Tamás

Lakásvásárlás saga #2

©   Tamás   |   life

Most már idestova két hónapja pattogok ide-oda a bank, a földhivatal meg a leendő lakásom előző tulajdonosa között. Értékbecslés. Hitelbírálat. Mikorleszmárkész. Mikorleszmárkész. Mikorleszmárkész. Nepattogjak, 10-ét írtunk a szerződésre fizetési határidőnek. Persze, hogy azt írtunk, hogy véletlenül se legyen szopás belőle, ha a bank késlekedik, de az lett az eredmény, hogy a bank effektíve azért késlekedik, mert látják, hogy 10-e van írva a szerződésre. Szépen ráérősre veszik a figurát és előrevesznek egy csomó más hitelkérelmet a priority queue-ban. Aztán nagy nehezen hívnak, hogy engedélyezték. Jó, akkor menjek be szerződést aláírni? Nem a', mert ünnepek között nincs közjegyző (miért is dolgoznának akkor, elvégre az csak mindenki másnak munkanap). Tegnap megint hívnak, hogy mehetek aláírni. Bemegyek. Ja, mégse, még nem írunk alá semmit, most időpontot beszélünk meg, hogy mikor írjak majd alá. (Tegyük hozzá, hogy a bankba mászkálás + sorbaállás kombó minimum két óra kiesés a napomból). Megbeszéljük, péntek. Jó, de akkor péntekig menjek be a földhivatalba, és mondjam meg nekik, hogy elszúrták a tulajdoni lap széljegyzetelését, mert az van ráírva, hogy *cirkalmas jogi kifejezés*, nem pedig az, hogy *még cirkalmasabb jogi kifejezés*. De hát az ügyvéd azt kérelmezte, hogy *még cirkalmasabb jogi kifejezés*, itt van az eredeti kérelme, ni. (Ni! Ni! Ni!). Az őket nem érdekli, menjek be. És kérdezzem meg azt is, átkerült-e a széljegyzet a tulajdoni lap III. részébe, mert addig nem tudják folyósítani a kölcsönt, amíg nem került át. Mondom, de hát már november közepén rákerült a széljegyzet, azóta biztos átrakták (ó, én naiv!). Nem baj, azért menjek csak be, kérdezzem meg, biztos, ami biztos (...hmmm, vajon tudnak valamit, amit én nem?). Bemegyek. Nincs már sorszámosztás. Igaz, hogy még másfél óra hátravan az ügyfélfogadásból, de sorszámot már nem adnak ki, jöjjek vissza holnap (szerdán), de holnap, mert csütörtökön meg pénteken már végképp semmilyen ilyen jellegű ügyintézés nincs. Wtf. Visszamegyek holnap (szerdán) (azaz ma). Mondom, *még cirkalmasabb jogi kifejezés*. Ők erre nem mondanak semmit, mert az ügyintéző hölgy épp a kisfiával telefonálgat, csak jelbeszéddel mutatja, hogy kijavította és menjek a fenébe. Mondom, átkerült-e már a III. részbe az átkerítendő. Mondja, információ és tulajdoni lap betekintés az alagsorban. Alagsor. Háromnegyed óra várakozás. Hát persze, hogy nem került át. Mondom, mikor. Mondja, azt ő nem tudja, (katarzis következik) ...de a dátumot elnézve most már talán lassan ránéznek a kollégák.

Ugye 10-e a határidő a szerződés szerint. A bank nem fog addig pénzt utalni a tulajnak, amíg a földhivatal nem csinálja meg a maga részét. A földhivatalt viszont gondolom nem köti a szerződés, azt se tudják, mi a határidő, lehet, hogy azt se, hogy bankhiteles adásvétel folyik épp. Személyesen sürgetni baromira nem tudom, mert az információtól azzal hajtanak el, hogy más nevében nem tudok nyilatkozni, azokhoz a bizonyos másokhoz meg esélyem sincs bejutni. Mókás dolog ez a lakásvásárlás itt Magyarországon, az biztos.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 9 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Egy az egyben mehetne a sztori a Homárra, nem?

Ergo nyitni kell egy irodát, ahol van közjegyző a két ünnep között.

Egyébként Magyarország, meg sem lepődöm. (És ez nem a divatos szidjukazországunkat, csak nekünk is volt egy hasonló körünnk.)

Mi egy egyszerű garázs építésének az engedélyeztetésére majdnem egy teljes évet vártunk.
A hivatalban, aki az üggyel foglalkozott egy kimondott IQ-betyár volt.... utána már kevésbé lepődök meg ilyen és hasonló dolgokon

Egyébként nem csak az állami hivatalok működnek így, az Apple-ről is tudnék már mesélni, bár azt konkrétan nem tudom, hogy a magyarországi beszállító sara-e a dolog, vagy a szálak felnyúlnak egészen az Apple központjáig... :-/

Hiába, minden cuccról csak addig lehet elhitetni hogy fantasztikus amíg nem használják elegen

Tamás Miről is van szó az Apple-lel kapcsolatban? Érdekel a dolog, mert gondolkodom egy MacBook vásárlásán az év vége felé ...

Max Logan: arról, amiről mostanában a Homáron meg sok más helyen is lehet olvasni, nevezetesen hogy a szervízhátterük katasztrofális - de ez lehet, hogy csak szimplán azért van, mert Magyarország kis ország és a központ úgy kb leszarja az innen érkező garanciális javítási kérelmeket.
Történetesen az volt, hogy nálam is előjött a klasszikus MacBook-hiba, nevezetesen hogy elkezdett sárgulni/barnulni a billentyűzet körüli borítás. Ez típushiba a július előtt gyártott MacBook-oknál, visszavittem, mondták, hogy megrendelik az új fedelet a központból, meg hogy legyek türelemmel, mert a világgaranciás termékek ügyintézése akár 3-4 hetet is eltarthat. Ez volt október 17-én. Most január 7-e van ugye, és még mindig nincs itt az új fedél. Ezért mondom, hogy lehet, hogy nem a magyar szervíz sara az egész.

Na, mi lett a vége? Mert most én is igy várok az én ügyemre

jett, a sztori vége az lett, hogy isteni szerencse folytán egy másik ügyintézőhöz (idősebb bácsi, egy ilyen darab van az egész okmányirodai ügyfélszolgálaton) kerültem utána következő hétfőn, aki - mit adnak az istenek - fel tudta emelni a telefont és meg tudta kérdezni az illetékes elvtársnőket, hogy wtf. Mondta, hogy egy órán belül kész lesz, jöjjek vissza soron kívül. Közben elmentem a fogorvoshoz, utána visszamentem, valahogy átvergődtem a biztonsági trollon (nem azért troll, mert általánosítok, hanem mert tényleg rászolgált), és csodák csodájára el volt intézve minden. Mondta, hogy vigyek majd egy doboz bonbont az illetékes elvtársnőknek Másnap bementem és vittem neki egy üveg bort. (Bonbont ennyi töketlenkedés után szvsz nem érdemelnek meg az elvtársnők
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...