka lennék. Na mindegy, itt nem nagyon volt számtech téma, Dedixszel amúgy sem ilyenekről szoktam dumálni. Sőt alapvetően senkivel sem szoktam számtechről dumálni fő témaként, csak azokkal, akik olyan szinten nem ismernek engem, hogy nem jut eszükbe más téma amikor engem meglátnak, mint a számítógép, és megkérdezik hogy "Na hogy van a géped?", meg ilyenek. Pedig ez engem kurvára nem foglalkoztat. Nem rajongok a számítógépért, hanem használom. Az igaz, hogy mint állat, de az én definíciómban a kockát maga a gép érdekli, nem pedig eszközként használja. Mindegy.

Dedixnek vágott az agya, és előhozott mindenféle témát ami szóbajött ICQ-n, hogy legyen téma. Pedig ez nehéz. Higgyétek el. Volt már olyan barátotok/haverotok, akit ismertetek neten egy csomó ideje, kurvajól elvoltatok vele, de élőben nehezen ment a beszélgetés? Szerintem kellett, hogy legyen. Idővel, ha sokat találkoztok utána, akkor ez megszűnik, mert megismeritek azokat a témákat, amikről élőben is tudtok dumálni. A netes témák jórésze olyan, hogy vagy kötődik egy weblaphoz (amihez eleve neten kell lenni, élőben nem lehet ilyenekről dumálni), vagy számtechről szól, amiről elég kockaság lenne élőben dumálni. Nem szégyelek élőben ilyesmiről dumálni, csak ha hölgy van a társaságban Igaz, itt a BME-n kicsit érdekes a helyzet, mert hiába van hölgy a társaságban, ő is "kocka", a szó kicsit tágabban vett értelmében. Magyarán használja a gépet, és ért hozzá.

Bár egyik barátomnak már volt olyan észrevétele, hogy a nálunk pár évvel fiatalabbaknál már nem kockaság az, hogy ért valaki a géphez, nekik ez tök természetes dolog. Ebben nyilván van valami.

Holnap Programozás alapjai ZH, meg Közgáz elővizsga. Utóbbira lehet, hogy csak azért megyek majd be, hogy megnézzem milyen kérdések várhatók. Bár azért az első ZH alapján van sejtésem. Progra tanulok, át kéne menni, vagy legalább ott is meg kéne ismerni a ZH feladatsorát (a normál ZH-n nem voltam benn, de hiba volt), hogy ne jövő félévben kelljen.

Minden ZH-ra menjetek el, akkor is ha biztos hogy nulla pontos lesz. Legalább megismeritek a ZH kérdéseket és az alapján tudjátok, hogy mit gyakoroljatok pótZH-ra. Óriási előny, csekély időráfordítással.

Most pedig elmegyek enni, aztán Prog.

Haszprus

Depis bloggerek, ne legyetek depisek, mer a vidám…

©   Haszprus   |   bme life
  1. Depis bloggerek, ne legyetek depisek, mer a vidám dolgok jobbak, mint a depisek.
  2. Rendet raktam mindkét asztalomon, mert nem bírtam már ami rajtuk uralkodott. Rendben könnyebb tanulni, legalábbis én így vagyok vele. Igaz mostanság nem is az asztalomnál tanulok hanem beülök (ülve maradok) a székemben, felrakom a lábam az ágyamra, takarót húzok rá (mert kurva hideg van itt nálunk), és ölömbe veszem az olvasnivalót.
  3. Reggel Digitális technika pótZH-t írok és fogalmam sincs hogy milyen lesz. Amilyen jól indultam Digitből, fene gondolta volna, hogy itt lyukadok ki…
  4. Digit pótZH után pedig jövök haza és tanulok csütörtöki Programozás alapjai pótZH-ra, valamint Közgazdaságtan elővizsgára. Pedig lehet, hogy jobban tenném, ha azt inkább későbbre hagynám, és a Progra koncentrálnék. Még nincs késő, lehet hogy így lesz.
Haszprus

A szobámban immáron 5 elosztó szolgálja ki a…

©   Haszprus   |   hwsw life
A szobámban immáron 5 elosztó szolgálja ki a technikát (az ötödikre a szkenner miatt volt szükség), azok közül is az egyikbe bele van dugva még egy T elosztó is. Überdurva. Meg ronda is [hogy mindenhol egy elosztó figyel, meg kábelek tömkelege].

Egyébként elkezdtem Digitális technikát tanulni holnapra, mert reményeket fűzök ehhez a tárgyhoz

Haszprus

Újabb MP3 lejátszó került a látókörömbe, ó…

©   Haszprus   |   hwsw life
Újabb MP3 lejátszó került a látókörömbe, éspedig a Creative MuVo 2. A cuccról a Prohardveren olvastam egy tesztet (leírást?), mely ugyan hagy némi kívánnivalót részletesség tekintetében, de azért alapvetően elég jól ismerteti a cumót. Nem rossz lejátszó ez, de a fő irányító gombja állítólag elég ratyin működik, és hát ezt én is így gondolom, utálom az olyan többfelé nyomható gombokat amik nyomhatók 4 irányba és plusz még a közepükön van egy ötödik funkció. Könnyen mást nyomsz meg mint amit akarnál.

Minden esetre alapvetően letettem róla, hogy idén karácsonyra ilyesmit kapjak.

Tulajdonképpen egyszerűen nincs semmi igényem, hogy mi a rákot kapjak. Sokmindenem nincs, de nem érzem hiányukat. Pl. dvd olvasóm sincs. Pedig alap. De nem érdekel, nem olvasok offline digitális tartalmakat, kizárólag netről szerzem be ami kell, legyen az bármi. Bármi, és bármekkora.

Viszont anyámnak igénye támadt újra egy saját gépre. Volt neki eddig is, csak nem nagyon használta. Az utóbbi fél évben pedig megint nem volt, mert a p133-as gép elromlott valami módon, és baromira nem volt kedvem rájönni hogy miként lehetne helyrepofozni. Õ szereti azt, ha a saját gépén munkálkodhat, és nem kell az enyémet bizerálnia, mert nincs túlzottan otthon a gépen, és akkor enyhén fogalmaztam. Fél, hogy valamit eltol a gépemen. Ez valamennyire érthető, talán. Van is itthon gép, ami az övé lehetne, egy elfekvő Celeron 600 alapú cucc, meg egy 17"-es CRT, amiket az év folyamán cseréltem le újabb dolgokra. Jelenleg ezek az előszobában/konyhában porosodnak. Be kéne üzemelni őket, de pokolian semmi kedvem hozzá, még az se motivál hogy anyám ezt kéri, mert szerintem ez egy kreált kérés, igazából az egy szarabb gép mint az enyém, ergo miért is akarna bárki azon dolgozni az enyém helyett? Ez az én megközelítésem. És anyám oly' ritkán használja (használná) a cuccot, hogy teljesen értelmetlen emiatt egy külön gépnek helyet szentelni, illetve nem is a hely a fő gáz (nekem), hanem az, hogy szoftvert kell rá telepíteni, ki kell építeni egy helyi hálózatot, ahhoz kábelt kell venni – mert egykori haverom az előző sulimból lenyelte 20 méter utp kábelemet –, a gépet időről időre karban kell tartani, vírusirtó-frissítéseket elvégezni, állandóan segíteni hogy mit hogy kell csinálni, stb. És ez kurvasok meló. Tudom, mert apám gépével ugyanez a helyzet, noha karbantartani nem annyira kell, mert nem szokott gáz lenni, de apám állandóan kérdésekkel bombáz hogy mit hogy kell megcsinálni, "eltűntek" az eszköztárai Wordben, stb. Szóval fárasztó. Ráadásul anyám olyan szinten használná a gépet hogy értelmét se látom. Már rég rájöttem arra, hogy sosem fogja megtanulni kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, amik megkülönböztetik a Wordöt egy írógéptől.

Update 2003.12.16. 18:16 Hé, miféle Celeron 600-ról beszélek? AMD Duron 650 proci van abban a gépben… Illetve volna, ha nem itt feküdne a proci az asztalomon hónapok óta
Haszprus

Apám megkérdezte ma, hogy megszűnt-e a tanítá…

©   Haszprus   |   life történelem
Apám megkérdezte ma, hogy megszűnt-e a tanítás a BME-n, merthogy annyit vagyok itthon. Megmondtam neki, hogy egyszerűen nem tartom megtérülőnek 120 percet fordítani az utazásra egy 90 perces óra kedvéért, ha az az egy órám van egész nap, ami ráadásul fizika. Erre nem volt mit mondania, úgyhogy ennyiben maradtunk. Amúgy apámnak sosem szoktam emlegetni, hogy úgy érzem, kint lakunk a halálban, és el vagyok vágva az egész élettől, szórakozási és ügyintézési lehetőségektől, barátoktól ezáltal.
Haszprus

Régi, de nemrég hallottam, és muszáj ide…

©   Haszprus   |   zene
Régi, de nemrég hallottam, és muszáj ide tennem:
Szerelmi vallomás

Tegnap, mikor megismertelek,
Rögtön tudtam, jó lesz majd veled.
Éreztem, amikor megláttalak,
Hogy sohase rúgnám szét az arcodat.

A vesédet se verném le soha,
Nem hívnálak úgy, hogy büdös szuka.
Én sohase tudnálak megbántani,
És nem tudnám benned a kést megmártani.

Az érzelem számomra fontos dolog,
Érzem például, ha éhes vagyok,
És azt, hogy nekem esténként valami jár.

Szerelmem, szerelmem, kellesz nekem,
Nagyon vigyázz, nehogy bajod legyen,
Élni jó, hát jegyezd meg, hol a határ!

Remélem, hogy hozzám hű leszel,
És nem beszélgetsz most már senkivel.
Ha nem néz rád senki, és nem tapogat,
Én sohase harapom át a torkodat.

Az érzelem számomra fontos dolog,
Érzem például, hogy nyűgös vagyok,
Ha valaki tapló, és nem tudja, mi a szabály.

A Klárit is csak azért ütöttem le,
Amikor hozzánk jött vendégségbe,
Mert túl halkan köszönt, és bevallom, nekem ez fáj.
Nekem ez fáj, bevallom, nekem ez fáj.
Nekem ez fáj.
Amúgy ezt tanulmányozzátok.
Haszprus

Nem bántam meg, hogy vettem fényképezőmhöz pó…

©   Haszprus   |   hwsw
Nem bántam meg, hogy vettem fényképezőmhöz pótakksit. Főleg 3500-ér. Így mindig lehet nálam egy, ami tutira fel van töltve, és ennek ellenére nem kell minden egyes használat után parázva töltögetni, megvárhatom amíg lemerül, kicserélem a feltöltöttre, és otthon feltöltöm a lemerültet. Számos alkalommal jól jött már, hogy ki tudtam cserélni.
Haszprus

Hull a hó bazmeg

©   Haszprus   |   life történelem
Hull a hó bazmeg, hamarosan eljön az idő amikor 120 helyett legalább 180 percet fogok utazni emiatt [naponta], és néha jó eséllyel elcsúszok a lejtőn. Mondjuk eddig csak egyszer csúsztam el a kritikus helyen életemben, de azért idegelően lassan kell menni egy 10 percig tartó lejtős útszakaszon.
Haszprus

Adtam überfasza tanácsokat kezdő webmester…

©   Haszprus   |   life
Adtam überfasza tanácsokat kezdő webmester kollégámnak, meg csináltam neki egy egyszerű logót a lapjához – de ne forduljatok hozzám ilyen jellegű kérésekkel, thx –, most meg vagyok elégedve magammal, és itt ülök vigyorogva

Egyúttal nekilátok a tanulásnak. Elvileg.
Haszprus

Hogyan tegyek embereket blogfüggővé? Hogy kell?

©   Haszprus   |   fejlesztés
Hogyan tegyek embereket blogfüggővé? Hogy kell? Az egész Schönherzet blogfüggővé kell tegyem. Könnyű célpontok az ott tartózkodók, hisz mindegyik alapból erősen közel áll az informatikához – legalábbis aki informatikus, az biztosan –, és mindnek ott a teljes nap rendelkezésére álló szélessávú nethozzáférése.

Mint azt tapasztaltam, ha valaki honlapjaként beállítja – vagy valaki beállítja neki – a blogot, onnantól kezdve könnyen olvasó lesz. Nemcsak megjelenik neki a blog kezdőlapként, de el is olvassa.

Terjesszétek a blogot, állítsátok be a Schönherzben a szobatársaitok gépein honlapnak! (Bosnyák vírus* effekt

És olvassátok a Haszprus blogot lehetőleg 460 fős nagyelőadóban a BME-n, projektorra kivetítve, amikor mindenki bent van! Ha Ön a BME-n oktató professzor, Önnek is javaslom ezt az eljárást, de megkérem, egészítse ki ezt a tevékenységet egy rövid szóbeli blog-reklámmal is! Esetleg tájékoztathatja a hallgatókat, hogy villám-ZH-kat fog íratni az elkövetkezendő előadásokon, melyekben a kérdések a blogon elhangzottakra fognak vonatkozni, ezért legyenek naprakészek belőle. Köszönöm!

Te hogy lettél blogfüggő?
* A bosnyák vírus:

----- Original Message -----
Subject: RE: bosnyák vírus

Ön most egy "bosnyák vírust" kapott. Mivel mi Boszniában nem rendelkezünk programozói tapasztalattal, így ez a vírus a bizalom elvén muködik. Kérjük Önöket, hogy manuálisan továbbítsák ezt a vírust mindenkinek az e-mail címtárukból, és utána töröljenek le minden állományt a merevlemezükrol. Köszönjük a bizalmat és az együttmuködést.
Haszprus

Ja tényleg, el is felejtettem blogolni, de akirő…

©   Haszprus   |   barátok bme
Ja tényleg, el is felejtettem blogolni, de akiről múltkor azt feltételeztem, hogy általános 1-4-ig az osztálytársam volt és most a BME-n láttam, nos az tényleg ő Bár picit nehezen jutottam eszébe, de azért nem volt vészes, végülis 5 mp alatt emlékezett hogy ki vagyok. Találkoztam abból az osztályból olyan emberrel is, aki engem megismert, köszönt, kérdezte megismerem-e, aztán kurvára nem voltam képben hogy ki ő, csak amikor mondta a nevét Ez utóbbi eset nem a BME-n volt, hanem Csepelen, még úgy 3 éve.
Haszprus

Nemtom hogy oldjam meg a vacsorát. Két lehetősó…

©   Haszprus   |   élelmezés
Nemtom hogy oldjam meg a vacsorát. Két lehetőség van:
  • vagy hidegkaját eszek, ami boltban úgy alapból van
  • vagy pedig eredetileg meleg, de az idő során kihűlt kaját eszek, amit vagy egy helyi McDonald'sban szerzek be, vagy pedig pizzafutárral szállíttatom házhoz.
Mikró most nincs, ez a probléma forrása.

Ez a blogbejegyzés a BME HSZK-ban készlült Haszprus megbízásából.
Haszprus

Mai étrendem: 9 óra körül…

©   Haszprus   |   bme élelmezés történelem
Mai étrendem:

9 óra körül toltam egy Danone joghurtot és egy tojást.

11 órakor az I épület méregdrága büféjében toltam egy 'bécsis szendvics'-et.

13 óra környékén ettem egy jó mennyiséget a tegnap esti vásárlásból maradt chilis ízesítésű Tortilla Chipsből. Aki ezt nem ismeri, az rosszul teszi ezt. Az kihagy valamit. Lányok & srácok, a tortilla chips jó dolog, és drágasága csak attól függ, hogy mihez képest. Maga a chips az háromféle ízben kapható – chilis, sajtos, és feltételezem, hogy normál, de erre nem emléxem. 519 forint. Huh, most mindenki a szívéhez kap, de nem kell, mert hiába kurva drága a normál chipsekhez képest, ha egyszer 240 grammos! A normál chipsek viszont 60 és 75 gramm körül szoktak lenni asszem. Szal tképpen a Totilla Chips olcsó is lehetne, ha nem lenne ajánlatos venni hozzá valami trutymót, amibe mártogatni lehet. Az pedig 6-900 Ft attól függően hogy milyen ízesítésű, viszont 300 gramm, ergo most saccra az alapján amennyit betoltam belőle az egész chipshez, szerintem elég lehet 5-10 alkalomra. Szóval olcsó és jó is Komolyan próbáljátok ki, ízorgia.

Jah, a mai Digitális technikáról annyit, hogy a 460 fős évfolyamból kb. 100-an lehettek ott, Mainframe becslése szerint

Tegnap se működött már az IB028-ban a táblamechanika, ergo a három nagytábla nem volt hajlandó fel-le utazni a falon, helyette csak gyanús zörejeket adott. Ezt a tegnap helyettesítő Fehér Béla úgy gondolta megoldani, hogy kicsinyíti a betűméretet. Persze csak viccből, mert inkább a táblatörlést választotta az olvashatóság érdekében.

Ma Selényi Endre tartotta az órát, és szintén meglepetéssel fogadta, hogy rossz a tábla. Mit lehet tenni, törölni kell a táblát, saját kezűleg, nem lehet megvárni a szünetet hogy bejöjjenek a takarítók és speciális eszközeikkel letöröljék mindhárom táblát gyönyörűen. Selényi mondása ezzel kapcsolatban:

Ha a tábla nem megy Selényihez, Selényi megy a táblához.

Ja egyébként mikor ott blogoltam a katedrálon, közben Selényi már benn volt a teremben, és kérdőre vont, hogy mikor engedem megkezdeni az előadást Meg ilyen szöveg a hallgatóság felé, miközben blogolok:
Ez valami internet kávézó? De hol a kávé?
Selényi amúgy olvasta, hogy mit blogolok, szóval hogy mit írok. Ezzel kapcsolatban Mainframe megjegyzése: mire hazaérek, lesz egy 'selenyi' nevű regisztrált olvasóm is ÍÍ

Ez a blogbejegyzés a BME HSZK-ban készlült Haszprus megbízásából.

Haszprus

Nagyon rohannom kell, de azért ezt ideteszem:…

©   Haszprus   |   life
Nagyon rohannom kell, de azért ezt ideteszem:
Pszichiátrián kezelik az internetfüggőket

Pszichiátrián kezelik azokat, akik nem tudják abbahagyni az internetezést - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint az újfajta betegségnek még nemzetközi betegségkódja sincs. A tébé felé szorongásként, játékszenvedélyként kódolt kezeléseken megtanítják a betegeket kezelni a problémát, akiknek közben nem is kell lemondaniuk szenvedélyükről. Egy felmérés szerint az internetezők 6-6,5 százaléka kórósan netfüggő.

A játékszenvedélyhez hasonlítja az internetfüggőséget Fábián Zsolt, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet orvosa. A doktor szerint az internetfüggőség is olyan magatartási zavar, amely korlátozza a munkát, a tanulást, és a társas kapcsolatok megromlását okozhatja - a beteg nem tud szakítani szenvedélyével. A Magyar Hírlapnak nyilatkozó pszichiáter elmondta, a betegség annyira új, hogy még az Egyesült Íllamokban sincs hivatalos diagnosztikai kódja. Fábián Zsolt szerint ilyen betegek esetében szorongásként vagy játékszenvedélyként kódolják a kezeléseket, hogy az egészségbiztosító kifizesse - írja a lap.

A magyarországi netezők 6-6,5 százaléka tekinthető kóros internethasználónak - az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ 5400 fős mintán végzett felmérése szerint. Õk azonban csak ritkán fordulnak orvoshoz, és gyakran évekig nem is sejtik, hogy igazából betegek. A szenvedélybetegség általában a fiatalabb korosztályt, a 25-35 éveseket érinti, a betegek 75 százaléka férfi - írja a Magyar Hírlap.

Ha valaki pszichiáterhez fordul, akkor a terápián felmérik, hogy milyen gyakran, és milyen hosszan használja a netet. Az egy-három hónapos kezeléseken naplót vezettetnek vele szokásairól, megtanulja kezelni a bejövő impulzusokat, ám eközben nem kell, hogy végleg lemondjon szenvedélyéről - mondta a lapnak Fábián. Gyógyszert csak akkor kap, ha a netfüggőség valamilyen más betegséggel - szorongás, depresszió - együtt jelentkezik.

A pszichiáter szerint a problémás netezők főleg a csevegőoldalakat, online játékoldalakat és gyakran a szexoldalakat keresik. A csevegők nem a saját személyiségüket jelenítik meg, hanem felépítenek egy idealizált személyt - mondta Fábián. Felmérések szerint a chatelők között többnyire felületes ismeretség alakul ki, komolyabb, nem virtuális kapcsolat és szerelem csak nagyon kis százalékban szövődik - derül ki a Magyar Hírlap írásából.
Haszprus

Megint HSZK-ból blogolok mert megtehetem. Ma…

©   Haszprus   |   bme
Megint HSZK-ból blogolok mert megtehetem.

Ma meglett tesiből az aláírásom, amihez felvettem az indexemet, mégpedig dec 15. előtt. Noha elvileg csak akkor lehetne az elsősöknek. Dehát ez van, felvettem, zsír vagyok, így nem kell januárban mennem aláíratni a tesit a tanszéken, ahol ki tudja vajon éppen bent lett volna-e az illetékes (ráadásul két illetékes is van és mindkettőnek bele kell macerálnia az indexembe).

10:15-től órám van az I épületben, hiszen ma szombat van, de pénteki tanítási rend szerinti. Szóval digitális technika lesz. Ami azért érdekes, mert nemtom vajon hányan leszünk benn. Azt láttam tegnap a Schönherzben, meg másutt is, hogy a vidéken lakók tömegével vándorolnak el, hisz péntek van, és ilyenkor szoktak hazautazni. A szombati órákra bejárni nem dívik?

Egyébként elfelejtettem elhozni magammal otthonról a mobiltöltőmet, és a hétvégén valszeg le fog merülni. Mindegy majd bemegyek a Sch-be, és tervem szerint Billtől elkobzom az övét. Ja, Sch, jut eszembe, tegnap jártam ott, mint említettem, és csináltam képeket a 15. emeleti kilátásról. Majd remélem jól össze tom rakni panorámaképpé. Sajna állvány nélküliek, úgyhogy nem tuti.

Na hamarosan távozom Digitre, és lehetséges hogy megint blogolok az IB028 nagyelőadó katedrálján elhelyezett tanári gépről 300 ember előtt projektorral kivetítve, de még nem tuti.

Jah tegnap találkoztam Toboval is, érdeklődött az I épületben levő wlan felől. Merthogy notebookkal nyomja órán. Tobo, te amúgy olvasod a blogot? Jelezz, ha igen
Haszprus

A vidék vs Budapest szavazás jelenlegi állása:…

©   Haszprus   |   life
A vidék vs Budapest szavazás jelenlegi állása: 14 vs 7+4+4=15 szavazat, ergo Budapest vezet egy szavazattal. Mindazonáltal megjegyzendőnek tartom, hogy valószínűleg nem ez volna az arány, amennyiben nem lennének olyan userek, akiket direkt és kizárólag a szavazás végett regisztráltak be. Ezek tipikusan olyan accountok, melyeknek 2-3 pageloadja van a blogon, azonban nem törlöm őket, hiszen miért törölném? Bárki regisztrálhat és szavazhat, csak nem teheti meg (ne tegye meg) ezt meg több néven. Azért remélem, hogy az újonnan beregisztrált olvasóim visszatérő látogatókká válnak

Egyébként van egy újabb userem, aki több mint 50 oldalt töltött le Haszprus Blogja fan clubot kéne alapítanom, esküszöm lennének tagok. Hm meg is szavaztatom.
Haszprus

A BME HSZK-ból blogolok, mert megtehetem. És…

©   Haszprus   |   barátok bme life úszás
A BME HSZK-ból blogolok, mert megtehetem. És nincs nálam táska, csak egy mappa meg egy pénztárca, mert azt is megtehetem. Persze nem lesz ez mindig így, ez a mai egy különleges nap ilyen szempontból.

Tegnap voltam a Schönherzes kis összejövetelen, gólyakocsmán, ami egybe volt kötve valami tanulmányi tájékoztatóval. Nem volt rossz, bár alapvetően én sokkal nagyobb tömegre számítottam, lényegében alig voltunk néhányan. Most voltam először a Schönherzben úgy, hogy nem a 10., 15., vagy földszintre mentem, hanem az elsőre. Az első szint tök érdekesen van kialakítva, ott van az Új Vár klub, nem tudtam hogy ott van. Ha tudtam volna, akkor persze másra számítok. De így arra számítottam, hogy az első emeleti nagyterem az biztos valami előadóhoz hasonlító helyiség. De nem, mindenféle kényelmes fotelek voltak benne. Na persze nem annyira kényelmes, de azért vágjátok, egyetemhez képest nem fapadok voltak

Az összejövetelen elkönyveltem azt, hogy vannak jó arc felsősök, akik tök szívesen segítenek, meg van Teaház vagy mi a rák, ami teát és rumos kakaót szolgál fel, többek közt Rumos kakaó nem volt rossz, főleg a tetején a fahéj. Ja és megtehettem, hogy kipróbálom.

Schönherzes dolog előtt-alatt-után találkoztam Billel, alias Bélával, a helyiek így hívják. Mert így mutatkozik be. De nemtom mér jó az neki, hogy nem a saját nevén hívják. Mindegy ő tudhassa.

15. emeletről megint megtapasztaltam a remek kilátást, tényleg elég kewl. Akartam is csinálni a hétvégén panorámaképet onnan, de rájöttem, hogy nem hoztam el a nagy állványomat, márpedig panorámaképhez az kéne.

Schönherzes látogatásom után még 0 óra körül sétálgattam egyet a Skála környékén, tiszta király ilyenkor az a hely, relatíve kihalt, hatalmas út, alig néhány autó, nincs a nappali dübörgés. Viszont a helyi Burger King és McDonald's kajáldák zárva voltak, ergo kénytelen voltam mindenféle hozott szendvicset enni. Nem gond, nem voltak rosszak. Vettem hozzájuk még egy Nestea Ice Tea-t is éjjelnappaliban.

A mai napom egy 5:45-ös ébresztéssel kezdődött, mert tutira akartam menni. Máskor 5:00-kor kelnék pénteken, de ma nem. Ettől függetlenül beértem 7:00-re úszni. A tesitanár közölte, hogy öt hiányzásom van. Mondom: micsodaaa? Csak kettő kéne legyen, mert múlt héten nem voltam benn, az előtt pedig aszonta, hogy egy van beírva. Végülis tisztázni tudtam egy hiányzásomat, mert szerencsére emlékezett arra, hogy múltkor félreértette a nevemet.

A hétvégére azt tervezem, hogy végig tanulni fogok. Ez nem tudom mennyire fog összejönni, de nem lesz a közelemben számítógép, hacsak nem a HSZK-ban, de az azt hiszem hétvégén zárva is van. Majd megnézem kifelé menet.

Szükségem is van a tanulásra, mert jövő héten vár rám egy pótZH fizikából, programozás alapjaiból, digitális technikából, valamint egy elővizsgát bevállaltam közgazdaságtanból. Egyébként a vizsgáimat még nem terveztem el, hogy is terveztem volna, alig van tárgy amiből tudom hogy vajon meglesz-e az aláírásom. Gép nélkül egyébként jól tudok tanulni, úgyhogy bizakodva tekintek a hétvége elé. Hacsak nem jön közbe valami, ami a nyugalmamat elronthatná. Remélem nem fog.

Haszprus

Ilyen levelet kaptam a levlistán: Csutortokon…

©   Haszprus   |   bme történelem
Ilyen levelet kaptam a levlistán:
Csutortokon egy rendhagyo golyakocsmat tartunk. A helyszin Schonherz kollegium elso emeleti nagyterem.

Este 20:00 - kor lesz nyitas, aztan 21:00 tol lesz egy eloadas a vizsgaidoszakkal kapcsolatos alapveto szabalyokrol, elmondjuk mire erdemes figyelni.

Meselunk nehany trukkot - tippet, hogy hogyan lehet konnyebben atveszelni a vizsgaidoszakot.

Utana lehet beszelgetni a seniorokkal, akik elmeselik vizsgatapasztalataikat mindenfele targyal kapcsolatban, es persze valaszolnak a kerdesitekre is.

Gyertek el, a teahaz is ott lesz, ugyhogy nemcsak sor es bor lesz kaphato.

Ez ma este van. Menjek? Ti jöttök? [utóbbi kérdés a BME elsős informatikus olvasóimra vonatkozik értelemszerűen, meg azokra akiket ismerek még személyesen de nem esnek az előző halmazba
Haszprus

Legújabb törölt user: 73 aaaaa. A sulaco.teteny…

©   Haszprus   |   fejlesztés
Legújabb törölt user: 73 aaaaa. A sulaco.teteny.[elte/bme].hu-ról betiltottam a vidék rulez-ra való szavazási jogot, remélhetőleg ezzel véget ér az onnan történő fake regisztrálgatás. Attól nem lesz királyabb a vidék, hogy akik onnan jönnek, azok csalnak a szavazásban [ezen mondat semmiféle megállapítást vagy véleményt nem tartalmaz a vidék színvonaláról, egyszerűen azt szögezi le hogy a vidék jelenlegi állapotán – legyen az sux vagy rulz – nem változtat az hogy cheateltek a szavazáson]. Azon felül nem is reprezentatív ez a felmérés, ezért nulla értelme van csalni. Ha valaki ezt nem bírja felfogni, az kurvára szánalmas.

Azoktól elnézést kérek, akik igazi userként akarnának szavazni a tétényi koleszból. Szavazzatok otthonról, vagy a HSZK-ból. Bocs. A többi szavazásra egyébként lehet szavazni Tétényből is. Sőt erre a szavazásra is lehet szavazni, csak éppen a vidék rulez nem választható opció. Tudom, ez így kicsit ferdít az eredményeken, de higgyétek el, az is ferdít, ha valaki 50 szavazatot egymaga lead a vidék rulez-ra…

És még valami. Ahelyett hogy élvezné mindenki értelmesen – egyetemisták vagytok bazmeg, nem kocsmatöltelék – annak az előnyét, hogy itt mindössze két adat elegendő a regisztrációhoz, elkezdenek faszakodni. Hogy majd jól meg kelljen nehezíteni a regisztrációs eljárást. Időlimit az adott hostról, meg ilyenek. Ki a f#sznak érdeke ez? A userek szopják meg, hogy baromkodtok. Meg persze én is.
Haszprus

Vettünk Sulinet Expresszben egy HP ScanJet 3970-et

©   Haszprus   |   hwsw történelem
Vettünk Sulinet Expresszben egy HP ScanJet 3970-es A4-es lapszkennert. Nagyon tuti kis cucc, 2400 dpi-s, állati jól szkennel, meg gyors is, persze nem 2400 dpi esetén A 2400 dpi-ről annyit hogy lazán behal tőle a gépem egy fél órára (gy.k. használhatatlan sebességre zuhan) A cuccra elsődlegesen azért volt szükség, hogy beszkennelhessük a régi analóg fényképeinket, amiből ugye jó sok év alatt jó sok felgyülemlett.

Ezen felül a hajnalban említett állványt is megvettem. Hama 4024 típusú. Apám mérlegén lemértem, mindössze 50 grammot nyom, asszem elég ideális hordozásra És minden terep viszony közt jó társ, lsd. kép. Bruttó végfelhasználói ára 1500 magyar forint.

Haszprus

Láttam egy überjó fotós állványt 1500 Ft-ér…

©   Haszprus   |   fotózás
Láttam egy überjó fotós állványt 1500 Ft-ért egy boltban a BME körül, szerintem holnap megyek, oszt megveszem. Ilyen 10 centis cucc, ergo arra pont jó hogy az ember magával cipelje mindennap, és a kompakt fényképezőgépét rápakolja, ha úgy hozza a szükség.
Haszprus

Microsoft Wireless Intellimouse Explorer 2.0

©   Haszprus   |   biznisz hwsw történelem
Istencsászár ez az egér!

Úgy került egyébként a tulajdonomba, hogy vótam az EMKE irodaházban, mint azt már említettem, és ott adtam írásmintát egy szoftvercégnek, amely a Microsoft számára fejleszt Tablet PC-hez magyar nyelvű kézírás-felismerő szoftvert. Na két írásmintát adtam, és ilymódon fizettségem egy három egér közül választható egér volt. Én a Wireless Intellimouse Explorer 2.0-t választottam, hiszen ez volt a legdrágább. MediaMarktban 20k, Rufuszban 13k, úgy nézem, igaz ez utóbbi helyen OEM verzióban, előbbinél meg csomagolva. (Én csomagolva kaptam.)

De az előző egerem se rossz. Lehet hogy váltogatva fogom nyomni, egyszer egyikkel, egyszer a másikkal. De várjunk csak! Két kezem van!

Vagy lehet ezt másként is, kicsit célszerűbben:

Szal lesz ennek helye Egyébként a két egér közül egyik valszeg megy anyámnak. Szerintem a Logitech, nem igazán szerettem meg azt az egeret. Microsoft a tuti.

Update 23:19 Még mielőtt egyébként valaki beszólna, hogy túl sokat költök ergonómikus hardverekre, el kell mondjam, hogy a Microsoft Natural Pro billentyűzetem ingyér volt (melóért cserébe, riszpektből, a gimimtől), a Microsoft Intellimouse Explorer 1.0-m ingyér volt (melóért cserébe, riszpektből, a Microsofttól), a Logitech MX 700-am ugyan nem ingyé volt, ellenben külföldi ismerős vette ajándékba, egy elég jó átlagfizetéses országban , és most a Wireless Intellimouse Explorer 2.0-m szintén ingyen volt, jobban mondva megdolgoztam érte, igaz, elég lájtosan

Haszprus

Na felbontottam az egeret. Kúúúrvajó! Nagyon…

©   Haszprus   |   hwsw
Na felbontottam az egeret. Kúúúrvajó! Nagyon bírom. Tök könnyű a Logitech MX 700-hoz képest (nyár óta azt használtam, előtte Microsoft Intellimouse Explorer 1.0, előtte Microsoft Intellimouse, az előtt pedig valami Genius gagyiság volt, meg még egy egér, de passzolom a márkáját), és jó halk a kattintás vele.
Haszprus

Srác, aki regisztrálta magát 50 nicken -> bár…

©   Haszprus   |   blog idézet
Srác, aki regisztrálta magát 50 nicken -> bár a proxy megnehezítette a dolgot, rájöttem egy dologra ami alapján a logból kiolvasható, hogy sajna egy ember próbálkozása az egész regisztráció. Vagy esetleg többé, ez tök mindegy, a lényeg hogy max néhány ember csinálta mind az 50 új usert, és új szavazatot. Ezúton is üzenem neki, hogy kurvajófej bazmeg hogy szétbassza más ember munkáját és szarik arra hogy időbe kerül kimoderálni a sok szart amit csinált.

Update 21:18 Log-analízisem szerint 2 ember műve volt. Kellemes perceket szereztek nekem azáltal, hogy kotorhatom az adatbázisban az ő regisztrációikat, mert nem akarom kitörölni azokét, akik közben regisztráltak. Pedig az tényleg fél perc lenne. Amik tutkóra fake nickek voltak:

56 levi 57 lali 58 szakszon 59 qani 60 kapo 61 Fecó 62 sanyi 63 Qupa 64 laqi 66 Petee 67 Flare 68 Pittaa 69 loqi 70 Prog 71 Gogo 72 ppapa 73 Fanny 74 becus 75 Jocccco 76 Koli 77 lalee 78 Tompo 79 tacsi 80 toTTTYA 81 liuk 82 pEPE 83 jano 84 Liu kang 85 subzero 86 Neo 87 sub0 88 Goro 89 Radeon 90 johny 91 raptile 92 Scorpoi 93 Bill Clinton 94 killbill
Ha a nap folyamán 17 óra környékén, meg máskor, az itt felsoroltakon kívüli (ezeket megelőző) nickeken érkezett 'Vidék rulez' szavazatok is tőletek származnak, kedves fakerek, akkor plz üzenjétek meg, hogy azokat is kigyomlálhassam. Bízom benne hogy nem vagytok annyira rossz arcok, csak épp nem gondoltatok bele hogy ezzel elég sok melót okoztok nekem.
Haszprus

LOL! Hogy nehogy alulmaradjon a vidék-Budapest…

©   Haszprus   |   life
LOL! Hogy nehogy alulmaradjon a vidék-Budapest szavazásban a vidék, ezért I elrendezte, hogy a fél tétényi BME kollégium beregisztrálja magát, és leadjon egy-egy szavazatot a 'Vidék rulez' opcióra. Mivel a regisztrációk 1-2 perccel sorra követték egymást, ezért erőteljes a gyanú, hogy itt valamiféle csalás történt, és a sok új regisztrált user mögött egyetlen személy áll, azonban ezt nem áll módomban leellenőrizni, mert a tétényi kolesz összes felhasználója egyetlen proxy cím mögé rejtőzik. Ami biztos, hogy a 7 új felhasználó (melyek mindegyike a 'Vidék rulez'-ra szavazott) legalább 3 különböző gépről nyomta a szavazatot, ennél többet sajnos nem tudok a Visitor Statisticből megállapítani.

Kedves Schönherzes olvasóim, számítok Rátok! Ha szerintetek Budapest rulez, akkor szóljatok mindenféle kollégátoknak, hogy regisztráljanak itt, és szavazzanak egyet a 'Budapest rulez'-ra, vagy a Buda rulez-ra, vagy a Pest rulez-ra! A regisztráció fájdalommentes, az egészhez egyetlen usernevet és jelszót kell választanotok, más adatra nincs szükség. Utána a jobb oldalon lehet szavazni.
Haszprus

Vettem ma kontakt lencséket. Tudom, hogy éltek-h…

©   Haszprus   |   life történelem
Vettem ma kontakt lencséket. Tudom, hogy éltek-haltok a tudásért, hogy vajon miként is nézhet ki a kontakt lencse gyári csomagolásban. Én legalábbis érdeklődve vártam. Nos, így:

Voltam ma anyámmal a Westendben, jól körülnéztünk, de fogalmam sincs hogy mit kéne kérjek karácsonyra, igazából nem nagyon vannak ötleteim. Vannak olyan ötleteim amik viszont drágák, de nem igazán van szükségem rájuk, vagy nincs alkalmam kihasználni őket. Itt van például az, hogy sztereó hifim van. Bőven ideje lenne lecserélni 5.1-re. De nemtom mennyire alkalmas erre a szobám. Mondjuk elvileg simán alkalmas kéne legyen rá, hiszen az ilyen nagy 'média-üzletekben' [Media Markt, ElectroWorld] általában egy néhány négyzetméteres helyre zsúfolnak össze egy teljes házimozi próbahelyet, igaz, vannak olyan termeik amelyek saccom szerint legalább 20 négyzetméteresek. De azokban nemcsak egy hangrendszer van kiállítva, és nemcsak egy plazma, hanem ki van velük rakva a fal. A lényeg, hogy szerintem talán élvezhető lehet néhány négyzetméteren is egy házimozi. Sőt, ma a Media Marktban meglehetősen frankónak találtam azt, hogy minden hangfal tőlem max 2 méterre van, a tv-vel együtt. Jól szólt. Mondjuk itthon nem szólhatna jól, mert szomszédaink vannak. Szóval nemtom mi legyen karácsonyra.

Gépupgrade persze jöhetne, gyorsabb gép mindig jobb, de nem érzem különösebb szükségét, mert nem játszom, a többire meg ez az 1700-es Athlon XP + TNT2 megfelel.

Aztán képbe jöhetne még egy hordozható mp3 player, de ezekből csupa márkátlan vacak van, vagy amik jobbak, azok 100 ezerbe kerülnek, ennyit meg nem akarok áldozni egy ilyenre, főleg hogy már most is van egy tűrhető discmanem. Igaz nem viszi az RW-t, de azé jó Az ilyen márkátlan cuccokat meg nem nagyon tudom hogy vajon jól szólnak-e. Hm, lehet hogy majd elszánom magam és valahol kipróbálok egy ilyet, mármint üzletben. Talán valami jobbfajtát. Van egy 512 MB beépített memós cucc, sajna nem bővíthető, de 512 MB az nem kevés, talán még külföldre is tűrhető mennyiség. Én amúgy 192 KBps-es MP3-ban gondolkodom, az alatt szarul szól. Legalábbis itthon. Utazás közben nemtom mennyire venni észre. Szerintem talán észrevenni. Meg a f#sz se akar azzal szarozni, hogy lekonvertáljam a cuccaimat 128K-ra vagy hasonlóra, csak azért, hogy jó sok férjen el a playeren. A konvertálás idő. Az idő pénz. Minden esetre ide nyomok egy linket egy olyan cuccra, ami überkewl [iRiver iFP-395T]. Az ára kevésbé kewl. Van neki 256 MB-os verziója is, tűrhetőbb áron, de a 256 MB az kompromisszum. A kompromisszum pedig nem jó, egy olyan termék esetén, amire kurva sok lét ad ki az ember, érteeeem? Akkor már legyen még drágább, de űberzsír.

Nyomjatok ötleteket, vagy írjátok le, hogy Ti mit adtok-kaptok karácsonyra! Ha publikus

Haszprus

ó•szintén szólva, azt hittem, nem fog Budapest…

©   Haszprus   |   life
Õszintén szólva, azt hittem, nem fog Budapest nyerni a vidék-Budapest szavazásban itt a blogon, mert jónéhány látogatóm alapvetően nem Budapestről jött, hiszen a Schönherz koleszban laknak, ezt látom a hostjukról. Ennek ellenére egyelőre 6:2 az arány Bp javára. Rulz.

A szavazásra azért került sor, mert bizonyos I azt mondta pénteken, hogy hányingere van Bp-től, szar az egész ahogy van és semmi pénzért nem lakna itt. Én másként látom. Amikor felraktam ezt a szavazást, már majdnem előre mondtam, hogy nem lesz reprezentatív értékű, mert a Sch-ben lakók biztos majd azt írják, hogy vidék rulz. Hát nem így lett, szerencsére Mellékesen megjegyzem, hogy bár I a szövege szerint semmi pénzért nem lakna itt, azért heti 5 napban mégis ebben a városban lakik, pedig még csak nem is fizetnek neki, és hát senki sem kényszeríti rá…
Haszprus

Heheh, az utóbbi időben feljár hozzánk valami…

©   Haszprus   |   life maszat
Heheh, az utóbbi időben feljár hozzánk valami hatalmas macsek, végigsétál az erkélykorláton, aztán távozik. Maszatunk teljesen rá van gerjedve, ki szeretne menni hozzá Ofkorsz nem lehet kiengedni ilyenkor, hiszen követné a nagy macskát, és nem tudna visszajönni. Tök poén amit művel. Izgatottan lélegzik, nyaforászik, meg minden
Haszprus

Elismerte a katonaság hogy tévedett, és ezért…

©   Haszprus   |   élelmezés life
Elismerte a katonaság hogy tévedett, és ezért nem hívnak be külön sorozásra, és nem kell bírságot se fizessek. Végre jó hírek.

Ja és tegnap egy McRoyal menü volt a vacsora. Tegnap előtt meg Don Pepe-féle Georgina pizza. Annak a második fele pedig a tegnapi reggelire maradt A jó nem árt meg.

Extreme Engineering [Mérnöki csodák] rulez.
Haszprus

Végre van nyomtatóm, mer vettünk, Sulinet…

©   Haszprus   |   hwsw
Végre van nyomtatóm, mer vettünk, Sulinet Expresszben. Forrás: Westend, Media Markt. Ilyen:

Főbb tulajdonságai: nyomtat. Halkan. Meg esztétikus is. Meg óccsó bele a tinta oszt sok oldalt tud belőle nyomtatni. Meg gyors is. HP DeskJet 5150.

Majdnem multifunkciós gépet vettünk, de az nem fér el normálisan a polcaimon. Úgyhogy ez lett. Kedden még veszünk talán szkennert, mert vmit venni kő a 60k-ból, ne vesszen oda, a szkenner meg jól jön, mást meg nem lehet kapni sehol, ki vannak fogyva az üzletek.

Haszprus

Változatosság kedvéért faszkivan :) Most pl

©   Haszprus   |   hwsw
Változatosság kedvéért faszkivan Most pl. azért mert kb. 5 órám ment ma rá arra hogy Sulinet Expresszben megpróbáljak nekem tetsző nyomtatót (HP 5xxx, és 7xxx-es sorozat) vásárolni. Először a helyi Tescót látogattuk meg, amiben nem csalódtunk, eszetlen mennyiségű idő ment rá arra, hogy kerítsünk egy eladót aki illetékes a témában, aztán az elvonult negyed órára a raktárba, majd visszatért azzal, hogy nincs nekik ilyen nyomtatójuk, csak az az egy kirakott darab ami a polcon van, 5 kiló por rakódott le rá, és gondolom a vevők már kilopták belőle az alkatrészek felét. Szóval azt inkább nem kértük. Mentünk a Hertába is, ott fél óra tökölés, eladó telefonálgatása mindenfelé, nem sok információ nyerés. Cucc csak megrendelésre. Hazajöttünk. Itthon felcsaptam a hardverbolt.lap.hu-t, és onnan megnyitottam kb. 6 üzlet boltját, azokat végigcsörgettem, rengeteg idő ment el arra hogy néhány helyen fel se veszik, vagy foglaltat adnak be (legfőképpen a Miklandnál amit csak szívós kitartó próbálkozással tudtam felhívni). HP nyomtató? Jah, az kéremszépen sehol sincs, és nem is lesz, vagy ha igen akkor csak rendelésre, de a Miklandnál meg se várják hogy rábólintsak a Canonra, már teszi is az asztalra a kagylót és nekikezd az árlistában keresgélésnek. Thx de Canon nem kell, úgyhogy néhány hallózás után bontottam a hívást. Megpróbáltam az ElectroWorldöt is felhívni de hiába, meg a MediaMarktot is. Õket elsőre sikerült, egy hölgy vette fel, aki aszonta hogy kapcsolja a sulinetben illetékes osztályt, majd 5 perc zene után valaki felvette, aszonta hogy "yoyo", és lecsapta… Legutolsó próbálkozásként a hpshop telefonos rendelését hívtam fel, hogy lehet-e sulinetes cuccot házhozszállítással kérni, de már túl késő volt, csak 18-ig állnak rendelkezésemre.

Eléggé meg kell szenvedni egy sulinetes hp nyomtatóért, azt kell mondjam.
Haszprus

Bevezetés a számításelméletbe. Magyarázza a…

©   Haszprus   |   bme
Bevezetés a számításelméletbe. Magyarázza a tanár a sztereografikus projekciót, majd közli, hogy mivel mi informatikusok vagyunk, valószínűleg nem nagyon fogunk ezzel találkozni, sőt lehet hogy most hallottuk ezt a dolgot utoljára. Erre beszól valaki hátulról hangosan: "Jessz!!" Röhögés…
Haszprus

05:45-kor keltem, megírtam egy fizika ZH-t, elég…

©   Haszprus   |   bme coolpix
05:45-kor keltem, megírtam egy fizika ZH-t, elég parás volt, majd meglátjuk mi lesz az eredmény. Sajna azt hiszem a két fizika ZH-m minden esetre nem fogja elérni átlagban a 40%-ot, ezért kénytelen leszek a kettő közül valamelyiket megismételni.

Bevezetés a számításelméletbe c. tárgyat ma egy idősebb prof tartotta, nem S#monyi. A szokásos órákhoz képest ez egy felüdülés volt, nem másolásoktatással telt az óra, hanem azzal, hogy BSZ-t tanultunk. S#monyi óráin végig kaparunk ezerrel, hogy meglegyen amit leír a táblára. Közben csak kevesen fogják fel, hogy miről is van szó. Most, hogy nem kellett az írással foglalkozni, hanem egyszerűen csak figyelni kellett, az utolsó 1-2 percen kívül mindent értettem.

Fizika óra dögunalomnak indult. Valószínűleg épp ezért Füst#sst – a fizika tanárt – soha nem tapsoljuk meg. Szemléltetésként ide teszem ezt a képet:

Viszont átvette az óra második felét az a tanár, aki mindenféle kísérleteket szokott mutatni, melyek rendszerint minimum érdeklődésre tartanak számot, általában nevetni is szoktunk rajtuk, baromi jó kísérletei vannak tényleg. Nem részletezném hogy ma pontosan mik voltak, tényleg elképesztő dolgok, a hangtan világából.

Azt hiszem, az óra ezen részének hangulatát talán jellemzik a fenti képek, valamint az hogy a tanár fizikatanár létének ellenére kapott tőlünk egy tapsot Jah, és hogy 14:00-kor lett volna vége az órának, de 14:06-ig mindenki csöndben és érdeklődéssel figyelte az előadást egészen addig míg be nem jelentette a tanár, hogy vége mára.

Haszprus

Most olvastam egy cikket az Íkos - Andante c

©   Haszprus   |   zene
Most olvastam egy cikket az Íkos - Andante c. DVD kiadványáról, és felkeltette az érdeklődésemet, annyira magasztalták ezt a cuccost, meg Íkos tevékenységét. Íkos valóban zsír előadó, bár "nem teljesen" az én stílusomban alkot, de azért vannak nekem is bejövő zenéi, hogy most csak egyetlen számot említsek: A hűtlen. No, a lényeg, hogy beszerzem minden zenei alkotását oszt meghallgatom őket jól az elkövetkezendő időkben.

Amúgy muzik rekommendáció:
Íkos - Alig hitted (Hauber radio mix)

Fontos hogy a Hauber radio mixről van szó! Az eredetinél sokkal tutibb. Akkora zsír hogy az már leírhatatlan. Míg az eredeti nem.

Update 23:52 Ûrkorszak (internet + dc) rulez.
Haszprus

Főiskolai ösztöndíj-news. Megleltem a tanárt…

©   Haszprus   |   bme történelem
Főiskolai ösztöndíj-news. Megleltem a tanárt telefonon, akivel beszélnem kell. Mégpedig a BME-n. Ezen kívül tanít még két másik helyen. Mondtam beviszem neki a bevinni valót a BME-re. Mondta, hogy ne, hanem vigyem a főiskolába, ami tőlem 2 órára van busszal (tehát 4 órára oda-vissza), és hogy ő szombaton fog ott tartani egy előadást, majd akkor átveszi. Mérnem jó neki az ha a BME-re beviszem, az csak max fél óra kitérő nekem, attól függően hogy melyik épületben vagyok. Mindegy. Azér meg fogom próbálni a BME-n felkeresni véletlenszerűen. Főleg mert roppant sürgős volna a dolog, a főiskolai oktatási főigazgató-helyettes übercsávó szerint csak december első néhány napjaiban van esély arra, hogy kifizessék, utána lezárják a pénzügyeiket. Vagy mi.
Haszprus

Haladok mindenféle ügyintézéssel. Először…

©   Haszprus   |   bme life
Haladok mindenféle ügyintézéssel.

Először is lehetséges, hogy a Columbia cipőmről mégis el fogják ismerni, hogy hibás. Triviálisan hibás, hiszen a két cipő (jobb és bal pár) másképpen van varrva. Ezzel is negyed (több?) évet kellett szarakodni. Faszom a bürokráciába, magukról sokat képzelő hivatalnokokba, egyéb kreténekbe.

Másodszor a több mint fél éves huzavona a főiskolai [nem BME] ösztöndíjamról jelenleg úgy áll, hogy a suli übercsávója – oktatási főigazgató-helyettes – szerint jár nekem az ösztöndíj (40e Ft) (ő a hatodik alkalmazott a suliban, aki szerint jár). Erről az ügyletről annyit érdemes tudni, hogy 4,03-as átlagom volt, de a tanulmányi osztály vezetője szerint nem jár nekem az ösztöndíj, mivel volt egy pótvizsgám. Ez oké is volna, ha a Műszaki alapismeretek c. tantárgyból direkt le nem fixálták volna jó előre, hogy 5 db vizsga tehető, és a többi tárgyaktól eltérően ezek eredménye csak akkor számít, ha sikerül. Én a második vizsgán átmentem, ílymódon jár az ösztöndíj, jól, immáron 6 többé-kevésbé illetékes, de a témára mindenképpen rálátással bíró személy szerint. Faszom a hüje tanulmányi osztály vezetőjébe is, rengeteg időm ment rá erre a szarakodásra, a vele és másokkal való levelezgetésre. Már csak fel kéne keresnem a tantárgyat leadó tanárt telefonon, hogy írjon egy levelet az érdekemben. Ez egy problémás dolog, mert nehéz lesz kideríteni a telefonszámát, ráadásul otthon zargatni egy tanárt elég necces szerintem. A suliban nem elérhető merthogy külsős tanár.
Haszprus

Egy isteni fincsi capuccinoval indítottam a…

©   Haszprus   |   bme élelmezés
Egy isteni fincsi capuccinoval indítottam a napot, mert éreztem hogy szükségem lesz rá, majd szép lájtosan bementem Analízis előadás közepe felé. Alapvetően dögunalom volt.

Bevezetés a számításelméletbe. Kihagytam ebből is egy csomó órát, az utolsó jegyzetemen november 13-i dátum szerepel. Mintha kínaiul beszélt volna a gyakvezér. Ezzel nem egyedül vagyok így. A diákok 3/4-e megbukik ebből a tárgyból. Vajh miért? Mindenki segghülye?… Minden esetre átaludtam ennek is a 2/3-át, egyszerűen nem bírtam.

Programozás alapjai. 12:00-re megbeszéltem egy találkozót XTR-rel, aki halálosan fáradt volt, ezért értesítés nélkül nem jött el a megbeszélt időpontra. Negyed órán át hívogattam a mobilját, de nem vette fel. Gondoltam biztos a táskájában van elnémítva, és nem rezeg, ergo nem tud róla hogy hívom, viszont ott van a környéken valahol, és ezért baszogatott az ideg, körbe-körbe járkáltam az E épületben, hogy megleljem, de nem sikerült. Tehát megüzentem neki SMS-ben, hogy
"Faszom..."
13:00 körül kiderült, hogy miért. Felhívott telefonon és elmondta, hogy 8 órára bejött a BME-re leadni a háziját aztán ment is haza aludni 14:00-re viszont visszajött, úgyhogy taliztunk oszt jót dumáltunk – imho

Nagyszünetem következett, ezért elugrottam a körtéri McDonald'sba, ahol betoltam egy BigMac szendvicset. Különlegessége, hogy utoljára szerintem akkor ettem BigMacet, amikor két hétig egyedül voltam itthon nyáron, és naponta 1x a helyi mekiben kajáltam, részben BigMacet, részben pedig McChickent Ja ez úgy 3 éve lehetett. A BigMac finom, csak sajna kissé szétcsúszós kaja, ezért nekem nem annyira szimpi. A szünetemből még fél óra hátra volt, úgyhogy rögtön megbeszéltem egy találkozót B-vel is, aki viszont egyre jobban szét van szerintem csúszva, teljesen magán kívül van, legalábbis nekem úgy tűnt

15:15-től Közgazdaságtan, ahol az egykoron teli teremnek most már csak nagyjából hatodát töltik fel a diákok. Ide jutott ez a tárgy. Nem igazán kap megbecsülést a mérnökök között, általános nézet, hogy fölösleges, hüjeség, stb. Nekem speciál semmi bajom nincs a Közgazdaságtannal, szerintem a tanult tárgyak közül ez az egyik leghasznosabb Ráadásul ez tanulható könyvből, már amennyire. Bár lehet hogy a többi is, nemtom, azokat még nem próbáltam

Közgazdaságtan alatt is jót hülyültünk, az egyik mai akciókép ott született egyébként.

A nap érdemi részét egy FishMac-kel és egy Tölcséres McFreeze-zel zártam. Ezen eledelekről azt kell tudni, hogy először is a FishMac baromi finom. Nagyon féltem tőle, nem mertem kipróbálni hosszú évekig, hiszen hal, és én utálom a halat. A mirelit halrudacskák nem rosszak, legalábbis régebben ízlettek, mára már azt se nagyon szeretem. De a FishMac határozottan elbűvölt, nagyon fincsi. A McFreeze-ben meg az a jó, hogy egyrészt kurvafinom, másrészt azt se ettem már időtlen idők óta. Nyáron se nagyon fagyizok (jobban mondva egyáltalán nem).
Haszprus

F#szom. BME levlistán levél. Tárgy: Hogyan…

©   Haszprus   |   bme történelem
F#szom. BME levlistán levél.
Tárgy: Hogyan irjak bszbol kettest?

[…] Tehat majd magyarazok alappeldakat, amivel (remelhetoleg) sikeresen lehet atmenni a bsz1pzh1en.

[…] Szoval Kedd, 20.00, SCH 11.tanulo. […]

A levél dátuma: ma, 08:50. Most értem haza. 19:49 van. Egy óra az út a Sch-be. Vajon odaérek? Nagy túrós faszt.
Haszprus

Hát valamikó elaludtam, valószínűleg

©   Haszprus   |   fáradtság zene
Hát valamikó elaludtam, valószínűleg. Mondjuk 22 körül. Reggel 6-kor mégis alig bírtam felkelni, ezek szerint nem csak attól függ ez, hogy mennyit alszom. Bár ezt a 13 órás alvások után is tapasztaltam már

Egyébiránt RMB-től hallgatom a Springet. Ez "gyerekkorom" egyik hatalmas száma, gimnázium valahanyadikban [6-7. osztályban] játszották a sulirádióban, mi meg pattogtunk rá A Winamp ikon:
Hah, ma a HSZK-ból megnézte Mainframe a blogomat. Mainframe néven nem ismertem őt eddig, minden esetre Mainframe az évfolyamtársam, ill. tankörtársam a BME-n. Aszondja Imo - aki Mainframe mellett ült a HSZK-ban -, hogy Mf. végig röhögte az egész blogomat Na örülök hogy ilyen élvezeteseket bírok írni Jah és most már Mf. is blogolni akar, mert megihlettem, csak éppen nem nagyon van otthon állandó netje, meg nem nagyon ül gép előtt, szal halva született ötlet… Ja a srác ezekre a szavakra keresett rá a blogomon: winamp, megtehetem. LOL!

Ma normál időben keltem, 6:00-kor, egy volt a gond, hogy úgy gondoltam, nem nagyon kéne most már bemenni Számítógép-laborra, mert elég cinkes, hogy baromira nem vágok már semmit. Persze ez nem megfelelő hozzáállás, bejárni mindenképpen be kell. Valóban? Nem tudom. Szglab sajnálatos módon egy olyan óra, hogy ott ha nem érted az egészet, akkor tényleg rohadtul semmi értelme bemenni, egy centivel se kerülsz közelebb ahhoz, hogy megértsd, tekintettel arra, hogy az óra menete a következő: tanár kiadja hogy milyen feladatot oldjunk meg, utána nagy kuss, mindenki csinálja a feladatot. Tanár odamegy ahhoz aki segítséget kér tőle. Viszont most tegyem fel a kezemet hogy elnézést tessék mán idejönni és megírni helyettem az egész programot elejétől végéig mer fingom sincs hogy mit kéne csinálni? Ha viszont ezt nem teszem meg, akkor tök fölöslegesen ülök ott, ráadásul ciki is hogy nem bírok produkálni semmit. Na mindegy.

Szóval ehelyett elmentem inkább optikushoz, ahol kértem egy néhány kontakt lencsét, de kiderült hogy az nem úgy megy hogy odamegyek és akkó leveszik a polcról, hanem meg kell rendelni. Viszont full jófej csaj az optikus, és rám fog telefonálni - ígérete szerint - 3-4 nap múlva, ha elkészültek a lencsék.

Bementem analízis gyakorlatra, lájtos 40 perces késéssel, többek közt köszönhetően annak hogy az optikus csajra kellett várnom 20 percet - mer állandóan elhagyja az üzletet -, valamint annak, hogy reggel kimaradt egy tétény-busz. Ehhez hozzátenném, hogy hazafelé szintén kimaradt egy piros hármas, így kb. 20 percet vártam a végállomáson. Zsír.

B közölte, hogy ma sem tudja átvenni tőlem a CD-ket, merthogy nem jön be BME-re. Kicsit ellazult a srác, az utóbbi időben nem bír rendesen felkelni, délig alszik, meg ilyenek. (Én beszélek?…)

Fizika óra, hát az a legszarabb, esküszöm eszetlen szívás. Az I épületet kicsit túlfűtik - imho - így télen, nem túl kellemes a levegője. Ennek megfelelően az I épületben tartott amúgy is pokoli unalmas fizika órát közel teljes egészében átaludtam, szó szerint, aludtam, nem bírtam ébren maradni.

Itt megemlíteném, hogy 12:00-től 14:00-ig elvileg Bevezetés a számításelméletbe tárgyból volna konzultáció a holnaputáni pót-ZH végett, viszont a konzit tartó tanár honlapján még reggel is az volt kihirdetve, hogy amint megtudja, hogy melyik teremben lesz, kiírja a honlapjára. Na lol, szóval hogyan értesül erről végülis szerencsétlen diák, hogy hol lesz a konzi? Két módon teheti ezt meg: a) sehogy, b) másképp se.

15:00-re a Blahára kellett mennem az EMKE irodaházba a pénteki muri folytatásaként. Sokkal előbb odaértem, ezért bementem a mekibe, ahol most volt egy csomó üres asztal szerencsére, még ablak mellett is. Viszont a McRoyal szendvicsre vártam vagy öt percet. Már mondtam volna a pultosnak, hogy jó lesz egy BigMac is, mert úgyse ettem olyat már ezer éve, de addigra pont lecsúszott a kajacsúszdán a McRoyal. Miután azt betoltam, elmentem mosdóba. Itt felhívnám a figyelmet, hogy a Blaha Lújza téri McDonald's-ról van szó, tehát feltehetően valami megjegyzés kell érje a mosdó háza táját.

Bemegyek a mosdóba, ha jól néztem, ezúttal négyen őrizték. Négyen. 4-en. Négyen. NÉGYEN. Mi a #?!#!#??? Jónapot! - mondom, s leadom a számlát a kajáról, bemegyek. Ott öntötte el agyamat a szar, mikor 30 másodperc múlva kijővén ilyen kurjantást hall fülem magam mögül: Heló, heló, fiatalember, ötven forint lesz!! Tettem még egy lépést de leesett, hogy nekem szól. Közöltem a kasszással, hogy befelé már odaadtam a számlát. Gondolkozik, hosszas másodpercekig, maga elé meredve. Ott van a három társa. Ítfutott az agyamon, hogy vajon most belém fognak-e kötni a kidobó alkatú legények és leányok, hogy fizessek nekik ötven forintot de izibe, és hogy ne packázzak velük. De nem tették, mert a kasszás végülis azt mondta: Ja igen, akkor az a másik gyerek lehetett... [aki nem fizetett befelémenet] Megúsztam a balhét.

Sajna az EMKE irodaházban a csávó most számonkérte, hogy 75 percen át üljünk ott és tegyük a dolgunkat, pedig múltkor elengedett 55 perc után, és volt akit előbb is. Mindegy. Bár már kurvára fájt az írástól a kezem a végére.

16:10-kor elindultam hazafelé, és 17:30-ra haza is értem. Zsír. Csúcsforgalom, járatkimaradás, ajtóhoz préselődés, lábon alig állás, stb, ilyen az élet ha az ember kinn lakik a halál redvás pudvás túrós rétes méteres kékeres véreres cuccosában.

Haszprus

De jó. Kibírtam egy napot blogolás nélkül. ó…

©   Haszprus   |   life
De jó. Kibírtam egy napot blogolás nélkül.

És de jó. A szavazás szerint minden látogatóm később kel nálam, legkevesebb fél órával. F#szkivan.

Most viszont elmegyek aludni de nem fog sikerülni, köszönhetően többek között annak hogy dög meleg van alváshoz, de nem tudok szellőztetni, mert a téli ablakszigetelés olyan frankón van megoldva hogy nem lehet kinyitni tőle az ablakot.