Haszprus

Firefox = bugok országa

©   Haszprus   |   hwsw
Amúgy a Firefox beépített leltőjével szedtem le a cumókat és legnagyobb meglepetésemre egy jó részük csak félig van letöltve (a firefox persze azt mondta, hogy completed). Annyi bug van ebben a Firefoxban, hogy az hihetetlen. A keresős és title baros bug pedig sokkal gyakrabban jelentkezik, mint gondoltam. Gondoljatok bele, ha egy szoftver használatának első 2-3 napjában 6 (illetve ezzel most már 7) bugot fedezek fel teljesen véletlenül (tehát nem rendezek bughuntot, nem tesztelem a cuccot extrém körülmények között), akkor valójában mennyi lehet benne.

Azt nem értem, ilyen bugmennyiség mellett miért kell iszonyat módon hirdetni az igét, hogy a firefox király. És plíz ne jöjjön nekem senki azzal hogy írjak bugreportot mert hadd ne pont nekem kelljen megmenteni a firefox becsületét, másrészt valszeg ezek a bugok ismertek, mert nem fél év használat után találtam rájuk hanem a használatba vétel után kb. rögtön. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy feltételezem, kb. minden firefox user találkozott már velük. Akkor meg miért gondolja, hogy a firefox akkora atomjó, ha ő is tapasztalja a bugokat?

Nem, nem egyetlen emberhez szól most ez - rengetegen hirdetik hogy a firefox mekkora jóság.

Egyébként nyolcadik bugnak ideírhatjuk azt is, hogy az új fülek megnyitása eszetlen lassú, és megnyitáskor kimaradnak tételek. Próbáljátok ki. Például itt a blogom jobb oldalán az archívum részben találtok egy rakás linket. Ha nem vagytok bénák, akkor sokkal gyorsabban tudtok kattintgatni rájuk, mint ahogy a firefox meg bírná nyitogatni a tabokat, míg végül elér egy olyan lemaradást, amikor már ki fogja hagyni a kattintásaitokat és meg se nyit egy rakás kattintott linket. 21 linkből nekem pl. 14-et nyit meg, a maradékot kihagyja. Ez szerintem bug kategória (fix méretű a megnyitandó url-ek várakozó sora, vagy mi?).

Itt jegyezném, hogy Maxthonnak van egy roppant kellemes szolgáltatása, hogy pl. kijelölöm az archívumnak a tizenvalahány hónapját, drag&dropolom, és íme, megnyílik a tizenvalahány link egy-egy fülben. Firefox ezt nem tudja (vagy ha tudja akkor majd jelzitek ), így tapasztaltam ki, hogy az egyesével kattintgatásos nyitogatás valami eszetlen lassú, ami még nem volna akkora baj, ha legalább rendesen megjegyezné hogy miket akarok megnyitni.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Hmm, kipróbáltam ezt a linkes dolgot, végig-middleclick-elgettem őket, és nekem nem hagy ki egyet sem, akármilyen gyorsan csinálom. Lassúnak meg abszolúte nem lassú, sőt, pláne a gépemhez képest. (Tényleg, a Tweak Network-öt vagy pl a FireTune-t próbáltad már?) Ha meg sok linket akarsz egyszerre és gyorsan megnyitni, arra szerintem valamelyik Mouse Gestures kiterjesztést próbáld ki.

A letöltésvezérlőnél beállítottad, hogy időnként takarítgassa a letöltési listát? Mert ha nem, attól pl előfordulhat ilyen. Vagy próbáld meg a xul.mfl fájlt törölni a profilodból (ez egy ideiglenes fájl, majd létrehozza újra), állítólag az is segíthet a letöltéssel kapcsolatos problémákon. Ha viszont nem szűnik meg, akkor használhatsz tetszőleges külső letöltésvezérlőt is (lásd FlashGot kiterjesztés), nem muszáj a beépítettet.

Egyébként én kb szeptember óta használom (a 0.93-mal kezdtem), és nagyon ritkán van vele gondom. Ráadásul profilt is csak egyszer kellett váltanom eddig, pedig én aztán szoktam tesztelgetni mindenféle kiterjesztést. Most több mint 60 van telepítve, szinte mindet használom is rendszeresen.

Nem tudom én mozilla milestone14 óta használok firefoxot

DE: korántsem használom ilyen cuttingedgésen. Például életemben nem töltöttem bele külső plugint. SOHA. Ha valami trükkös dologra volt szükségem, például letölteni 21 linket 10 másodperc alatt, arra shellscriptet írtam.

Ha szar, az szar. Azért kurvára bízok benne, hogy sikerül valami módon megoldást találnod a problémákra.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...