Haszprus

Vizsga előtt bealvás

©   Haszprus   |   bme fáradtság
Reggel Hajnalban egy marha szar anal konzi volt. A tanár először rosszul írt fel 4 képletet a táblára az eleje felé, aztán a vége felé is kiderült hogy valami hülye teóriája van a körintegrál bizonyos eseteiről, azt hiszi róluk hogy ha többszörös szingularitási pont van bennük, akkor a körintegrál értéke nulla. Csakhát lófa#zt, ez nem így van. Hogy lehet ilyen embert küldeni analkonzit tartani?? (Meg bizonyára gyakot is tart.) Mikor elmagyarázták neki a helyes képletet (ez eltartott legalább 5 percig), utána azt mondta: "Még mindig nem értem hol hibázik az érvelésem." Jó, nem érted, de nem úgy van, ne is égesd magad ezzel.

Anal konzi után hazajöttem, kicsit neteztem, aztán bealudtam. Mostanáig.

Holnap anal, algel. Utóbbira a vizsgaidőszakban elnyomtam 8,5 órát (igaz ebből 5 óra tömegkonzi volt), de nemtok semmit. Ja, hát épp ezért, most jövök rá. Tömegkonziból nem lehet megtanulni az algelt, hiába nagy az áttanult órák száma. Elbukom, de lehet hogy bemegyek. A depó pedig max 4-es lehet (mert a vizsgából 15 pont a nagyházi lett volna, mint kiderült). Innentől kezdve valszeg nem lesz meg a 4,0-m. Persze megint pesszimista vagyok, de mint minden pesszimista, realistának tartom magam.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Akkor úgy tűnik, nem vesztettem semmit, hogy kihagytam a konzit.
Persze nem mintha helyette tanultam volna...
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...