» Archívum: megjelenített kategóriák

Jelöld be, hogy mely kategóriákat akarod olvasni, vagy ha csak egyet: kattints a nevére.


25 megfelelő bejegyzés.

Hulla fáradt vagyok. Az új telóm megöl

  1. Kedd este eltekertem a Kolosy-térig, meg vissza.
  2. Szerda délben felmentem a Normafához, lejöttem Gazdagréthez a Katlanon keresztül.
  3. Csütörtök este GuNN-nal és Lacival mentünk fel a HHH-re. Ők országútival nyomják és ráadásul edzésként fogják fel a dolgot, úgyhogy iszonyatosan paráztam hogy mi lesz, de eléggé tolerálták a sebességemet és így szép lassan felcsorogtunk Külön extremitás, hogy mindössze egyetlen helyen kellett megállnom, éspedig a Fenyőgyöngye buszvégállomásnál. Aztán most rájöttem hogy ez nem teljesen igaz, mert párszáz méterrel feljebb az első kútnál is megálltunk, és tanakodtunk hogy menjünk-e tovább egyáltalán. (GuNN-nál nem volt lámpa, világítás pedig nincs, és ez egy necces kombináció outival.) Végül csak felmentünk a tetőre, ahonnan elég zsír az éjszakai kilátás. Lehet, hogy nyomunk még ilyet.
  4. Pénteken megint feltekertem a HHH-re és lejöttem a tetőről a durva kavicsos részen. A délelőtti eső miatt viszont tiszta sár volt minden, úgyhogy az egyik szárazon is csúszós lejtőre gondolva inkább visszafordultam a reptéren át Hűvösvölgy felé. A bringát előtte levő nap nyaltam tisztára, nem biztos hogy megérte
  5. Szombat hajnalban pedig Tibivel indultunk egy Árpád-kilátó - HHH - Solymár túrára, amiből az első kettőt végülis kihagytuk mert iszonyat izomlázam volt már az aszfalton is, úgyhogy inkább a reptéren átnyergelve mentünk a Virágos-nyereghez, majd onnan Solymárra. Van útközben egy nagy kövekkel telerakott ösvény, ahol eddig mindig centizgettem a kerékkel hogy nehogy elessek, hiszen az előző telóm egy merevvilla volt gyakorlatilag. Most azt tök simán vettem, nem tudom vajon mennyivel mentem, de kellemes tempóban, amiben már nem egyszerű ügy megállni illetve a tereptárgyak közti navigációra sincs idő. Ez nagyon pozitív élmény volt


People tagging

©   Haszprus   |   fejlesztés, seo

Most, hogy szabad címkézés van a blogon, lehetne a bejegyzéseket tagelni aszerint hogy kiket érint… (Ilyesmi egyébként van pl. Boci naplójában) Mondjuk ebben annyi az apró bökkenő, hogy én legtöbbször még a bejegyzésekben sem említek neveket privacy okokból. Pedig nem lenne rossz, mert pár év távlatából már nem mindig tudom hogy pl. egy népgyülekezeten kik voltak ott (ez mondjuk félig-meddig megoldott mert az adminban lehet privát megjegyzést tenni minden bejegyzéshez), sőt, az kurvajó lenne ha tagek szerint megnézhetném hogy kivel milyen jelentősebb dolgokat csináltam az évek során.

Lehetne olyat, hogy ezeket a címkéket csak trusted userek lássák, vagy pl. nemtrusted userek számára valami kóddal helyettesítődnének az emberek, pl. a monogramjukkal, vagy egyszerűen sorszámokkal.

Nem, nem vagyok hülye, és ez tényleg jó lenne. Én a blogomat most már nagyon valószínűnek tartom hogy kibaszott hosszú ideig fogom még írni, legfeljebb megritkulnak a bejegyzések (ez egyébként nemcsak feltételezés, hanem cél is) és/vagy átmegy trustedbe az anyagok nagyrésze.

Amúgy az adminban át kéne alakítani valahogy a címkerendszert, mert ez a kilométeres legördülő menü kezd nem nyerő lenni, ugyanakkor a gépeléssel beírandó címkék se lennének jók. Az elején azt hittem, hogy csak 1-2 plusz címkét vezetek be, de később rájöttem hogy SEO szempontból marha jó a címkézés, hiszen létre tudnak jönni így olyan archív oldalak az adott kategóriák számára, ami valószínűleg az adott szóra keresve elég nagy értékkel bír a Google PageRankje szerint, főleg hogy csomó helyről vezet rá link (ugye az összes bejegyzésből amely az adott címke alá van besorolva). Címkefelhő kéne? Bizonyos mennyiség fölött az se jó, ráadásul abban nem lehet billentyűzettel adott prefixhez ugrani például. (Mondjuk felhő helyett egy szimpla lista is lehetne.)


Haszprus

©   Haszprus   |   howto

Valamiért sokan azt hiszik a nevem közepén levő sz betű ellenére (amiből világosan kiderül, hogy magyar helyesírási és kiejtési szabályokkal kellene operálni), hogy a végén levő s-et is sz-nek kell ejteni (sőt írni lol). Ez tévedés, a Haszprus az kiejtésben is Haszprus, de írásban meg aztán főleg.



Katlan Revelation

©   Haszprus   |   bringa, katlan

Most jöttem a Katlanból. Felfelé az Istenhegyi úton tekertem (jó régen nem voltam már, szerintem idén csak télen mentem fel 1x-2x félig, akkor se teljesen). De kb. egy óra alatt felértem, egyetlen rövid pihenővel. A trükk az áttétel, alacsony sebesség. Tibitől pedig kaptam kölcsön pumpát, úgyhogy kicsit lejjebb vettem a telóban a légnyomást, hogy puhább legyen. Így jöttem le a Katlanon. Iszonyat királyság volt! Idén nem voltam még ott (kivéve februárban sárban dagonyázni), ennek ellenére ezerrel tudtam tépni, a Rock Shox Revelation teleszkóp nagyon jól mozog, ha nem emlékeznék, akkor nem is tudnám, hogy tavaly vajon miféle kormányrángásra panaszkodhattam


Szóval van a Hármashatár-hegy tetejénél kicsit lejjebb egy olyan durva kavicsos lejtő, ami hát elég para a kezdő bicajosnak, azaz nekem. Vízmosások futnak rajta át itt-ott, akár 40 centi mélyen, a kövek meg másznak ki a kerék alól, és persze elég rendesen lejt az egész, úgyhogy izomból kapaszkodni kell a fékbe, ami egy ilyen hosszú út esetén már önmagában is megterhelő a kéznek, pláne ha még a kormány is rángat. Na ez utóbbi problémán egész sokat segített a Rock Shox Revelation. (Nem titkolt SEO-zás zajlik.) Nem mondhatnám, hogy azon a lejtőn túl sokszor jöttem volna le, ha minden igaz, most negyedszer, viszont hosszúsága miatt a combom/kezem mindig totál kikészült rajta, csak sok apróbb szakaszban tudtam lemenni. Na ez szombaton leredukálódott 3 szakaszra, ebből a középső csak 3 méter volt, és a felső se volt hosszú. Lényegében mondhatjuk, hogy fent egy technikai problémától eltekintve egyben le tudtam ereszkedni, és az eddigiekhez képest egész jó tempóban. A technikai problémát egy vízmosás jelentette, aminek nem mentem át időben a bal oldalára, a jobb oldalán meg elfogyott a járható út. Oké, keresztezzük a vízmosást, csak majdnem bukfenc lett belőle a beakadó első kerék miatt, úgyhogy ott megálltam egy kicsit kipihenni az izgalmakat.

Mire leértem ezen a lejtőn, már annyira kész voltam, hogy úgy döntöttem inkább visszafordulok hűvösvölgy felé, úgyis el kellett hoznom a Probike-ból a régi teleszkópomat, ahhoz meg célszerű volt odaérni zárásig. Iszonyatosan lefáradtam mindenesetre.

A képek az 5,5 éves, teljesen elszaródott Nikon Coolpix 885-ömmel készültek, bocs a minőségért.

Mivel még nem is ebédeltem, és igencsak 18 óra volt, itthon rendeltem egy Vesuvio pizzát a Pizzaboy pizzériától (bocs, SEO) (sonka gomba kukorica), 60 perc után jött is. Kinyitom a dobozt: bab, bacon. Telefon pizzaboynak, oké, hozzák soron kívül a pizzámat. Újabb 45 perc (!) múlva itt is volt. Sajnos a bab/baconöset elvitték viszont Vajon mit csinálhattak vele, valakinek kiszállítottak egy három órás már-már oszló félben levő pizzát? A Vesuviot a Cool Túrából okulva alapos szemrevételezés után jóízűen elfogyasztottam


@The GuNN

©   Haszprus   |   barátok

A második éjjeli Normafa után 22.50-re átugrottam GuNN-hoz (bringával ofkorsz!). Hulla fáradt voltam, mert előző éjjel is éjszakai túráztam, úgyhogy úgy volt hogy max éjjel 1-2-ig maradok. A konyhában voltunk éppen, amikor fölöttünk valami kurvanagy zaj lett (szekrénydobálás), mondja GuNN: mit csinálnak ezek éjjel 2-kor? én meg gondoltam biztos csak túloz, érzékeltetendő hogy késő van, gondoltam még csak 1 körül lehet. Visszamentünk a géphez, erre: 3 óra 55… Bazz 6:53-ra értem haza, utána 11-re be volt tervezve egy HHH-s telóteszt Tibivel, de ehhez már túlzottan készen voltam, úgyhogy szombatra maradt

ez meg ilyen integrált webcam okosság



Igazából nem vagyok ennyire rákattanva az éjszakai bingázásra (nem mintha rossz lenne), de elég későig volt suli, úgyhogy csak így volt megoldható hogy tegnapelőtt is tekerjek egy kicsit Normafa Classicot nyomtam le, ami annyira nem az erdő közepe, meg nem is túl hosszú (napközben kb. 7 perc lejönni rajta), de kellemes, erősen lejtős, brutálisan gyorsulós rész. Mióta nem jártam ott, az igen meredek ösvény végére betelepítettek pár korlátot, gondolom hogy a dh-s arcok ne fussanak rá a közelben levő iskolás gyerekekre (nem tudom vajon történt-e ilyen egyébként, én 1-2 kivétellel még sosem láttam a most megvédett helyen embert). Rossz látási körülmények között, vagy bármilyen kormányzási hiba esetén garantált tolószék. Én aszondom: ha már mindenképpen kell nekik oda az a korlát, akkor rakták volna pár méterrel lejjebb, ahol már vízszintes a hely, és biztosa(bba)n meg lehet állni. (Jó, még éjjel is meg tudtam állni, nade egy meredek erdei ösvényre teljes szélességben berakni egy korlátot az milyen dolog már?)


Négy éves a blog

©   Haszprus   |   fejlesztés, design

Bezony.

Ezenkívül volt egy csomó olyan dolog, amiknek a felszínen nem sok látszata van, a háttérben viszont igencsak, ezért technikai/webdev érdeklődésűeknek javaslom a history felkeresését, mert ezekről csak ott ejtettem néhány szót.

Bár nem a bloghoz tartozik, de ezen időszak alatt megküldtem a Haszprus Private Galleryt egy igen durván cache-elő javascripttel és egyéb js-es feature-ökkel, úgy mint pl. onthefly szerző szerinti szűkítés, képek lapújratöltés nélküli megjelölése.

Végül pedig néhány screenshot a tervezett 3.0-s designról, amire nem tértünk át.


Oh yeah, elfogadták a 2.4-es önálló labor jelentkezésemet (határozottan nem volt egyszerű ügy), úgyhogy valami adatbányászatos jóságot fogok csinálni az alábbiak közül:

  • Webes adatbányászati alkalmazások
  • Webes adatbányászat ajánlattevő rendszerekben
  • Szavazó algoritmusokkal támogatott adatbányászati eljárások
  • Webanalitikai eszközök vizsgálata
  • RSS hírcsatornák adatbányászati támogatása
  • Érdekességi mutatók vizsgálata a webes adatbányászatban

Még nemtom melyik legyen, mindegyik tetszik, úgyhogy majd közelebbről belenézek a csapatmunkákba, aztán döntök. Vélemény jöhet pro&kontra, ha van.

Privacy-harcosoknak: az egyik témakörben azt kívánjuk elérni, hogy egérmozgás alapján képes legyen beazonosítani egy webhely, hogy a tíztagú családnak éppen melyik tagja ül a családi számítógép előtt (Vagy egérmozgás alapján eldönteni azt, hogy a usert mennyire érdekli amit éppen olvas.)


Szóval lejöttem a szokásos útvonalon a Normafánál éjjel koromsötétben az erdőben egyedül bringával. Para volt? Mi az hogy? Nagyon is! Júúúj viszont láttam őzikét nagyon hosszan, először csak egy szempár meredt rám (ilyen fényvisszaverődés mint a macskáknál tudjátok), az út szélén álldogállt, aztán közel értem és akkor már láttam hogy mi ő, beljebb ment a fák közé de még úgy is láttam, pici volt és aranyos Tényleg. Láttam menyétet is. Mindkettőt még az út elején (a Normafától az Erzsébet-kilátó felé vezető aszfaltút mentén), úgyhogy gondoltam na itt szívni fogok ha lépten nyomon állatokba botlok majd az erdőben, ráadásul ha mondjuk nem akarnak elmenni az utamból egy keskeny ösvényen, neadjisten beagresszorkodnak…

Mindegy, begurultam a susnyásba. 20 perc után már időnként artikulálatlan szavak jöttek az erdőből, elég para volt. Persze nyilván csak a képzeletem nem hagyott unatkozni. Egyébként hál' az atyaúristennek hogy nem támadt rám semmi állat (kutya meg kitudja mi minden van még arrafelé, én pl. őzet se gondoltam volna, nappal a madarakon kívül semmilyen állatot nem látni), mert azért benne volt egy ilyen találkozás a pakliban Bár valami egyszer megragadta a hátsó kerekemet Csövesek dettó, de a részeg fiatalok olykor még rosszabbak (Amikor Tibivel voltunk pár napja, meg is fenyegetett minket egy társaság a rétesezőnél, pedig csak elhaladtunk mellettük.)

Én aszondom, hogy aki telibe akarja phosni a gatyáját egy fél óra erejéig, az keressen fel egyedül éjjel egy hosszú erdei ösvényt és ereszkedjen le rajta

Elég extrém élmény volt.


Végre, istenem, egy teljes év kellett elteljen mire megléptem, de megléptem és oh yeah. Bizony rögtön sokkal gyorsabban tudok hajtani a rázósabb szakaszokon, pedig ma még csak egy bemelegítő kört mentem egy nagyon laza részen (ráadásul teljesen kijőve a gyakorlatból), de még ott is jól jött. Az igazi különbség majd a Katlannál ill. a HHH-en lesz érezhető. (Meg még egy-két helyen, gondolom/remélem )

Update 17:54: marha kiváncsi vagyok vajon a HHH tetejéről induló kavicsos lejtőn mennyit fogok nyerni a dologból… nem feltétlen elsőre, de majd ha megszoktam, néhány próbálkozás után.


Lehet hogy ez lesz, nagyon közel állok hozzá. All Mountain teló, csupa pozitív értékeléssel, és a neten találtam is egy g-zero vázról képet ezzel a telóval, ami tovább erősít a döntésben. Most már csak azt kell kifundálni, hogy hol vegyem meg. Házhozszállítós netbolt nem játszik.

mtbr.com Average Rating: 4.68/5, # of Reviews: 28. Ez nagyon jónak tűnik.
testbike.hu Teljesítmény érték: 5,0, Ár/teljesítmény arány: 4,75, vélemények száma: 4. Ez így nem mérvadó.

Paraméterek:


Három feedbacket kaptok a mai napra, két személytől.

hmm, ez tenyleg szepen van optimalizalva. [...] menj el website optimizernek

A fenti idézet a Private Gallery cache-elt lapozórendszerére vonatkozik, a második fele pedig az indafotó lassúságára tett kritikáim kapcsán született.

A schönherz spot archívum-ra kerestem Googlen, és baszki a te blogod jött be 6. találatnak Oldalak Google-re optimalizálásából kéne élned sztem

Ez ugye egy egész másfajta optimalizálás.

Baszkideqrvaszépképeidvannakbeszarás

Itt pedig ezekről a képekről van szó.

Na ennyit mára a feedbackekről, legközelebbi adásunk pontosan random időpontban várható.


Gyakran előjövő probléma, hogy a látogatónak szeretnénk megadni a lehetőséget a táblázataink rendezhetőségére. Erre nyújt megoldást a draw_table_from_array függvényem, amelyet egy munkám során hoztam létre. Nemcsak egyforma (teljesen css-ből formázott) megjelenést nyújt a táblázatoknak, de erőfeszítés nélkül lehetővé teszi, hogy bármely oszlop szerint rendezzük őket. Egy-egy tábla előállításához a kód pusztán ennyi, az sql lekérdezéstől a felhasználó által rendezhető tábla megjelenítéséig:

Az eredmény:


A dolog működése élőben is kipróbálható.


Legnagyobb megdöbbenésemre a Cateye HL-EL530 irgalmatlan erős fénnyel rendelkezik. Olyannyira erőssel, hogy kicsit meg is tépázta az éjszakai bringatúrának a lényegét: nevezetesen hogy úgy mész a sötétben, hogy igazából marhára nem látsz az orrodnál tovább Így aztán elég komoly sebességgel tudtunk haladni, és hamar le is jutottunk. Szóval fene se gondolta volna, de lehet hogy az ilyesminek inkább gyengébb lámpával érdemesebb nekivágni

Ja, a bokorban leledző lények viszont azért hozták ránk a parát rendesen

Update 16:20: a HL-EL530 rögzítése:

Update 21:51: később még jól jöhet, hogy megfigyelésem szerint kb. 18 fokban indultam el itthonról, nyilván közben is hűlt a levegő, az utolsó fogassal mentünk fel, odafelé volt rajtam egy hosszúujjú felső aláöltözék (aznap vettem), egy rövidujjú mez, egy hosszúujjú mez, a könyök-/alkarprotektor, és fáztam. Fent felvettem még egy rövidujjú mezt, de ez nem sokat segített, karra kellett volna még valami, sőt, a hosszúujjú nyári bringáskesztyűnek is túl jó volt a szellőzése. Lábra is egyértelműen jöhetett volna még valami, és fejre is a bukó alá. Annyira nem volt gáz egyébként, de azért kicsit fáztam.



Webisztán

©   Haszprus   |   fotózás, net

És az megvolt hogy a webisztán (ami az Index kettőpontnullaügyi megmondó-, híradó- és pletykablogja) az indafotót (az index néhány napja indult képmegosztó szolgáltatását, kb. magyar flickr) az én képeimmel népszerűsíti?

(Igen, a felső bringás fotót ti még nem is láttátok itt a blogon, mert a skandináv sorozatom még nem tart dániánál. A másik meg a csóványosi túran készült, februárban.)


2.4 médiainformatika szakirány (Update szep. 12.: váltottam 1.2 Rendszerfejlesztés szakirányra), 34 kredit. Gondolkodtam rajta, hogy felvegyek az 1.1 informatikai technikák és eszközök szakirányról is tárgyakat (konkrétan azon gondolkodtam hogy az egész 1.1-et elvégezzem a 2.4 mellett párhuzamosan), de 100%-ig ütköznek az órarendemmel, és ráadásul informátoraim szerint a zh-ikat is az órákon írják, ergo eléggé nehézkes lenne, amellett hogy még sosem volt tárgy, amit 0% bejárással akartam volna teljesíteni (azaz pl. az óra stílusának személyes ismerete nélkül). Úgy döntöttem, kellően szivatós az időbeosztásom így is, nemhogy olyan tárgyak tanulásával megtetézve, amikhez nyilván nincs jólidomított jegyzet stb. Ha ezen sorok írásakor nem egy órám lenne hátra a tárgyfelvételi időszakból, hanem legalább egy-két nap, akkor írnék az előadóknak, hogy véleményük szerint 0% óralátogatás mellett milyen esélyem van a zh-t/vizsgát teljesíteni, de most ez kimarad, a bukott tárgyak után fizetendő díj miatt pedig inkább nem kockáztatok. Nem mintha túl vészes lenne a kockáztatott összeg egyébként, de túl esélytelen és önszopatós a tárgyak elvégzése, ráadásul informátoraim szerint az órákon elejtett megjegyzések és átadott szemléletmód igen sokat tesz hozzá az írásos anyagokhoz.


zöld: alapképzés, kék: szakirány, piros: ütközés.
Update szep. 12. 20:14: ez az órarend teljesen megváltozott, mivel átkértem magam 1.2 Rendszerfejlesztés szakirányra.

A keddi és - főleg a - szerdai 4 órás lyuk épp elég méretes ahhoz, hogy bármi értelmeset kezdjek ott. Valószínűnek látszik a Kármán koleszban némi vaspumpálás és/vagy bringázás. Megpróbálom megszerezni a harmadik tesi aláírásomat Sajna a Kármánba csak 7-től 23-ig lehet menni, pedig mennyivel jobb lenne az éj közepén, amikor tiéd a terem (in the night, in the dark - the haunting).

Hétfőn az órák csak hatszor ütköznek (mivel hat szabtech gyak van).

Közismeretiből a közgázokon kívül már 14 kreditet megcsináltam (noha 11 elég lenne), választhatókból 10-et (15 (illetve a szabtech miatt 16) kell), de utóbbiakból minden tárgy ütközik az órarendemmel, szóval idén nem veszek fel belőlük.

Itt hívnám fel a figyelmem majd a jövő félévre az Adatbázisok szerver oldali programozása c. tárgy megfontolására.


Archive menu revamp

©   Haszprus   |   fejlesztés, english, css

As you can see, it spares a lot of space and it doesn't screw up the page layout when opened. This menu structure has been achieved by using a two level unordered list (standard semantic blind friendly xhtml) and some pretty heavy css usage. The underlying php script needed only a tiny tweak, 'cause the month list was already generated by a generic function.

What you can't see on this image is that, in my opinion, it's really ergonomic. You can point to the month of your choice really fast (because the list is clean and short, there is absolutely no clutter), and the whole hide-and-show thing works just like someone would expect.

Sorry for my English, I'm just practising.


Stockholmról ez a második bejegyzés, az elsőt itt találod: Stockholm (1. rész)

Stockholm: Vasa múzeum, Storkyrkan templom

A Vasa múzeumnál egy éttermi asztalra raktam le az állványt és onnan exponáltam, a végén azt vettem észre hogy két éttermi hölgy vár engem a terítéssel. Reflexből mondtam hogy Sorry, csak második nekifutásra esett le, hogy ők nem demonstratíve nem kezdtek neki az asztal terítésének, hanem kedvesen megvárták, hogy végezzek a fotózással, a helyénvaló tehát a Thank you lett volna.

Ami a Vasa hajót illeti, 1626-tól 1628-ig építették a svéd király megrendelésére, aki jómaga is beleszólt a tervekbe, jobban mondva az eredeti tervező halála után tanítványának közreműködésével módosította azt. Mivel a tervek csak a mester fejében voltak meg, így azokat magával vitte. Eredményként az 1210 tonnás, 69 méter hosszú hadihajó végül első útján a kikötőben 1300 méter megtétele után szépen elsüllyedt Azonban a víz sajátosságainak köszönhetően elég jól konzerválódott, és 30 méteres mélységben töltötte az elkövetkezendő 333 évet. 1961-ben hosszú kutatás és előkészítő munka után megtalálták illetve kiemelték a hajót, és köréépítettek egy hét szintes múzeumot, ami 1990 óta látogatható. Ez volt ahol jártunk.

Stockholm este

Stockholm: Skanzen

A teljes foglalkoztatottság című #42-es képhez csak annyit fűzök, hogy a Skanzen tele van alkalmazottakkal, akiknek kb. az a dolguk, hogy korhű ruhában ott legyenek. És kész. Lefotózhatod őket, meg ilyenek. Mondjuk jópofa. Azért nem lehet egy nagy kaland

Maga a Skanzen egyébként gyönyörű, nem csoda hogy a stockholmiak egyik kedvenc kiránduló ill. kikapcsolódási helye.



» régebbi bejegyzések

a jövőben szeretnék napnyi bejegyzést látni a főoldalon.   Csak regisztrált felhasználóknak.