» Archívum: megjelenített kategóriák

Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


23 megfelelő bejegyzés.


MBA második félévi vizsgaidőszak lezárult Augusztusban azért még találkozunk egy kis vállalati pénzügyekre, asszem Amit nem bánok egyáltalán.

Ebben a félévben elvégzett tárgyak:

  • Hatékony vezetés - na ez egy kurvajó tárgy volt, ajánlom mindenkinek, aki vezetéssel akar foglalkozni
  • Emberi erőforrás menedzsment
  • Technológiamenedzsment
  • Változásmenedzsment
  • Gazdaságtörténet
  • Bankügyletek
  • És akkor ugye Vállalati pénzügyek még hátra van augusztusban

A Származtatott termékek és reálopciók c. tárgyat végül bár felvettem pluszba, de nem csináltam meg, nem érdekelt kellőképpen és nem éreztem kellően felkészültnek magamat egy vizsgához.

jún. 30. 18:08 azt hittem VP-ből kénytelen leszek aug végén menni de meglett hármassal Én meg itt készültem nagyban a pótlásra




Úgy adódott, hogy kaptam egy kis üzleti meghívást Gibraltárba, szerdától péntekig. A repjegyet, a két éjszakára szállást, a vacsit, a sofőröket, meg egy kis idegenvezetést egy cég fizette (a repülő 260e Ft, a szállás 82e Ft, a vacsira a limit 23e Ft, a sofőröket meg a vezetést nem tudom), nekem annyi dolgom volt, hogy álljam a próbát és hajlandó legyek négy repülőúton és két autóúton végigzötykölődni. Mit mondjak, nem fog bekerülni életem legrosszabb élményei közé.

Szerda 6-kor keltem, Ferihegyről Párizsba repcsi 1, Párizsból Malagába repcsi 2, Malagából a Spanyolország-Gibraltár határra elhozott egy sofőr, a határon elbúcsúztunk és a hotelhez eredeti tervem szerint el akartam gyalogolni, de végül inkább kértem egy taxit. 2 km 5 font. Hotel Caleta. Első este annyira fáradt voltam, hogy a vacsorára nem kerítettem sort, inkább a szobámban meghúzódtam.

Éjszakára elég hűvös lett, a szobában csak hűtő-fűtő légkondi volt, radiátor nem, de a légkondi valamiért nem akart meleget adni. Nem baj, túléltem.

Reggel kelés, meeting, majd egy körbenéztünk a szomszédos városban, La Lineaban. A hely érdekes, sok a rossz arc, anyagilag vannak gazdagok és mélyszegények. Egyébként Spanyolország szerintem gyönyörű, az emberek relaxáltak, nyugisak, chill van.

Tanultam négy évet spanyolul még gimiben, de az 14 éve volt, úgyhogy a spanyoltudásomra azért ráférne némi gyakorlás a mondatok megértéséhez. 1-2 mondatot viccből váltottunk spanyolul, de azt hiszem egyelőre nem lenne meg a felsőfok.

A körbevezetés végére azt kértem, hogy dobjanak el a cable-carhoz, ami egy lengő kötélpályás lift a Gibraltár közepén fekvő hatalmas szikla tetejére. A cable-car sajnos nem működött az erős szél miatt, a hiénák pedig pofátlan összeget akartak volna kérni. Hosszas belső tépelődés eredményeként nem vettem igénybe a szolgáltatásukat (milyen jól tettem), és már azt hittem, hogy visszatérek Magyarországra a hegy meglátogatása nélkül. Szerencsére azonban a sétálóutcában észleltem egy viszonylag szimpatikus fazont, aki official guided tourokat hirdetett, és elmondta, hogy megnézünk mindent, stb, begyűjtött még egy családot mellém, aztán irány, csapattuk. Ajánlom abszolút mindenkinek a fazont, q barátságos és nagyon odafigyel, hogy jól érezd magad az úton, és láss minden érdekességet, legyen időd fotózni (lehúzza az ablakot amikor megáll) stb.

A túra végén a botanikus kertbe kértem eldobni magam (mondta hogy akárhol kirak hisz kicsi a sziget), amit nem bántam meg, gyönyörű hely, nagyon érdekes növényekkel, és nagyon szépen, igényesen ki van alakítva az egész. Aki erre jár, azt gondolom, érdemes megnéznie. Ahogy egyébként a sziklát is, azon belül a majmokat, hát azok valami őrült jópofa teremtések, komolyan, nagyon vicces, vannak kisebbek-nagyobbak, a fiatalok még kíváncsiak és maguktól felugrálnak az emberre, felmásznak a fejére meg minden, remek fotólehetőség is, azon kívül meg hatalmas poén, nekem nagyon megcsinálta a kedvemet.

A szállodába végül egy leintett taxival tértem vissza, akitől megtudtam egyébként, hogy a határátkelés gyakran nehézkes gyalog is. Azt már jó ideje tudtam, hogy kocsival időnként 2-3 órát is kell várni, de úgy tűnik, hogy ez néha előfordul gyalog is. Szopóka lehet, a környéken rengetegen Spanyolországból ingáznak át minden nap ide dolgozni, a környező településről. Teljesen elfogadott hogy valaki fél órát utazik a határig, majd onnan begyalogol Gibraltárra. A határátlépés lassúságának az oka egyébként, hogy a határon sok mindent csempésznek át, legfőképp cigarettát – ezek ellen szoktak tartani nyomozásokat.

Este volt még egy-két élményem a szállodában, például hogy noha jártam már életemben egy-két étteremben, de aperitifhez még nem volt szerencsém, itt pedig egy kis fél decis pohárkában kaptam valami atom sűrű masszát, ami akár szósznak is beillett volna, a spanyol ajkú pincérlány pedig alig bírta elmagyarázni, hogy azt előtte kéne meginni My bad. Biztos megerősítettem a putriból jött kelet-európai képet benne.

A másik, hogy lementem a recepcióra, hogy a légkondim nem fűt. A recepciós on-the-fly fogta a kis cb rádióját, odaszólt az amigonak, hogy kéne szerelni egy kicsit, velem pedig közölte, hogy hamarosan ott lesz a szerelő. Fellifteztem a harmadikra (kb. 20 mp), és amikor a liftből kiszálltam, már hallottam, hogy valaki kopog az egyik ajtón a folyosón. Igen, az én szerelőm előbb érkezett meg, mint én magam. Na, ugye ez Magyarországon is ilyen, ha kihívod a szakit? 8 perc múlva volt fűtésem.

A visszautamra a sofőr éjjel 3:45-kor jött értem, szóval aludtam kb. 2,5 órát. A 1,5 órás Malaga felé vezető út közben - akárcsak a másik sofőrrel – tökjót dumáltunk. Check-in, 600 ember előttünk, azt hittem nem érem el a gépet, szétvetett az ideg, de meglett. Fél órás késéssel felszállás. Most épp ezen a gépen vagyok, és Párizs felé tartok. Párizsban kb. 7 óra 20 percet kell várnom a transzferemre, aztán irány Bp. Még nem tudom, mihez kezdek vele.

Ami azt illeti, a laptop egyébként a világ legjobb dolga, az eddigi két megtett repülőutamon végig akadálytalanul tudtam dolgozni, a mostanin (repcsi 3, péntek 6:45 - 9:25) pedig válogattam képeket és megírtam ezt a bejegyzést.

folyt köv


Életemben először rendeltem fehérjeport. Kettlebell után be is vettem az első adagot. Kíváncsian várom a hatást. Holnapra. Köszönjük.

Egyébként vannak célok is. Ezek egyike, és legfőbbike, a kockahas. Az elkövetkezendő pár hónapban megpróbálom elérni hogy valami ilyesmim legyen. Nem lesz egyszerű, mert most pocakom van konkrétan. 78 kilóról indulok, 72 alá nem nagyon kívánok menni, bár lehet hogy muszáj lesz, meglátjuk. Megtartani nem akarom, elég ha egyszer lesz valami, lefotózom, és elrakom emlékbe.

A dologban segítségemre lesznek az élelmezési változások, amiket mostanra tervezek, ld. az én paleóm. A kettlebellen felül itthoni edzéseket tervezek minden napra, valamint konditerembe is szeretnék járni. Jó lenne még pár egyéb sportágban is szerepelni (squash, úszás, futás), de ezekre kevés esély van, na majd meglátjuk.



Haszprus udvarol

©   Haszprus   |   idézet, l0lzor, haszprus
valamicsaj says (21:10):
 kíváncsi vagyok ha meglátogatlak hogy fog telni az az idő
haszprus says (21:14):
 az idő. ágyban heverve.  
valamicsaj says (21:14):
   
 de jó lesz
 egymás mellett és beszélgetünk
haszprus says (21:15):
 hát neked tele lesz a szád
valamicsaj says (21:15):
 igen?
 mivel?
haszprus says (21:15):
 velem

Judittal meg négy barátnőjével. Sajátos élmény volt.

Judit nem kicsit volt rám kattanva, plusz nem mert otthagyni egyedül koktélozni a tánctér mellett, mondván hogy tuti lecsapnak a kezéről. (Mármint a közönségből valaki.)

Ami meg azt illeti, kurvajó buli volt.


Mentünk ma Judittal a diplomaosztómra BME-re, találkoztunk szüleimmel. Midőn vártunk, azt mondtam, nem látom értelmét itt lenni, úgy érzem, átvehettem volna a KTH-ban is és kész.

A terv egyébként az volt, hogy midőn átveszem a diplomámat, megbotlok, lerántom a vörös abroszt és leesek a pódiumról, de ez végül nem sikerült.

Viszont egyből láttam értelmét a dolognak, amint elmondta a dékán/rektor stb a saját beszédét, tiszta POWER volt, aztán az egy marhanagy feeling volt, amikor odaértünk, hogy átvehettem a saját diplomámat és azzal ülhettem vissza a helyemre. Ki ne hagyjátok.

ÜBERPOWER!

Jaj tényleg, ott volt FCS is (a számtech tanárom gimiből, a fia most diplomázott BSC-n), odajött és tök lelkesen gratulált Marha jó élmény volt.




Hétvégi projekt plan

©   Haszprus   |   chat, haszprus, power
Privacy Power azért azt csak tudod, hogy mit szeretsz???
no majd akkor kiderítem máshogy...
Haszprus biztos megvannak a módszereid
Privacy Power akad egy-kettő..
csak végigkóstolom a tested...
és figyelem a rezdüléseidet..
amelyik résznél nagyon rezegsz, azt egy kicsit jobban kezelésbe veszem...
remélem azért több ilyen hely is van rajtad...hogy ne csak egy valamivel kelljen foglalkoznom...
ááááá nem kell elárulni...
én akarom felfedezni..!
Haszprus izginek ígérkezik úgy látom tényleg szeretsz kényeztetni
Privacy Power nagyon!

Internet rulz.

Teljesen kész vagyok. Egy 4,5 órás chat egy részletét láthattátok.


Egy végigcsókolózott tánc Alig volt hogy nem egymás ratapadva voltunk.

13:43 szóval WiZARD tegnap este átjött, bepiáltunk, mentünk RiO-ba, ő fotózni, én meg felszedni valakit. Hajnalban találtam meg azt a csajt, akihez csakhamar oda is mentem, közeledtünk, három perc után már az enyém volt az ajka. Istennő, isteni alakkal, gyönyörű szép szemekkel, finom hajjal, bőrrel, isteni vékony derékkal és karral. Teljesen rá voltam kattanva.

Rita nézd meg a képet
hótt vörös a füle

tisztára be van indulva
olyan édi
neked meg nem...
te egy robot vagy
Rita ha egy pasi az első talinál megpináz, akkor attól ugye nem sok jóra számíthatunk mi nők
persze ő nem tudhatja, h ez nálad nem igaz
Rita
2009. január 15.
jó, te azt hitted, egy nőt úgy kell dugni, hogy találkozol vele az orvosi rendelőben, egymásra néztek, és fél perc múlva pucéron kúrod a kartonozón
Haszprus
Rita
Haszprus
Haszprus
Rita
Haszprus
2009. június 27.
szerintem ide is el fogok jutni
Rita
Adri
2009. november 7.
hehe
jol megmondta a csaj
igaza is van

tamogatom a csaj szöveget
neked mar nem sok kell h azt is megtedd
de valjon egeszsegedre

mindet az egeszseg erdekeben
Olivér
Adri

Sokat változtam az elmúlt időkben, egyre-másra történtek velem a legjobb dolgok, amiket csak el tudtam képzelni. Ezeket a dolgokat én értem el.

A PersonalDNA teszten 2,5 év alatt Generous Realistből Animated Leaderré váltam (nagylelkű realistából ~életteli/lelkes vezető, for those who don't speak english ). Örülök neki. Úgy érzem szinte minden a legfaszábban megy, nagyon is jó irányban haladok, alapjában véve elégedett vagyok a dolgaimmal. A teszten elért mutatóim teljesen eltérnek a 2,5 évvel ezelőtti önmagamtól. Igazából alaposan meglepődtem, amikor megláttam az eltérést, de teljesen reális a dolog, számítottam rá hogy változtam ebben-abban, de arra nem, hogy gyakorlatilag teljesen átalakultam.

A PersonalDNA tesztem új eredménye.

POWER.

Ugyanakkor még mindig van amiben jelentős fejlődés áll előttem. Annak a végén vajon hogy fogom érezni majd magam?

Na itt ez a kép. A 2,5 évvel ezelőtti állapotot mutatja, de ha fölé viszed az egeret, akkor a mostanit. Egészen elképesztő, gyakorlatilag egy másik személy vagyok. Önbizalmam 4-ről 92-re ment (ez azt jelenti hogy a tesztet kitöltő 30 ezer ember 92%-a kisebb önbizalommal rendelkezik), nyitottságom 4-ről 52-re, extrovertáltságom 6-ról 84-re, a másokba vetett bizalmam 10-ről 62-re, a saját sorsom fölötti kontrollérzetem 42-ről 90-re. Ezeknek mindnek örülök mint az állat. Ezeket a dolgokat gyakorlatilag napról napra érzem magamban. Ahogy sétálok a folyosón, ahogy utazok a villamoson, ahogy zenét hallgatok, ahogy gondolkodom a jelenemről és a jövőmről. Az empátiám 60-ról 22-re csökkent, ez tök érdekes, és nem tudom pontosan megmondani, hogy mi áll mögötte (míg a fenti változásokat meg tudom magyarázni). Valamilyen szinten zavar, mert problémáim vannak belőle.

POWER.

És tudjátok mi még a nagyon fura? Hogy azt hiszem pesszimistából kezdek optimista lenni. A legkomolyabban mondom, hogy ez igencsak megdöbbentő számomra. Nyáron észleltem valamivel kapcsolatban ezt, és azóta erőteljesen felfelé ível a dolog.

Kéne járni gyúrni meg megjavíttatni a bringát, ha már egyszer lecseréltem a felét. Újra kedvem van ezekhez a dolgokhoz. Meg blogot fejleszteni. Meg a munkába még többet belenyomni. Tanulni ezt-azt. Fejleszteni magamon és visszaforgatni a megszerzett többletet. Építeni a dolgaimat, magamat. Nem véletlen az önmenedzsment címke sem (egy része trusted). Pár dolgot tényleg meg kéne valósítani. Pl. szakmailag szeretnék még rengeteget fejlődni mostanság. Mindig is szerettem volna. Hogy nagyszerű megoldásokat szállíthassak. Az energiám és a stabilitásom jelentős részét a munkámból nyerem (mint ahogy arra Bea rávilágított), ezért baromi fontos, hogy ott valami magas színvonalú dolgot hozhassak létre.


Úgy alakult, hogy külföldről be kellett szerezzünk valamit a fejlesztéseinkhez, és egybeköthettem ezt egy kis továbbképzéssel. Természetesen számomra utóbbi volt a lényeg.

Igazából nincs jelentős vezetési rutinom, ezer éve nem kommunikáltam angolul, külföldön sosem voltam egyedül, pláne nem autóval kombinálva. Úgyhogy kihívásnak ígérkezett a dolog, és megragadtam az alkalmat. Nagyon helyesen tettem.

23-kor érkezés a hotelbe, Linzben (Ausztria). Tervezetten 436 km, ennél valszeg kicsit többre sikerült, és egyéb problémák is akadtak. A hotel elég szép volt, közvetlen kilátás a Dunára, panoráma-függőfolyosó, HD TV (lekötött vagy 10 mp-re), kihasználatlan francia ágy. Elalvás paplanon, ruhában. Reggel tali a cég embereivel, akiket követtem Hagenbergbe, a Software Parkba, ami ugyanolyan mint az itthoni BME I épület és környékére ráhúzódó Infopark, azzal a különbséggel, hogy az embernek elég szegényes érzése támad a hagenbergi változatot látva. Nem is akarok többet írni erről, beszéljenek a képek magukért. (Mondjuk az tény, hogy az infopark üzleti épületeiben még nem voltam.)

(privacy power)hogy vagy?
Haszprusistenien
elégedetten
önelégülten
a világ tetején
és fáradtan
de átszellemülten
a gondok felett
egy álomvilágban

Update 14:38: Megcsináltam valamit, aminek eddig a közelében sem jártam.


Pénteki SZMM vizsgaeredmények. lol, enyém az egyetlen ötös, de nemhogy ez, hanem négyes nincs is, két hármas van, a többi 2+1

Meglepett, de örülök neki.

Mai Rendszerintegráció szóbeli is 5 lett.

Nice. I like.

Egyébként sztem kurvajó ez a tárgy (SZMM), azon belül is az előadáson rengeteg olyan apró megjegyzés hangzott el amit a magam részéről roppantmód hasznosíthatónak találtam. A labor részén meg megismerkedhettem a unit teszteléssel önálló házi feladatként, aminek szintén nagyon örülök, teljesen alkalmazható a melóban.)



Ma volt az első szglab5 amit én tartottam.

Most nem érek rá többet írni de KIBIRI KIB[censored] JÓ VOLT!!

Durván mélyvízbe kerültem egyből mert volt egy gixer ami miatt azt hittem meg fognak lincselni (nem lehetett logolni a feladatokat, pedig az kötelező része a mérésnek), meg volt egy srác aki az elején már az elfogyott tankönyvek meg más miatt eleve meg akart lincselni de végülis minden oké volt, szinte fütyörészve jöttem haza, és sztem annak az arcnak is megtetszett maga a mérés. Pedig szavajárásával élve azt hittem, meg fognak enni a hallgatók (A felmerült gixerek pedig nem az én hibámból voltak.)

Pl. a srác aki lincselni akart, egy idő után tök készségesnek bizonyult, sőt, segített pl. a szomszédainak. Meg tök interaktív volt az egész labor. Azt hittem lenyomom a kötelező rizsát és akkor majd egyrészt hazamennek mert nem érdekli őket, másrészt netezni fognak, meg ilyenek. És tökre nem ez volt. Orrba-szájba kérdezgettek, egyszerűen tömegkiszolgálási helyzetté alakult a labor, mert párhuzamosan jöttek a requestek. Szerintem a lincselő srácnak talán meg is tetszett a dolog, legalábbis kívülről úgy tűnt.

Örülök hogy eléggé közvetlen tudott lenni.

Aztán a beugrók. Informálódtam pár labvez kollégától hogy mégis milyen az óralátogatási meg bukási arány, és hát azt mondták hogy szórják az embereket rendesen. Én olyan beugrót készítettem ami bár relatíve könnyű volt, csupa olyan dologra kérdezett rá, ami szerintem hasznosítható. Most ezt nem akarom a nyilvánosság előtt túl pontosan definiálni, és példákat nyilván nem mondhatok, mert a jövő héten is lesz labor. Ott valszeg kicsit más jellegű beugró lesz. (Több labvez kollégával is megbeszéltem a beugrókérdéseimet és az elveimet, szerintük jól csináltam. Szerintem is.)

Szóval a beugrók. Szóltam nekik többször is, hogy a következő beugró nehezebb lesz, mert ez most nem volt durva megmérettetés, nem az apróbetűs lábjegyzet zárójeles dőltbetűs fejjellefelé olvasandó részéből kérdeztem, pedig simán megtehettem volna. Vannak biztos akik ilyeneket szeretnek kérdezni, nekem más elveim vannak. Egyáltalán nem az hogy mindenkit átengedjek (az oktatás színvonalát fenn kell tartani), hanem az hogy hasznosítható dolgokat kérdezzek. Volt egy srác akinek nem lett meg a 3 pontja. 2,5 pontja lett, amire válaszolt azt elég jól leírta, de volt két üresen hagyott kérdése. Azt hittem kénytelen leszek megvágni, de tök kellemetlen volt, mert úgy nézett volna ki mintha egy embert csak úgy demonstrációs céllal vágnék meg, hogy nesztek ilyet is tudok. Ilyenkor lehet szóbeliztetni. Feltettem neki egy olyan kérdést, amiről úgy ítéltem meg, hogy ha ezt tudja, akkor előttem igazolta hogy készült. És legnagyobb meglepetésemre tudta! Mindenki aki ott volt a laboron, úgy gondolom, megérdemelten ment át a beugrón. Nem a szivatásról szólt, és nem is arról, hogy átengedek mindenkit. Azért mentek át mert tudtak válaszolni általam fontosnak ítélt kérdésekre.

Visszakanyarodva kicsit az elejéhez. Én eredetileg nem a labortartás miatt vállaltam ezt (a labort) be hanem referencia gyanánt. A labortartástól kifejezetten féltem is, tökre ráparáztam az egészre, gyomorgörcs, önbizalmi problémák és hasonlók. Amikor decemberben Gajdos Sándor megkeresett, először nem is mertem elvállalni, mert úgy éreztem hogy ez nem az én műfajom (de egyébként én általában mindennel így vagyok). Aztán meg lettem győzve És most már marhára örülök neki! És annak is örülök hogy nem egy, hanem két labort tartok, pedig végig abban a hitben voltam (talán félreértettem), hogy egy csoportnak fogok kéthetente labort tartani, egyszerűen fel se merült bennem hogy két csoportom lesz.

Na. Szóval királyság van.

Kiváncsi vagyok a másik csoportomra. (Ha közűlük olvas valaki: vegye komolyan a felkészülést a beugróra.)


Labvezér leszek! Gajdos Sándor (Adatbázisok c. tárgy előadója) keresett fel még decemberben, és úgy döntöttem hogy elvállalom. Számítógép-labor 5-öt (alias 6-ot) fogok tartani következő félévben (tavasszal), hatodik féléveseknek.

Természetesen csak az adatbázis-részt (van a tárgynak másik fele is), ami annyit tesz, hogy kéthetente levezénylek egy-egy, összesen öt darab mérést, és mindegyik után kapok valamilyen típusú feladatokat javításra.

Vélhetően péntek 12-14-kor.
Az szglab5 adatbázisos része által érintett témakörök: Oracle, SQL, PHP, XSQL (XSLT, XML), JDBC.


Túl vagyok a negyedik féléven. Életem legborzalmasabb időszaka volt ez. Ennyit még sosem tanultam, s ami a legfőbb, ennyi tanórám sem volt sosem. Bejárós ember vagyok, és nehéz volt összeigazítani az itthoni tanulást azzal hogy majd' mindennap késő délutánig benn voltam a bme-n. Muszáj volt, mert nem bukhattam el semmit. Persze végül mégis megtettem, de a lényeg nem ez, hanem hogy összejött a 4,0.

Egészen az utolsó percig nem reménykedtem benne. Ma reggel még azt hittem, meg fognak vágni depóból, de négyes lett. Örök pesszimista vagyok.

Költségtérítésre járok a bme vik műinfóra, ez nyilván annak aki kicsit is figyelmesebben olvassa a blogot, már feltűnt. Szerencsére ez már nem sokáig lesz így. Az állami finanszírozásra való áttérés feltétele hogy két féléven keresztül 4,0-s ösztöndíjat érjen el a hallgató, valamint legyen elég megüresedett állami hallgatói hely. Ez utóbbi feltétel vicces, mert triviálisan teljesül. Igen nagy lemorzsolódás van a bme-viken. (Egyébként a többi karon 3,5 elég az átvételhez. Érdekes.)

A félévvel és a 48 kredittel eredetileg az volt a célom, hogy majdnem végleg behozzam az első félévben generált irdatlan lemaradásomat. Azonban demian javaslatára stratégiát váltottam, és a szimpla tárgyelvégzések helyett az átlagra kezdtem törekedni. (A kettő nem ugyanaz.) Ezúton köszönöm neki a tanácsot, remek ötlet volt.

A következő félévben a 4,0 elérését úgy teszem könnyebbé, hogy nem 48 alaptantárgyi kreditet veszek fel - melyek triviálisan jóval nehezebbek a legtöbb választható, de főleg közismereti tárgynál -, hanem ez utóbbiakból lesz a tárgyaim fele. Hogy ez nem tesz jót az előrehaladásomnak, az most egy teljesen mellékes szempont.

Állami finanszírozottként az ember nem kell azon filózzon, izzadjon, rémeket álmodjon másfél hónapon keresztül a tárgyfelvétel véglegesítése előtt, hogy jól megfontolta-e a félévi stratégiáját (nem minden költségtérítéses hallgatónak könnyű kipengetni az ittlétének tarifáját). Nem kell azon parázzon, hogy elbukik egy tárgyat, megteheti. Az állami finanszírozott ösztöndíjat is kap, és még egyebeket is, ha anyagi helyzete úgy hozza. Legtöbbjüket nem fenyegeti az sem, hogy kiürül a kassza és ott kell hagyniuk hőn szeretett intézményüket.

Az állami finanszírozott létnek egyetlen hátránya, hogy nem nehezednek az ember vállára az elbukott kreditek súlyos összegei, s így nincs az a szintű ösztönzés a tanulásra. Ha mégis, akkor is csak egy ejnye-bejnye kategóriájú összeg formájában, de ahhoz is már elég szarul kell teljesíteni.

Nagyon megnyugodtam. Idegeskedéstől mentes nyaram lesz.

Ösztöndíjindex splash screen - way to heaven



» régebbi bejegyzések

a jövőben szeretnék napnyi bejegyzést látni a főoldalon.   Csak regisztrált felhasználóknak.