Haszprus

Tanárkomparátor

©   Haszprus   |   bme élelmezés fotózás
Opre két fele közti szünetben belekezdtem egy olyan mondatba, hogy "Tisztára olyan mint", és be sem kellett fejezzem, (privacy power) magától vágta rá, hogy mint S.E! Itt a nagy tanárkomparátor leleplező képsorozat:


Természetesen ebben semmi negatívum nincs.


Ez itt ilyen tiszteletadós game (amivel a harmadik héten nyilván már semmi gondom nincs, ki ne tudna beleszokni egy ilyen helyzetbe? mindenbe bele lehet szokni)
Vegyük észre hogy a terem felső (jóval nagyobb kapacitású) részében alig vannak már emberek, szvsz az 517 tárgy-hallgatóból 200-nál többen már nem voltunk jelen, bár ezt csak így tippre mondom a terem teltsége alapján. Az is látszik hogy akik benn vannak azok alapvetően minél előrébb koncentrálódnak (kihangosítás hiánya ugye). Egyébként kihangosítás hiányának ellenére kurvanagy alapzaj volt ma. Ja, és annak ellenére, hogy csak a hallgatók harmada volt benn.

Az első sorban ülők szünetről hotdogokkal és hasonló stuffokkal tértek vissza, amit az előadó ofkorsz nem díjazott, és ezen véleményét igen hosszan kifejtette. Hát első sorban mondjuk én egyetlen órán sem ennék, szóval ez ilyen dolog, a tanárnak igaza volt, meg kell hagyni. Minden esetre az egyik csaj azért 45 perc kemény, kitartó munkával megette a hotdog kb. kétharmadát.

Azt javasoltam hogy flashmob gyanánt meg kéne játszani hogy egyik órán kezdjen mindenki enni


Depón ilyen dolgok voltak…


Tegnap ilyet kajáltam, iszonyat jó volt.


Találkoztam ma MDanival is (volt oszt.társam) az E épületben depo előtt, alig ismertem meg, igaz, ez inkább a remek látásomnak köszönhető. Természetesen ő sem hisz a 48 kreditben Na majd meglássuk.

Betolok én is egy hotdogot aztán goto algel, szaron nem hiszem hogy maradok, de majd meglássuk. Holnap tanítási szünet, halleluja, egész nap tanulhatok, végre!

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez Rajtad a világ szeme

Szólj hozzá Te is!
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...