mainframe

Idiocracy

©   mainframe   |   film

Idiocracy (2006) - Haszprus már tett róla említést egyszer, erre én jól letöltöttem és megnéztem. Amúgy is azt mondta, megérne egy külön bejegyzést (bár azt a postot még nem publikálta, szóval 'vissza a jövőbe'-feeling rulz). Hát tessék! Az alapeset mégegyszer (de ezt a film elején szépen és reálisan illusztrálva el is magyarázzák): tekintve hogy az emberiségből már nem szelektálódnak ki a legjobbak, az értelmesek, életrevalók, a hülyék fokozatosan többségbe kerülek, mert jobban szaporodnak. 500 év alatt teljesen le is cserélődik az emberiség egy teljesen elbutult, leépült társadalomra. (Ez egyébként valami komoly, sötét jövőképpel operáló sci-fi-hez is jó alap lehetne.)

Hősünk a legátlagosabb ember minden tekintetben, de a 21.század elején. Egy katonai kísérletben hibernálják (egy prostituálttal egyetemben, aki a legátlagosabb nőnek bizonyult), majd a szokásos emberi tényezők miatt a kísérletet megszüntetik, és róluk elfeledkeznek. Így esik meg, hogy 1 év helyett 500 évig maradnak lefagyasztva, és amikor felébrednek... nos, erre mondaná azt egy művelt orosz, hogy It's a whole new world. Az ország szétbarmolva, senki nem alkalmas semmire, és mindenki tökhülye. Tovább nem mennék a sztorival, innentől poénokat lőnék le, és egyébként is: nézzétek meg.

Ez nem egy mainstream vígjáték, és egy idő után idegesítővé is kezd válni a világa, de szerintem ennek pont az a célja. Reméljük sok olyan is megnézi a művet, aki majd magára ismer a jövőbeli emberekben, és súlyos önvizsgálatot indít. Mert én sajnos azt látom, hogy ez a jövőkép félelmetesen reális, persze nem ebben a túldimenzionált formában, de tény, hogy a társadalom nagyrésze (a 'tömeg') folyamatosan butul. (Ld. még erről: ezt a videót.) És ez ellen nem lehet semmivel sem tenni, csak ha önmaga, a butuló ember látja be a szükségességét hogy változtasson. Ha más nem, ezért a tanulságért, és illusztrációképpen érdemes megnézni a filmet. Úgy amúgy egy 7-est adnék neki a 10-ből, mert eredeti az ötlet, és a két főhős színészi játéka is rendben volt. (A többieké is, csak azok a szerepek szörnyen idegesítőek voltak. )

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Erről a filmről tehát ezt írtam volna, de Mf beelőzött:
nem egy térdcsapkodós de az altáji poénok kedvelőinek kellemes kikapcsolódást nyújthat Arról, hogy milyen lesz a Föld 500 év múlva, ha a hülyék jobban szaporodnak. Igazából megérne egy külön bejegyzést. Ajánlott.

Sorry mégegyszer az előzésért. Ha ez zavaró, szólj, és nem csinálom többet!

Nem gáz. Elsősorban csak naplózom a filmeket amiket megnézek. Az, hogy mióta társszerzők vannak, általában írok is róluk vmit, számomra egy mellékes dolog
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...