Haszprus

Vaspunepa @ Vida Fitness Center

©   Haszprus   |   barátok kondi

Gyúrjunk, vazze - van ugye egy ilyen nevű kategória itt a blogon, de eddig relatíve viccként volt értelmezve, mostantól ez változni látszik.

Ez a harmadik félév amiben vettem bérletet a Schönherz konditermébe, azonban az a hely szűkös, kevés a gép, és gyakorlatilag állandóan tele van. Ezért is jártam nyáron éjfél körül, ami viszont így suliidőben nem megoldható. Pár hete Istvánnal megbeszéltem, hogy egyszer majd felkeresem vele a Vida Fitness Centert (SEO, bocsi ), elsősorban azért, hogy megtudjam, miként is kéne szakszerűen pumpálni a vasat, mert mint Arnold Schwarzenegger mondta (állítólag ):

A titok nem abban rejlik, hogy valahogy fel kell emelni a súlyt, mint inkább abban, hogy a súlyt lehetőleg minél inkább az edzeni kívánt izmok elszigetelt erejével kell mozgatni!

Aki volt már konditeremben, maga is tudhatja, hogy egy súlyt vagy gépet ezer féle módon mozgásra lehet bírni, nem árt tehát az útmutatás. A helyről röviden annyit, hogy 1300 négyzetméter, saját állításuk szerint Buda legnagyobb terme, és nem épp olcsó, úgyhogy először nem szándékoztam huzamosabban maradni, de olyan q yol éreztem magam, hogy a harmadik alkalommal már napijegy helyett egy bérletet vettem, amit azóta is örömmel használok - életem konditermezéseinek kb. már a negyede az utolsó fél hónapra koncentrálódik

István egyébként heti négy alkalmas edzéstervet követ szigorúan, amiben minden alkalommal egész más izomcsoportok vannak terítéken. Ez a dolog bár jó, de nekem nem teljesen fekszik, mert egész egyszerűen marad még bennem energia egy-egy edzés után, úgyhogy elkezdtem beválogatni néhány gyakorlatot a kettővel odébb lévő napokból is. Hogy ez jó-e avagy rossz, arról megoszlanak a vélemények, mert ugye lehet hogy így a túlterhelés által elégetem az izmokat. Szvsz ez a veszély nem fenyeget, nem hiszek benne, hogy valóban egy hét pihenés kellene az izomcsoportoknak. Meglátjuk pár hónap múlva

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 24 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!



Ha 1-2 másik izomcsoportra vonatkozó gyakorlatot beválogatsz, azzal nem elégeted az izmodat. Azt akkor csinálod, ha nem viszel be elég energiát az edzéshez, ergo nem táplálkozol megfelelően, illetve ha túl nagy súlyokat választasz. Ha izomcsoport-idegen feladatokat teszel az edzésedbe, azzal lassítod az aznap terítéken lévő izmok fejlődését, mert a vér át fog áramlani az újonnan edzett izmok felé, és nem fog úgy épülni az eredetileg edzeni szándékozott rész.

mainframe Banyek ezt nem tudom logikailag kikezdeni

Haszprus Amit én mondok, azt viszont szinte mindig minden körülmények között... :-/

Azért is mérgelődök h Mf-ét nem tom Ritka probléma ez számomra

Nos, akkor én vagy nem tudok fogalmazni (úgy mint Mf) vagy egyszerűen hülyeségeket beszélek..

Amúgy azt továbbra is tartom, hogy az adott napra más nap izomcsoportjainak rendszeres bevételével ki lehet égetni az izmot/izmokat, mert ugyan adott napon nem terheled túl, viszont delta T = 1hét vagy 1hónap intervalluumra vetítve már igen.
A kezdeti túlzott erőnlét szerintem magából a tényből fakad, hogy ezek bevezető, gépekkel, mozdulatokkal ismerkedő edzések voltak, vagyis nem biztosították az Arnie által említett túlterhelést:
A testépítés lényege az, hogy túlterheljük az izmokat.
Ígérem, ez változni fog! Mivel már profi vagy, elkezdünk terhelni!

Mondhatjuk hogy hatékonyabb lenne az egész ha egy nap még kevesebb izomcsoportot mozgatnék meg, ellenben többször járnék egy héten?


Haszprus Ha legalább egyszer megpróbálnál nem végletekben gondolkodni...

mainframe Örülünk, de mivel is értesz egyet?

Haszprus: a leghatékonyabb az lenne, ha zh-kra készülnél kondiba járás helyett

Tamás tudom, éppen 10 perce gondolkodtam rajta h kivigyem a gépet (perifériákat) a szobámból mert az elmúlt 1 hétben össz annyi jött össze ebben a témában hogy átmásoltam egy kihagyott jelek órai jegyzetet…
dankoi kérdés volt amivel nem tudom mi a baj. három fajta válasz lehet a kérdésre, hogy igen, az még hatékonyabb lenne, ugyanilyen lenne, esetleg rosszabb lenne. Mf pedig a mainframe-esben erre válaszolt, hogy szerinte hatékonyabb lenne. Szerintem. Ja és egy időben te is jártál heti négynél többet tehát emiatt sem értem a problémát.

Haszprus Igen, értettem, h milyen jellegű kérdés volt, csak egy véglet felé irányult, legalábbis úgy éreztem. Egyértelmű választ pedig csak az elérendő cél és a ráfordítandó idő indikálhat.
A középutat kell megtalálni, ami alapból sem könnyű, de kicsit mindenkinél más is.

Igen, régebben én is jártam többet, csak akkor eléggé mások voltak a körülményeim, és ez nagyon fontos! Akkoriban még otthon laktam, ergó, mindig volt mit enni, változatosan tudtam étkezni, nem dolgoztam annyit, tehát többet tudtam pihenni, suli miatt sokkal kevesebbet idegeskedtem. Ezek ma már kicsit máshogy néznek ki..

azért ha biciglizni is akarsz komolyabban (fölfelé is valamennyire), lábra válogasd meg a gyakorlataid

ha netán vki tud többet nrg-gyel kapcsolatban, erősen érdekelne…

Gyere el hozzánk, vállalom az edzéstervet, és még fizetned sem kell érte.
Némi ásás, tereprendezés, favágás, ha szorgos vagy garantált az eredmény
:-)

Haszprus Én tudok. Helyesen úgy írják: biciklizni.


És milyen megfontolásból? Poén?



Most akkor még a kondizásról beszélünk, vagy a szakzsargont tárgyaljuk?

na, vida fitness centerre már másodikként dob a google vida fitnessre pedig harmadikként. szimplán a vida szóra keresve sajnos az első tízben se vagyok, még magyar lapok közt sem…

Kicsit még rágyúrsz erre a témár, aztán elkezdhetsz váltságdíjat kérni az összes honlaptulajtól, h ha nem fizetnek teljesen kiszoítod őket a találati listából
Vidánál kérhetnél mondjuk ingyen bérletet (nekem meg egy 50%os kedvezményt)
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...