176-ból 10. legjobb zh pedig be se jártam (3 v 4 előadáson voltam ott). Igaz voltam 3 adatb gyakon amit az évfolyamtársaink tartottak for free (gigarespect & gigathx), abból egyiken az alapfogalmak ismeretének híján semmit se értettem, zh-ra készültem éjjel 3 órát, kb. 24 órás ébrenlét után írtam meg, zh utolsó fél órájában aludtam a papíromon. Szóval aki aszonta hogy nem előny hogy foglalkoztam már adatbázisokkal a gyakorlatban, annak most nem jött be (Többen voltak így.)
Terveid között olvasom:
Nekem az übertudás megszerzésének módjáról egészen más elképzeléseim voltak, mielőtt ezt a bejegyzést elolvastam :-)
Gajdos Sándor (az Adatbázisok tárgy előadója)
bme: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai karának Műszaki informatika szakán übertudásra szert tenni
Nekem az übertudás megszerzésének módjáról egészen más elképzeléseim voltak, mielőtt ezt a bejegyzést elolvastam :-)
Gajdos Sándor (az Adatbázisok tárgy előadója)
válasz
Kedves Sándor!
Köszönöm a véleményed. Nagyon sajnálom, hogy pont ez a bejegyzés jelenti számodra rólam az első - és a logból valószínüsítem, hogy egyetlen - olyan benyomást, amit névhez is tudsz társítani. Egyszer fent, egyszer lent. Mint előadó, nyilván nem várhatom el, hogy tisztában legyél tanulmányi előéletemmel, azonban érdemesnek tartom védelmemben felhozni, hogy egész más képet kapnál rólam, ha pl. az elmúlt egy év során hozott volna a sors bármikor a blogomra, vagy rápillantanál az szglab5 adatb részén nyújtott teljesítményemre, vagy elolvasnád, hogy mit írtam a php laborházi jegyzőkönyvébe véleményként a mérésről.

Két megjegyzés, ami végül három:
- Csak a saját véleményemért vállalok felelősséget.
- Ebben a topicban - nekem - semmi más célom nincs, mint azt a képet közelebb terelni a valósághoz, mint ami ezen egyetlen bejegyzés alapján keletkezhet rólam bárkiben.
- Nem igaz az, hogy tanulás nélkül sikerült, 6 óra gyakorlat, 3 óra itthoni zh-orientált készülés, és szglab5 (!!) gyakorlatokon és házikon keresztül készültem a zh-ra, ami semmiképp se mondható kevés készülésnek, főleg hogy évek óta készítek és használok adatbázisokat, még ha nem is az ezen tárgy keretében tanult szinten, így az agyam benne van a témában.
lol lol Romsy ez a legjobb beszólásod a blogtörténelemben
Sándor egyébként mailben jelezte, hogy
Mindenesetre most tíz évet fiatalodtam, ráncaim kisimultak.
Sándor egyébként mailben jelezte, hogy
[...] A valaszban kuldott linkek valoban jelentosen arnyaltak a korabbi kepet, orulok neki, hogy altalaban lelkesebb vagy, mint ahogyan azt az a bizonyos egyetlen blog bejegyzesed sejtette. [...]Szívesen idézném az egészet de privacy okokból ezt nem teszem meg
Mindenesetre most tíz évet fiatalodtam, ráncaim kisimultak.
Ha benne van hogy ispermalink azzal azt mondod hogy az egy link. És némely readerek úgy értelmezhetik ezt, hogy az a bejegyzés url-je. Én nem akarom hogy a guid-beli url-re kattintva jöjjenek ide a júzerek, mert nem pontosan követi a szándékolt url-jeimet. (Konkrétan nincs bennük a /urlize(bejegyzes_cime)/ rész.)
Tehát pl. ennek a bejegyzésnek a két eleme:
<link>blog.haszprus.hu/bejegyzes/2460/adatbazisok-zh-sztarvendeg-gajdos-sandor/</link>
<guid isPermaLink='false'>blog.haszprus.hu/bejegyzes/2460/</guid>
Ha a bejegyzés címe (neve) változik, a guid akkor se változik, de az olvasó a linket kövesse, ne a guid-t. (A http-t szándékoltan hagytam le a példámból.)

bme meg az übertudás...
meg a sok zombi féjsz, az átlagnál picit jobban fizetett programozó robotok...
meg a sok zombi féjsz, az átlagnál picit jobban fizetett programozó robotok...
Nem értem mi baja Gajdos Sándornak az egyetemistákkal. Én ugyan elhiszem, hogy ő itt a alfa és az omega ebből a tárgyból, de kérem, akkor meg minek kell ezt mindenáron bizonygatni méghozzá RAJTUNK!
Mondták már régen is, és nem üres szavak voltak csupán.
Aquila non captat muscas
Mondták már régen is, és nem üres szavak voltak csupán.
Ez csak egy véleménye volt ádámank, tarstsuk tiszteletben , ne feledjétek el:
Vagyis ha, még téved is megbocsáltható neki, mert midnenki tévedhet. Amúgy, bocsássátok meg nekem is, mert hasonló véleménnyel vagyok a BME-ről S hangsúlyozom, nem az oda járó hallgatók, hanem az ott uralkodó viszonyok miatt.(itt most nem a technológiai szinvonalat értem) Az oda járó hallagtók csak szenvedői ennek a bürokratikus agyon-elméletiesitedd embertől távoli szinte már szürreális világnak, amit az a pár épület képvisel, s ebben a mogorva biztonsági őrtől kezdve egészen Tanulmányi osztályig(ami mintha Orwell: 1984c könyvéből ugrott volna elő) beleértek mindent
S rádásul az egész intézmény ott fekszik Európa egyik legcsúnyább városában, ami a maga középkori viszonyaival olyan érzést kelt bennem mintha századokat repülnék vissza az időben. Pedig lehetne másképp is, hiszen olyan szép helyen fekszik Budapest( a budai hegység gyönyörü éppúgy mint a Budai vár), de sajnos a város menthetelenül le van épülve, koszos és nem lehet ott már emberi módon élni S e büzös szenyvizben fürdő város közepén ott a BME, mint a végzet hegye Mordor közepén. Igazán sajnálok mindenkit aki arra kényszerül hogy ott tanuljon, nagyon is érthető okokból, és persze sajnálom mgaamt is amiért annyit kell felutaznom Budapestre. Egy vigaszunk van, ha kereseti lehetőségünk úgy hozza, legalább el tudunk költözni messze
homo sum; humani nihil a me alienum puto(Ember vagyok, úgy gondolom semmi emberi nem áll távol tőlem)

Komolyan nem értem azokat, akik a BME-t támadják, oda jártam öt évig, most is ott vagyok, de nem látom az
agyonelméletiesítést(legalábbis én a gyakorlatban is használom azt, amit ott tanultam öt évig), sem a bürokráciát (legalábbis nem nagyobbat, mint amik más egyetemeken lehetnek a hallomásból ismert sztorik alapján), a mogorva biztonsági őrt meg végképp nem. Kicsit konkrétabban, ha lehetne...
Komolyan nem értem azokat, akik agyon védik a BME-t, oda jártam én is jópár évig sokat nem használok abbol amit ott tanultam, és nem tudtam mindent megtanulni, amit szerettem volna.(Persze voltak nagyon jó óráim is, amiket nagyon szerettem pl Hálózatok,Távközlő hálózatok, és java-s és egyéb gyakorlatok stb...) Mogorva biztonsági őrt ismerek nem is egyet, sajna volt személyes tapasztatom velük, de nem mondanék nekveket, egyrészt nem ildomos, másrészt nem is midnegyikük nevét ismerem. A bürokráciáról szólva egyet értek veled abban, hogy más egyetemeken is igy van, sajna azt sem szeretem. Szüleim idejében ez még másént volt, és akit visszairtak pl azt évekre irták vissza mégis közvetlenebb és barátságosabb volt a légkör. A T.O-ról szolva olyan lassu az ügyintézés, hogy sokszor nem tudtam kivárni, (természetesen tisztában vagyok azzal hogy sokezer ember jár a BME_re és ügyes bajos dolgaikkal keseritik a t.o.-sok dolgát), de ez az OTP-s megoldás, huzz bilétát és várj soroda...jé 3879. vagy.... Szóval ez nem User friendly szerintem Amúgy ezt a módszert sokan támadták is, mondván a speciálisabb igényekkel nem tud mit kezdeni, gyakran járatják az embert ide-oda. Véleményemet vállalom, de nem akarok senkit megsérteni és semmi személyeskedés, nincs abban amit mondtam. Tehát senki ne vegye magára, mert egy helyzetet irtam le Amúgy örülök Tamás bejegyzésének, mert ugye mindg kell egy tézis és egy antitézis, hogy a végén legyen egy szintézis
Tehát nekem ezek az érveim, ez a véleményem, pozitiv és negativ kritkát egyaránt elfogadok
Tehát nekem ezek az érveim, ez a véleményem, pozitiv és negativ kritkát egyaránt elfogadok
S.P.Q.R.
Neked pedig azt mondanám: Kicsit elveszel a latin szentenciák és a költői képek tengerében, barátom. Úgy érzem, a BME-n az ember leginkább azt tanulja meg, amit akar. Ha valamit nem ítélsz fontosnak, akkor emberi mennyiségű tanulással át lehet menni rajta, ha meg valami komolyabban érdekel, akkor igenis tud emberarcú és közvetlen lenni az oktatás, számtalan doktorandusz és felsőbbéves ismerősöm rá az élő példa.
A bürokrácia tényleg hagy maga után kívánnivalókat, de ez szerintem együtt jár a bürokrácia természetével. Ha jól tudom nem Tanulmányi Osztály, hanem Központi Tanulmányi Hivatal az, amire te gondolsz. Régen voltak karonként a TO-k. Egy olyan viszonylag komplikált dolog is gördülékenyen tudott menni múlt félévben, mint egy BSC-s átjelentkezés, majd ennek visszavonása (!).
Biztonsági őrökkel nekem még sosem volt gondom.
Ez csak egy véleménye volt ádámank, tarstsuk tiszteletben(...)Nekem meg az a véleményem, hogy egy f@sz. Ugye tiszteletben leszek tartva? Egyébként ő kifejezetten az BME-seket, és nem a BME-t támadta.
Neked pedig azt mondanám: Kicsit elveszel a latin szentenciák és a költői képek tengerében, barátom. Úgy érzem, a BME-n az ember leginkább azt tanulja meg, amit akar. Ha valamit nem ítélsz fontosnak, akkor emberi mennyiségű tanulással át lehet menni rajta, ha meg valami komolyabban érdekel, akkor igenis tud emberarcú és közvetlen lenni az oktatás, számtalan doktorandusz és felsőbbéves ismerősöm rá az élő példa.
A bürokrácia tényleg hagy maga után kívánnivalókat, de ez szerintem együtt jár a bürokrácia természetével. Ha jól tudom nem Tanulmányi Osztály, hanem Központi Tanulmányi Hivatal az, amire te gondolsz. Régen voltak karonként a TO-k. Egy olyan viszonylag komplikált dolog is gördülékenyen tudott menni múlt félévben, mint egy BSC-s átjelentkezés, majd ennek visszavonása (!).
Biztonsági őrökkel nekem még sosem volt gondom.
(...)az egész intézmény ott fekszik Európa egyik legcsúnyább városában(...)...amit sokezer mazochista turista fotóz nap mint nap a farkasordító téltől az aszfaltolvasztó nyárig. Te ezt most komolyan mondtad?
S e büzös szenyvizben fürdő város közepén ott a BME, mint a végzet hegye Mordor közepén.Ezt nem is akarom komolyan venni, annyira elszállt hasonlat.
Igazán sajnálok mindenkit aki arra kényszerül hogy ott tanuljon(...)Ácsi, ácsi egy pillanatra! Senki nem
kényszerülrá, hogy itt tanuljon, sőt, elég magasak a felvételi követelmények. Az ilyen és hasonló mondataiddal mintha azt sugallnád, hogy hülye vagyok, amiért örültem mikor felvettek, és leköpnéd az eredményeimet. Ez nem tetszik.
A mogorva biztonsági őrökhöz csak annyit hogy Orcával jöttünk ki pénteken az I épületből miközben az egyik biztonsági őr arcán egy mikulás álarc volt és azt mondta éppen: 'hohohohóóó'
Ja, S.P.Q.R.: te mit szívsz? Látom elsőosztályú cucc
Ps. ettől függetlenül egyetértek abban hogy Bp-en sokminden elég gáz. Akárhány teleszkóp van közted és az úttest között, nem lehet nem észrevenni balkáni útépítési módszerek eredményét.
Ps2: Mf, még te is egyetértesz vele, elég ha csak felidézed magadban Ausztriában szerzett tapasztalataidat

S.P.Q.R.: pedig nem sziv semmit mert az összegyeztethetelen a harcmüvészetekkel
oda jártam én is jópár évig sokat nem használok abbol amit ott tanultamEz nem biztos, hogy a BME hibája. Pl ha én most elvégeznék egy pszichológia szakot, aztán vígan dolgoznék tovább úgy, ahogy eddig, akkor én is mondhatnám, hogy nem használom semmire azt, amit a pszichológia szakon tanítottak, pedig ez nem a szak hibája, hanem az én egyéni döntésem. Nem tudom, hogy te elvégezted-e a BME-t, én elvégeztem, és használom is az ott tanultakat, tehát per definitionem (hogy én is vagizzak a nemlétező latintudásommal) az ott tanult dolgoknak létezik legalább egy felhasználási módja. Innentől kezdve szerintem a hiba biztos nem akkora arányban van a BME-ben, amekkorának te megpróbálod beállítani.
Lehetséges: mindenesetre nekem igy tünt S tudod mit mondok, legyen neked igazad, maradjon meg a véleményed, és ne legyen semmi ami megváltoztatja, én pedig lássam, hogy
mindent használni fogok, de legalábbis nagy részét annak az információ tömegnek amit ott tanultam. Tehát én azt kivánom, hogy tévedjek ezzel kapcsolatban. S hogy rossz döntéseim voltak, nos igen, és még lesznek is, el se hinnéd milyen hülye döntéseim voltak már, és még leszenk is attol félek

Amúgy a Google-ön egy ideje már második ez az oldal Gajdos Sándor szavakra keresve, még idézőjel nélkül is De ha sok komment érkezik bármi elképzelhető
Lassan a téma kezd olyan irányba kanyarodni, ami a Miért rulez a vidék? bejegyzéshez jobban passzolna...
Igen, sajnos sok komment mindkét témához illik (illetve fele-fele) úgyhogy csak az itt teljesen offokat tettem át oda. Tehát a Bp vs vidék folytatása itt: Haszprus überblog - Miért rulez a vidék?
Ennél a bejegyzésnél a hozzászólásod csak engedélyezés után jelenik meg (kivéve ha trusted user vagy).