2006 március - 53 megfelelő bejegyzés

Mutass mindent

Jelöld be, hogy főbb mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


Haszprus

Maszat hírek

©   Haszprus   |   life

Maszatot ismét elvittük dokihoz, koradélutánig hatszor hányt, elaltatták (nem átvitt értelemben), bekatéterezték, holnap reggel megint visszük. Ma este betettem az ágyára, de mint valami részeg, lefordult/leesett róla. Ez ma a második dolog, ami vicces és szomorú volt egyszerre. Anno mondták, hogy ilyesmi előfordulhat még, vannak macsekok akiknél ez előjön néha. Egyébként jódarabig totál kómában volt, pislogással is spórolt, aztán most már kezd járkálni picit, 1-1 métert, de azt is úgy, mintha alaposan felöntött volna garatra.

Haszprus

Tajtékzó tenger

©   Haszprus   |   bme úszás

Ma reggel megint úszás volt, a MAFC-ban. Két alkalom Kondorosi feszített víztükör után a MAFC maga a tajtékzó tenger Vicces és egyben szomorú.

Haszprus

Szakiránybemutató

©   Haszprus   |   bme történelem

Szóval, volt ma ilyen szakiránybemutató, és…

És jóhangulatú volt, sokmindenkivel beszéltem. Ezek pozitívumok. De meginogtam abban, hogy melyik szakirányra is akarok menni, ez pedig negatívum. Igaz, a dékánhelyettes úgy kezdte, hogy végülis mindegy melyik szakirányt választjuk. Aztán úgy fejezte be, hogy jól gondoljuk meg, mit választunk.

Nem láttam az 1.1-es szakirány - kóderek - standját. Íllítólag nincs benne perspektíva. Tény, hogy a kódgenerálás szó, amit évek óta hallok, elég aggasztóan hangzik, és tény az is, hogy az assembly óta készült nyelveknek köszönhetően egyre többek számára érthető a programozás, ami egy telített piacot eredményez. Voltam viszont az 1.3-asén, és valamennyire tetszett. Vagy csak inkább P@taricza előadásmódja megnyerő? Szintén tetszett az, amelyiknél az APEH elnökhelyettese beszélt az informatikai eszközeikről, mint pl. adatbányászat, a web folytonos figyelése, annak megállapítása hogy ki az aki sokkal tartozik ÉS könnyű behajtani tőle - mert ugye a behajtási költségeket alacsonyan kell tartani. A HP-től jött csávó is igen megnyerő szöveget nyomott le, az 1.2-es szakirányhoz tartozóan. Ennek ellenére az ő standjukra valahogy mégse voltam kiváncsi. Na jó, ebbe belejátszott az is, hogy előzőleg hallottam egy nem túl megnyerő véleményt az 1.2-ről Igazából odamentem, de éppen nem túl érdekfeszítő részt tárgyaltak, úgyhogy eljöttem.

BTW a lehetőségek a következők:

  • Informatikai technikák és eszközök szakirány 1.1.
  • Rendszerfejlesztési szakirány 1.2.
  • Informatikai infrastruktúra tervezése szakirány 1.3.
  • Újgenerációs hálózatok szakirány 2.1.
  • Infokommunikációs rendszerek biztonsága szakirány 2.2.
  • Internet és infokommunikációs alkalmazásai szakirány 2.3.
  • Médiainformatika szakirány 2.4.
  • Autonóm rendszerek információ technológiája szakirány 3.1.
  • Integrált intelligens rendszerek szakirány 3.2.
  • Elosztott energetikai rendszerek információtechnológiája szakirány 3.3.
  • Üzleti informatika szakirány 4.1.
  • Integrált vállalatirányítási rendszerek szakirány 4.2.
Haszprus

Hardver probléma

©   Haszprus   |   hwsw

Megvolt a gépfrissítés, a következő problémával állok szemben:

Bekapcsolom a gépet, 4 vinyóval, az pedig 2-3 mp-en belül kikapcsolódik. A ventik felpörögnek, nem amiatt vágja le magát. Bekapcsolom 3 vinyóval, többnyire ugyanez. Bár volt már példa rá, hogy eljutott a windows boot valamely szakaszáig, aztán resetelődött. Ha két vinyóval kapcsolom be, a gép okésan megy.

Kevés lenne a táp? Egy 360W-os chieftecről beszélünk. Szervizben rárakták a gépemet egy 300W-os tápra, simán vitte. Valamint állítólag előtte órákig futott náluk a memóriateszt a gépemen, mielőtt átadták.

Hol lehet a galiba? Elbaszták a tápomat, esetleg valami más lehet szar?

AMD Athlon 64 3500+, gyári hűtő, ASUS A8N-E, 3x80g Seagate PATA, 1x300g Seagate SATA, Sapphire X300SE 128MB, TEAC 40x CDRW, 2 hálókártya, ezek vannak a gépben. USB-ről kapja az áramot egy egér és egy billentyűzet.

Na hwsw-n is aszondják hogy elöregedtek a kondenzátorok a tápban. Reménykedjünk. Már csak az a kérdés, hogy mit csinálok amíg a tápom távol tartózkodik…

Haszprus

Keresőkifejezések

©   Haszprus   |   hwsw

Nem szoktam szemezgetni az oldalamra tévedők kereső-kifejezéseiből, és általában meg sem nézem az erre vonatkozó statisztikákat, de most mégis kivételt tennék.

  • Az IQ kategória győztesei:
    • nemtok
    • miért nem dobja ki a kereső a lapomat? - van egy-két tippem
    • te hogy vagy
    • Valóvilág Szex RTL Klub Frenki SZilvi - ezen pörögni így 2006-ban…
    • büdös kurva képek
    • cookie mit lehet tenni veluk?
    • How is how - művelt barátunk a who is who-ra gondolhatott, de ő maga valszeg nincs benne egyik kiadásban sem
  • Hírek és újdonságok, amikről a kereső-kifejezések listája nélkül nem értesültem volna:
    • ingyen sim kártya feltöltés
    • oki meg fog vakulni
    • csizmás kandúr nem szerepel a shrek 3-ban
  • A weirdo kategória győztese:
    • Daniel Radcliffe meztelenül - nos amikor ezt megláttam akkor némi habozás után úgy döntöttem, hogy a weirdo kategóriában nem hirdetem ki a többi győztest, csak ezt, hiszen az 'ANIMALSEX TÖRTÉNETEK' második helyezettként sem jár az itt említett közelében sem
Haszprus

Windows Media Player advanced auto playlist

©   Haszprus   |   howto hwsw

Miért pont Windows Media Playerben ne lenne advanced auto playlistem? - kérdezhetnénk, ha nem lenne. De van, és a következőképp áll elő:

Vegyük azokat a legalább 4-es manuális osztályzatot kapott számokat, amiket nem hanyagoltam el teljesen, de azért egy héten nem akarom kétszer hallgatni ezeket se. (Pedig 4-es manuálist csak az kap, ami jó.)

Csapjuk ehhez hozzá azokat az 5-ös osztályzatú számokat, amiket nem hanyagoltam el, de nem hallgattam az utóbbi 24 órában.

Vegyük hozzá azokat a legfrissebb zenéimet, amiket még egyszer se hallottam.

A lista ne legyen nagyobb 2 gigánál, így szimulálva egy hordozható mp3 lejátszó által nyújtott választékot

Egyébként vérlázító, hogy a WMP nem ismer más időintervallumokat, csak yesterday, last 7 days, last 30 days, last 6 months, stb. Nem tudom megmondani neki baszki hogy ugyanazt a zenét legfeljebb 2-3 naponta akarom hallgatni??

Haszprus

Úszás to the max

©   Haszprus   |   történelem úszás

Ma egy olyan kurvajó úszással indítottam a napot, hogy mindjárt megint ellátogatok a Kondorosiba és lesz*rom hogy mennyien vannak. Jövő héten pedig veszek egy MAFC bérletet, állítólag van időszak, amikor nincsenek olyan rengetegen.

Tegnap átvettem a sch-es kondibérletet, de azt még nem tudom mikor veszem használatba, mivel a teremnek egyszerűen nincs öltözője.

Update 17:59: két óra közel folyamatos úszás gecc, királysirály volt! Határozottan kell még ilyet

Haszprus

Fejlett url-konvertálás

©   Haszprus   |   fejlesztés howto

Ír az olvasó egy hosszú url-t. Nem szeretjük, mert megtörik, elcseszi a designt, akármi. Szeretnénk, ha a plain text url-ből egy link lenne.

Namost amit nem láttam még máshol, persze ettől még létezhet, hogy ugyan ne az url kerüljön már az

<a></a> jelek közé, hanem a hivatkozott oldal neve, azaz a title tag…

Így fordulhat elő, hogy ha mostantól beírjátok plain textként a hozzászólásotokba pl. azt, hogy

https://blog.haszprus.hu/komment.php?k=2350
, akkor erre az fog megjelenni, hogy
Haszprus überblog - Generikus konténer, objektumorientált hozzászólások

A dolog természetesen nemcsak a blogon belüli címekre működik, így pl. elő tudja állítani az alábbi linket is szimplán az url-ből:

keresek a google-ben jóóóól - Google keresés

És lássátok, hogy ez jó, mert az esetek 99%-ában még az [url] bbcode használatát is feleslegessé teszi.

Haszprus

Mennyi ideig generálja a szerver a lapodat?

©   Haszprus   |   fejlesztés howto php

Ha le akarod mérni, tedd be a lapod elejére ezt:

ob_start();

function microtime_float() {
   list($usec, $sec) = explode(' ', microtime());
   return ((float)$usec + (float)$sec);
}

$time_start = microtime_float();

A végére pedig ezt:

$time_end = microtime_float();
$time = $time_end - $time_start;

echo 'Lapgenerálás: ' . $time . 'mp';

ob_end_flush();

Ez a kód azért jó, mert az ob_startnak köszönhetően nem számítja bele az időbe a lap letöltődését. Enélkül amit kapnál, az függne a szabad sávszélességedtől. És az nem lenne jó.

(A kód nagyrészt innen származik, de a dolog értelmét szerintem az ob_start - ob_end_flush kiegészítés adja, anélkül a script helyett szinte a saját sávszélességedet méred.)

Haszprus

Kommentkereső

©   Haszprus   |   fejlesztés

Nos van kommentkereső 0.01. Objektumorientáció & smarty rule. Most ezzel akár lehetne blog 2.6 is, de nem lesz

A cucc iszonyatosan prealpha egyébként, olyan értelemben hogy csak egyszavas kereséseket vesz be és nem kezeli rendesen az ékezeteket.

Hogy lehet megmondani a mysql4-nek, hogy ha a halál szóra keresek, akkor ne adja ki pl. a hálál-t?

Haszprus

Gépfrissítés

©   Haszprus   |   hwsw

Hívtak a boltból hogy mi a rákért nem megyek az alkatrészekért. Mondom mivan? Kiderült hogy már jóideje ott dekkolnak az alkatrészek a szervizükben, csak lusták voltak felhívni, ígéretük ellenére. Bár a boltos csávó bölcsen figyelmeztetett, hogy azért én is dobhatok rájuk telefont, hogy nehogy az legyen hogy….

Nem ígérték hogy péntekre meglenne, úgyhogy majd hétfőn viszem. Hétvégén mindenképpen az szglab5 házit kell csináljam. Outsidereknek: szglab5 házit pénteken 12-kor adják ki és 72 óra van rá hogy kész legyen vele az ember, ami esetemben azt jelenti hogy hétfő 12-ig kell leadnom.

Haszprus

Smarty bejegyzésobjektumok (halmozom az élvezeteket)

©   Haszprus   |   fejlesztés

Jesz, thatz true, a bejegyzések smartyból jönnek. A főoldalon, az archívumban, a komment.php-ben. Ja nemcsak ez igaz, hanem hogy bevezettem a Post objektumot, vmint a Posts konténert, persze a Containerből származtatva, de már napok óta, csak eddig békében pihentek a háttérben meghívatlanul.

Ha valami bugzik, szóljatok. Ezek megint nem kicsi változtatások, belül.

Viszont most már 115 sor az egy darab bejegyzéshez tartozó tpl… Igaz, lekezel egy csomó mindent amit eddig az index.php csinált, és kezeli a rövid valamint hosszú bejegyzésformátumot is (előbbire ld. archívum, csak címeket).

Ismét megköszönöm mindenkinek, akik segítettek a dolgokban. Thx 2 Tamás, nrg, Hedge, mefi, sorry ha valaki kimaradt

Ma 48 komment volt a blogon az enyémeken kívül.

Haszprus

Nightwish

©   Haszprus   |   zene

(Ezt a bejegyzést a menüből copyztam ide, a kommenteket pedig az üzenőfalról.)

Most mennek…

  • Nightwish - Red Light in My Eyes Part II
  • Nightwish - The Carpenter
  • Nightwish - Only Dust Moves...
    Bonus Trac
  • Nightwish - Bless the Child
    single edit
  • Nightwish - The Wayfarer
  • Nightwish - Lagoon
  • Nightwish - Nightquest
  • Nightwish - Sleepwalker
  • Nightwish - Dead Boy's Poem
  • Nightwish - The Wayfarer
  • Nightwish - A Return to the Sea
  • Nightwish - Bless the Child
  • Nightwish - Once Upon a Troubador
  • Nightwish - She Is My Sin
  • Nightwish - Sacrament of Wilderness
  • Nightwish - Sleeping Sun
    2000 Version
  • Nightwish - Sleeping Sun
    2005 Version
  • Nightwish - Over the Hills and Far Away
  • Nightwish - Dark Chest of Wonders
  • Nightwish - Ghost Love Score
  • Nightwish - Sacrament of Wilderness
  • Nightwish - Over the Hills and Far Away
  • Nightwish - Dead to the World
  • Nightwish - Sleeping Sun
  • Nightwish - Nemo
  • Nightwish - Bless the Child
  • Nightwish - Elvenpath
  • Nightwish - Ever Dream
  • Nightwish - The Kinslayer
  • Nightwish - Crownless
  • Nightwish - Bare Grace Misery
  • Nightwish - Wishmaster
  • Nightwish - Stargazers
  • Nightwish - Wishmaster
Haszprus

Kondorosi

©   Haszprus   |   life úszás

Voltam a Kondorosi uszodában. Azonban a projektet halasztottam, mert nem tetszett az embertömeg közt szórványosan előbukkanó vízfelszín. A pénztáros infója szerint a déli órákban vannak a legkevesebben, ami nálam hétfőn meg is felel. A probléma az, hogy 800 Ft egy kib*szott 3 órás belépő. 800 forint. 3 óra. Amiből kb. 1-et lennék bent. 800. Igaz hogy ez kevesebb, mint egy menü a McDonald's-ban, de az egy menü a McDonald's-ban, ez meg csak egy jegy a kondorosiba, ráadásul egy csomót kell utazni is (bkv-val!).

Nemtom mi legyen. Jövő hétfőn 10:30 körül újabb próbát teszek náluk. Vagy veszek egy bérletet a MAFC-ba. Vagy nem tudom. Minden nyomorult uszoda roskadásig van tömve úszókkal, bakter. A MAFC gondnoka vagy nemtomkije nem kertelt, kerek-perec megmondta hogy állandóan marha sokan vannak bent.

Magyarországnak új uszoda kell. Budapestnek új uszoda kell. Ha rám szavaztok, beüzemeljük az üvegsünt az I épület mellett, és persze 100 mbit für alles.

Haszprus

Application logic vs megjelenítési réteg

©   Haszprus   |   fejlesztés

A főoldalon mindig annyi napon írt bejegyzés jelenik meg, ahányat kiválasztasz. Például március 21 van, 4 napot akarsz látni, de 19-20-án nem volt bejegyzés, akkor ezeket a dátumokat fogja megjeleníteni a blog: március 21, 18, 17, 16. Ez azért van, hogy ne kaphass üres főoldalt, mert az kurva hülyén néz ki.
(Ennek a megvalósítása egyébként annyiból áll hogy picit tágabb dátumhatárral hajtom végre a lekérdezést, és abbahagyom a megjelenítést ha már elértem a kellő napszámot. Szvsz nem különösebben erőforrásigényes, hiszen csak néhány plusz row sql-ből, amiknek nagyrésze nem jut el még egy mysql_fetch_array-ig sem.)

Namost ott tartok hogy smartyban már megvan a postok template-je, zsír ugyanúgy néz ki mint az onlyphp megoldás (leszámítva hogy pillanatnyilag elvetettem a kapcsolódó bejegyzések feature-t), de kezdjem a template-ben számolgatni hogy hány napi postot jelenítettem meg eddig? Ez nem a megjelenítési réteg feladata lenne szerintem…

Egyébként nem érzem a Smarty által nyújtott tiszta kódot. Pl. a bejegyzések tpl-je 50 sor, mert tele van mindenféle if-else-ekkel annak megfelelően hogy hány komment érkezett, trustedonly-e a bejegyzés, trusted-e a júzer, adminisztrátor-e a júzer, kategóriák ciklusa, van-e címe a bejegyzésnek, ki kell-e írni a dátumot (vagy már egyszer kiírtuk, amit ráadásul a megjelenítési rétegben kell assignolnom!)… És mindemellett a php-ben kőkeményen megvannak a háttérmunkálatok, smiley-konvertálás, magyar dátumformátum előállítása… Igen, a Smartyban is van valami dátumformátum stuff, de asszem az nem támogatja a hónapnevek szabad alakítását. Vagy igen? Ennek egyrészt utánanézek ha hazajöttem, másrészt ha valaki vágja akkor belökheti, ezzel időt spórolva nekem

Szóval nem érzem azt a tisztább szárazabb érzést amit egy template rendszer elvileg ígér. Túl sokat reméltem a külön megjelenítési rétegtől, vagy valami egyéb okozza a problémát?

A posts.tpl-t el lehet kérni tőlem tanulmányozásra, véleményezésre.

Haszprus

These are a few of my favorite things

©   Haszprus   |   life

Oakley Flak Low 50%-osan leértékelve. Fincsi. Vettem egy Arena úszószemüveget is, egyelőre jónak tűnik, bár bevetésen még nem voltam vele (de ami késik, nem múlik), és megkaptam a KDO-t is erre a félévre. Thank God. Most már csak a kondibelépő hiányzik mellőle.

Előre egy egészségesebb életért.

Girls in white dresses with blue satin sashes
Snowflakes that stay on my nose and eyelashes
Silver white winters that melt into springs
These are a few of my favorite things

Route aggregation and increasing payload
Multiway peering and `net-friendly C Code
Boxes that filter on source-routed pings
These are a few of my fav'rite `Net things

When my link's toast
When the SPAM grows
When my thruput hits ground
i simply remember my fav'rite `Net things
and then i don't feeeel sooo down

XD

Haszprus

iwiw - kit ismerhetek?

©   Haszprus   |   hwsw iwiw

Az milyen, hogy a keresés alatti ~5 soros random másodszintű ismerősökből összeállított listát megnövelték 9 sorosra, majd eladják Régóta követelt Kit ismerhetek menüpont címen egy ordas fanta hirdetés, és kamu fanta júzer, kamu linkek társaságában?

Ha iwiw meghívó, vagy myvip meghívó amit keresel, akkor tudnod kell: nem küldünk egyiket se. Semmi közünk az iwiwhez vagy a myviphez.

Haszprus

Smarty a blog alatt -> blog 2.5

©   Haszprus   |   blog fejlesztés version history

A kommentek (kizárólag maguk a hozzászólások) mostantól Smarty sablonból jelennek meg. Goodbye $comments->showHTML().

Asszem az utóbbi hetekben elég sokat mozdultam előre fejlesztés terén. Ezúton is thx azon személyeknek, akik ebben segítséget, vagy inspirációt nyújtottak

Ha valami bugot tapasztaltok, nyugodtan szóljatok, mert iszonyat sokmindent írtam át mostanság.

Update 14:33: ja tképpen a smarty bevezetése elég jelentős újítás, úgyhogy ez már a blog 2.5, miközben a 2.4-be kitűzött változtatásokat (oo) még be se fejeztem

Haszprus

Smarty

©   Haszprus   |   fejlesztés

Smarty megismerve. És csináltam is egy tesztlapot ahol a kommenteket már gyönyörűségesen az oo cuccaimból nyerem ki (két új getArray fv befigyelt), és smartyval formázom meg Nem publikus mert nem fejeztem be és mosmá megyek slp.

Update 12:34: hát nem tudom, vegyes érzelmeim vannak a smartyval kapcsolatban. Jobban mondva elég negatívak. Mert a kommentek megjelenítésének a kódja rondább lett, mint php-ben. Legalábbis az én szememnek. Meg a dreamweaverének is, mert egy helyen bele is zavarodott a színezésbe.

Azt jól érzékelem, hogy nem tudok olyan értéket assignolni egy változóhoz, amiben egyenlőségjel van? {assign var=... value=...}

Haszprus

Hozzászólások, és ami mögöttük van

©   Haszprus   |   fejlesztés howto php
A komment.php-ben a kommenteket immáron OO módon szolgálja ki a blog. Ami emögött van:
class Container {
   var $elements
   var $pointer
   var $length
   function Container()
   function addElement($element)
   function length()
   function getElement($i)
   function getLastElement()
   function getFirstElement()
   function getNextElement()
   function removeElement()
   function setPointer($i)
   function forAll($function)
}

class Comments extends Container {
   var $picOfUser
   function Comments()
   function getCommentsByPostId($post_id, $order, $from, $to)
   function showHTML()
}

class Comment {
   var $row
   function Comment($row)
   function showHTML()
}

A hajnal óta elkövetett változtatásokat jelöltem. Logikusan a showHTML mellé kerülni fog egy-egy showRSS function.

Haszprus

Generikus konténer, objektumorientált hozzászólások

©   Haszprus   |   fejlesztés howto php
ha igazán OO akarsz lenni, akkor egy komment egy class, aztán csinálsz egy generikus container vagy lista class-t, és származtatsz belőle egy olyan class-t, amely csak kommenteket tartalmazhat
Tamás - Obi kérdés

Megvalósítva mindhárom (Preview Release 1) A megjelenítést még nem írtam meg szépre, de ott már csak néhány változót kell lecserélni. Ami eddig kész:

class Container {
   var $elements
   var $pointer
   var $length
   function Container()
   function addElement($element)
   function length()
   function getElement($i)
   function getNextElement()
   function removeElement()
   function setPointer($i)
}

class Comments extends Container {
   function Comments()
   function getCommentsByPostId($post_id)
   function show()
}

class Comment {
   var $row
   function Comment($row)
   function show()
}

Ez utóbbi show() még tiszta bug, értelemszerűen.

Haszprus

Elfelejtett jelszó

©   Haszprus   |   fejlesztés

Igazából azért nincs a blogon olyan feature, hogy kiküldjük az elfelejtett jelszavadat, mert… nos ilyen nyilván nincs, mert a jelszavadat nem tároljuk, csak egy md5 hasht. Ha nem tudod mi az, de érdekel, akkor annyit elég tudnod, hogy ez egy olyan karaktersorozat amiből a jelszavad nem található ki, viszont ez bármikor származtatható a jelszavadból.

Lehetne viszont ugye új jelszót generáló cucc. Többlépcsős, hogy ne változtatgathassa mindenki mindenkinek a jelszavát. (Vagyis a kiküldött emailben még csak egy link vagy valami hasonló lenne, aminek a hatására változik meg a jelszó. Vagy amivel megváltoztathatja a júzer a jelszót. Ez részletkérdés.)

Egy dolgot nagyon utálok ezekben a dolgokban, éspedig azt, hogy lehet hogy nem emlékszem a felhasználói nevemre, lehet hogy nem emlékszem a megadott email címemre, és ez utóbbi eset elég kellemetlen tud lenni, ha azt a címet már nem is használom. Kiírni meg nem írhatjuk ki, hogy hova lett elküldve a levél, hiszen az privacy-sértő lenne.

Na mindegy, mindezen problémák ellenére valamikor csinálok egy fent vázolt, többlépcsős, elfelejtett jelszó esetén alkalmazható tréfát.

Update 20:35: Megszületett a megoldás: elfelejtetted a jelszavad?

Haszprus

Upgrade

©   Haszprus   |   hwsw történelem

Eljött az idő, hogy a legutoljára 2003 április elején frissített konfigomat (memóriabővítést, monitorcserét leszámítva) kicsit felhozzam a kornak megfelelő szintre. Az alábbiakat rendeltem.

  • AMD Athlon 64 3500+ Socket 939 CPU + gyári hűtő
  • Asus A8N-E Socket 939 alaplap
  • Seagate 300 GB SATA 7200 rpm 8 MB cache
  • Sapphire ATI Radeon X300SE 128 MB TV/DVI PCI-Express

Nem játszom úgyhogy a videokártya konkrétan úgy lett kiválasztva hogy a legóccsóbb PCI-Expresseset kérem. A mostani karim (Gef2 Ti 64) nem viszi a Vista felületét. Ez meg feltehetően igen, legalábbis így gondolkodtam a boltban, aztán itthon szerencsére megerősítést is kaptam.

For the record, az előző (mostani) konfigom: Athlon XP 1700+, MSI KT4-Ultra, Seagate 3*80GB PATA, Inno3D GeForce2 Ti 64 MB AGP. A vinyókkal nem igazán tudom, hogy mi legyen, éppenséggel nincs szükségem 540 gigára, de elférnek. Remélem hogy a csere megszünteti a 3 éve tartó fagyásaimat, crc-errorjaimat, defragmentálhatatlanságomat is.

Ha a csere sikeresen lezajlik akkor majd beajánlom a boltot is jól, mert nagyon korrektek és segítőkészek (hosszú évek óta), nem elhajtják a vevőt a búsba, semmire se azt mondják hogy nem tudom, hanem zsírul utánanéznek a termékek infóinak weblapon, nyomtatnak árajánlatot, meg amit akarsz.

Haszprus

Google Search Engine Optimization

©   Haszprus   |   fejlesztés howto

PHP-levlistáról egy gyöngyszem:

IRCQuote fight! In the ring:

QHogy lehetne előrébb kerülni a google találati listában? egyik ügyfelem ezt kéri tőlem... technikai megvalósítás érdekelne...
Avan PHP ugye?
set_google_pos($pos, $keyword);

LOL

Haszprus

Obi kérdés

©   Haszprus   |   fejlesztés howto

Milyen classt csináljak a kommentekhez? Class Comments, vagy Class Comment? Azaz minden egyes komment legyen egy class, vagy a komment.php alján található kommentlista legyen egy class?

Ezen filózok jóideje és nem tudom eldönteni. Experts, help plz.

nemtok aludni bazer

Haszprus

05:31 AM

©   Haszprus   |   fáradtság

Valamikor nyugovóra kéne térni már… Az a gond hogy ez egy antifáradtság bejegyzés is lehetne, mert a szememen kívül semmi nem jelzi hogy mennyi is az idő.

Haszprus

Születésnapos dumagépek

©   Haszprus   |   fejlesztés howto sql

Shamalt sajnos ehhez már túl öreg, de ha nem maradt volna le róla, akkor így indulna a Születésnapos dumagépek doboz, a szemléltetés kedvéért.

Ez a feature csak a nagyobb topicokban és a megfigyelőközpontban fog titeket rettegésben tartani.

A doboz mögött egyébként egy osztály, némi adatbázis, egy html fájl, és egy csodaszép 13 soros sql lekérdezés áll. Beágyazott lekérdezések rule! Istenem, mennyire jó hogy mysql verziót váltottunk + szglab5 rulez da world, akármekkora szopatás is!

select   u_id, u_pubnick, round(fage) as age, comment_count
from     (
         select   u_id, u_pubnick, u_regged, u_lastload,
                  (to_days(now()) - to_days(u_regged))/365 as fage,
                  count(k_id) as comment_count
         from     hb_users, hb_komment
         where    to_days(now()) - to_days(u_regged) between 355 and 370
              and k_uid = u_id
         group by k_uid
         ) as subquery
where    to_days(now()) - to_days(u_lastload) < 365 
      or comment_count >= 2
order by age desc

Egész biztos vagyok benne, hogy a fenti sql query több érdeklődő olvasómnak is rejteget újdonságokat, ezért remélem nem haragusztok, hogy beidéztem

Haszprus

Webconf 2006

©   Haszprus   |   fejlesztés

Egyelőre jelentkeztem (márc 18), de még erősen mérlegelési stádiumban van a dolog. (20-án ugye számelm szig, 24-én digit szig, és még ha valamit kihagyok, akkor is van elég teendőm.)

Update 16:10: nem, nem jövök, azt hiszem az egész hetemet inkább rászánom a hétfői számelm szigorlatra, mivel csak most kezdek neki.

Update 2006. már. 15. 16:05: no ezt lemondtam, nincs kedvem.

Haszprus

Oracle SQL expert help needed

©   Haszprus   |   bme howto

hali

van itt a 'könyvtár' feladathoz egy olyan (konkrétan a második kötelező feladat), hogy listázza ki mindegyik könyv címét és szerzőjét és ahol lehet ott adja meg hogy melyik tag kölcsönözte legutoljára.

ezt hogy lehet?

az okozza a problémát, hogy melyik tag kölcsönözte legutoljára...

itt van egy alapkezdemény:

select   kolcsonzes.kivitel,
         konyv.cim, konyv.szerzo,
         nvl(tag.nev, 'senki')
from     konyv, tag, kolcsonzes
where    konyv.raktszam = kolcsonzes.raktszam(+)
     and kolcsonzes.torzsszam = tag.torzsszam(+)
order by konyv.cim

ez persze az összes kölcsönzést listázza, nem csak a könyvenkénti utolsókat.

thx a helpet előre is.

(lehet subqueryt használni, nincs kikötve, de ha nélküle is megoldható, akkor jobb ha nem.) (az összes többivel készen vagyok)

12:33

select    konyv.cim, konyv.szerzo,
          nvl(tag.nev, 'senki'),
          kolcsonzes.kivitel
from      konyv
left join kolcsonzes
       on kolcsonzes.raktszam = konyv.raktszam
      and kolcsonzes.kivitel in (
              select    max(kolcsonzes.kivitel) 
              from      kolcsonzes 
              where     kolcsonzes.raktszam = konyv.raktszam 
              group by  kolcsonzes.raktszam
              )
left join tag
       on kolcsonzes.torzsszam = tag.torzsszam
order by  konyv.cim

Nem biztos hogy jó, de az eredmény alapján jónak tűnik, jobbat meg még nem tudtam produkálni.

Update 12:59: éés 23 órával a határidő előtt leadva, yeah.

Haszprus

Túszdráma

©   Haszprus   |   film

Hostage - 2005. Szokásos túszfilmekhez képest némiképp akciódúsabbra sikerült, a látványvilág remek, azonban valami miatt mégis kissé unalmas…

Haszprus

Ad-hoc

©   Haszprus   |   barátok howto

Múltkor egy kisebb társaságban mondtam egy olyat, hogy ad-hoc (valami). Megkérdezte valaki: hogy micsoda?. Elismételtem: ad-hoc (valami). Csak ekkor jöttem rá, hogy nem hallási problémája volt, hanem nem tudta, mi az az ad-hoc, és nem sikerült enélkül a mondatomat értelmezni. Nem tudtam úrrá lenni a helyzeten. Az illető úgy reagált, mintha értené, de érezhető volt, hogy ez csak színjáték. Előfordul néha (velem is), nem egyedi eset. A lényeg, hogy nem tudom mi ilyenkor a helyes megoldás. Megmagyarázni a társaság előtt egy szerintem közismert szót, mikor az illető úgy tesz, mintha értené, vagy átsiklani a tény felett, hogy nem sikerült értelmeznie a mondatomat.

A túloldalról szemlélve szintén nem tudom mi a legelfogadhatóbb megoldás, rákérdezni az ismeretlen tényre/szóra, vagy úgy tenni, mintha igen, mi is tisztában lennénk az említett dologgal.

Haszprus

A barlang

©   Haszprus   |   film

The Descent - 2005. Balage ajánlására néztem meg. Horror. A durvábbik fajtából. IMDB-n 7,4/10, 7181 szavazattal, ami a kategóriában ugye kiemelkedően jónak számít (tipikusan 5 és 7 közé pozícionálódnak az efféle alkotások az imdb-n). Én ugyan nem sikoltoztam film közben de tény, hogy végig ökölben volt a kezem

A műfaj kedvelőinek kötelező darab.

Kár hogy a Creepben szerintem ugyanígy nézett ki a gonosz. (Ennél többet írni spoiler lenne, a creepet meg szerintem kevesen láttátok. Sorry, de én a magam részéről minden film cselekményét, szereplőit a filmre kívánok hagyni, mert növeli az élményt ha meglepetésként érnek a dolgok. Ebben a szellemben rögzítem a filmekkel kapcsolatos tapasztalataimat is. Leszámítva a szar filmeket, mert ott nincs mit elrontani.)

Haszprus

Kapcsolódó bejegyzések

©   Haszprus   |   fejlesztés

Igen. Ezt egy rendkívül advanced - 15 soros, ha érdekel valakit - mysql lekérdezés valósítja meg, aminek módját néhány napja az szglab5 adatbázisok jegyzetének sql fejezetéből merítettem. Nem utolsó sorban azért csak most, mert csak most vált lehetővé ezen sql elemek használata a szerveren (tudtommal). Emeletes csúcskirály. Fejlődünk

A lekérdezés csak akkor megy végbe, ha a bejegyzés úgy tudja magáról, hogy vannak hozzá kötődő egyéb bejegyzések. Máskülönben kicsit necces lenne.

Egyébként az sql fejezetet roppant hasznosnak és jónak (!) találtam.

Update 23:44: valószínűleg valamit majd optimalizálok ezen a témán. A lekérdezés jó, de az adatbázis-hátteret kicsit átszervezem, a 15 pedig egy másik funcionbe költözik, és helyébe kevesebb fog kerülni. Vagy mindebből semmi se lesz, hiszen ilyen kapcsolódó bejegyzéses dobozkákból se lesz sok.

Update 2006. már. 04. 16:04: átírva, másképp működik.

Haszprus

Mi a Web 2.0?

©   Haszprus   |   howto hwsw net

Nos, sokan próbálták már definiálni. Sok magyar oldalon is láttam már definíciót rá. Azonban nehezen mondanám bármelyikre is, hogy igen, jól megfogták a lényeget. Ez több dologból is adódhat, melyek közül az egyik az - és ez ellen még én sem tudok mit tenni -, hogy a 2.0-s verziószámból következően az ember konkrét újdonságok pontos leírását várná, de ezt nyilván nem kaphatja meg, mivel nem volt egy dátum amikor a Webet fejlesztő cég kiadta a 2.0-s verziót ilyen és ilyen új feature-ökkel.

Következzen az, amit én a magam részéről a web 2.0 lényegének tartok, kitérve pár apróbb dologra.

Haszprus

Úszás

©   Haszprus   |   bme úszás

Voltam megint úszni. Sokkal jobb volt, mint múltkor, alig fárasztott le. Viszont felemelték a bérlet árát 3500-ról 5000-re, asszem így talán jobban megéri, ha egy normális helyre megyek egyedi belépővel. Úgyse hiszem hogy túl sokszor csobbannék magamtól.

Haszprus

Badwords

©   Haszprus   |   fejlesztés

Vannak bizonyos stílusú hozzászólások, amiket nem szívesen olvasgatok. Első fázisban megjelentek a várakoztatott kommentek. Második fázisban a film-bejegyzésekhez már nem lehetett regisztrálatlanul hozzászólni (legalábbis első ránézésre). Kénytelen vagyok azonban egy harmadik fázist is létrehozni, mert úgy látszik a Pillangóhatás tévé-beli szereplése ide vonzotta a site-omra a magyar internet sötét söpredékét, akiknek azért arra mégis futotta, hogy másik topicban írják le véleményüket, illetve magukat.

Badwords lista - a harmadik fázis. Működése: ha a bejelentkezetlen felhasználók hozzászólásában legalább három szalonképtelen szót talál a script, a hozzászólás nem waiting, hanem deleted státuszba megy, anélkül hogy értesülnék róla. Mert egyszerűen nem akarok ilyen szennyet olvasgatni, nem véletlenül nem lehet - látszólag - a filmekhez hozzászólni regisztrálatlanul.