Haszprus

Tanulmányi hírek

©   Haszprus   |   bme
Igazából nem kerülne most már nagy energiámba az, hogy megálljam a postolást még x napig. Mégis úgy döntöttem, írok egy tanulmányi összefoglalót.

Regisztrációs hét környékén elterveztem, hogy hetente mennyit fogok tanulni. Nos ez nem jött be. A minimálmennyiség sem, és az optimális sem. Eddig a minimál 5/7-e a heti maximum amit elértem. Próbálok majd javítani rajta, természetesen. Mostanra már kialakult, hogy melyek azok a tárgyak, amiket szeretek tanulni, vagy legalábbis fekszenek, és melyek amik igen távol állnak tőlem (valszám, elektro).

A héten megvolt az első FONY kisZH. Elszartam. Nem azért, mert nem tudtam volna megoldani. Azért, mert stresszhelyzetben nem vagyok jó, és a 10 perces kisZH alatt végig úgy éreztem, hogy kevés az idő. Ez roppantmód idegesített. Blokkoltam. Egy darabig. Aztán megoldottam, de a végén kiderült, hogy elcsesztem (rosszul értelmeztem magát a feladatot). Ráadásul a tanárnak körbejárás közben volt egy olyan megjegyzése, amiből azt hittem, hogy jó a példamegoldásom, és elégedetten felül se bíráltam amit kiötöltem. Dühítő. Na ez nem olyan lényeges, bár igazából egész tegnap délután ezen anyáztam magamban.

Szintén tegnap volt az az Anal gyakorlat is, amin sorokkal és sorozatokkal foglalkoztunk. Nagyon-nagyon sajnálatos módon a gyakvezér, akit látogatunk, táblához kihívásos rendszert alkalmaz. Ez egészen odáig jó is, amíg az emberek vágják a témát (bár olyanra még nem volt példa, hogy mindenki vágta volna). Amint nehéz anyagrészhez érünk, előállhat olyan óra, mint a tegnapi, különösen ha a tanár nem ismeri fel a helyzetet. Mert mi történt? Megoldottunk a kitűzött ~húsz feladatból összesen ~ötöt, azt is olyan színvonalon, hogy abból sok tapasztalat nem volt szerezhető.

Ezért úgy döntöttem, hogy bemegyek a mai Anal gyakra, aminek ugyanaz a témája, csak reméltem, hogy másvalaki tartja (amire igen nagy az esély). Megérte.

Elgondolkodtam az ötödik féléves tárgyaimon, a hátralevő esetleges választható tárgyakon, találtam szép számmal olyanokat amik igen közel állnak a szívemhez, ide is biggyesztek egy kis listát
  1. A WEB programozása (5)
  2. Korszerű operációs rendszerek (5)
  3. Adatbázis-kezelő rendszerek (5)
  4. Adatbányászati algoritmusok (3)
  5. Az Internet elemei és hozzáférési technológiái II. (5)
  6. Dokumentumszerkesztés LATEX és Word használatával (3)
  7. Számítógépes grafika alapjai (5)
  8. Grafikai és animációs eszközök (5)
  9. Válogatott fejezetek az algoritmusok köréből II. (3)
  10. Java programozás (5)
  11. Korszerű programozási eszközök (5)
49 kreditnyi tárgy, ezekből az első 5 (23 kredit) lehet hogy már jövőre a látóterembe kerül, de ez még 6 hónapnyi mérlegelés tárgya. Nyilván ha nem az lesz a szempontom hogy szétszopassam magam, akkor egyéb szempontok alapján fogom összeállítani a listát, ami viszont nem az első öt tárgyat fogja jelenteni, és lehet hogy nem is a listán levő tárgyakat.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 9 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Adatbányászati algoritmusok: ha majd tetszik az MI (Mesterséges intelligencia), szerintem akkor vedd fel. MI szakirányon egyébként van egy ehhez hasonló, de kötelező tárgy is.

Számítógépes grafika alapjai: szerintem nem veheted fel, mert valszeg több, mint 70%-ban átfed a tematikája egy leendő kötelező tárgyaddal (Számítógépes grafika, 7. félév).

Válogatott fejezetek az algoritmusok köréből II.: állítólag csak akkor, ha nagyon kened-vágod az algoritmuselméletet és még szeretted is. én pont ezért nem vettem fel: az algelmben ugyan maguk az algoritmusok tetszettek, de amikor számolgatni kellett, hogy ez ordó mennyi nagyságrendű időben fut le, vagy az volt, hogy adjon algoritmust ordó ennyiben, nekem meg ordó ennyi+1-ben sikerült, azt rühelltem.

ordó(n+1) az szerintem ordó(n)-nel egyenlő ha n >= 1

no persze ez egy eléggé felülről való becslés

én második félévben felvettem az Számítógépes grafika alapjait, mókás tárgy volt, asszem írtam is róla #info2001 levlistára

Ez valami irc-vel kombinált levlista? Izé vissza kéne keressem?

Miért van az hogy nekem eddig úgy tűnt hogy az info2003-hoz tartozol?

de érted, mire gondoltam az ordós résznél, nem?

hát ja, az a szopás része az egésznek, nekem is csak az algoritmusok [a megvalósításuk] tetszenek.

Hehehe hát én alapvetően inf2003-as vagyok, de fel vagyok iratkozva info2001-info2004 között összes listára, szval így tudok kérdezgetni meg infókat szerezni.
Azért persze elég ciki lenne info2004-en kérdezni

Egyébként a SzGrafika alapjai asszem csak tavasszal indul, de lehet, hogy tévedek. Nem jártam be, van "frankó" jegyzet. Vizsga írásbeli és *csak* már korábbi vizsgasorokban is szereplő kérdéseket tesz fel. Szóbelin lehet javítani is. Szerintem egyszerű tárgy.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...