Haszprus

Ez a mai nap igen kellemes volt. 6-kor kelés, 7.1…

©   Haszprus   |   barátok bme
Ez a mai nap igen kellemes volt. 6-kor kelés, 7.15-kor időben indulás, 8.15-től analízis, és kivételesen ott voltam kb. negyed órával előbb, mert nem nagyon volt reggel dugó. Meg mert elértem a Tétény-buszt. Ebből következően kivételesen le bírtam ülni a haverok mellé, aminek eredménye az lett, hogy nagyjából egész analízis alatt a Digitális technika házival kapcsolatos problémákról konzultáltunk. De szerintem hasznos volt, nekem biztosan. A Digitális technika órát ma Selényi Endre tartotta, azaz a tárgy hivatalos előadója. Mintha romlott volna egy cseppet az óra érdekessége, de mindegy. 12-kor indultam haza, közben beugrottam a helyi mekibe. A kiszolgálásról: nem volt sorbanállás, ellenben szendvicsek sem voltak, úgyhogy McRoyal + ajándék befigyelt. Az eset érdekessége, hogy a rendelésem felvétele után közvetlenül a srác már kérdezte is hogy milyen kólát kérek, semmi szarakodás az órával meg ilyesmi. Grat. ez a helyes hozzáállás, legalábbis a vevő szempontjából 13.00-ra már itthon is voltam. Közben lemértem, hogy a buszmegállóból kb. 8-9 percet kell lábfájdító tempóban felfelé gyalogolni hozzánk

Mai napi BME-s ismerősökkel összefutások: R. R-ről azt kell tudni, hogy gimnáziumban 5-7. osztályt együtt végeztük, majd ő átment a Fazekasba, mivel túl gyérnek találták a sulink elit osztályának a matematika oktatását. Jelenleg a BME-n 5,03-as átlaggal rendelkezik. Szal nem gyenge a srác.

Holnap BSZ [Bevezetés a számításelméletbe] ZH, csupa móka kacagás. Úgy hallottam, van akinek ez a tárgy semmi újat nem mondott, mert gimiben 3-4 évig tanulta, és van olyan, aki köpni nyelni nem tud ha kap egy BSZ-feladatot, én az utóbbiak csoportjába tartozom egyelőre, bár ezen állapotomat nem szándéxom hosszú távon is fenntartani.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 6 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Én amikor mentem a Robbie koncertre bementem a mc drive-ba és ettem egy big mac menüt és 20mp-nél az volt a kérdése a csávónak hogy az ajándék pia mi legyen...

És volt képed ingyen elfogadni?

Hát a piát megittam a koncert után hazafelé. A krupli meg megmaradt és kidobtam.

Ahelyett hogy szétosztottad volna az éhező gyerekek közt.


Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...