archívum - Haszprus überblog

» Archívum: megjelenített kategóriák

Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


37 megfelelő bejegyzés.

Hogyan írjunk a weben - 2

©   Haszprus   |   howto, hwsw
Lehetőleg ne plagizáljunk. Ha megtesszük, és rajtakapnak bennünket a "cikkünk" publikálódása után 10 perccel, ne úgy oldjuk meg a problémát, hogy kitöröljük a plagizálás tényére vonatkozó kommenteket.

Mindezek bekövetkezte után azonban ne lepődjünk meg a további események furcsa sorozatán

Update 2005. jún. 01. 00:40: szolgálati közlemény: a Haszprus überblog szerkesztősége nem érzi felelősnek magát a "további események furcsa sorozatáért", sőt, szerinte nemcsak nem felelős értük, hanem nem is hozható kellő mértékig összefüggésbe velük. És amúgy is eredetileg teljesen más eseményekre gondolt.

Update 2005. jún. 04. 15:53: A témát pedig remélem nem lesz szükséges folytatni.

Jómunkásemberek

©   Haszprus   |   life
Reluxát fogunk csináltatni az ablakra (a 40+ éves ablakok lecseréltetése mellett). Egy tokban van nálunk egymás mellett sorban három ablak, együtt alkotnak egy nagy széles ablakot. Segédsrác felvette a méreteket. Leméri az elsőn a szélességet, magasságot. Leméri a másodikon a szélességet, újból a magasságot. Leméri a harmadikat, szintén a szélességet, és a magasságot is.

Megkérdezném hogy a magasságot minek mérte le háromszor a három egymás melletti, egyazon tokban lévő ablakon, dehát...

Update 16:11: Jómunkásember2 telefonál a főnöknek, másik szobából elkapok egy beszélgetésrészletet: "Te figyelj, ennek a vasnak hogy kell állnia?". Jó telefontéma, yeah.

Update 17:24: Kisebb ablakot kaptunk mint amekkorát lehetett volna, mondta az egyik alkalmazott. Fasza. Ezzel kezdtek tegnap. Mit lehet tenni.

Ma meg látom hogy a redőny zsinórjának az elszívóját (...) szar helyre fúrták az egyik oldalon bazmeg. Bele az ablakba, ahelyett hogy a toktoldóba fúrták volna.

Ezt át fogjuk rakatni de így lesz két tök fölösleges lyuk az ablakszerkezet szélén. Ami nyilván jót tesz a hőszigetelő-képességének.

És bazmeg akárhány munkás járt nálunk eddig, mindegyik elbaszott valamit. Ilyen "próbafúrások" jópár helyen felfedezhetők a lakásban, hogy először máshova álmodta meg a művész úr a szerkezetek rögzítését, satöbbi. Vagy hogy berajzoljuk a falra hogy két konnektort kérünk egymás fölé, és erre egymás mellé fúrják. Ofkorsz a bútorok elhelyezkedése miatt imígyen egyik használhatatlan lett.

A legjobb az volt, amikor tavaly az összes csatlakozó-kidobós konnektor (tudjátok, szélén kis gomb amivel kilövi a cucc a csatlakozót) fordítva került felszerelésre, fejjel-lefelé. Mivel mindegyikbe bele van írva a gyártó cég neve, ezért csak a fejjel lefelé levő betűket kellene felismerni hogy rájöjjön a jómunkásember, hogy valamit kurvaszarul csinál. Miután ezt kijavíttattuk, még mindig maradt pár konnektor, amibe csak bizonyos elektromos csatlakozók mennek bele, vélhetően valami illesztési hiba miatt. Mit lehet tenni... Mert ugye egy dolog hogy megígérik hogy majd visszajönnek megjavítani, a másik dolog hogy ezt nem tartják be. (Szóval maximum a következő munkához más embereket hívunk. De jó tapasztalatunk még nem volt.)

Update 17:30: A legfrankóbb azonban mégis az egyedi szabású konyhabútorunk, aminek a borítása megolvadt a sütő mellett, és a főző fölött is. Ja és a csempe és az asztallap közé rakott szilikontömítést meg szintén szarul csinálták meg és ofkorsz be is folyt a víz (tulajdonképpen nem víz volt hanem Maszat egyik gonosz cselekedete), és feljött az asztallap is egy darabon. Jeah.


Risztekpa

©   Haszprus   |   bme
Köszönöm mindazok respektációját akik szerint szép dolog volt olyankor átmenni fonyból amikor reklamálás előtt 67-ből 62 versenyzőt megvágtak. Minden esetre nem örülök az eredményemnek, javítón gondolkodom, dehát az időmbe nem nagyon fog beleférni. Remélem szerdán megrántanak valszám gyakiv-n és akkor depóból talán össze tudok kaparni egy ötöst (máskülönben interferálna a depó és a valszám vizsgám ). Na ezek most a tervek.

Kicsit régi a post, de azért beszólok

Aewyn)

Nos, mivel van itt friss témák a menüben, sőt, még komment rss feed is, ezért a Haszprus überblogon nem okoz problémát, ha valaki régi bejegyzéshez kommentel. Sőt. Bátran, tessék csak! Nem vész kárba, mivel mindenki rá fog találni.

Update 03:32: a régi kontent is kontent, úgyhogy mostantól a menüben mindig látható lesz 5 darab random link régebbi, de csakis kommentált bejegyzésre. Érdekes visszaolvasgatni a régi dolgokat. Persze ez az én blogom, én életem, én dolgaim, szóval lehet hogy azért Például így jutottam most az izomsorvadásos, sültcsirkés lapra.


Ingyen galériák

©   Haszprus   |   fotózás
Az alábbi nagyforgalmú galériáim esetén megszűnt a regisztráció feltétele a képek megtekintéséhez. Oka, hogy fölösleges júzermennyiség keletkezett a blogomon akik nem váltak visszatérő látogatóvá. Eddig amúgy valami 520 regisztrált felhasználó van.


2004. augusztus 19.
Ausztria

2004. augusztus 02.
La Défense 2004 július

2004. augusztus 01.
Párizs 2004 július

2004. július 24.
Monaco 2003 szeptember

2004. július 24.
Franciaország 2003 szeptember

2004. július 11.
Svájc, 2002 augusztus

Elmondom mit találnék hasznosnak. Megszüntetni tárgyfelvételnél a hallgatók egyenjogúságát. Mondjuk most sincs egyenjogúság, mert van akinek szétb#sszák a seggét mondjuk egy 40e Ft-os büntivel, ha elbukik egyetlen tárgyat, míg mások...

Mint ahogy ösztöndíjat sem kap mindenki egyformán, azt gondolom, a tárgyfelvételnél be kéne vezetni egy olyat, hogy ha egy adott tárgy férőhelyei beteltek, de van még várólista, akkor a várólistából azok kerüljenek be először az esetlegesen megüresedő helyekre, akik a korábbi félév(ek)ben a legkevesebb tárgyat vették fel feleslegesen. Felesleges tárgyfelvétel alatt hogy mit értünk, az még további pontosításra szorul. Én azt értem alatta, hogy a gyerek mondjuk a 14. héten kérdezi meg levlistán hogy vót-e má zh és ha azt mondják neki hogy nem, de az óra helyén és időpontjában lesz, akkor is visszakérdez, hogy és az hol meg mikor van. Sajnos rengetegen vesznek fel így tárgyakat, látom a levlistán.

Szóval aki ilyen mentalitással nyomul, az engem roppantmód bosszant, hogy jogosult valaki más elől elvenni a férőhelyet.

Persze a problémára más megoldás is létezne, éspedig a hallgatók egyforma bírságolása tárgyelbukás esetén. Hah persze ki is törne a lázadás hiszen van akinek már a kreditenkénti 1000 Ft-os bírság is sok. Pedig nem azt kéne fizesse az állam, hogy valaki évekig hawaii-on tartózkodik és közben veszi fel a tárgyakat szépen, esetleg ráadásul kitúrva másokat az alacsony létszámú kurzusokról.

Igen, várólistán vagyok egy tárgynak azon kurzusára ami helyett ráadásul a másikat szívesebben választanám, de ott már a várólista is betelt, és ez bosszant. Mint ahogy az is bosszant, hogy azért kerültem ide, mert a neptun 2 óra folyamatos kattintgatás után volt csak hajlandó beengedni, de ez alapvetően elég gyenge összefüggésben van a fenti problémával.

Ütközéseim

©   Haszprus   |   bme
Következő napokon következő időpontokban következő tárgyaim ütköznek. Mondd, te kit választanál?
  • Hétfő
    • 12-14
      • InfElm (igaz hogy alaptantervi de valszeg nem veszem fel az 5. félévben, hacsak ki nem derül hogy könnyű)
      • Szoftvertesztelés
      • Összetett webrendszerek
    • 17-19
      • Találmányok és érdekességek
      • Jövőképek, előrejelzések
  • Kedd
    • 12-14, mindez 13-tól 14-ig ütközik a 13-15-ig tartó Jelekkel
      • Adatbázisok szerver-oldali programozása
      • Az internet elemei és hozzáférési technológiái 1.
      • Korszerű operációs rendszerek
  • Csütörtök
    • 12-14, mindez ütközik a Számítógép-hálózatokkal és a Valszámmal (ehh)
      • Adatbáziskezelő rendszerek
      • Dokumentumszerkesztés
      • Összetett webrendszerek
      • Szoftvertesztelés
  • Péntek
    • 12-14
      • Adatbázisok szerver-oldali programozása
      • Az internet elemei és hozzáférési technológiái 1.
      • Korszerű operációs rendszerek
A szempontok: minél kevesebb ütközés (az optimális tárgyfelvételben nincs ütközés), minél könnyebb és számomra minél érdekesebb tantárgyak, amiket lehetőség szerint az I épületben tartanak, vagy ha nem ott, akkor legalábbis egymástól nem túl messzi épületekben. Minél kevesebb lyukas óra. Egyelőre egyébként nincs még kihirdetve hogy mit hol tartanak.



A blogon tegnaptól lehet regisztráció nélkül is hozzászólni az egyes bejegyzéseimhez, illetve ha nem vagy bejelentkezve, de regisztrált vagy, a kommentbox alatt rögtön meg is adhatod a belépési adataidat, így a komment a nevedre kerül és be is lépsz. A regisztrált júzerek nevei ofkorsz védve vannak a regisztrálatlan felhasználás elől.

Státuszszimbólum

©   Haszprus   |   bme, úszás
Felvettem kb. 120 kreditet vaze, most akkor menő vagyok?

Az a baj egyébként hogy az a 20-25 kreditnyi választható amit fel akartam venni, mind ugyanabban az időpontban van. F#########asza.



just for fun, az óráim 3/4-e még be sincs rajzolva ide

Na mi az értelme ennek. Hát csak annyi hogy össze tudjak majd válogatni egy olyan órarendet ami optimális lesz időbeosztás, kreditek, lájtosság, meg mindenféle szempontból, és ez nem megy anélkül hogy tudnám hogy melyik előadás mikor van. Szerencsére a KTH portálon megtekinthető 3-nál több óra is egy időpontban. Ofkorsz a legvégén majd ilyen 40-50 közötti kreditet veszek fel.

Ja figyelmes szemlélő megpillanthatja az idei tárgyaimat is a listában, ez azért van mert semmit se bízok a véletlenre

No még annyit hogy nemtom milyen tesit vegyek fel. Eddig 4 féléven át az úszást vettem, de csak első félévben teljesítettem. Most megin felvettem de igazából asszem ez nem egy bölcs dolog. Mondjuk valszeg szarni fogok rá nagy ívben, akármit is vennék fel, mert nem igazán high priority a dolog.


Nos. Sil azt írta a kommentek közt, hogy nála márpedig frankón megjelennek a lapok hiába kattintgatja végig. Igen, de nála a linkjeim végigkattintgatása 35 másodpercet vett igénybe (ezt a szerver logból látom). Természetesen nem állítottam hogy ilyen lassú tempóban se lenne képes megbírkózni a firefox a feladattal (no offense, Sil ). Én a 21 linkemet kereken 10 másodperc alatt kattintom végig (kétszer lestopperoltam a telómmal és a szerveren is 10 mp az első és utolsó lekérés közti különbség). Ezen 10 másodperces kattintási sorozat eredményeként legutóbb a 21-ből mindössze 10 ablak nyílt meg.

A legfurcsább az egészben, hogy a szerver logjában ott van mind a 21 oldalnak a lekérése, innentől meg nyilvánvalóan nem a gépem lassú (illetve lehet hogy mégis, de ez nem elég ok). Tehát a firefox érezte hogy rákattintok, és még a szervernek is elküldte a fájlkéréseket. Hogy miért jelent meg a 21-ből 10 fül? Ez kérem szépen egy gecinagy bug.

Miért kell egy buggal teletömött szoftvert hibamentesként hype-olni az egész interneten? Lehet hogy pár dologban jobb mint a Maxthon (és valóban, még mindig Firefoxot használok), de ha egyszer vannak ilyen borzalmas hátrányai, akkor nem igazán kéne ezt annyira erőltetni... Mindenki választhat. Maxthon (IE alapok) = pár feature hiányzik, Firefox = bughegyek, és persze itt más feature-ök hiányoznak.

Szerencsére elég sok helyen kezdik már felfedezni és osztani azt a véleményt, hogy ahogy a firefox széleskörűen elterjedt, úgy derült ki szépen, hogy ez sem egy bugless termék. Ez valamilyen szempontból persze szomorú, mert csalódtam, mert azt hittem hogy itt valami angyali dolgot fogok tapasztalni a sátán böngészője után, de sajna nem.

Eltűnődök, mi az, amit hiányolnék a firefoxból, ha most visszatérnék Maxthonra. Két dolgot: az átlátszó png-ket (mivel az új designomban használnám őket), és a hover effektek meglehetősen gyors renderelését. Talán még az adblockot, mert nagyon userfriendly módon idomítható. Megéri ezekért még a Firefoxszal szenvedni? Nem tudom. Valószínűleg egy darabig bírom. A kérdés csak az lesz, hogy milyen lesz majd újra Maxthont használni. Érezni fogok valamilyen feature hiányt amit korábban (firefox előtt) nem éreztem?

Érdekesség gyanánt: Maxthonban gyakorta nyitok (nyitottam) meg egyszerre többszáz fület, igaz, nem egyesével kattintgatva (mert ott nem kell), hanem kijelölve a linkeket aztán drag&drop egyszerre megnyílik mind. Igaz, hogy lemerevedik tőle a progi fél percre vagy ilyesmi (100% cpu), de megnyitja mindet és utána tisztességesen le is kezeli míg be nem zárom őket. Gépi erőforrásokat kevésbé sajnálom mint azt hogy nekem kelljen egyesével ráadásul borzasztó lassú tempóban végigklikkelgetni a cumókat.

Update 05:20: ezt a sort már Maxthonból írom. Welcome home.

Update 15:24: ezt meg firefoxból, eheh. openselectedlinks nevű plugin.


A nagy bukás?

©   Haszprus   |   bme, life
Az utóbbi 1 héten összesen 2,27 órát tanultam. Besokalltam. Mi lesz így? Viszont elterveztem, mennyit kéne tanuljak ahhoz, hogy teljesíteni tudjam ezt a vizsgaidőszakot. Hát nemtom, mission impossible, főleg hogy nincs kedvem már hozzá. Egyszerűen ülök a gép előtt és "majd egy óra múlva", "na még ezt a site-ot megnézem", "na most megnézem a leveleimet, aztán utána", "hopp frissült egy blog, na majd utána", "na most már ha ennyit gépeztem akkor egy film is belefér, oszt majd utána", "hopp éjjfél van, mosmá nem"...


Firefox = bugok országa

©   Haszprus   |   hwsw
Amúgy a Firefox beépített leltőjével szedtem le a cumókat és legnagyobb meglepetésemre egy jó részük csak félig van letöltve (a firefox persze azt mondta, hogy completed). Annyi bug van ebben a Firefoxban, hogy az hihetetlen. A keresős és title baros bug pedig sokkal gyakrabban jelentkezik, mint gondoltam. Gondoljatok bele, ha egy szoftver használatának első 2-3 napjában 6 (illetve ezzel most már 7) bugot fedezek fel teljesen véletlenül (tehát nem rendezek bughuntot, nem tesztelem a cuccot extrém körülmények között), akkor valójában mennyi lehet benne.

Azt nem értem, ilyen bugmennyiség mellett miért kell iszonyat módon hirdetni az igét, hogy a firefox király. És plíz ne jöjjön nekem senki azzal hogy írjak bugreportot mert hadd ne pont nekem kelljen megmenteni a firefox becsületét, másrészt valszeg ezek a bugok ismertek, mert nem fél év használat után találtam rájuk hanem a használatba vétel után kb. rögtön. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy feltételezem, kb. minden firefox user találkozott már velük. Akkor meg miért gondolja, hogy a firefox akkora atomjó, ha ő is tapasztalja a bugokat?

Nem, nem egyetlen emberhez szól most ez - rengetegen hirdetik hogy a firefox mekkora jóság.

Egyébként nyolcadik bugnak ideírhatjuk azt is, hogy az új fülek megnyitása eszetlen lassú, és megnyitáskor kimaradnak tételek. Próbáljátok ki. Például itt a blogom jobb oldalán az archívum részben találtok egy rakás linket. Ha nem vagytok bénák, akkor sokkal gyorsabban tudtok kattintgatni rájuk, mint ahogy a firefox meg bírná nyitogatni a tabokat, míg végül elér egy olyan lemaradást, amikor már ki fogja hagyni a kattintásaitokat és meg se nyit egy rakás kattintott linket. 21 linkből nekem pl. 14-et nyit meg, a maradékot kihagyja. Ez szerintem bug kategória (fix méretű a megnyitandó url-ek várakozó sora, vagy mi?).

Itt jegyezném, hogy Maxthonnak van egy roppant kellemes szolgáltatása, hogy pl. kijelölöm az archívumnak a tizenvalahány hónapját, drag&dropolom, és íme, megnyílik a tizenvalahány link egy-egy fülben. Firefox ezt nem tudja (vagy ha tudja akkor majd jelzitek ), így tapasztaltam ki, hogy az egyesével kattintgatásos nyitogatás valami eszetlen lassú, ami még nem volna akkora baj, ha legalább rendesen megjegyezné hogy miket akarok megnyitni.

Trance mp3

©   Haszprus   |   zene
Rákerestem mit mond a google arról, hogy trance mp3. Valami download.com-os oldalra jutottam ahol free stuffokat lehet letöltögetni, mégpedig nem is rosszakat. Akinek bejön a trance, annak simán megér egy próbát. Pl.

Trance Wave - Tomorrow Never Dies (semmi köze 007-hez v annak zenéjéhez, de baromi ütős). Amúgy a Firefox beépített leltőjével szedtem le a cumókat ésÂ…


Különben készül a Haszprus überblog Firefoxra kihegyezett új designja (értsd ez alatt: már használ egy feature-t ami IE-ben nincs). Az más kérdés, hogy mikor fejezem be. Valszeg soká, senki ne számítson rá mostanában. A design erősen hajaz a priv naplóméra.

Félreértések elkerülése végett az oldal tökéletesen használható IE-ben is, bug nem jelentkezik. Konkrétan egy átlátszó png használatáról van szó.

A cucc tableless, gondolom van aki erre élvez, szal azér mondom


Vége a szorgalmi időszaknak (igazából holnapig tart, de egy órám lesz, amire amúgy se megyek be, de főleg most hogy rövidebb is lesz mer az elején pótzh-t írnak, akiknek kell). Sajnos eluralkodott rajtam egy olyan érzés, hogy vége az egész félévnek, noha a legnehezebb rész igazából hátra van. Be kell hoznom némely tárgyakból 1-2 nap alatt fél féléves lemaradást. Ejh. És a 8 darab vizsgám is növekedett 8 vizsga + 1 gyakiv-re

Szorgalmi időszakom értékeléseként annyit írok, hogy:

  • 48 kreditet vettem fel. Mind alaptantervi tárgy, ez baromi fontos (hisz sokkal nehezebbek mint a választhatók vagy közismeretik). 40 kreditet elsőre vettem fel.
  • 10 tantárgy + tesi. (9-et elsőre vettem fel)
  • 2 félévközi jegyre záródó tantárgyam valószínűleg 5-ös lett (egyik biztosan).
  • 8 vizsgatárgyam van.
  • 7 vizsgatárgyból aláírást megszereztem a szorgalmi időszakban. Analízisből már tavalyról volt, de idén újra megírtam sikeresen a zh-kat.
  • 1 vizsgatárgyból (Valszám) nem teljesítettem az évközi követelményeket se zh-n, se pótzh-n. Következmény: gyakiv. Meglepő módon tökéletes pontossággal prediktáltátok félév elején a szavazógépen, hogy így fog történni.

Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith - 2005. Nah szal az első pár perc... De hol is kezdjem. Premier előtti díszbemutató ugye. Az egész Lurdy mozi ennek a rendezvénynek volt szentelve az adott időpontban, a mozi előtere le volt zárva a nagyközönség elől és birodalmi harcosok vigyázták a bejáratot. És úgy tűnt hogy odabent egy füstgép is üzemben van, mint később kiderült, azért, mert jól belézerezték az egész helyet. Kurvajól nézett ki, volt egy csomó sw-jelmezbe öltözött ember (vader, birodalmiak, etc), nagyon komoly volt, fülig ért a szám annak ellenére hogy nem vagyok sw-fan. Ja és a média is jelen volt de ezt leszarom. Sajnálom, hogy nem vittem fényképezőt, tényleg q yol megcsinálták a mozi előterét. A biztonságról annyit, hogy nyolc csekkpointon kellett átmenni mire az ember a terembe ért, durva. Gondolom máskülönben a sok megszállott belógna

Ja igen, szal az első pár perc a filmből igencsak lenyűgöző volt, lényegében egy űrharcos tech demót láthattunk, legalábbis amíg fel nem tűntek emberek [jedik] a vásznon. Tképpen az első 3/4 órában gyakorta fülig ért a szám, aztán unalmassá vált, de valahogy csak kibírtam a végéig.

Lord Vader kinevezéséről annyit hogy mikor ez megtörtént, a nézőtéren egy csákó kb. röhögőgörcsöt kapott, olyan szinten volt a jelenet felvezetve és kivitelezve. Cikkekben is olvashattuk, hogy az erő sötét oldalára fordulás kissé gyorsan lezajlik a srácban, nos, valóban

Ja és nemtom az angol verzióban a filmben van-e 'Lord Vader, riiiiise' jelenet, de a magyar szinkronból ezt kihagyták. A jelenet megvan, csak hang nincs hozzá. Pedig érdekelt volna, hogy hogy fordítják

No ennyit erről, a téma nem érdemel ennél többet szvsz

Update 2005. máj. 19. 12:15: képek az indexen


Mérés1

©   Haszprus   |   bme
Gyorsan adminisztráljuk, hogy tévedtünk, amikor mainframe-mel azt gondoltuk úgy egy hónapja, hogy mérésből mindenki jelest kap. Mert ha testközelből nem is tapasztaltam meg ezt az érzést, de az eredményeket tartalmazó íven láttam, hogy elég vegyesek a jegyek, van ott minden.

Hat Firefox bug

©   Haszprus   |   hwsw
Nesztek.
"Hibátlan, vagy ha mégsem, hát napokon belül kijavítják."

Update 14:58: egyébként az is bug hogy a Sage ikonja állandóan beragad de ezt már szinte meg se említem.

Update 2005. máj. 19. 13:25: most épp nem lehet bezárni a tabokat, se billentyűzetről, se duplaklikkel, se az X ikonnal. A keresési hiba megin előjött fél órája, de még nem jöttem rá hogy mivel lehet összefüggésben.

Update 2005. máj. 19. 20:03: Úgy tűnik legalább 8 pixelt szélesedett a monitorom:


Update 2005. máj. 20. 14:03: A hatodik firefox bug: Íllok a Sage alsó dobozán, nyomkodom a fel nyilat billentyűzeten, erre a Sage is lépked az rss bejegyzéseken, és az éppen böngészett lap is scrolloz felfelé. Én amúgy logikusnak azt tartanám, hogy betöltse a Sage az rss bejegyzést, amire rálépek, de ilyen nem történik. Ez nem bug csak missing feature, az viszont hogy a kettő egyszerre scrolloz, az bug.

Gép kitiltva

©   Haszprus   |   life, bme, történelem
Az elmúlt 1-2 héten elhatalmasodott rajtam a gépfüggőség, úgyhogy meghoztam a döntést amit már egy hete (vagy egy hónapja?) meg kellett volna: kihoztam a gépem a szobámból.

Értékrendek, hmm. Erről most nem írok. Az enyémet a negyedik félév alapvetően megváltoztatta.


Firefox egy nap után

©   Haszprus   |   hwsw
Must have extensions, szerintem:
Sage
RSS reader. A megjelenése szép, megjegyzi hogy egy bejegyzés olvasott-e vagy sem. Ugyanakkor a működési metódusa igen lassú, nem tudja a tartalmakat periodikusan csekkolgatni, és nem mutatja tooltipben az itemek teljes szövegeit. Szeretném ha olyanná válna, mint a Maxthoné, de 1.3.3-mas verzió körül elég valószínűtlen egy ilyen gyökeres változás.
Tab Mix, Tab Clicking Options
Segítségükkel bizonyos területeken jobb füles böngészést kaphatunk, mint Maxthonban, ugyanakkor pár dolog így is hiányzik, van ami jobban tetszett a Maxthonban.
Tweak Network
Nem tudok nyilatkozni róla, túl keveset használtam a Firefoxot nélküle ahhoz, hogy érezzem a teljesítmény-beli különbséget. Mintha még lassabbá is vált volna Power módban, de nem vagyok erről meggyőződve.
twoview
Maxthonban a füleket kezelheted külön ablakokként, saját méretet adhatsz nekik, egymás mellé rendezhetsz belőlük akármennyit, baromi egyszerűen, Windowsban megszokott módszerekkel. Firefoxban nem. Mert szar Ez az extension enyhíti a problémát, de azért rohadtul béna és körülményes módon.
Update 21:44: persze mivel Firefoxban azt se lehet beállítani hogy csak egy program működjön így a füleket akár két programba is rakhatom és akkor nincs probléma abból hogy nem tudom magukat a füleket alablakokként kezelni.
Extended Statusbar
A letöltés állapotáról infók. Ha szoktál nagyobb lapokon járni vagy 3 megás jpegeket töltögetni böngészőben akkor jól jöhet, amúgy a mai sebességek mellett fölösleges, ugyanakkor senkit se zavar. Szal ajánlott.
CuteMenus
Utálom az ikontalan programokat, már csak ergonómiai okokból is. Ez enyhíti a problémát, igaz, csak a weblapok jobbklikkes menüiben. De ott elég jól jön.
Plain Text Links
Maxthonban alapból megragadhatsz egy szöveggel írt url-t és így megnyithatod. Firefoxban ezzel a pluginnel is csak a helyi menün keresztül van erre mód. Way too complicated. Maxthon itt is gyaláz. Mint látjuk, a Firefox a saját értékelésem szerint nem igazán kerekedik felül a Maxthonon funkcionalitás (gui) tekintetében. Ugyanakkor impresszívnek találom, hogy a Firefox sokmindent gyorsabban renderel (hover effektek), és webfejlesztőként fontos számomra, hogy ne egy elavult böngészőmotorral toljam, mert egyszerűen tényleg vérlázítónak találom, hogy az IE milyen szinten van elmaradva a mai technológiák egy része mögött. Azzal, hogy váltottam, üzenek az MS-nek: kurvára sietni kéne már az IE7-tel, és jóra kell megcsinálni, mert van mit behozni.

Ja igen, amit jónak találok, az természetesen az on the fly keresés az oldalakon, valamint hogy highlightolni is tudja. A Maxthon is képes valami highlightolásra, de asszem csak akkor, ha webes keresőn keresztül nézek valamit. De lehet hogy csak láma vagyok és nem tapasztaltam ki, nemtom. A highlight jól jön a logok ránézésre való analizálásakor

Hiányolom még:
  1. Jó lenne ha a kijelölt szövegre egyszerűen drag&drop rá tudnék keresni a weben. Maxthonban ez egy kibaszottul hasznos feature, I'm lovin it. Itt csak jobbklikken keresztül megy ez. Sux. (Lassú, nehézkes. Kétszer kell egeret pozicionálni, drag&droppal egyszer sem!)
  2. Drag&drop text url megnyitás (szintén gyorsasága miatt)
    Update 22:51: A megoldás: Super Drag and Go, thx 2 Sil
  3. Ikont az eszköztárba a fülek közti pl. balra-jobbra lépkedéshez.
    Update 23:17: Ha ikon nincs is (de továbbra is jól jönne!), de van F2 meg F3, vagy amit akartok: SwiftTabs, thx 2 Sil
  4. Ikont az eszköztárba Close all tabs funkcióra
  5. Összesen egy Firefox példányt akarok futtatni, még akkor is ha a progit netán kétszer indítanám el. Ne induljon el kétszer vazze. Egy ablakban akarom az összes fület, ne kelljen nekem ablakokat csukogatnom ehhez.
  6. Kurva idegesítő, hogy a kijelölés nem rendelkezik az MS összes programjában (kiv. notepad) alkalmazott funkcióval, miszerint a kijelölés ne ott kezdődjön ahol a szerencsétlen júzer kattint, hanem a szó elejétől szó végéig érjen, mert az úgy kurvajó. Az Adobe implementációja? Szar. (Acrobat Reader) A Microsofté? Rulz. A Firefoxé? Nincs neki.
  7. Az Eszközök/Beállítások menüi, paneljei egyszerűen bénák, szarul vannak elrendezve a funkciók (áttekinthetetlen). Még az alap IE is 7 füllel rendelkezik a beállításokban, itt meg csak 5 részre osztották az egészet. Több kellett volna, a hely megvolt/megvan rá.
  8. Update 21:46: bazmeg nem tud Textarea-ban keresni, ilyen nincs!
Nos ezek vannak. Maradok Firefoxnál egyelőre, aztán meglátjuk. A motor renderelési képességei elég jól ellensúlyozzák az egyéb hátrányokat.

Várom az IE7-et. Csak nehogy csalódjak.

Update 21:48: most ez az összegzés eléggé levert, nem is gondoltam volna, hogy ennyi hátránya van a firefoxnak, mert a használat során nem érződik ki ennyire. De ez a lista elég tekintélyes, és nem kis problémákról van szó, sajnos, hanem rengeteg frankó feature-röl, amik eddig a böngészésem alapját képezték.

Valszám pzh

©   Haszprus   |   bme
Azt nem értem, hogy holnap 8-kor valszám pótzh van, miért nem készültem rá egész hétvégén, és miért fontosabb még most is az hogy pl. éppen brózert cseréljek és szétkonfiguráljam. Weirdo. Megütöm magam b+. (Igazából nem.)

Különben micsoda felhajtás van itt a blogomon a brózercserémmel kapcsolatban, lol (mer ugye látok logokat, akkora vizitormozgás van mint állat, a fél net azt figyeli hogy az IE-megszállott Haszprus hogy tér át Firefoxra ÍÍ ).

Firefox & Maxthon

©   Haszprus   |   hwsw
A Firefox alá telepíthető Sage plugin jobban kezeli az rss-eket, mint jelenleg a Maxthon, mindazonáltal ne legyünk túl borúlátók, mert a Maxthonban talán csak pár hete jelent meg az rss támogatás, nem kizárható a további fejlődése.

Én azért remélem, hogy az IE7 jó lesz. Muszáj hogy az legyen.

Igazából elmondom mit szeretek a Maxthonban. A fülkezelését. Jobb, mint a Firefoxé, legalábbis alapból. Lehet, hogy valami pluginnel orvosolni lehetne ezt a problémát. Egyébként a Maxthon gyorsabban töltődik be, tekintve hogy beállítható, hogy be se csukódjon. Ezzel szemben a firefox renderelése gyorsabb. Az most mindegy, hogy igazából jobb is, mert a site-ok úgyis teljesen ie-kompatibilisek, az esetek 95%-ában.

Az nem tetszik még a Firefoxban, hogy nem tud egyetlen böngészőablakban maradni a dolog. A Maxthon rávehető, hogy egyetlen ablakban legyen minden fül, akárki akármit mond.

Ha a fentiek valamelyikére tudsz orvoslatot Firefoxban, ne titkold

Update 22:55: thx mindenkinek a firefox használatában való segítséget

Update 23:11: múltkorában néztem háttérképeket windowshoz és tökvéletlenül erre a firefox wallpapers site-ra is elvetődtem. A háttérképek igényesek csak akkoriban még nem voltak aktuálisak, de amúgy ajállom minden ff fannek

RSS feed for ya

©   Haszprus   |   fejlesztés, rss
No kreáltam RSS 2.0 szabványnak megfelelő feedet azoknak, akik intravénásan akarják az überblogot magukévá tenni.

Update 23:06: legyen a kommenteknek rss feed? úgy gondoltam hogy itt a jobb oldali menüben levő friss témák részt benyomnám rss-be, használhatóbbnak ítélem meg, mint azt hogy felsorolom a legújabb kommenteket. Bár az is egy megoldás, de én nem szeretem (mert a legtöbb komment értelmezhetetlen a szövegkörnyezet nélkül, arra meg nem emléxem fejből). Hogy vagytok ezzel?


Noh nyertem egy duplajegyet a sith-ek bosszúja premier előtti díszbemutatójára. Május 18 szerda délután/este. Sejtitek mi a gubanc? Másnap fony kis zh.

Háttértörténet: internet power, google power. Miért? Mert 10 kérdést kellett megválaszolni a starwars-univerzummal kapcsolatban, olyan fasságokat hogy beszartok. Kettőt tudtam magamtól (nem vagyok sw-fan, sőt a régi részeket 1x, az újakat meg kb. 2x láttam), többit meg lazán ki lehetett guglizni a megfelelő keresőszavakkal Szerencsére a starwars.com is elég jó információforrás (legtöbb google-találat oda mutatott ofkorsz).

Kb. biztosra vettem hogy nyerek, mert 100 jegypárt sorsoltak ki, és komolyan olyan kérdések voltak amiket csak megszállottak tudnak megválaszolniÂ… Nomeg az internet fenegyerekei, mint én

Most már csak azt kell kideríteni, hogy melyik nevemmel nyertem, mert ugye biztonság kedvéért az óvatos ember legalább két névvel pályázik

Tovább fejlesztettem az offline naplóm xml/xsl megoldásait, megtanultam egy-két dolgot, és aszondom, kúúrvajó ez a nyelv! Jeah!

Végre tudok php/mysql szerver nélkül a saját gépemen dinamikus tartalmakat létrehozni, ahol nem kell a tartalomszerkesztéshez egy rakás html kódot írogatni, illetve a lap több részét frissíteni ahhoz, hogy mindenütt up-to-date legyen a cucc. Pl. linkes tartalomjegyzék automatikusan a lap tetején, meg hasonlók.


Telefónia

©   Haszprus   |   life
Mi a fasz van ebben az országban, jött annak idején a matáv, éveket kellett várni egy telefonvonalra, aztán számláztak impulzus alapú díjakat, ami mittoménhány percet jelentett.

Aztán oda fejlődött a technika hogy másodperc alapú számlázás létre tudott jönni.

Ma meg hol tartunk? Terjednek a 2-3-10 perces impulzusokban gondolkodó tarifacsomagok, az ősrégi vitamax kivételével [ami nekem is van egyébként] asszem már semmi se számláz másodperc alapon.

(Mielőtt vki meg akarna téríteni: telefonálási szokásaimhoz a vitamax illik, és valszeg minden mással szarabbul járnék.)

Ösztöndíjindex projekt

©   Haszprus   |   bme
Felmerül a kérdés, hogy ha valamikor vizsgaidőszak közben még az összes tárgy teljesítése előtt elérném a 4,0-s ösztöndíjindexet (ami egyébként könnyen megtörténhet), vajon nem lenne-e érdemes a maradék tárgyakat direkt bebukni, ilyenmódon bespájzolni őket a következő félévre, ahol szintén 4,0-t akarok majd?

Főleg olyan tárgyak esetén, ami nem gátol az előrehaladásban, és itt most egészen konkrétan a depóra gondolok, mert az nem előkövetelménye semminek, és ráadásul a vizsgaidőszak utolsó vizsgatárgyának terveztem.

Update 16:03: igazából valószínűleg presztízs-okokból nem tenném meg az ösztöndíjindexem szándékos lerontását, noha tudom, hogy az őszi félévben (télen, a depiben) sokkal nehezebb lesz újra 4,0-t összehozni. Más kérdés, hogy könnyebb tárgyakat veszek fel. Nem egyszerű stratégia kell ide.

Senki se tekintse ezt a kérdést megválaszoltnak

Eltelt egy hét legutóbbi blogolásom óta. Szombaton lett volna lehetőségem írni, de valamiért kihagytam, aztán azóta egyfolytában le voltam tiltva az überscriptem által. Ugyanis le vagyok tiltva a zh-k napján, a zh-k előtti napon, és a zh-t 2-vel megelőző napon.

De mi is történt, suli vonatkozásában?

  1. Írtam egy Depo pótzh-t, 67%. Sajnos volt egy feladat, amiről kifejezetten azt hittem, hogy nem lesz. Aláírás.
  2. Írtam egy Opre zh-t, 57%, ami nem rossz, tekintve hogy úgy igazából csak március közepéig készültem opréből. Meg amúgy se számít sehova. Aláírás.
  3. Írtam egy Szar zh2-t, amiről nemtom hány pont lett, de tökmindegy, mert meglett az aláírásom. Ezt igazából már a zh1 garantálta.
  4. Írtam egy Valszám zh-t. Erre már két hónapja nem készülök, elolvastam belőle éjjel négy oldalt az összefoglalóból, másnap kilogikáztam halál nyugodtan 10-ből 5 feladatot (ilyen nyugodt még egyetlen zh-n sem voltam), abból 4-et jól, és még betippeltem további 3-mat jól. 7 pont lenne, ha a beugró is sikerült volna (thats a respectful thing). Így azonban az a véleményem, hogy a valszám zh igazából egy nagy rakás szar, ahol nem az érdekli a számonkérőt hogy tudok-e valószínűséget számolni, hanem hogy ismerem-e a tárgy anyagát, és jelölésrendszerét, eheh. Ja, igaz, ez utóbbira rá lehet kérdezni. De azt hiszem vicces lett volna végigkérdezgetni a betűket hogy melyik mit jelent, meg amúgy se mentem volna vele sokra, szerintem. Kedden pótzh, van rá 3 napom készülni. Remélem menni fog, ez a 7 pont felbátorított, hogy talán nem olyan reménytelen megcsinálni. Csak az a fránya beugró, meg betűk...
  5. Írtam egy Elektro pótzh-t, ahol 4,5-ről 13 pontra felküzdöttem magam (65%), ezzel pont nem elővizsgázhatok, de mindegy. Bár gondolkodtam rajta, hogy megkérjem a tanárt emailben hogy naa mégis hadd elővizsgázzak, hivatkozva eszetlen vizsgaidőszaki terheltségemre. De inkább nem. Lehet hogy mégis meg kéne? Nem tudom. Igazából egyetlen délutánom és egy délelőttöm lenne a készülésre. Az is igaz, hogy elég lenne a kettes is. És az is igaz, hogy tétje sincs (csak annyi hogy egyébként nem elektrót hanem fonyt tanulnék egy napig, a következő kiszh-ra). Most nemtom mi legyen. Asszem a legegyszerűbb a passzivitás, tehát nem írok elektro elővizsgát.
  6. Szerdán volt Ellenőrző mérés, ami ötös lett, igazából gyerekjáték volt.
  7. Írtam egy fony kisZH-t, olyan anyagrészből, ameddig egyszerűen nem tudtam eljutni a készülésben, az alatt az 52 perc alatt, amit szántam rá. Így lett 5-ből 1,5 pontom, ami kicsit kellemesen ért, mert inkább 0,5-re számítottam.
  8. Írtam egy-két órája egy Mérés ZH-t, hát meglátjuk, elég hogyha 3-mas lesz, ahhoz hogy ötös legyek mérésből, az remélem meglesz, bár volt egy feladat amit tökre nem vágtam.
Kemény, kemény, de jelenleg összesen valszámból nincs aláírásom a vizsgatárgyak közül. Úgy számolom, hogy ha netán nem is lesz, akkor is össze tud jönni a 4,0-s ösztöndíjindex. Amúgy néha derűlátó vagyok, néha borúlátó, ez változik naponta.

Update 18:16: ja a vizsgaidőszakomat ilyennek tervezem, jónak tűnik?

Sárga: vizsga. Szürke: pótvizsga. Remélhetőleg nem kerül rájuk sor. Zárójelben a napok, amennyit készülni tudok a vizsgákra.

Suli

©   Haszprus   |   bme
Eljutottam egy mélypontra amikor a tököm tele van az egésszel. Nembaj, napok-hetek kérdése aztán elmúlik, így megy ez.

Tulajdonképpen ez a bejegyzés már most sem aktuális, csak napok óta le akarom írni. Az anal zh2-m nem lett olyan fényes, mint ahogy vártam, épphogy csak megérte megírni. Na jó ez nem teljesen igaz, mert mások már tapasztalták helyettem, hogy ha az ember kihagy egy nehéz tárgyból fél évet és úgy próbálja meg összekapni magát vizsgaidőszakban, az nem biztos hogy mindig sikeres eredménnyel zárul. Így tehát már csak emiatt is megérte.

Ma viszont írtam egy opre zh-t ami reményeim szerint olyan szar csak nem lett Ja viszont reggel írtam szar zh-t, ami elég szar lett, és ez nem szóvicc, sajnos nem abból a témakörből jöttek a kérdések amikből vártam.

Azt nem tudom, hogy a vizsgaidőszakban milyen stratégiát válasszak. Cél ugye a 4,0-s ösztöndíjindex. Namost a stratégia háromféle fő irányelvet követhet:
  1. osszam el egyenletesen a vizsgákat (8 db vizsga 40 nap alatt, semmiből se hagyok ismétlési lehetőséget)
  2. osszam el a vizsgákat a vizsgaidőszak elejére (8 db vizsga 26 nap alatt, és marad 14 nap pótlásokra)
  3. osszam őket a vizsgaidőszak végére (8 db vizsga 19 nap alatt, de előtte lenne tiszta, relatíve nyugalmas 23 napom készülni rájuk)
Nyilván vannak köztes átmenetek, de nem tudom, melyik lenne a helyes stratégia. A vizsgatárgyak:
Algoritmusok elméleteNagyjából a 9-10. hét óta nem követem a tárgy alakulását, de borzasztó para a zh utáni rész.
ValószínűségszámításKét hónapja bele se néztem, überpara, nem biztos hogy vizsgáig eljutok. Nem sok reményt fűzök hozzá, bár fontos volna, előrehaladási szempontból is.
Formális nyelvekRelatíve képben vagyok, bár az utóbbi pár hétben hanyagoltam.
Analízis 2Az utóbbi pár hétben hanyagoltam, egyébként elég jó viszonyban vagyok vele. A komplex anyagrész továbbra is nagy ellenségem, de azt hiszem csak időt kell rászánjak, nem félek már tőle.
ElektronikaMa voltam egy kis konzultáción ahol pár alapelvet megismertem, elég hasznos volt, thx to (privacy power). Így kicsit derűsebbnek tűnik a jövőm ezt a tárgyat illetően.
Deklaratív programozásA ZH-ig levő anyaggal jó viszonyban vagyok, utána se kép, se hang, de a pótzh-ra viszonylag hamar fel tudtam készülni kb. nulláról, úgyhogy a vizsgától se félek annyira.
Operációs rendszerekA könyvet elolvastam, meg amúgy se egy rémes téma. Bár az anyag elég nagy amit tudni kell. A mai ZH elég barátságosnak festette le a számonkérési rendszert, de erről május 10 után többet tudok nyilatkozni illetve lehet hogy visszavonom ezt a megállapításomat
Számítógép-architektúrákTöbb mint hat hete semmilyen módon nem követem az eseményeket, sajnos szerencsétlen időpontba esnek az órák. A vizsga nem para, de örülnék ha a mai zh-t nem kéne pótolnom. Meglátjuk.

Deklapo b+

©   Haszprus   |   bme
Ki....ott k...a félreértések. Félreértettem egy zh-infót b....g. Oldal weblapján faq-ban az szerepel hogy a zh-ban nem lesznek adattípusok, amit én a datatype nevű sz..ságra értettem és jól kihagytam a tanulásból. Erre kiderült hogy van b....g, a 30-ból egy 8 pontos feladat a datatype-ra épült. (Az nem tűnt fel hogy már az előző általam megírt zh-ban is voltak datatype-ok mer ott még asse tudtam hogy mi van )

Ettől függetlenül elég tűrhető zh-eredményre számítok, persze bármi megtörténhet.

Jövő héten 5 darab zh, 1 darab nagyházi beadás, és kedden két zh is, vaz, egy pót [elektro], meg egy valszám. Ez utóbbi anyagba utoljára március 8-án néztem bele. Nem sok reményt fűzök hozzá. Nem tudom egyből pótzh-ra menjek-e, az egy héttel később lenne.

Update 2005. máj. 13. 18:05: kiderült hogy nem értettem félre a fenti infót, hanem hibásan szerepelt a honlapon. Hadd ne mondjak semmit.


» régebbi bejegyzések

a jövőben szeretnék napnyi bejegyzést látni a főoldalon.   Csak regisztrált felhasználóknak.