ScoobyZoli

Ház a tónál

©   ScoobyZoli   |   film

The Lake House - 2006. Hétfő este néztem meg a filmet és a következő napon is hatása alatt voltam. Műfaját tekintve romantika, misztikum és fantázia elegyéből áll. A fent említett kategóriájú filmeket kevésbé kedvelem, de ez az alkotás mégis más. Egy tóparti ház első tulajdonosa üzenetet kap, amelyből az derül ki, hogy már lakott valaki a kéróban. Tehát mielőtt a földhivatal hibájával vagy illegális házfoglalással magyaráznánk a helyzetet, el kell mondani, hogy az egyik szereplő 2006-ban a másik pedig 2004-ben él. A két különböző korban élő ember közti összekötőkapocs a ház postaládája, ahová üzeneteiket rakják, és kibontakozó szerelemük alapját ez a kapcsolattartás alapozza meg. A film hemzseg a rejtett és szimbolikus üzenetektől. Elgondolkodtató, tipikusan az a film, amit, ha többször nézel meg, akkor is találsz benne újdonságot és sokféleképpen értelmezhető. Egyetlen negatív kritikám az utolsó 8-10 percet illeti, amikor (spoiler) hirtelen minden megoldódik és a két szerelmes egymásra talál. Egy gondosan felépített történetet teljesen bezárnak, talán ezt nem kellett volna, de mint tudjuk az amerikai nézősereg az ilyet szereti...

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 11 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Ahh, romantikus filmet nem lehet dramakent befejezni. Szvsz ez igy volt jo. A nezok tobbsege (foleg a lanyok) igy is elsirtak magukat a moziban a szepsegtol, ha dramat csinalnak belole, szerintem masnapig zokognak. Nekem is nagyon tetszett a film, es en vartam a vegkifejltetet is. Egy pillanatra megijedtem a foteres jelenetnel, de szerencsere nem ugy lett vege

Szerintem pedig igenis dráma kellett volna. Minden jel erre utalt, és ha van bátorság a rendezőben, meg is csinálja. Ez így szerintem kicsit belerúgott az amúgy tökjó összképbe. A bizonyíték arra, hogy király a film, hogy nem kezdtem agyalni a mögötte megbúvó elméleti kérdéseken (postaláda...), ilyesmi. Így tetszett, ahogy volt. Kivéve az utolsó 5 percet, de ha meglesz DVD-n, majd kikapcsolom előtte.

És azt tudjátok, hogy a film rendezője is feltűnik egy jelenet erejéig, ahogyan ezt a Hitchcock is tette?

Hmm, nem vettem eszre, mondjuk en nem is igazan ismerem Agrestit. Melyik jelenetben szerepelt amugy?

Én is csak egy ismertetőből tudom. Abban a jelenetben szerepel a rendező, amikor a főhősnő
a vonaton utazik és magában beszél, a mellette ülő pedig a száját dezodorálja.

Ő a mellette ülő? Tök emlékszem erre a jelenetre, lol volt!

Ma láttam.. simán passzolt volna a drámai befejezés.. de tudtam, hogy nem vállalják be.. talán DVDn alternatív befejezésként

Egyébként nekem is tetszett, jó film volt.. bár 1-2 részen icipicit vontatott de igazából nem para..


Na,akkor eddig mindenkinek tetszett, aki látta.
Röhej,hogy lepontozták az IMDB-n.

6,9 azért nem olyan rossz átlag, főleg hogy pár napja még 7,0 volt. 7 fölötti filmek ritkák, 7,8-cal már benne lehet lenni a top 250-ben.

Egyébként sok kritikus azért értékelte alul a filmet, mert zavarosnak ítélték a történetet, különösen a végét.
Szerintem ezek a kritikusok nem vették figyelembe a műfajt,miszerint misztikus elemeket is tartalmaz az alkotás és ezért másként kell átgondolni a cselekményt. Sokszor vissza kell idézni a történet egyes monumentumait, hogy érthető legyen az egész sztori.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...