mainframe

A Vihar egy kívülálló szemével

©   mainframe   |   life tűzijáték

Mainframe is bekapcsolódik az eseményekbe! (eredetileg kommentnek készült, de túlléptem vele a 4500 karakteres limitet)


Mi Hollókőről jöttünk hazafelé autópályán, és a távolból már láttuk az irdatlan felhőt, ami körülveszi Bp.-t. Ilyen villanások szűrődtek ki belülről, eleinte azt hittük, a tűzijáték (időben stimmelt volna), de aztán észrevettük, hogy egymástól túl messze is vannak, és mind fehér. Nabasszus, mondom, itt gáz lesz. Amikor kiszálltunk Újpesten, akkor kezdett esni. A metróban még egy lélek sem volt. Amikor megérkeztünk az Arany János u.-hoz, már özönlöttek le az emberek bőrig ázva. Az eresz alatt tolongva vártunk fél órát a trolira, majd mivel nem állt be, bementem a sofőrök pihenőjébe, és megkérdeztem, mi van akkor most. Mire mondták, hogy rádőlt egy fa a felsővezetékre, nem megy semelyik troli a vonalon. Kérdeztem, hogy ezt mikor tervezték megmondani annak az 500 embernek, aki ott áll kint az esőben. Mire az egyik csávó megvonta a vállát, hogy mégis mit csináljon, menjen ki, és kiabálja szét óránként. Asszem az arcomról is le lehetett olvasni a választ, de azért elmondtam neki: Nem, majd én megyek ki, és kiabálom szét, akit nemhogy nem ezért fizetnek, de még fizetek is érte. Aha. Biztos ez a rendszer a megfelelő. BKV egy újabb fronton bizonyította be hogy egy paraszt balkáni cég. Visszatódultunk a metróba, és a Nyugatitól hazasétáltunk (~3 megálló), de akkor már nem volt olyan vészes az eső. A Podmaniczky utcán végig minden házról hullott a homlokzat. Durván. Öklömnyi-alkarnyi faldarabok hevertek szerteszét. Én az íjam épsége miatt parázhattam kellően... De úgy tűnik semmi baja.

Számomra ennyivel le is volt tudva a nagy vihar, de akkor jött a döbbenet meg a megijedés, amikor Medvekoma (exnőm) felhívott, hogy ugye egészben vagyok. El is mondta mindjárt, miért feltételezte az ellenkezőjét: Rokona 3 kisgyerekkel kint volt valahol a rakparton, de már akkor nekiállt elszéledni, amikor látta, hogy a szél egyszerűen elfújja a rakétákat. Ő mondta, hogy még látta, ahogy a rakéták beesnek a tömeg közé. Gondolom ilyen és hasonló okokból volt a pánik. Öccse meg a Boráros téri parton volt 2 haverjával, és rájuk szakadt egy faág. Pont az öccse úszta meg 1-2 horzsolással, a haverjainak eltört keze-lába. Nemtom honnan tudta, de még az első hírek előtt mondta, hogy hajók ütköztek össze a Dunán, meg hogy már halottak is vannak. Bár amennyire én tudom mindre rádőlt valami v ilyesmi, és nem tapostak el senkit. Amennyire a hírekből (apámtól) tudom, a vízbe is estek páran, és sok az eltűnt személy (többségében gyerekek). Apám volt a háziorvosánál ma, és a csávó teljesen kész volt, mondta, hogy tegnap ügyelnie kellett egész éjjel, mert folyamatosan jöttek a sérültek. _Csak abban_ a kórházban, ahol ő ügyelt, 50+ embert láttak el. Ebből vonjátok le, mennyi lehetett összesen. Csak mert a hírekben 100+-t mondanak. Ami szerintem oltári kevés, tuti hogy több volt.

Leállítás-nem leállítás téma érdekes, ám meddő kérdés. Tuti hogy fejek fognak hullani, hogy a népharag leüljön, de valószínűleg az áldozat valami szerencsétlen bűnbak lesz. Amennyire a TVből tudom, az üzemeltetés úgy zajlik, mint egy hangversenynél, 3 helyen ül 1-1 kezelő, és egy időzítés alapján koreográfia-szerűen nyomkodják a megfelelő gombokat. Egyébként fizikailag nem látják a helyszínt állítólag, amit én elég elképzelhetetlennek tartok, de ha ők mondják... Effektíve ez a 3 ember állhatott volna le időben, de nyilván nem az ő kezükben van az igazi döntés. De képzeljétek magatokat a főszervező vagy egyéb vezető koordinátor helyébe, akinek lett volna lehetősége leállítani a dolgot. Ti megléptek egy ilyen lépést? Mernétek azt mondani egy nemzeti ünnepen (emlékeztek olyanra, hogy az _aug.20-ai_ tűzijáték máskor lett volna megtartva?) 1,5M összesereglett embernek, hogy Bocsi, féltünk Titeket, menjetek haza!? Emlékeztek arra az esetre, amikor Demszky vészriadót fújt egy nagy vihar miatt, ami minden előrejelzés szerint telibekapta volna Bp-et, de végül mégis kikerült minket? Mekkora fikázás meg anyázás ment már utána! Már ezen a nyáron is több olyan volt, hogy egyik percről a másikra beborult, villámlott-mennydörgött, mint az állat, éjszakai sötétség volt fél óráig, aztán elment az egész egy csepp eső nélkül. Szóval nem hiszem hogy itt bárkit komolyan le lehet cseszni ezért, hogy ez lement. Jó, igaz, elment így többszáz milla a semmibe, de állami szinten ez olyan mintha rosszul adnának vissza a közértben. Dühítő, de ez csak a hab a tortán, igazából legyinteni is lehetne rá, ha nem éreznénk annyira a bőrünkön minden befizetett adóforint hiányát.

Szóval élénk élményeim voltak a tűzijátékról, bár effektíve egy darab rakétát nem láttam durranni, és el sem áztam, sőt, hála az égnek meg sem sérültem. És megintcsak hála az égnek, hogy ezek az élmények még messziről sem olyan negatívak, mint sok más embernek. A legnegatívabbat, a BKV iszonyatos parasztságát pedig megírom a Homárra, hadd vessek még egy rögöt arra a már hegyként magasodó halomra a cég sírján. > : (

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 15 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Igen, emlékszünk olyan esetre, talán tavaly vagy tavalyelőtt az árvízi védekezés miatt egy héttel elhalasztották a tűzijátékot és 27-én volt megtartva.

Tényleg?
Tavaly tuti nem, mert kint voltam, és 20-a volt. Visszább meg nem emlékszem hogy lett volna ilyen, de hajlok rá hogy higgyek Neked. Attól még tartom, amit írtam, hogy ez nem lehet 1-2 ember sara.

2002-ben halasztották el egy héttel. (Ma olvastam.)
Tavalyról és tavalyelőttről meg vannak fotók a blogon úgyhogy az tuti jó időpontban volt és nem úszott el semmi

királyság, a bkv meg a pénzkérdés mellett a halottak belefértek másfél mondatba.

Miért mit kellett volna még mondanom róluk? Ezek az én élményeim. Nekem aznap este a BKV volt a főgonosz. Ha mellettem halt volna meg valaki, nyilván hosszabban fejtettem volna ki a témát.
Te most kötekedsz, vagy mi...?

melyviz melyviz, ez itt nem egy közszolgálati oldal, nyilván minden eseményből azt ragadjuk meg, ami minket (meg)érint…

Mondjuk azért az igazsághoz tegyük hozzá, hogy nem a BKV volt paraszt ebben az esetben, hanem az az egy konkrét emberke (vagy esetleg kollektívan azok, akik ott voltak a sofőrpihenőben). Nem hiszem, hogy direkt sportot csinálnak abból, hogy minél parasztabb embereket vegyenek fel a BKV-hoz, de azért ismerjük be, hogy az ottani fantasztikus fizetések mellett nyilván nem a magasan kvalifikált értelmiség megy trolivezetőnek.
(Egyébként is, a közlekedési vállalatot szidni minden országban nemzeti sportnak számít, az angoloké nagyságrenddel fejlettebb, mégis mindenki a TfL-t szapulja éjjel-nappal

Tamás Meg a magyarok első számú szokása amúgy is a panaszkodás. Én csak a nemzeti értékeinket követem!

Tamás: Hallottam olyat, hogy buszsofőröknek direkt inkább az antiszociálisabb embereket veszik fel, akik nem fognak egy-egy busz után szaladó ember miatt várni, hanem nyugodtan becsukják az ajtót és elhúznak - csak azért, hogy tartsák a menetrendet.

A bkv folyamatosan emberhiánnyal küzd, ergo felvesznek mindenkit aki jelentkezik (érettségi előny). És hát ki jelentkezik buszsofőrnek? A választ mindenki gondolja ki a saját közlekedési élményei alapján.

BTW:
Felvételi követelmények:
# D kategóriás jogosítvány,
# érvényes PÁV II.
# belföldi szolgáltatói igazolás
# egészségügyi II. alkalmasság
(Bkv Zrt. - állásajánlataink)
Láthatóan érettségi nem szükséges, a D kategóriás jogsihoz nemtom kell-e 8 általános, a normál jogsihoz elég ha tudsz írni/olvasni. (Sokáig kellett 8 általános hozzá, de talán ~1 éve ezt a követelményt eltörölték.) Amennyire tudom, a PÁV-hoz se kell semmi, de erről csak az előbb tájékozódtam gugliból, amúgy nem vagyok képben.

Amennyire tudom, a PÁV-hoz se kell semmi, de erről csak az előbb tájékozódtam gugliból, amúgy nem vagyok képben.
Jaj, Haszprus, ne mentegetőzz, tudjuk, hogy pótos ifád van a kertben. Azzal jársz suliba, mert messze van!

melyviz, mainframe, Haszprus azaz vissza az előzőhöz, egyben elnézést is kérve, mert kicsit tényleg elragadtadtam magam. nekem a tüzijáték után volt szerencsém egy long-hard discussionban részt venni többek közt arról a valahány emberéletről. szóval én másnap ilyesmi szemmel néztem a történteket.
nem akartam kötekedni, hanem ezek szerint belőlem is az jött ki, ami engem megérintett. szorri mégegyszer.

palacsint, Haszprus: én ismerek egy nem antiszociális buszsofőrt is, a 90-es buszon szokott lenni néha esténként, és a KFKI-tól egészen a Moszkva térig mindig vicceket mesél az utastéri hangszórókon keresztül. kész kis stand up comedy, pontosabban sit down comedy, hacsak nem állva vezet

Hát igen néha lehet hallani ilyen pályatévesztett emberekről Nem arról beszélek persze hogy minden sofőr rossz, egyszerűen csak sok a negatív tapasztalat, ami így általánosításként átragad a cégre.

Meg ha a sofor bunkosaga kapcsan nem is minositheto az egesz BKV (Tamás), akkor azert minositheto, mert nem volt egy veszforgatokonyve az utasok tajekoztatasara. Milyen mar, hogy egy milliardos cegnel az alkalmazottak esetleges brainstormingjan kell hogy muljon hogy ott azik-e szarra 100 ember a megalloban vagy sem... Az alkalmazottak hajlandosaga meg mar a fent emlitett, (ha fair akarok lenni, akkor) nemreprezentativ esetben jol megmutatkozott.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...