Na mostanában annyi csúnyát írtam a blogodra, hogy ennyi plusz igazán nem számít.
Erre a kérdésre egyébként azért nem válaszoltam még októberben, mert nem vettem észre.
Szóval szerintem azért csináltál webes fórumot és nem levlistát, mert növelte az endorfint az agyadban, hogy sokan a te fórumodat használják. Ha mondjuk mailmankonfiguráló gyakorlattal rendelkező kezdő rendszergazda lennél, akkor ugyanezen az alapon a levlistára tippeltem volna.
Továbbá, amikor ezt megkérdezted, akkor igazából csak azért kérdezted meg, mert igazolást vártál. Hacsak nem lett volna elsöprő többség a levlista mellett, mindenképpen fórum lett volna, és ez előre eldöntött dolog volt. Én legalábbis már akkor tudtam, hogy fórum lesz, akármit is írunk, amikor a topicot megnyitottad.
Na ezzel a dologgal kapcsolatban az az alapvető érdekesség, hogy manapság az interneten fórumból, levlistából, szerverterhelésből gyakorlatilag végtelen sok van. Ha már van egy szervered, gyakorlatilag semmibe nem kerül azon még egy levlistát csinálnod. Ha írtál már egy blogot, gyakorlatilag semmibe nem kerül csinálnod egy szimpla webes fórumot. Éppen ezért a dolgok értéke nulla felé csökken. Ez olyasmi, mint egyes polinéz szigeteken volt régen: gyakorlatilag végtelen mennyiségű kaja van, az embereknek meg nem kell csinálniuk semmit, csak süttetik a hasukat a napon.
Ez teljesen más jellegű társadalmi felállás, mint amire mi, a nyugatinak nevezett civilizáció emberei kulturálisan be vagyunk rendezkedve. A mi társadalmunk ugyanis olyan helyzetre épül, amikor a javakat nehéz megtermelni, és igazságosan kell elosztani.
A (valamikori) polinéz szigeteken, annak ellenére, hogy mindenkinek megvan mindene, mégiscsak léteznek dolgok, amikért küzdenek az emberek. Ezek nem a javak, hiszen abból mindenkinek van elég. A mi társadalmunkban az emberek alapvetően a javakért küzdenek.
Abban a társadalomban nem attól leszel menő csávó, hogy sok javat szereztél, hanem attól, hogy sokmindent tudsz szétosztani.
Hasonlóképp, a mai netes világban is az a gyík a boldog, akinek sok levlistája van, sok irc-csatornát tart fönt, sokan használják éles levelezésre vagy botozásra a szerverét, jó sok usere van a blogján, meg ilyenek. Az meg, amikor húszezer ember használja naponta a programot, aminek sorait a te ujjaid pötyögték be hajdanán, az egészen hatalmas orgazmus ám. Hát még, ha húszmillió! (vö: linux kezdeti elterjedése)
A probléma azonban ott van, hogy ezekkel az érzésekkel a mi hozzáállásunk nem tud mit kezdeni. Pontosan ezért tabusítja őket. Mindenki úgy tesz, mintha nem léteznének, de azért vigyorogva nézi, hogy nahát, ma is beléptek 435645634-en a szerveremre, sirály!
Továbbá rengetegen vannak, akik nem ismerik fel a saját hozzáállásuk természetét a világ dolgaihoz. Ezek többnyire nagyon nagy sértésnek veszik, ha valaki megsérti ezt a tabut. Ez a bizonyos Eric Raymond, noha az opensource community egyik legnagyobb teoretikusa, aki megcsinálta a slashdotot és megírta "a katedrális és a bazár"-t, mégis kvázi kitaszított az opensource communityben, mert túl sok gyík ismert magában egy olyan torzképre, aki nem a programozás öröméért vagy multiellenes aktivizmusból dolgozik az opensource communityért, hanem egyszerűen csak arra vágyik, hogy mindenki eldobja magát a programozói tudásától. Ez persze torzkép, és kurvára nem is így van, és mindenki tudja, hogy maga ESR sem így gondolta, ő azonban annak idején túl kivagyi pöcs volt ahhoz, hogy mindezt elég kíméletesen adja be a jónépnek.