ScoobyZoli

Gagyi táncműsor

©   ScoobyZoli   |   film

Szombat este belenéztem a két kereskedelmi tévéadó hasonlatos (táncos) műsoraiba. Azt már megszoktam, hogy amikor az egyik társaság elindít egy új műsorsorozatot, akkor a másik is előáll egy hasonló alternatívával. Ezzel még alapjában nem is lenne baj, hiszen kemény verseny folyik a nézők meghódításáért és a készítőket akár minőségi produkciókra is ösztönzhetné. De mint tudjuk, annyira alacsonyan van a színvonal, hogy a gagyi alapanyag szép becsomagolásával tömegeket lehet leültetni a képernyő elé.

Az RTL klub féle Szombat esti láz szereplői szambát táncoltak, ami egy tradicionális és értékes műfaj, de ebből keveset adtak át. Egyfelől a zenekar egyáltalán nem a klasszikus szamba műveiből játszott, hanem néhány kifutott slágert (pl. Ricky Martin vagy Shakira dalai) adtak elő, melyeknek véleményem szerint semmi köze a fent említett műfajhoz. Másfelől olyan igénytelen hangszerelésben szólaltak meg a számok, hogy egy átlagos vendéglátózó együttes is különbet produkál. Mindennek tetjében még ott van Stohl buci, akinek jelenlétét a médiában erőltetettnek és károsnak tartom.

A TV2 Megatánca jobban tetszik, lelkes fiatalok versengnek, van benne némi dárma, de összességében keveset lehet megtudni a táncról. A műsorszámok elején kiírják, hogy pl. bluest táncolnak, de még egy rövid ismertetés sem hangzik el az adott műfajról, annak jellegzetességeiről. Ha döntenem kellene a kettő között, akkor nálam a mérleg nyelve erősen a TV2 műsora felé hajlana, de egyiktől sem vagyok elragadtatva.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!


Igaz, kevés az értékes műsor, sajnos.

Szombat esti láz előbb volt mint a Megatánc, de egyébként nekem is az tetszik kevésbé. A Megatáncnak jobbak a megoldásai, a táncosai, de engem nem tud lekötni huzamosan. Belenézek ha épp nincs más dolgom, de ha közben befut valami más, lelkiismeretfurdalás nélkül kapcsolom ki.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...