» Archívum: megjelenített kategóriák

Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


2 megfelelő bejegyzés.

írtam magamról még két hete de annyira nem tudtam eldönteni hogy nem túl nagyképű-e hogy eddig nem hozakodtam elő vele. most mindenesetre itt van.

Haszpra Olivér vagyok, a CoreConsult Systems Kft. egyik alapítója és ügyvezetője. A programozást 14 évesen kezdtem, és csakhamar kisebb csapatokat is összehoztam különböző hobbi projektekre. A BME műszaki informatika szakát elvégezve később több, főleg nagy informatikai cégnél dolgoztam fejlesztőként, többféle backend/frontend nyelvet, frameworköt, automatizált tesztelési módszert, projektmenedzsment módszertant megismerve, megtapasztalva előnyeiket, hátrányaikat, alkalmazhatóságukat. Több projekt megújításában, áttervezésében vettem részt kulcs pozícióban. Később egy MBA diplomával menedzsment és pénzügy területekbe is betekintést nyertem, és az üzlettársammal már egy korábbi startupban is együttműködve a projektmenedzsment felé vettem az irányt, benne maradva a kisebb-nagyobb technikai feladatok ellátásában, a CoreConsult működési feltételeinek megteremtése mellett. Célom a céggel a világban egy kis happy place létrehozása, ahol az emberek jófejek, elégedettek, hatékonyak, azon dolgoznak, amin valóban szeretnének, és eredményként az ügyfeleink is a leghatékonyabb, leginkább nekik megfelelő megoldást kapják.

Vélemény?

Lehet h nagyképű, lehet h olyan mintha kompenzálna vmit, lehet h nem ilyen irányban kéne mennie, nem tudom megítélni. Az biztos hogy személy szerint úgy érzem mintha kompenzálnom kéne, de ez nemtom a szövegen mennyire jön ki. Nyugodtan kukázható is akár ha gáz, vagy átírható, ha mondjátok h mit. Kuka is OK.

Nem említ semmi tech stuffot ez nemtom előny-e v hátrány..


Sikerült lediplomázni, már megint.

Mi ez az MBA?

BME MBA, azaz Master of Business Administration. Ugyanott, ahol az első MSC diplomámat szereztem mérnök informatikából, a BME-n. (Valójában ötéves osztatlan képzésen, de azt nehezebb leírni.)

Miért csináltam MBA-t?

Mindig is érdekelt a menedzsment és a pénzügy, a cégvezetéshez szükséges dolgok, illetve régóta játszom a gondolattal, hogy valamilyen vezető szerepet töltsek be valahol. Ilyesmire volt is példa a múltamban, de gondoltam, nem rossz az, ha intézményesített formában is felszedek némi know-howt. Például ne egy leendő saját cégemen tanuljam meg hogy mit ne csináljak. Eddig már megérte? Eddig már meg. A jövőben remélem még jobban meg fogja. A tudásomat mindenképp sikerült szélesíteni, megismertem új embereket, sőt, új emberek is megismertek engem. Kicsit kikerültem a kocka világból, de közben nem távolodtam el tőle. Közelebb érzem magam a cégvezetéshez, és a cégvezetés is közelebb érez engem. Win-win.

Diplomaátvétel decemberben

Stay tuned.



» régebbi bejegyzések

a jövőben szeretnék napnyi bejegyzést látni a főoldalon.   Csak regisztrált felhasználóknak.