Rambo 4 - Haszprus überblog

Rambo 4

©   mainframe   |   film

Rambo (2008) - Előzetesen azt hallottam róla, hogy beállt a Rambo-filmek sorába, és azok bizony sorozatosan romló tendenciát mutatnak. Én csak az 1-et láttam ezen kívül, szóval nem tudok ezügyben meggyőzően nyilatkozni. Annyi biztos, hogy teljesen más a két film (1 és 4) koncepciója, kivitelezése (na ja, eltelt közben 26 (!!!) év), és hangulata is.


De ettől még nem lesz ez szükségszerűen egy rossz film. A sztori erősen kötött, tekintve hogy Rambo kizárólag ölni tud (ezért is hatott igen nyálasnak az a minimális érzelgés amit a filmbe préseltek hogy azért ne csak a vér ömöljön másfél órán keresztül), de aki egy ilyesmi filmtől sztorit vár, az rossz helyre ült be. Akció az van. Én azt várom tőle. Igen rövid a mű, 1:20 körüli, de az alatt folyamatosan lekötnek látvánnyal és akcióval. No meg vérrel, belekkel, brutalitással. Mert ez a film fő témája. Iszonyat mennyiségű halálesemény történik eben a szűk időintervallumban, már-már irreális mennyiségű, de a Rambo-mitológiába belefér. Nem vagyok nagy lőfegyver- és modern haditechnika-tudós, lehet hogy ők ezt vastagon hihetetlennek ítélnék, nekem, az átlagembernek egészen reálisnak tűntek a dolgok. Jó, kivéve a szokásos megsérülök-de-leszarom effektet, és azt, hogy a fejbelőtt emberek öt métert repülnek hátra. (Ez egy igen komoly lol faktor, amiről már igazán leszokhatnának Hollywoodban, tekintve hogy már a csapból is az folyik hogy ez kamu, nem száll el akit lelőnek.) Amit én még nem értettem, bár ez nem a film, hanem talán a történelem hibája: mi az anyám haszna származik a gonosz hadseregnek abból, ha komplett falvakat lemészárol? Kirabolni gondolom így is minden gond nélkül lehetne őket (kérdés hogy érdemes-e....), besorozni sem hiszem hogy csak úgy lehet őket, ha előtte kiirtják a családjukat (ami gondolom a harci morálnak és a lojalitásnak is jót tesz), elvihetnék őket rabszolgának, mittomén, akármi más, csak nem agyatlanul halomra lőni őket. Ennyire csak nem olcsó a lőszer, meg az akna, meg a lángszóró. Ja, ez is kicsit hihetetlen volt, hogy egy ilyen isten hátamögötti renegát dzsungelháborúba hogy kerül oda mindenféle state of the art fegyver, mint a páncélököl, meg a nehézgépágyú, meg járőrhajók, ilyesmi... Kalasnyikov már minden kölyök vállán lóghat, az rendben van, de a többi kicsit megfeküdte a gyomromat.

Némi egyéb obligát keménykedést leszámítva (amikor Rambo bozótvágót kovácsol magának (Eddig nem volt neki valami, ha már egyszer ott él a dzsungelben?), vagy amikor szokásos módon lefutja a robbanást) rendben volt minden, bár mondom: egy-két nagyobb mészárlás, és vége is a filmnek. De legalább nem töltötték meg minden érdektelenséggel. Jaj, még egy hülyeség, ami megintcsak a világ gondja: ezek a fegyvertelen keresztény segélycsapatok, ezek komolyan hiszik, hogy azok akik a saját honfitársaikat halomra lövik, majd pont őket kímélik meg, és hagyják őket misézni (pont ami kell a halomra gyilkolódó thai parasztoknak, tényleg) meg sebet kötözni? Omg és lol egyszerre.

Szumma: nekem bejött a dolog, egyszer meg lehetett nézni, és szerintem kellően illett a Rambo-képbe is ami bennem (igaz, csak az 1 alapján, de) kialakult. Legyen 8/10.


RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 2 hozzászólás - Szólj hozzá Te is!


Szerintem elég jó film volt, teljesen jó sztori-akció-humor (!) aránnyal, egyáltalán nem éreztem nyálasnak egyetlen jelenetet se, teljesen helyén volt minden.

Az egyetlen dolog ami nem volt helyén, az a golyótól 5 métert repülő ember, és a Rambo fut miközben a háttérben felrobban a fél erdő, de ezt elnéztem nekik.

A lángszóró meg állat volt.

2) Hedge
És le a kalappal Stallone előtt is, aki ugye 61 évesen a forgatókönyv írói, rendezői, produceri és főszereplői teendőkben is rendesen helytállt. És még az is dícséretes, hogy egy olyan témához nyúlt (Burma-Mianmar kérdés) ami azért rendesen a háttérbe került, pedig tényleg borzasztó dolgok folynak Burmában. Hasonlóan kegyetlen az ott uralkodó rezsim, ahogy azt a film is ábrázolja… Stallone bevallottan fel akarta kicsit nyitni a politikusok szemét..

A film az volt, amit én vártam. Töménytelen akció és brutalitás. Rambo - ahogy Stallone a werk filmben is állítja - egy egyszerű ember, öl és túlél ha kell és nem nézi jó szemmel ha ártatlanok halnak meg. Nem is akart ebből többet kihozni… 8/10 nagyon korrekt, én is azt dobnék rá.


Öt évnél régebbi bejegyzésekhez nem lehet hozzászólni.