Elég jó úton halad a Haszprus blog php és mysql alapja. Már lehet bejegyzéseket tenni, kommentálni azokat, bár ez utóbbi egyelőre csak regisztrált felhasználók számára, előbbi meg persze csak nekem. A bejegyzéseimet egyelőre nem tudom utólag átszerkeszteni, erre még várnom kell
A mai napom azzal telt egyébként, hogy először is itthon fejlesztgettem a blogot, másodszor pedig elmentem vezetgetni a csepeli rutinpályára. Hamarosan eljön a rutinvizsgám ideje. Bár nem tudom, mikor lesz ez. Elvileg 24-ére be vagyok jelentve, de gyakorlatilag ez lehet, hogy nem történt meg. Történt ugyanis hogy bepanaszoltam az oktatómat, mert voltak érdekes dolgai, többek között az, hogy nem volt hajlandó rutinpályára menni egyszer se. Viszont új oktatót még nem kaptam. Holnap talán telefonálgatok ezügyben. Nem szeretek telefonálgatni.
Ps. rájöttem, hogy mégiscsak megcsináltam már a bejegyzés átszerkesztését Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a Búrán olvastam egy két éves cikket nemrégiben, miszerint aki sokat netezik, sok információt olvasgat, annak elromlik a memóriája. Jah, ezt tapasztalom. Nemcsak magamon, hanem pár nagy internetező barátomon is. Az ilyen emberek nehezen jegyeznek meg neveket, a cikk szerint nehezen hasonlítják össze az árakat a boltban (ezt nem tudom alátámasztani, mert ilyesmit nem szoktam csinálni), stb. Ti tapasztaltok magatokon ilyesmit?