Dropbox - Haszprus überblog

Dropbox

©   Haszprus   |   hwsw, howto

Komolyan mondom, nem is tudom, hogy tudtam élni eddig nélküle.

Régen mainframe már ajánlotta, és regisztráltam is, de nem nagyon láttam akkor hasznát, most pedig a Virgós kolléga megkérdezte hogy van-e fiókom, igazából volt, de nem használtam. Most elkezdtem használni, marha jó. A létező legegyszerűbb módja, hogy pl. fotókat osszak meg anyámmal (mert nála is telepítettem), vagy hogy magammal hordozzam bizonyos excel tábláimat, vagy egyebeket, amikre a Google Docs nem megfelelő mert nem elég fejlett hozzá, ellenben rendszeresen frissíteni akarom a tartalmukat, ergo jó ha nálam van mindig.

Merthogy a Dropbox az egy szoftver és szolgáltatás egyben. Létrehoz a számítógépeden egy könyvtárat, amikor telepíted. Ebbe a könyvtárba bármit pakolsz, az a háttérben szépen feltűnésmentesen szinkronizálódik a Dropbox szerverével, tehát náluk is lesz belőle egy példány, meg nálad is. És ahány gépen még felrakod a Dropboxot (tipikusan pl. az otthonin meg a munkahelyin), mindannyin eléred ezt a könyvtárat, pontosan ugyanazzal a tartalommal, szinkronizálva az összes hely között, ergo írhatsz és olvashatsz is bele/belőle mindenhol.

Telefonra is telepítheted, azzal is szinkronizál (de ott nem mindent, csak amit meg akarsz nyitni), így a jegyzetelős fájlokat akár útközben is szerkesztheted vagy olvashatod.

Én telepítettem ebbe a könyvtárba egy portable alkalmazást is, aminek így a frissítéseit csak egy helyen kell elvégeznem, akár otthon akár az irodában, és amikor beérek a másik helyre, akkor ott már a frissített szoftver fogad, aminek a beállításait sose kell kétszer megtennem.

Egyszerűen óriási.

A Dropbox alapból 2 giga tárhelyet nyújt, de ha ezen a linken regisztrálsz, akkor kapsz még pluszba 250 mega helyet, és én is kapok utánad 250 megát. Ha ezen át regisztrálsz, megköszönöm! És tényleg érdemes, mert nagyon hasznos.

Ja és backup célokra is használható, amit ugyanis ide teszel, azt 30 napig még a törlésük után vissza tudod állítani, illetve ha véletlenül valami hülyeséggel felülírnád, akkor az előző verziókat is tárolja ennyi ideig.


RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 14 hozzászólás - Szólj hozzá Te is!


1) Lks (nem regisztrált)
Tényleg nagyon szuper, én már seedeltem róla torrentet és git repónak is jó

2) Orca
Én pár hónapja kezdtem el aktívan használni, tényleg tök jó cucc, csak kicsit költséges, ha nagyobb tárterületet szeretne az ember.. Google ócsóé kínál elég sok helyet, de nincs hozzá egy ennyire egyszerű kis kliens. Mondjuk pont mától lehet komplett mappákat is behúzni GDocs-ba (akármilyen fájlokat már régóta fel lehet tölteni, csak tárolásként), de még így sem olyan egyszerű mint a dropbox megoldása..

Orca, fájltárolásra ftp is megteszi, de itt pont a userfriendlység a lényeg, vmint hogy a meghajtómra szinkronizál, ergo portable alkalmazásokat futtathatok innen akár, roppant egyszerűen. én a mirandámat ezen tartom.

4) Hedge
Lassan másfél éve használom és azt kell mondjam, hogy a szolgáltatás többször életet mentett nálam. Egyrészt ott tárolom a grafikai melóimhoz tartozó gyártó fájlokat, másrészt néhány dokumentációmat, amiket akár a telefonom előkapva bármikor megnyithatok. Mobilnet mindig van velem, úgyhogy nem aggódom, hogy mindez a felhőben ül.

Nagyon meg vagyok elégedve, és nagyon jól integrálódik mindenhová.

5) Orca
Haszprus igen, pont ezt mondtam énis Illetve arra akartam utalni, hogy a GDocs olcsó tárhelyéhez nincs sajnos egy ilyen userfriendly felület.. de nem lepődnék meg rajta, ha nemsoká lenne. Legalábbis nagyon erre fele lépkednek Googleék.

Hedge Adatbiztonság tekintetében mit nyújtanak? Értem ez alatt, hogy mentik-e maguknak, túrnak-e benne, és egyáltalán a regisztrációnál milyen jogokat ad nekik az ember a fájljaik felett?

7) Hedge
dankoi, Egyrészt ugyanazt a titkosítási rendszert használják, mint a legtöbb bank is, és az Amazon S3 adattárolása a szolgáltatás alapja, amire ergo nagyon sok felhőre épülő adatszolgáltatás épül. De itt többet is megtudhatsz: Dropbox - Terms - Simplify your life

Hedge Köszi. Átolvastam és nem találtam benne olyat, ami zavarna, úgyhogy kipróbálom.

9) Mefi
Én is sokszor mondtam már neked, persze a sok nerd mindig jön hogy jajajaj, VPS mert a Dropbox a csúnya felhőbe megy, de ugyan már.

Én meghülyülnék nélküle, pl. projekteket is ebbe pakolom, verziókezelésre teljesen jó kis dolgoknál.

10) VDavid
Adatbiztonság: Már csak azzal is biztonságban vannak az adataid, hogy egyszerre tárolódnak a munkahelyi gépeden, a laptopodon és az otthonin. Amúgy én is tolom a Dropboxot már vagy 2 éve, nekem már meghívókból összejött 4.5 giga és nagyon hasznos cucc, minden adatom ebben van. Azóta nem használtam pendriveot sem, hiszen mindig nálam az adat, akár a telefonomon, akár a weben, akár a Public mappában megosztva. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Mindig gondolkodom, hogy áttérjek-e a fizetős csomagjukra, de egyelőre még elférek.

VDavid, nekem most összejött pár nap alatt a 4,5 giga, ezúton köszönöm mindenkinek aki volt olyan kedves és az én linkemen keresztül regisztrált nagyok vagytok, köszi.





Egy évnél régebbi bejegyzésekhez nem lehet hozzászólni.