» Archívum: megjelenített kategóriák

Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


2 megfelelő bejegyzés.

USA: Grand Canyon

©   Balage   |   fotózás, külföld, life, amerika

Ígértemhez híven folytatom az amerikai élménybeszámolómat, ezúttal a Grand Canyonról. Las Vegastól nincs túl messze ez a természeti csoda, így ha már ott jártunk eldöntöttük, hogy elmegyünk a kanyonhoz. Először kicsit hezitáltunk rajta, mert a legolcsóbb egynapos út is fejenként közel 100$ volt, de végül nem bántuk meg. Több napig kutattuk a netet, de végül nem találtunk a mi útunknál olcsóbb megoldást, így aki arra felé jár, tudom ajánlani azt, amin mi is részt vettünk.

Sokat nem kell elvárni ettől az úttól, de amit kaptunk az eléggé minőségi volt. Háztól házig vittek és még kaja is volt az árban, igaz az utóbbi lehetett volna kicsit több is. Mivel csomagban benne van, hogy oda jön a busz a szállodához, ezért a foglalás visszaigazolása után fel kellett hívni őket, hogy elmondják hány órára kell majd lemennünk a szállásunk busztermináljához. Nagyjából elsőként vettek fel bennünket, így elég korai időpontot kaptunk, reggel 6 órát. Amin viszont meglepődtem, hogy aznap hajnalban, amikor indultunk, a szállodai szobában reggel 5-kor csörgött a telefon és ébresztettek bennünket, hogy véletlenül se aludjunk el, pedig még a szobánk számát se adtuk meg. Ekkor már sejtettem, hogy nem fogunk ráfaragni ezzel az úttal és vélhetően nem amatőrökhöz van dolgunk.

Pontban 6-kor ott is volt értünk a busz. Mint kiderült, szerencsére nem csak egy busz végezte az emberek összegyűjtését, így maximum 45-60 percet kacsáztunk Vegasban, majd elvittek bennünket a központba, ahol be kellett jelentkezni, illetve lehetett módosítani a csomagot, esetleg plusz extrákat kérni, mint például helikopteres repülést, vagy imax vetítést. Gyors és szegényes reggeli után megindultunk első megállónkhoz, a Hoover-gáthoz, ahol mindössze 15 percet töltöttünk, hogy lefotózzuk. Itt egy kicsit csalódott voltam, mert szerintem pont a rossz oldaláról fotózhattuk a gátat, meg egy kicsivel több időt is szerettem volna itt tölteni.

Ezt követően útunk következő állomása kb. 400 km-re fekvő Grand Canyon városához vezetett, ahol kaptunk Pizza Hutos pizzát és innivalót, majd akik kértek helikopteres repülést, azokat elvitték a közeli reptérre, a többiek addig meg a National Geographic imax mozijában néztek egy filmet a kanyonról. Itt már viszonylag közel voltunk a South Rimhez, mindössze 10-15 km-re, úgyhogy nem kellett már sokat utaznunk.

Amikor elértük az első kilátópontot a busszal az időjárás kicsit meglepett, mert melegre számítottam itt a sivatagban, aztán megértettem, miért fázunk, mert mint kiderült a kanyon pereme több mint 2000 méteres magasságban van, és ha meleget akarok, akkor le kell menni az aljára, ahol 40-50 fok van. Fent viszont csak alig volt 20-22 fok.
Amikor végre megpillanthattuk a kanyont az egyszerűen döbbenetes volt. Pont olyan volt, mint a filmekben, vagy a képeken, azzal a különbséggel, hogy olyan hatalmas és mély az egész, hogy egyszerűen alig tudtam felfogni, hogy ez tényleg itt van előttem és nem pedig egy képeslapot nézegetek megint. Tényleg az egész olyan volt, mint egy festmény, egyszerűen döbbenetes volt. Először azt hittem nagy mázli kell ahhoz, hogy kondorkeselyűt lássunk, de tényleg ott repkedtek hatalmas szárnyaikkal, ami a buszvezető elmondása alapján akkorák, hogy ha széttárják szélesebb, mint maga a busz. Olyan érzésem volt, mint ha egy dokumentumfilmet néznék, egyszerűen csak széttárták a szárnyukat, nem is csapkodtak és úgy repültek, mint egy vitorlázó repülő keresve a légáramlatokat és közben nulla erőfeszítéssel szálltak egyre csak feljebb, miközben kőröztek. Visszatérve a kanyonra képtelenség felfogni a méreteket, de ha igazán akarok egy jó összehasonlítást, akkor a legjobb a Colorado folyóval összevetni. A kanyont ugye maga a folyó mosta ki ilyenre, ami mára már akkora lett, hogy az alján a folyót magát nem is látni, csak azt, hogy van egy kis zöld terület, ahol a víznek köszönhetően van némi élet is. Egyébként a folyó maga létezik, csak a nagy méreteknek és távolságoknak köszönhetően szinte semmit se látni belőle.

A következő megállónk kb. 10 km-re volt, ahol szintén hasonló látvány fogadott bennünket, amit nem is ragoznék. Itt már egy jobban kiépült infrastruktúra volt a turisták számára, volt vonatvégállomás, szálloda, sok-sok indián és egyéb szuvenír bolt, ja és persze rengeteg holló és mókus.

Azt hiszem egészen fél 6-ig voltunk itt, majd elindultunk vissza Las Vegasba. A busz egyébként meglehetősen kényelmes volt, pedig utálok busszal utazni, de ez esetben tűrhető volt. Valószínűleg közrejátszik ebben az a tény is, hogy az amerikai kresz nem tesz különbséget autó, busz és kamion között, így busszal is lehet döngetni egészen 65mph-ig, és nem 80-nal vánszorogni, mint Magyarországon. Másik érdekesség, hogy azt mondják az amerikaiak nem előítéletesek. A Hoover-gátra csak egy „alapos” ellenőrzés után lehet felhajtani, megállni rajta meg szigorúan tilos. Jön fel a katona a buszra, kb. senkire se nézett rá, csak rohan végig rohant, majd meglátta a mögöttünk ülő indiait, akinek persze hogy egyből belenézett a csomagjába is. A mellette ülő angol házaspár egyből mondta is, hogy a katona biztos rasszista volt.

Ennyi lett volna röviden összefoglalva az egynapos kirándulásunk, remélem a képek visszaadják valamennyire azt az élményt amiben részünk volt ott.



» régebbi bejegyzések

a jövőben szeretnék napnyi bejegyzést látni a főoldalon.   Csak regisztrált felhasználóknak.