» Archívum: megjelenített kategóriák

Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


13 megfelelő bejegyzés.



Nagyon érdekes megfigyeléseket tettem a projektünkön az API-val, a UI tesztjeinkkel kapcsolatban. Az API backendünk ugye Scala, találtam benne egy csomó refaktorálni való dolgot, Scalatrát használunk egyébként frameworkként, és természetesen nem mondhatom el a pontos refaktorálnivaló dolgot, de nagyon izginek ígérkezik, már elkezdtem dolgozni rajta illetve a többieket is bevontam, konzultáltam velük hogy szerintük miképp lehetne megoldani, hiszen én alapvetően eddig a UI-on tevékenykedtem, a Scalaban nem mélyültem el. Viszont most el akarok. Nem triviális a dolog, az ügyfél is kell hozzá egy kicsit, de bízom benne hogy tudunk alkotni valamit.

A másik rész ahol észrevettem dolgokat, azok a UI unit tesztjeink, úgy látom hogy ott is lenne mit megmódosítani, ez is izgalmasnak ígérkezik, vagy ha nem is izgalmasnak, de legalábbis nagy munkának.

Volt egy angular migráció is a hétvégén az amcsiknál, kíváncsian várom mit kapunk az új verziótól.

Itt megjegyezném hogy az angular 2.0 még sehol, de amúgy nagyon várom azt is, örülnék ha megjelenne, kíváncsi vagyok miket hoz magával, a már ismert részleteken kívül, a gyakorlatban is örömmel látnám.

A harmadik a Cucumber UI integration tesztek, na ezek végképp kívül esnek a hatókörömön, de lett a projekten egy új kollegina pár hónapja, aki nagyon jó észrevételeket tett, itt számos performance gaint könyvelhettünk el a tevékenysége során, és egy-két hiányosságra is fény derült a tesztlefedettséggel kapcsolatban.

Kezd sokkal izgalmasabbá válni ez a projekt, mint amilyen eddig volt, főleg hogy a csapatvezető 3,5 év után lekérte magát és helyette most új emberünk van. Van más új emberünk is, egész konkrétan két fejlesztő, akiknek az egyike ráadásul angol anyanyelvű, ami az angol jóval nagyobb fokú napközbeni folyamatos használatát követeli meg. Sokkal többet pair programmingolok az utóbbi időben, a projekten úgy általánosságban is megnőtt az együttműködés (pénteken négyen pörögtünk egy abszolúte brainfuck problémán és estére sikerült valamennyire megoldani legalább egy workarounddal, és kurva happy voltam). Úgy látom most mindenki bizonyítani akar, és megindult a projekten az eddigieknél egy jóval nagyobb mozgolódás, jobban élvezem mint eddig bármikor, és ennek nagyon örülök.

Hamarosan töltünk egymásról negyedéves értékeléseket, kíváncsian várom a feedbackeket a kollégáktól, és egyben örülök hogy én is írhatok, mert van mit.

Orca megkérdezte reggel hogy mizú, és egyszerűen fülig ért a szám miközben válaszoltam: minden cool, és most tényleg, minden cool A dolgok nagyon jó irányba haladnak.

Volt nálam egy kolléga meg én is voltam valakinél az utóbbi 1-2 hétben és egyszerűen maximálisan pörgök szakmai dolgokon, néztünk kódot, tanultunk dolgokat, kurvajó volt.

Itthon a whiteboardomra felraktam egy csomó taskot magamnak erre a hétre is és jövő hétre is, és egyszerűen öröm ránézni, egy csomó mindenhez van kedvem, tanulni, és alig várom azt is hogy dolgozhassak (tudniillik hétvége van, és bár beremote-oltam péntek este kivételesen, de a hétvége azért mégse munkára van ), az EPAM-os projekten is, meg más projekteken is. Terveim is vannak, mindenféle. Örülnék, ha a nap nem 24 órából állna, vagy ha a hét nem hét napból. Jóval több dolgot van kedvem csinálni, mint amennyire időm jut. Happy times


Ma este úgy érzem hogy újra beleestem a programozásba (Scala, Angular, JS, Django, PHP, so many tech stuff & so many possibilities)

Közben ez szólt és betoltam egy m&m's-es karamellás mcflurryt

Annyira kurvajó idő van... És az új monitoromnak olyan gyönyörű színei vannak. Ahh, istenem

Tervek vannak.

Holnap amúgy vizsgám van de ez annyival érdekesebb

Client-side JavaScript App built using AngularJS wrote in CoffeeScript, served from the Play 2 Framework and using document persistence with Reactive Mongo a non-blocking Scala client for MongoDB.

Úgy érzem, mintha a lehetőségeim végtelenek lennének




Seamless Mode

©   Haszprus   |   epam, hwsw, scala

Istenem, Oracle VirtualBoxban Seamless Mode, hogy eddig miért nem találtam, hát ez istenkirályság, ajh. Happy happy happy.

(Így a VM-nek nincs háttérképe, húzigálhatod a Windows ablakokat és a VM ablakokat szépen egymás közt. Gyönyör.)

Óriási produktivitásjavító felfedezés. Nagyon örülök


Mai productivity eredmény: melóban egyértelműen jobban haladtam fb nélkül, itthon pedig leporoltam a januárban félbehagyott scala play blogengine projektemet (Elavultak a cuccok alatta, már nem fordult IntelliJ-ben (ez nem egészen tudom hogy hogy lehet, habár gondolom úgy, hogy a play konzol valamit update-elt magán, az IntelliJ meg nem követte), rendbe kellett rakni. Ráment kb. 2 óra, de megérte. )

A miranda ng-t pedig még tovább customizáltam, egész barátságos lett. (Atom minimál.)

23:02 Na még egy gyors bejegyzéslájkolós feature lefejlesztése belefért. 0.1-es verzió, egyelőre lehet lájkot leadni, és kiírja hogy hányan lájkolták eddig a bejegyzést. Oje! Majd lesz fullosabb később. (Ja és csak ha belépett user vagy.) Igen, igen, tudom hogy volt már hasonló, de ez kicsit másmilyen lesz, meg jobbabb is lesz.

Mai fejlesztéssel töltött idő itthon: 3-4 óra. Roxx! Istenem, végre.

(Mert persze be kellett tolni egyből egy új 0-ról írt frameworköt is az új feature alá, nem lehet csak úgy. Rég nyúltam a blog kódjához na, és már mások az elképzeléseim.)

Ja és itt kikúrt continuous delivery van ám, annyira hogy nincs localhoston meg sehol tesztszerverem, a blog úgy jó egyből ahogy megírom.

Machete dont text test.

Nem tesztelni kell, hanem jó kódot írni, basszátok meg.*

* A szerző a pókerarcos humor hazai élharcosa. Ismeri és gyakorolja a TDD-t, de ez itt most nem az a projekt, itt tényleg izgibb egyből productionön futó kódot írni. Ennek is megvan a szépsége, ha valaki nem hiszi, próbálja ki dev/test környezetek nélkül fejlesztenie az akármilyen rendszerét.


Hoppá-hoppá, megjelent egy aloldal és kommentek, ugyanakkor fix menüsor a bejegyzésekkel

A lényeg:

// ...

import java.util.Date

// ...

class Comment(
  val id: Int,
  val date: Date,
  val text: String,
  val login: String
)

object Posts extends Controller {

  def index(id: Int) = Action {

     // ...


     var comments = selectComments().map(row =>
        new Comment(
          row[Int]("id"), 
          row[Date]("date"), 
          row[String]("text"), 
          row[String]("users.login")
     )).toList

     // ...

}

Mit mondjak, ha egyszer az ember ráérez, akkor p. gyors! POWER!

02:54 kitoltam githubra! A kód csúnya, nem az a cél vele, csak elkezdtem szórakozni a playjel/scalaval, és ha valakit érdekel, rácsekkolhat.



Sose jártam nyelvi magántanárhoz, vagy nyelvtanfolyamra, de hosszú évek óta tervben van, hogy majd egyszer, és most végre létrejött, egy arccal beszélgettem Skype-on, aki NY-ban született, és jelenleg is Amerikában lakik, és kifejezetten foglalkozik ilyesmivel. Ennél bár nem tudok konkrétabbat, de a csávóval tényleg jól el lehet dumálgatni, javasol nyelvi fordulatokat stb, korrigál, én meg nagyjából pont ezt kerestem, illetve nem tudtam hogy mit keresek, de most ez tökéletes. Jepp. Amúgy szerintem fogok keresni még további arcokat, rá akarok feküdni önmagam képzésére keményen. Ma vettem két angol nyelvkönyvet is, Scalaztam is (Play frameworköt feltettem, mysql-hez kapcsolódtam, lekérdeztem, csináltam benne routolást, új controllert, új actionnel, új template-tel), eredményes napot tudhatok magam mögött. Valahogy így képzelem a közeljövőt is. Power

Mint azt egy korábbi bejegyzésben említettem, a tudásom valahol felsőfok környékén van egy szintmérő teszt szerint (melóhoz napi szinten kellett is beszélnem angolul), a célom nem az hogy megtanuljam a nyelvet, hanem hogy tovább finomítsam és tökéletesítsem. Régen kifejezetten informatikai angolt szerettem volna tanulni, mostanra úgy gondolom, hogy azzal semmiféle problémám nincs, úgyhogy inkább az általános angol felé fordult az érdeklődésem, informatikára gyakorlatilag elég nehéz találni bárkit is, mert aki tud fejleszteni az aligha angolórákkal fog foglalkozni. A fejlesztés jobban fizet.

Egyébként ami a nyelveket illeti, 3+4 évet tanultam németül, ezzel párhuzamosan 4 évet latinul, később 4 évet középhaladóval kezdve angolul és 4 évet spanyolul. Angolból eredetileg a felsőfokot szerettem volna kapásból letenni, de beparáztattak hogy ott atomerőművek belsejéről kell beszélni meg ilyenek, úgyhogy középfokkal megelégedtem 12. osztályban. Később belekóstoltam még a franciába mp3-ak formájában, de pár lecke után elmúlt az érdeklődésem. Néha gondolok rá, hogy a többi nyelvemet is fel kéne eleveníteni, mármint a németet és/vagy a spanyolt. Bár mivel ezeken a nyelveken nem jön szembe semmi (se meló, se film, se slágerek, se semmi), így ezek aktívan tartása elég nagy kihívás lehet mind időben, mind pénzben, ami erőforrásokat lehet hogy jobban megtérülő dolgokba is be lehet fektetni.


Amúgy kéne írnom egy überblog android appot, legalábbis az admin dolgoknak. Csak azért ennyire fb-központú vagyok, mert ott könnyebb megszerkeszteni a dolgokat. Mind mobilról, mind innen netről.

Mondjuk hozzáteszem, hogy nagyobb közönséget is érek el vele, legalábbis jelenleg. (Ha akarják, ha nem, ahah!)

Mindenesetre az Android app helyett most egyelőre elscalazgatok, azzal is elkezdtem játszani. Kellemes, szimpatikus.



» régebbi bejegyzések

a jövőben szeretnék napnyi bejegyzést látni a főoldalon.   Csak regisztrált felhasználóknak.