2004 október - 116 megfelelő bejegyzés

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Most voltunk Pizza-Pazzában. Lesz miről írni

Update 02:11: Na szóval találkoztam Norbyval a Boráros-téren, onnan mentünk a célállomásra. Egy darabig négyen voltunk, aztán még beszállingózott egy-két ember. Neveket most nem, képek amúgy a Private Galleryben, megfelelő jogosultságok esetén�

Én betoltam egy Songoku pizzát, amiről kiderült, hogy azért ez a neve, mert SONka GOmba KUkorica� Óriási Pizza után csocsóztunk is egyet.

Alkoholt vagy egyéb tudatmódosítót természetesen nem fogyasztott egyikünk sem, de ez nem akadályozott meg abban, hogy jó kis balesetet szenvedjünk, melynek következménye az én esetemben némi fejfájás - nem túl súlyos -, nyakhorzsolás, két helyen bedagadt a lábam, és lejött egy minimális bőrrész a kézfejemről. Az adott pillanatban és az elkövetkezendő 1 órában bizony igencsak boldog voltam hogy be volt kapcsolva a biztonsági övem.

A biztonsági öv jó, értem? (Én mindig bekötöm, még ha nem is vagyok magamnál, gyerekek, tegyetek ti is így.)

Ebben a kocsiban volt módom ülni, amíg kocsi volt:

BKV-n folytattuk utunkat, ahol különös dolgok történtek.

Kapcsolatot létesítettem egy adag audiokazettával-szalaggal (józanul még mindig).

Úgy alakult, hogy elkísértem a velem tartó két embert az üllői úti villamosmegállóhoz, jobban mondva ott valamilyen buszhoz, melynek számára nem emléxem. A lényeg, hogy mihelyt ők felkászálódtak, rögtön felém jött egy részeg csávó és elkezdett részegen/barátságosan, jól rámakaszkodva szövegelni, hogy ugye a bárból jöttünk, mondom nem, próbáltam lerázni, de szinte lerázhatatlan volt. Nem különösebben örültem a dolognak, de végül megszabadultam tőle mert fél perc alatt megunta a dolgot.

Később vettem észre, hogy ha lett volna a hátizsákom alsó külső rekeszében valami érték, akkor attól elbúcsúzhattam volna, mert átkutatta, jól. Ezzel is vigyázzatok.

Taxi ezresér hozott volna haza, úgyhogy azt inkább kihagytam (biztonsági okokból választottam volna a taxizást, egyébként, de már a sofőr is eleve úgy nézett ki hogy nem biztos hogy az utcán kevésbé lettem volna biztonságban )

Update 02:55: most látom ez a nyaki horzsolás nem is olyan lájtos, aszittem csak fájt, de tiszta véraláfutás az egész

Haszprus

Kategorizálás

©   Haszprus   |   fáradtság fejlesztés
Szépen ki fogom töltögetni az összes eddigi bejegyzéshez, hogy milyen kategóriába illeszkedik. Lesz egy kis meló vele. (Ja igen, szóval bejegyzés-kategóriákat hoztam létre.)

Update 05:11: ja és persze hulla vagyok, az előbb meglepődve ébredtem fel a székben, igaz valszeg csak pár másodpercre merültem álomba.
Haszprus

Adatvesztés a szavazófülkében

©   Haszprus   |   fejlesztés
jól felülírtam az összes kurva szavazás kérdéseit a blogon.

mindegy, van backup, csak kicsit manuális lesz a helyreállítás.

Update 01:36: helyreállítottam amit lehetett, pár válasz elbaszódott, de a dolgok többsége megvan.
Haszprus

SQL átépítés

©   Haszprus   |   fáradtság fejlesztés meló sql

IRCQuote fight! In the ring:

Haszprus blogja - átalakítás alatt
Hali.

A site adatbázisát némiképp átírom, remélhetőleg pár óra alatt megvagyok vele. Addig a lap nem elérhető.

Udv: Haszprus
update 13:38 tévedtem, kurvanagy meló lesz Kb. 107 mezőt neveztem át, és a kódban áttérek a mysql_fetch_row-ról mysql_fetch_array-re. Közel 300 KB kódot kell átnéznem és rengeteg helyen megváltoztatnom.
update 14:00 hát ez kurvaunalmas, eddig 20 KB cuccban írtam át a dolgokat, és várható hogy ezután még lassabban fogok haladni, mert eddig még csak olyan kódrészen jártam ahol már mysql_fetch_array-t használtam eleve
update 14:35 pause. it's killing me.
update 14:52 44 KB átnézve.
update 15:10 86 KB átnézve.
update 15:21 sok bugfix, 88 KB átnézve.
update 15:24 megjelenik az oldal vázának egy része
update 15:29 éhes vagyok, álmos vagyok.
update 16:19 112 KB átnézve.
update 17:14 147 KB. 40 KB múlva megy publikussá a dolog. Ha valami bugot találtok majd, legyetek szívesek, szóljatok, előre is thx.
update 17:32 az olvasókat érintő 181 KB-nyi kód (miért nem 300? mert 100 KB az admin felület kapásból, és voltak dolgok amiket töröltem) frissítésre került, picit tesztelgetek, aztán újra megy a site.
18:30, a lap újra elérhető. Jó sok bugfixelni-való volt.
Haszprus

Mai fiatalok, mai öregek

©   Haszprus   |   élelmezés
Megrohant egy idős nő a közértben sorbanállás közben, mikor meglátta hogy bevásárlásom eredménye két chips és egy kétliteres kóla. Azt mondta, ez ártalmas, és hogy a fiatalok mégis ezt veszik. Mosolyogva megköszöntem neki a tanácsot áthatolhatatlan védőszemüvegem mögül, és a 3 tételt kifizetve távoztam.
Haszprus

Füst#ss - no thx

©   Haszprus   |   bme
Be akartam menni fizikára, de már az ajtóban felismertem Füst#ss hangját, ő helyettesített, úgyhogy rögtön fordultam is vissza. Egyébként kurvameleg van kinn, öltözzetek lájtosan.
Haszprus

BME előrehaladás 2/1/3 & kukac

©   Haszprus   |   bme fejlesztés
Szglab3 kisZH2-m pluszpontra sikerült, de tréfás is lett volna ha nem így sül el, tekintve hogy a feladatkitűzés olyan jellegű volt hogy erősen gondolkodtam rajta hogy most vagy nagyon félreértettem valamit, vagy tényleg ilyen egyszerű 20-ból 3 arc nem tudta megírni jól ezt a kisZH-t.

Nagyházinak kukacot csinálok egyébként mer az könnyűnek tűnik. Nem akarok szglab házival szarakodni, van épp elég egyéb programozási feladatom.
Haszprus

Igazából az elmúlt jónéhány napban nem igaz…

©   Haszprus   |   bme fáradtság
Igazából az elmúlt jónéhány napban nem igaz rám az az állításom, miszerint egyáltalán nem vagyok fáradt éjjel. Rohadtul fáradt vagyok, és hunyorgok, alig bírok itt maradni, dehát annyi a teendő, hogy hihetetlen. Blogolni kell, meg minden. És 'ma' reggel megint nem bírtam felkelni.
Haszprus

Verdana -> Lucida

©   Haszprus   |   fejlesztés
Történt egy kis designváltás, verdana helyett lucida sans unicode, majd meglássuk hogy mennyire válik be. akinek nincs ilyen fontja az jelezze, fogalmam sincs h ez mennyire alapfont, különösen mondjuk linuxon.

Update 01:37: Nem vagyok biztos ebben a fontban…
Haszprus

Floating div power

©   Haszprus   |   fejlesztés
jópofa dolog ez a floating div hogy a kontentet tartalmazó blokkok automatikusan tördelődnek a használt képernyőfelbontás ill. böngészőablak szélessége szerint. nem mintha most fedeztem volna fel, de azért érdemes megjegyezni. tényleg frankó.
Haszprus

A Passió

©   Haszprus   |   film
A Passió (The Passion of the Christ, directed by Mel Gibson). Überbrutál. És mielőtt itt valaki mély elemzést várna, inkább idézek:
nem mond semmi különöset azon kívül, hogy Jézust kegyetlen, szadista, borzalmas módon, ártatlanul ölték meg.

(Index)
Egyébként a film kurvajó, nézzétek meg Valóban elég nehéz kibírni amit a vásznon (?) láthatunk, full horror

Ja és igen, végig izgultam hogy vajon happy end lesz-e
És hadd áruljak el még valamit. Ez nem volt komoly. Ez volt a nap őrült telefonja.

(Villám Géza)
Haszprus

Don Pepe: Milánói Spagetti

©   Haszprus   |   don pepe élelmezés
Kipróbáltam a Don Pepe féle Milánói Spagetti névre hallgató cumót. Írban 90 Ft-tal több, mint egy pizza. Kiadósságát nehezen tudom viszonyítani, mert van hogy fél pizza fér belém, van hogy egy egész. De ez utóbbi elég ritka. A milánói spagettit saccperkábé fél óra alatt toltam be, filmnézés közben, szünetekkel, stb. Azért eléggé laktató. Mindazonáltal nem merném ajánlani, anyám jobbat csinál (Igaz, nem mindig )

Fotó nincs, túl éhes voltam

Haszprus

Egyre rosszabban bírom a gépemet

©   Haszprus   |   barátok hwsw idézet
Kezd egyre jobban ingerelni ez a gépfrissítés dolog. Bizonyos (a legtöbb?) dolgok elviselhetetlen lassúak már.
  • xp user switching
  • 40 megás word doksi kezelése (igaz, nem mindennapi task)
  • filmnézés után őrületes hosszú swapelés, ablakok soronkénti kirajzolása (lehet hogy a vinyóm fragmentációja miatt)
  • a nav roppant gyakran bedobja azt az ablakot hogy xy alkalmazás a z fájl vírusellenőrzésére vár (gyaníthatóan szintén a fragmentáció miatt)
  • 18 cd-re kiírva 170 képem lett hibás (crc error, mert valami bugzik a gépemben, és nem tudom hogy micsoda. nem a memória.)
  • outlook roppant lassú megnyitása (nyilván a fragmentáció miatt)
  • acdsee (3.1) hihetetlen lassú megnyitása (nyilván a fragmentáció miatt)
Gyanítható hogy az egészért a fragmentáció a felelős, de nem tudok mit kezdeni vele, mert egy defragmentálástól meghibásodna az összes adatom.

Miután ezen dolgokat leírtam, végeztem elméletem megerősítésére egy gyakorlati tesztet.

IRCQuote fight! In the ring:

teljes töredezettségfájl töredezettségeösszes töredékek száma
C:26%52%47385
D:19%38%13313
E:10%21%18253
F:8%16%2107
X:9%14%58
Y:8%17%1544
Ez a táblázat nem tudom, mennyire támasztja alá a sejtésemet. Annyira nem tűnik brutálisnak. Bár a C meghajtón vannak 200 megás fájlok 3000+ darabban (többek közt az acdsee thumbnaileket tartalmazó fájlja)…

Gépcsere ellen szól:

  • anyagi megfontolások
  • 1-2 hétig nem lenne gépem
Gépcsere mellett szól:
  • sebesség
  • adatbiztonság
  • 1-2 hétig tudnék tanulni, amíg nem lenne gépem
Haszprus

Variációk szenvedésre

©   Haszprus   |   fáradtság
Ha az ember 6kor tér aludni akkor felteheti előtte a kérdést hogy vajon miként kíván szenvedni aznap.
  1. csörgeti az órát 10-kor vagy valami ilyesmi és szörnyűséges fájdalmak közt kel fel, esetleg ez a művelet több órát is igénybe vehet, esetleg végig 10 percenként csörgő órával
  2. csörgeti az órát x-kor és szinte tuti hogy úgyis visszaalszik és nem kel fel, csak este 8kor
  3. kihagyja az alvást és kávéval átvészeli a napot, cserébe másnap reggel fel tud kelni. ha sikerül a napot átvészelni.
  4. ha a harmadik verzió annál fogva hiúsul meg, hogy napközben elalszik, az a legszarabb, garantált hosszútávú bioritmuszavar keletkezik belőle
kínok kínjai ezek, igazából már pár napja (vagy a matávos 120 ft-os éjjeli netezgetés óta?) elbasztam az egészet
Haszprus

BME-félelmek 041024

©   Haszprus   |   bme
Lefagyott a vigyor az arcomról mikor megpillantottam az imént hogy holnapra szglabból ki kéne találni, hogy milyen házi programot csináljak javaban. Az még csak rátesz erre egy lapáttal, hogy kisZH is lesz, bár az nem para, már csak azért sem, mert nem sok múlik rajta. Szerdán viszont BSZ2 ZH, és az már inkább para.
Haszprus

Dreamweaver problémák

©   Haszprus   |   hwsw
Jól gondolom, hogy a Dreamweaver MX nem támogatja a drag&drop képbeszúrást html-be? Sőt, sehogy se lehet egyszerre egynél több képet beszúrni? Sőt, alapból ki sem egészíti az img taget width és height paraméterekkel?
Ha ezen feltételezéseimet valaki cáfolni tudja, ne kíméljen, íméljen.
Haszprus

Environmentális interrapt

©   Haszprus   |   bme fáradtság
Jó, tehát úgy tapasztalom, hogy az eselpé módot túl sok akusztikai és egyéb environmentális interrapt lekezelése teszi futtathatatlanná ezekben a korai órákban.

Update 2004. okt. 23. 02:43: talán tanulok most egy kicsit, ahogy már tegnap dél körül is akartam volna, de abból nem (sem?) lett semmi.
Haszprus

Battle Royale

©   Haszprus   |   film
Battle Royale - 2000. Ajánlás alapján néztem meg. Szerintem szar.

User Rating: 7.8/10 (9,374 votes)

Genre: Drama / Thriller / Action / Horror

Tagline: Could you kill your best friend?

Plot Outline: 42 high school students are forced to kill each other on an uninhabited island.

Aki meg akarja nézni az ne olvassa el róla az ICQ-n filmnézés közben írogatott kommentárjaimat:

IRCQuote fight! In the ring:

Haszprus
2. ha 40 embernek [akik ráadásul többé-kevésbé barátok] megmondod h most meghóttok ha nem ölitek meg egymást, szted komolyan nekiesnek egymásnak? lóf###t, főleg hogy van 3 napjuk. megpróbálnak elmenekülni v akármi. mindegyiknél van fegyver, simán nekimehetnek a katonáknak is. tuti h először ezzel próbálkoznának.

ez utóbbi olyannyira trivi hogy a filmben az első lövést nem is merik mutatni [mert szánalmas volna , csak úgy jön a csaj a kertben hogy már a nyakában van a nyílvessző...
Haszprus
"ez az én fegyverem, azt hittem nem igazi"

és valami kasza van a kezében
hogy lehet arról azt hinni h nem igazi? lol
Haszprus
hogyan érzi a pulzust egy olyan nyakörv ami nem is mindig ér hozzá a nyakhoz?
Haszprus
így 1.27 körül má tűrhető
WiZARD
jóvanna mindenbe beleköcc
Haszprus
leguccsó msg-emben pont azt mondtam h kezd jó lenni
(mer egyre ritkábban gyilkolnak (azok gázos részek
Haszprus
lol hackertámadás közben faszi levágja az áramot és "újraindítani"
probléma megoldva
Haszprus
gyerek beleütött a kocsi elejébe erre az felrobbant
ühümm...
WiZARD

jó film akkoris
Haszprus

Randomban nyomatom a winampet

©   Haszprus   |   zene
Randomban nyomatom a winampet (2.83 power), ide pedig szemlézek.
  • Madonna - GHV2 Remixed (The Best Of 1991-2001)
    • Beautiful Stranger (Calderone Club Mix)
Club Mix, yepp.
  • DJ Sterbinszky - Megint egy nyar a Flortben - 1.Trance
    • 09. Tomski feat. Jan Johnston - Love Will Come
  • Kai Tracid - 4 Just 1 Day [maxi]
    • 4 Just 1 Day (ATB Remix)
Na elhúzok tanulni úgyhogy a szemlézést nem tudom folytatni

Update 13:23: azért mégiscsak beszúrtam egy tracket, és lehet hogy még többet is fogok

Haszprus

Tiéd ez az esernyő? Ja, bocs.

©   Haszprus   |   bme

ehh le akarták nyúlni az esernyőmet ib028-ban bazmeg

(400 fős előadó)

már csak páran voltunk benn, megyek fel a kabátomhoz meg esernyőmhöz, erre látom hogy valaki próbálja leakasztani (szokásosnál jobban odaakasztom mer nem akarom hogy a tömeg lesodorja)

így nézem a faszi képét hogy mi a picsát csinál ez, alvajár vagy miafasz

rámnéz, keze így az esernyő körül, megkérdezi: tiéd ez az esernyő?

mondom ja.

ja bocs

no komment

Haszprus

Nem megy a reggeli kelés

©   Haszprus   |   bme fáradtság
Holnap csütörtök van. Erről az jut eszembe, hogy 8-tól 10-ig digit 2. Erről az jut eszembe, hogy a hetedik tanítási héten járunk, és eddig egyszer sikerült a csütörtök reggeli digit 2-re beténferegjek, éspedig a legelső digit 2-re. Onnantól valahogy nem jött össze. Reggeli végkimerültség, stb.
Haszprus

AK - OMIKK összeköttetés

©   Haszprus   |   adok-kapok bme fejlesztés történelem
AK changeblog:
23:11 2004.10.19. (SzaMa & Haszprus)

Hamarosan összekötjük az Adok-kapok oldalt az OMIKK (országos műszaki információs központ és könyvtár) adatbázisával, így lehetőség nyílik a könyvek felvitelére ISBN vagy jegyzetszám alapján. Egyszerre több hirdetés feladását is nagyban meg fogja könnyíteni az új cucc. Überzsíros JavaScript & PHP by SzaMa. Megjegyzendő, hogy a cucc bugzik Firefox 1.0 alatt ha 3 hirdetésnél többet ad fel egyetlen lépésben az ember, azonban Mozilla 1.8-ban nem. Ez egy Firefox bug, reméljük, hogy mielőbb javítják.

Haszprus

Tűzvédelem + E1B = Shit

©   Haszprus   |   bme
Egy tűzvédelmi előadás amin ennyien vannak (fullon volt az E1B), az nem emberi, úgyhogy gyorsan elhúztam bepillantva a terembe.

Update 17:37: nem tud valaki beíratni/beírni a jelenléti ívre? E1B-ből wireless internetezők előnyben

Update 23:20: leblogolandó hogy végül nem sikerült beírassam magam úgyhogy december 8-án…
Haszprus

A mai napot is elbasztam

©   Haszprus   |   bme
Most ébredtem fel. Lehet hogy tudat alatt nem mertem bemenni, lincseléstől való félelmemben

Update 14:52: bementem szglab3 második felére, igaz, 5 perc késéssel, de nem lincseltek meg. skacok, ott leszek tűzvédelmen is, (lehet lincselni) sajnos, mert nem érdeklődtem meg hogy valaki beírna-e, de ha netán olvastok most és felajánljátok hogy beírtok, akkor örömmel elfogadom

Update 16:56: Na megyek tüzet védeni. Bázzeg. Viszek kaját, állványt, fényképezőt, másolandó anal jegyzetet, bsz könyvet. (Vélhetően nyomok egy panorámaképet, ha lesz a hátsó sorokban hely.)
Haszprus

Egy élhetőbb levlistáért

©   Haszprus   |   bme fejlesztés hwsw
Én egy élhetőbb levlistát akartam.

Többek egyetértettek velem, de a kellő időben nem voltak mellettem.

Anyázás volt. Majdnem meglincseltek.

Roppant negatív élmény.

Update 23:28: egy szavazás állása alapján egy egyharmados (azaz rohadtul jelentős) kisebbség érdekeit sikerült hót egyedül képviseljem. Minden rajtam csattant. Köszönöm, Élet, kurvajó volt.

Update 2004. okt. 19. 00:08: vajon majd reggel amikor irl találkozom velük, élőben is meglincselnek?
Haszprus

Protecting the überman

©   Haszprus   |   barátok bme
duma2003 levlista életéből 1-2 fejezet:

IRCQuote fight! In the ring:

kérdező (amúgy ismeretlen) userSubject: [duma2003] ATI
ATI Radeonokat mivel lehet húzni???
9600XT-t pl....
Haszprus
rákötsz egy spárgát
támadó (amúgy ismeretlen) userSzarpoénokat a www.szarpoenforhaszprus.hu -ra küldd lécci, és ne zavard vele a listát!
Powerstrippel egyébként lehet húzogatni bármit sztem..
megvédő (amúgy ismeretlen) userneszójjábe
ez jó poén volt, dumalistán simán elmegy
másik megvédő (amúgy ismeretlen) userÉn megvédem Haszprust, sztem jó poén volt!!!
Nem kell mindenkit mindenért lefikázni!
Thx for protecting the überman. A nép mögöttem áll. (Na jó ilyeneket veszélyes manapság kijelenteni, még bevisznek a zsaruk )

Ne szóljatok be, mert húsz pitbullt küldök rátok,
ujjam a ravaszon, szóval veszélyes vagyok,
ellenszenves emberekbe késhegyet nyomok,
aztán nyomulok a kocsiba, de nem hagyok nyomot,
a szirénazajtól meg már kicsit se szarok.

(Belga - Hello)
Haszprus

Van Helsing

©   Haszprus   |   film
Van Helsing - 2004. Nyilván vannak nézetek, melyek szerint egy ilyen filmnél nem is kell az élethűséget vizsgálni. Nade bakker, jó, oké, tegyünk bele mindenféle szörnyet meg vámpírt meg mindenféle teremtményt, akikre esetleg nem érvényes semmiféle fizikai szabály, stb.

De ezzel ne járjon már az is együtt, hogy ha egy filmbeli ember nekiesik kilóhússzal a falnak, akkor minden sminkelmosódás nélkül pattan fel és megy tovább mintha mi sem történt volna… Vegyünk példát a Die Hard sorozatról melyek végeire Bruce Willis pompás kis átalakításokon esik át.

Valamint a problémák tekintélyes részét ne oldjuk már meg tervezés nélküli egybeesésekkel, pl. pont az ellenfelünkre zuhan a szörny, stb.

Összegzés: látványos, de roppant nehezen nézhető.

Hugh Jackman, Kate Beckinsale

Genre: Action / Adventure / Horror / Fantasy / Thriller

Tagline: The One Name They All Fear

Plot Outline: The notorious monster hunter is sent to Transylvania to stop Count Dracula who is using Dr. Frankenstein's research and a werewolf for some sinister purpose.

User Rating: 5.3/10 (13,226 votes)
Haszprus

Lassú

©   Haszprus   |   hwsw
Egyre lassabbnak érzem a gépem. Pl. a képnézegető szoftvert. Minden mást is, de főleg azt, noha direkt a legújabbnál 3 verziószámmal régebbit használok, részben sebességproblémák miatt. Hm, ez nem túl örömteli. A user switching is borzalmas. És persze minden más is. Egy valamire való bővítés kb. 90k lenne. Húzni kéne ezt még egy darabig… (miért is ne?)

A gépem főbb részeinek cseréje amiatt is jó lenne, mert ezáltal garantáltan megoldódnának a crc errorok amik kísérnek már 2003 április óta…

Na mindegy, majd máskor.
Haszprus

Ne legyen több könyves levél a listákon!

©   Haszprus   |   adok-kapok bme fejlesztés történelem

Tegnap este a bme info2003, vill2003 & duma2003 adminjai megírták a levlistára (azaz kb. 1000 embernek), hogy mostantól az AK oldalt tessék használni.

Sziasztok!

Tiszteletteljes kérés mindenkihez!

1.) Ne legyen több könyves levél a listákon! -> Használjátok az ak.haszprus.hu-t! Ezentúl ez a hivatalos könyvpiac. Az egységesítés a többi listával már folyamatban van.

[…]

Power.

Haszprus

Picasa

©   Haszprus   |   hwsw
A Google egész sokmindennel foglalkozik mostanság, pl. próbáltátok már a Picasa nevű "albumszoftverét"? Képeidet tartja nyilván, indexeli őket, easy to use (ideal for lamerz), és kurvagyorsan lehet a képek között keresni, konkrétan teljesen realtime, entert se kell ütni a keresés végén, ahogy pötyögöd a betűket, szűkülnek a találatok. Emellett jól is néz ki.

What does this button do?

Update 2004. okt. 16. 00:18: baze azért nem ártana ha legalább fastruktúrát kezelné. Értem a google azt akarja hogy ne legyen semmiféle folder a világon (ld. gmail), és mindenki csak keresni akarjon, de folderz are good bakker, így a bal oldali lista kvázi semmire se jó, nekem legalábbis közel 800 albumom van, 20 giga kép, 16000 fájl, azért ez így fastruktúra nélkül elég meredek.
Haszprus

A megahertz-emelés vége

©   Haszprus   |   hwsw
Nem jelenik meg a 4 GHz-es Pentium 4
Az órajel növelése a legegyszerűbb módja a teljesítmény emelésének, azonban ez a módszer kifulladni látszik, a további megahertz-hajhászának komoly műszaki akadályai vannak. A gyártók és elemzők egybehangzó véleménye szerint teljesen új módszerekre van szükség a teljesítmény további fokozásához.

(HWSW)
Szívás. A P4 sajtótájékoztatóján még 10 GHz-es P4-ekről beszéltek.
Haszprus

I épület panoráma

©   Haszprus   |   fotózás
Végül megint nem csináltam fotókat az I-ben, mert nem volt kedvem ott feltűnősködni. (A KA51-es képért is eléggé megszenvedtem

Ez a termés:


nagy (135 KB) :: brutál (750 KB)



nagy (115 KB) :: brutál (900 KB)


Nyitva van az I szombat-vasárnap? Aki tudja, írja meg.
Haszprus

ó•sz előtti panoráma

©   Haszprus   |   fotózás
Eredetileg az I épületben akartam egy panorámaképet nyomni, de majd máskor.

Hmm, lehet hogy később felsőbb szintről is megpróbálok panorámát nyomni, abban is lehet valami. Itt a lenti képen a növényzet az érdekes.

Update 10:38: hmm fogom magam és elmegyek I-be, ill. környékére panorámázni. I'll be back.

Haszprus

WinXP SP2 automatic updater

©   Haszprus   |   hwsw
Micsoda béna balfasz módszer hogy a Windows XP SP2 automatic updater szarsága saccperkábé tíz percenként előugrik hogy mosmá aztán újra kéne indítani a gépet a frissítések miatt?? Eddig elég volt azt mondjam, hogy később, és akkor az azt jelentette hogy majd ha jól esik, újraindítom. Pain in the ass.
Haszprus

Bombariadó

©   Haszprus   |   bme
baze

mennék be erre jön az i-ből a nagy tömeg: bombariadó

érdemes volt bemenni
Haszprus

Gyűlő hegek

©   Haszprus   |   fotózás maszat
Maszat leugrott a kezemből a földre. A fenti cucc a művelet nyoma. A baj az, hogy a heg évek múltán sem tűnik el (legalábbis a bal karomon ezt tapasztalom), és ez elég feltűnő részén van a kezemnek.

Update 02:49: F#szkivan micsoda béna szar regenerátor-rendszere van az embernek, ilyen miniatűr szar sebeket nem bír eltűntetni.

Update 2004. nov. 08. 01:00: Lényegében észrevehetetlen a dolog, nagyon alapos tanulmányozással látható/odaképzelhető

Haszprus

Nincs sim

©   Haszprus   |   hwsw
Mobilom azt a hibaüzenetet dobta fel, hogy "Nincs sim", aztán egészen fura dolgok jöttek még… Félek, hogy ebből nem sok jó fog kisülni.

Update 2004. nov. 08. 01:01: Azóta nem problémázott, hál' az égnek.
Haszprus

Visszafogott adatforgalom

©   Haszprus   |   hwsw
Említsük meg, hogy letöltések terén is teljesen visszafogtam magam.
  • Beállítottam az ftp klienst, hogy 30KBps-sel töltsön max (64 KBps-t tudó ADSL 512-es csomagomon) (eképpen gyorsabban tudok webezni, ami jó)
  • Októberben még csak 25,59 GB adatforgalmam volt, amiből 23,95 GB a letöltött cucc. (Melynek alapján azt mondom, hogy a hó végi letöltésem kb. 53 GB lesz, szemben az eddigi 60-100 GB közöttivel.)
  • Éjszakára néha kikapcsolom a gépet.
  • Néha nem is töltök le.
Fenti megszorító intézkedések eredményeként azt várom, hogy könnyebben fel tudjak kelni a gép elől a kevesebb új tartalomnak köszönhetően.
Haszprus

A nagy email-notifier projekt

©   Haszprus   |   hwsw
Azt hiszem, áttérek a hosszú-hosszú évekre visszanyúló állandósított email-kliens futtatásról a notifierekre.
  • A Gmailt időnként nézem meg, weben. Hol fut, hol nem. Erőforrásból nem sokat eszik, csak egy weblapnyit.
  • Az Outlook régebben mindig futott. Mióta Gmail van, időnként kilövöm. A gmailt se futtatom mindig.
  • Az Outlook Expresst 1-2 naponta indítom el, és max. 10 perc alatt átrágom az eszetlen mennyiségű levlistán magam.
Nem biztos, hogy az Outlook állandó futtatását meg tudom kerülni, de kipróbálom. A cél: időtakarékosság. Ha nem szarozok minden jelentéktelen levéllel külön-külön, az előnyös. A notifier által mégis tudom, ha jön valami lényeges. Viszont az Outlook kellően lassan indul el ahhoz, hogy jó eséllyel visszaszokjam az állandósult futtatására.

A fejleményekről, tapasztalataimról későbbiekben beszámolok.

Egyébként a Google az email notifier-re elsőként a PopTray nevű freeware opensource cuccot hozta ki, ami elég szép felülettel rendelkezik, egyelőre bejövős.

Update 01:27: jajj, máris szembe találkoztam az első problémával: az Outlooknak kőkeményen használom a naptár és feladatok vmint emlékeztető funkcióit, és ha az Outlook nem fut…

Update 01:28: oké, email notifier projekt lefújva, outlook állandó futtatása marad Ezzel mehetnék a világ leghamarabb megbukott projectje címért.
Haszprus

Rám-szakadék galéria © Norby

©   Haszprus   |   12e barátok első fotózás rám-szakadék történelem túra
Rám-szakadék, második képgaléria, © Norby. (Az első {© Kicsi} itt volt.) Lesz még egy harmadik, © Schloddi.

Ja még nem is említettem a résztvevőket: Ági, Gabi, Tyütyü, Kicsi, Miklós, Norby, Schloddi, Skafi, Viktor, Haszprus, 10 fő, rulz.

És két panoráma:


nagy (75 KB) :: óriási (1 MB)


nagy (25 KB) :: óriási (2,5 MB)

Haszprus

Rám-szakadék képek Norbytól - hamarosan

©   Haszprus   |   12e barátok első túra

Most találkoztam Norby-val és adott egy CD-t a Rám-szakadék-túra általa készített képeivel és videóival úgyhogy rettegjetek, szét foglak titeket bombázni képekkel. Schloddi képei is megvannak. Videók valószínűleg nem lesznek.

Haszprus

Rám-szakadék galéria © Kicsi

©   Haszprus   |   12e barátok első fotózás rám-szakadék túra
Rám-szakadék, első képgaléria, © Kicsi. Lesz második (© Schloddi) és harmadik (© Norby) is.

Utunkat villanypásztorok szegélyezték, s egy helyen pattogásra lettünk figyelmesek. A hang
mögött egy elszakadt vezeték állt, melyre néhány másodpercenként adtak valami elenyésző elektromosságot. A cuccot Norby kezdte el fogdosni, aztán csatlakoztak hozzá többen, négyen már elég jól beütött állítólag

Igen, a fatörzs tetején azok ott a mieink.

Egy útszakasznál egyszerre ketten kellett segítsenek a többieknek, hogy fel bírjunk jutni. Jobb
oldalt eközben a szokásos villanypásztor. Norby jóarc volt és megfogta a villanypásztort amikor neki segítettek. Kicsit anyáztak a többiek

Megfelelően közeli júzereknek ajánlom a Haszprus Private Gallery-t további képekért.

Haszprus

Rám-szakadék highlights

©   Haszprus   |   12e barátok éjjel első történelem túra
Tegnap asszem olyan 20.45 körül már szunyókálhattam, rendesen lefárasztott a túra. Ahogy elnézem az ftp-met, sajna éjjel nem érkezett senkitől kép Offline gyerekek.

A talpamról leszakadt egy darab bőr és full izomláz vagyok

A Rám-szakadékban halál-közeli élményben volt részem Na jó, igazából csak rohadtul megijedtem, mert mentünk egy ilyen 15 centi széles párkányon (jobbra-balra mászhatatlan meredekségű fal), és én valahogy nem kapaszkodtam meg rendesen (nem lazulásból, csak valahogy nem jött össze), estem hátrafelé. Szerencsére éppen egy magasabb helyről jöttünk le, így a hátam mögött végtelen hosszú időnek tűnő pillanat múlva elértem végre a falat, aminek sikerült nekiessek és ott megkapaszkodjak, viszont úgy begörcsölt valami hasizmom az akció után, hogy percekig nem bírtam elmoccanni a helyemről.

Update 08:13: Ezt a sztorit most így visszaolvasva leizzadt a talpam

Update 08:50: hihetetlen, az egész túra megvolt 500 Ft-ból egy 200 Ft-os kólával együtt.

Haszprus

Nem vittem fényképezőt

©   Haszprus   |   12e barátok első rám-szakadék túra
Rám-szakadék roxx, megjöttem, sajnos elfelejtettem fényképezőt vinni, de gondoskodtam róla még tegnap, hogy rajtam kívül hárman hozzanak, úgyhogy majd lesznek képek, csak nem olyan gyorsan

Addig is, a túra eredményéről tudok szolgálni egy beszédes képpel, bal oldalon.

Haszprus

Rám-szakadék MA! & AK projekt

©   Haszprus   |   12e barátok bme első fejlesztés rám-szakadék túra

Rám-szakadék ma YEAH! Zsííííííír. Még nemtom jól választok-e majd reggel amikor szimplán dzsekit veszek. A met.hu szerint 20 fok lesz a tető. De reggel elég hűvös lesz. Én meg beteg vagyok.

És azt se tudom, hogy vajon túracipőben menjek amit kissé sajnálnék tönkrevágni (pedig túracipő), vagy pedig bakancsban. Utóbbi lesz, anyagi megfontolásokból (részben).

5 óra múlva ébredés.

Az AK-projektben SzaMa és az én együttműködésem nem olyan lesz, ahogy eddig gondoltuk. Illetve nem tudom még, hogy milyen lesz, és lesz-e egyáltalán. SzaMa és Olthyer szerint a KSZK-hoz érdemes járulni a projekttel, hogy azok adjanak valamiféle támogatást nekünk. A KSZK bigboss rábólint a dologra, amint 'hivatalosan' is jelezzük neki. Kérdés, hogy vajon mit adhatnak ők? Embert, szakmai helpet. Nem tudom… mire jó az?

Haszprus

class Man { foz() { wife.foz(); } }

©   Haszprus   |   fáradtság fejlesztés
Kis objektumorientált ujjgyakorlat:
class Man extends Human { private Woman wife; Man(String name) { super(name); } public void addWife(Woman wife) { this.wife = wife; } public void foz() { msg("Fozok anyad hatan! Fozzel te!"); wife.foz(); }
Update 06:23: igen, ma éjjel nem aludtam.
Haszprus

ELTE expedíció

©   Haszprus   |   barátok bme történelem
mainframe-mel eldzsaltunk az ELTE lágymányosi campusának északi épületébe, és kiváncsian vártuk hogy vajon megvernek-e engem a BME-s mappámból következően. Ez nem történt így - Pál Kornél szerint az eltések szelíd népek -, viszont megállapítottuk hogy az új ELTE épület belülről elég kellemes, sok szép megoldás található benne az I épülethez hasonlóan. Ugyanakkor egy része valamilyen okból kifolyólag eléggé oldschool lett (rájöttek hogy nem lesz EXPO, és onnantól költséghatékonyan folytatták?), márvány lépcsőház helyett hagyományos beton vagy milyen felületek, stb. Ruhatárból viszont van nekik rengeteg, sőt, a fűtés is megy, nem úgy, mint az I épületben (vagy ha utóbbi helyen is megy, akkor nem megfelelő hőmérsékletre van beállítva).

Update 18:56: holnap és hétfőn nincs suli. Rulz0r.

Haszprus

BME előrehaladás 2/1/2

©   Haszprus   |   bme
Megvolt az anal ZH.

Nincs kedvem a nap hátralevő részéhez. Nem az anal miatt, hanem mert fáj a torkom, a szemem, folyik az orrom, melegem van, ezek miatt rossz a kedvem. Kérem, kapcsolja ki.

Várom már a fony-t. Íllítólag regexp-ekről szól.
Haszprus

Bluescreen, szerviz?

©   Haszprus   |   bme fáradtság hwsw
Ma kétszer megakadt ott a gépem boot közben, hogy checking nvram. Tegnap cd-írás alatt pedig elszállt mindenféle usb eszközöm. Ja és egy bluescreent is kaptam (ami igazi ritkaság).

Be kellett volna adjam nyáron szervizbe. Vagy most is megtehetném, igazából. De nehezen viselném, ha két hétig nem lenne itthon gépem. Igaz, a HSZK és a Sch egyaránt közel van (szóval pl. napi szinten tudnék emailezni meg ami kell*), de még mindig nem vágom pontosan, hogy utóbbi helyen miként lehet "publikus" internet-hozzáférés elé kerülni. A kifizetett KDO-mra pedig lassan két hete várok.

Mondjuk valszeg a tanulmányi eredményeimnek és a 8 órás project teljesíthetőségének igen jót tenne két hét gépelvonás. Lehet, hogy meg kéne lépni.

* őszinte legyek? szerintem tutira nem mennék el naponta a hszk-ba vagy a sch-be csak azért, hogy netezzek. egyszerűen nem vagyok függő és kész csak ha már itt van és be van kapcsolva etc akkor nehéz elmozdulni előle.
Haszprus

Gépbővítés kéne

©   Haszprus   |   hwsw
Az a baj, hogy nem mehetek be a boltba venni vinyót, mert az alaplapomra nem fér több. Bővítőkártyát nem akarok emiatt - állítólag gáz is -, alaplapcserét - ergo pluszkiadást - meg aztán pláne nem. Pedig lassú már ez a gép, de mindegy, policy hogy nem költök rá annyit, mint régen, mert semmi értelme. Persze eladhatnék egy vinyót, de megvallom, hogy ez a megoldás nem áll közel a szívemhez.

Kell valakinek 80 gigás 7200 rpm-es Seagate Barracuda IV, vagy V? (mindkettőből van)
Haszprus

Megfáztam

©   Haszprus   |   life
Úgy tűnik, kőkeményen megfáztam annak minden velejárójával együtt A vicc az, hogy mostanság semmikor nem fáztam.
Haszprus

BME előrehaladás 2/1/1

©   Haszprus   |   bme
A hétfői szglab3 java kisZH eredményei:

IRCQuote fight! In the ring:

zsír10 db (enyimé is)
nem értékelhető10 db
nem jelent meg9 fő
Sejthető volt. Reggel pedig anal nagyZH#1. El kell(ene) kezdeni készülni rá. Vagy inkább aludni és majd 1-2 hónap múlva. Most már úgyis tökmindegy.

Megj. így is ketten ültünk egy gépnél, mi van ha még az a 9 ember is eljön?
Haszprus

Képeim biztonsága

©   Haszprus   |   fotózás hwsw
Kiírtam 10 CD-nyi eddig kiíratlan fotómat, és hátra van még 11 CD, de most nincs már írhatóm. Ezzel összesen 28 CD-nyi fotóm lesz. A CD-k mellett egyébként két vinyómon is tárolom a képeimet. Az adattárolás semmilyen formája nem kellően megbízható. (Gondolom mindenki hallott arról hogy a princo dvd-kről pl. egy év után elpárolog az adat... vidám dolog... sajna ugyanezt tapasztaltam egy rakás egyéb cd-mmel, amik egyáltalán nem princo-szintűek kéne hogy legyenek a nevük alapján.)

Update 18:38: találtam még egy írható CD-t!
Haszprus

Freevote

©   Haszprus   |   bme fejlesztés
Elkezdtem írni egy Freevote scriptet. Merem remélni, hogy hasznos lesz.

Ezt tudja:
  • létrehozza a kérdést és a válaszlehetőségeket
Ezt kell tudnia:
  • szavazófelület
  • eredmények
  • egyes szavazatokhoz userenként (nincs regisztráció és nincs usernyilvántartás se, ez egy easyscript lehessen bevinni kommentet (ez plusz egy mező az sql-be, vmint annak feldolgozása)
Felhasználási lehetőség:
  • akárhol
  • bme belső levlistáin akármilyen kérdés megszavazásához. pl. meg akarom szavaztatni a néppel hogy szerintük jobb-e isbn/jegyzetszám alapján felvinni a könyveket, mint név alapján kiválasztani egy listából.
Haszprus

Gmail meghívó

©   Haszprus   |   barátok
Ha valakinek van egy fölös gmail meghívója, legyen szíves dobja nekem a blog kukac haszprus pont hu címemre. Ezer köszönet! (Ez a kívánságom mindaddig aktuális amíg le nem írom ide, hogy teljesítve)

Update 19:16: teljesítve thx 2 demian
Haszprus

Don Pepe: Sajtban sült

©   Haszprus   |   don pepe élelmezés pizza
A Don Pepe Sajtban sült pizzája.
Alul parmezán, felül sajtkrém, camembert, mozzarella, magok
Kb. 17:42:45-kor rendeltem, és azóta is megvan több, mint a fele. Ennek első oka, hogy az én ízlésemnek túlzottan sajtos (olajos, zsíros), második, hogy fájt a fejem, harmadik, hogy egyszerűen tele lettem már az első negyedtől, ami különösen azért érdekes, mert a mai napon ezen a pizzán kívül egyebet még most sem ettem.
Haszprus

Adok-kapok: Haszprus vs SzaMa

©   Haszprus   |   bme fejlesztés
SzaMa-nak és nekem egészen más céljaink vannak az Adok-kapok site-tal, és más motivál bennünket. Nem tudom, mi lesz ebből. Aggódom. Ez a saját projectem volt, és nem marad az. Persze mondhatnám, hogy figyu, azt akarom hogy a sajátom maradjon, de tiszta sor, hogy valamilyen szinten biztosan előnyére válna az AK-nak, ha nem egyedül fejleszteném (nem mintha egyedül nem bírnék megbírkózni vele). Lehet, hogy jó lesz, és lehet, hogy nem. Lehet, hogy nem fog már örömöt okozni, miután nem egyedül fogom fejleszteni. Nem tudom, sosem fejlesztettem még mással közösen.
Haszprus

Egy jó BME-s nap

©   Haszprus   |   adok-kapok barátok bme

A mai nap jó nap volt.

Eddig problémám volt az egyetemen, hogy túl kevés embert ismerek, vagy ha nem is olyan keveset, de mégis ritkán találkozom velük. De idén egész sok emberrel futok össze, vagy ismerkedek meg.

PT-n nem volt semmi különös, picit késve érkeztem - talán csak a legelső PT-n voltam ott időben -, és szokásomhoz híven az egyik jobb szélső ülésen foglaltam helyet az IB028-ban.

I épület után következett az R4N, ahol az szglab3-mat tartják. Itt Orcával (aka rudy) váltottam pár szót az aulában, majd laboron a túlterhelés miatt egy géphez két ember jut. Szerencsére nem valami gyíkarc foglalt mellettem helyet, így nem kellett rohadtul kellemetlenül érezzem magam egész órán. Mellesleg az óra kiváló volt, a gyakvezérnek érthető a beszéde, stb, és készültem is, meg lájtos is volt az első ZH. Vagy majd meglátjuk, nemtom (mármint hogy a csoportnak átlagban véve lájtos volt-e ez a kisZH). A csávó az előző héten is tartott labort, másik csoportnak, azok közül 16 embernek lett jó a kisZH-ja, 11-nek nem (háromértékű a dolog: jó = +0,5, nem jó = 0, nem jelent meg = -0,5 - ezek pontszámok, melyek majd a nagyZH-ba számítanak bele).

Labor után beugrottam diákigazolványt érvényesíteni, ahova olyan gyorsan behívtak sorszámhúzás után, hogy rohannom kellett az ügyintézőhöz. A KTH-ban egyúttal elintéztem az iskolalátogatási igazolást is.

KTH után a K épület felé vettem az irányt, és találkoztam Sanyival, aki 5-8. osztályban volt osztálytársam, és anno készített nekem egy teljes perl alapú news.hu-t. Na jó, nem teljeset, mert 99%-nál megunta és nem lett az egészből semmi Megtudtam, mi a helyzet a régi osztálytársaimmal, és jövőre meg vagyok invitálva ismét a nyári partikra (melyeket idén nyáron kihagytam egyébként, de meglátjuk, lehet hogy jövőre másként lesz, tényleg nemtom még)

A kis dumálgatás eredményeként ofkorsz késve értem Analízisre is (arról is 80%-ban elkések), ahol most már elég sok ismerős arccal van benépesítve a terem, ofkorsz mainframe mellett foglaltam helyet. Megállapítottuk, hogy az Analízis gusztustalan.

Analízis után mainframe-mel és Tamással vettem az irányt a Goldmann-téri 4-6-os megállóhoz, ahol belebotlottunk SzaMa-ba, aki vázolta, hogy

egész nap téged kerestelek
szóval kib#szottul fontos ember lettem. Meg akar pályázni az Adok-kapok site-tal egy (vagy több) ösztöndíjat, és el akarja költöztetni egy sch-es szerverre. Én ez utóbbinak egyáltalán nem örvendek, előbbi pedig kb. hidegenhagy. Nem titok, hogy mindenféle site-ot életem során két okból kreáltam

  1. fun
  2. ismertség

Namost ez utóbbi mértéke garantáltan csökken azzal, ha az Adok-kapok nem a www.haszprus.hu-n kerül elhelyezésre.

A találkozások sora azonban nem ért véget, mert a SCH környékén belebotlottam VDavid-ba, aki éppen valami össznépi fürdőzést rendezett közterületen, egy platós kocsi tetején, egy felfújható gumimedencében

Egyik olvasónk szerint

gondolom Schönherz Qpa van, óccsó játék hülyegyerekeknek

Végül ugyanitt összefutottam Anettel is, aki az info2003-admin-mivoltával az AK project egyik alaptámogatója

Update 16:50: a blogomon pedig minden eddiginél több user regisztrálja magát adott időmennyiség alatt, which is good.

Haszprus

Adok-kapok 041003

©   Haszprus   |   bme fejlesztés
AK changeblog 21:15 2004.10.03.

- ak_intezmeny, ak_kar, és ak_szak sql táblák létrehozása, következő adatokkal:

IRCQuote fight! In the ring:

ak_intezmeny
i_id i_shortname i_longname
1 BME Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

ak_kar
kar_id kar_iid kar_shortname kar_longname
1 1 VIK Villamosmérnöki és Informatikai Kar

ak_szak
sz_id sz_karid sz_shortname sz_longname
1 1 Info Műszaki Informatika szak
2 1 Vill Villamosmérnöki szak

A későbbiekben a fenti lista bővítésére természetesen lehetőség nyílik.

Egyelőre nem tudom mit lehetne kezdeni azzal a problémával, hogy egy könyv tartozhat pl. két szakhoz, vagy két intézményhez. Pl. lehet hogy digitet ugyanabból a könyvből tanulnak az info szakon, mint a vill-en, sőt akár a bme-n meg a bmf-en is. (Csak példa, lehet hogy ez pont nincs így.)

Legyen egy külön táblázat ami direkt a könyvek és tárgyak közötti relációt írja le? Enélkül ugyanis csak bajosan [gányosan] megoldható, hogy egy könyv több szaknál is kilistázásra kerüljön.

Update 21:36: most kaptam az emailt SzaMa-tól, hogy egy überzsír fejlesztést amit csütörtökön irányzott elő és pénteken nálam meg is kezdtük a kidolgozását, most befejezett. Jobban mondva nagyot haladt vele. Úgy néz ki, össze tudjuk kapcsolni az Adok-kapok site-ot az OMIKK-kal (Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár).
Haszprus

Pókember 2

©   Haszprus   |   film
Pókember 2 (Spider-Man 2 - 2004). El is felejtettem leblogolni, hogy valamelyik nap megnéztem. Valszeg pénteken. Jó volt, de lehetett volna jobb is. Főleg hogy az imdb és Norby véleménye alapján sokra számítottam. Túl sok unalmas részt tartalmazott, látványban nem nyújtott igazából semmi különöset, a pókember mozgásával még mindig nem vagyok megelégedve, Tobey magánéleti problémáinak részletes taglalása kifejezetten untatott, Dr. Octopus túl irreális mindenféle tekintetben (kezdve attól, hogy mitől kezdtek gondolkodni a karjai?). Ilyen kifogáslista után kész csoda, hogy azt mondom rá, hogy jó film

A film végéből egyértelmű, hogy lesz harmadik rész. Érdeklődve várom. Csak kevesebb legyen benne az érzelmi szál.

Genre: Action / Fantasy / Sci-Fi / Thriller

Tagline: Sacrifice

Plot Outline: Peter Parker is beset with numerous personal problems while Spider-Man confronts the brilliant Dr. Otto Octavius, who has been transformed into "Doctor Octopus" (aka, "Doc Ock"), a multi-tentacled menace.

User Rating: 7.9/10 (26,946 votes) top 250: #249
Haszprus

Blogválság

©   Haszprus   |   barátok

IRCQuote fight! In the ring:

Haszprus
blogválságban vagyok
nincs mit írjak

mondjuk vannak bloggerek akik csak néhanapján írnak
xtr
írd meg, hogy punnyadás van Írd meg, hogy nincs mit írni... Ez is egy dokumentálható állapot nem?
Haszprus
továbbá bevezettem azt a policyt h zéró jelentőségű dolgokról nem írok
Haszprus
emiatt nincs mit írni
xtr
buta egy policy
Haszprus
igen, mert a blogban eddig kizárólag zéró jelentőségű dolgokról írtam hiszen azok publikusak. amiknek jelentősége van azok általában a privát naplómba mentek. így most ciki helyzetbe kerültem
xtr
LOL
Haszprus
ezt az icq beszélgetést viszont lejegyzem
xtr
Simán ;D
Haszprus

Csocsóparti @ Szóda udvar

©   Haszprus   |   12e barátok buli történelem
Most jövök egy kis lájtos csocsópartiról, tali a Borároson, aztán onnan valahogy elvergődtünk a Szóda udvarba, ami nem is olyan gáz hely. Tulajdonképpen csocsózni meg dumálgatni tökéletesen megfelel. Bár ezt előre is sejtettem. Főleg most, hogy hűvösebb van, és nincsenek sokan (egyébként egy pulcsi elég volt).

Csocsó rulz, csak jó helyen kell játszani, ami annyit tesz, hogy szabadtéren.

Partiarcok: Giorgio19, Kicsi, Tyütyü, Schloddi, ScoobyZoli, Niki, Zso, és persze Haszprus.

Jövő héten lenne egy karaoke-party, csütörtökön, nem is messze tőlem, csak egy a probléma, éspedig az, hogy csütörtökön. Másnap suli. Úgyhogy felejtős a dolog, viszont ahova mennénk, ott csak csak csütörtökönként van karaoke

Update 2004. okt. 05. 01:40: a fogyasztás: 0,5 dl becherovka. Nem jött be.

Haszprus

A dohányzásról

©   Haszprus   |   buli
Egy füstös bárban, szórakozóhelyen eltöltött két óra annyit jelent, mintha négy szál cigarettát szívott volna el a nemdohányzó ember.

(Origo)
Haszprus

Kereszt feeling

©   Haszprus   |   bme
Kereszt feeling…

(BSZ 2 keresztféléves gyakorlatról egy idézet)

(gyakvezér) Akkor majd kiküldöm a következő gyakorlat időpontját a levelező-listátokra... melyik is a tiétek?
(hallgatók) Az info2003.
(gyakvezér) Oké… hát, azért a biztonság kedvéért az info2002-re is elküldöm!


ÍÍÍÍÍÍÍÍ
Haszprus

Windows Media Player 10

©   Haszprus   |   hwsw
Felraktam a Windows Media Player 10-et. Oké. Szép. Viszont találjon nekem valaki magyarázatot az alábbi ábrára:

Az explorer.exe és a wmplayer.exe közös összefogással időnként 100%-ra vitte a procikihasználtságot, a maradék időben pedig 0 és 50% között volt valahol, ami konkrétan még akár 51%-ot is jelentett. Mindezen procifoglalás MP3-lejátszáshoz. Hááát.

Maradok a Winamp 2.83-nál, az a tuti.