Haszprus überblog

Haszprus überblog

feat. Tamás

feat. Tamás

Volt már szó itt a blogon régebben a Last.fm-ről, úgyhogy csak röviden: ez egy közösségi oldal, ami alapvetően a zenei ízlés köré szerveződik. Felraksz egy plugint a zenelejátszódhoz, ami innentől kezdve folyamatosan küldi a Last.fm szerverének, hogy mit hallgatsz, az pedig megjelenik a saját Last.fm-es profiloldaladon, és boldogság van. Eddig kb annyi értelme van, mint az iWiW-nek (azaz semmi). A dolog ott kezd izgalmas lenni, amikor egy kicsit elkezdjük analizálni ezt a rengeteg adatot, ami ily módon összegyűlik a Last.fm szerverein. Pár hete volt némi időm és elszórakoztam az oldallal egy keveset; ha érdekel, hogy mi jött ki, olvass tovább.

Disclaimer: ebben a bejegyzésben gitárbuzulás és hasonló extrém viselkedésformák nyomonkénti megnyilvánulása tapasztalható. Erre kevésbé fogékony emberek nyugodtan ignorálhatják az egész bejegyzést, jól.

Emlékszem, tizenéves kis tök voltam és alig egy éve fogtam gitárt a kezembe először, amikor Gy. haverommal (hasonlóan kezdő gitáros volt akkoriban) azon elmélkedtünk Fehérváron egy tízemeletes ház tetején egy üveg vörösbor (talán Koccintós^TM), valamint a ház csöppet alkoholistának kinéző gondnoka társaságában, hogy mekkora szélsőséges exhibicionizmus kellhet ahhoz, hogy valakiből gitárvirtuóz legyen. Gy. ekkoriban jött rá arra is, hogy a gitár valójában nem is szigorúan pengetős hangszer, mert a műanyaghúros gitárján a húrokat felülről bal kézzel merőlegesen ütlegelve is lehet dallamot játszani, csak nagyon idiótán hangzik. Néhány percre rá megbeszéltük, hogy ha majd egyszer iszonyat drága és minőségi elektromos gitárunk lesz, akkor írunk olyan számot, amiben egyszer sem kell megpengetni a húrokat jobb kézzel, csak ballal ütögetni, és az milyen fancy dolog lesz. (Akkor még hallani sem hallottam a gitárhúrok egyéb kreatív alkalmazási módjairól, pl vonóval is kiválóan lehet rajta játszani (ld. Kjartan Sveinsson), sőt egy időben kedvenc szórakozásommá vált az, hogy a méregdrága slide-gyűrűt sörösüveggel helyettesítem játék közben). A projekt pár napra rá persze feledésbe is merült, mint a legtöbb tinédzserkori fellángolás (mifelénk a ráérő fiatalok első számú szórakozása volt, hogy alapítanak egy punkzenekart vagy valami hasonlót), amíg pár napja rá nem találtam a címben említett úriember egyik videójára a YouTube-on. Cordero nevére egyébként méltatlan módon a Google jelenleg a magyar weben egyetlen találatot hoz, az is egy beindexelt angol levlistán található, úgyhogy ezen két esemény együttállása kiváló apropót biztosít arra, hogy ezen a tarthatatlan helyzeten változtassak. (Cicerói körmondatok ezennel beszüntetve, ígérem).

Őszintén szólva meglepett, hogy igény van arra, hogy a PhD képzés részleteiről írjak, de hát ha már így alakult, örülök a lehetőségnek Jómagam a BME Informatikai Tudományok Doktori Iskola virtuális padjait koptatom, így hát a tapasztalataim főleg innen adódnak, de nem hinném, hogy ez hátrány lenne, tekintve, hogy a blog olvasóközönsége is nagyrészt ilyen érdeklődésű. Hangsúlyozom, hogy az itt leírtak akkor voltak érvényesek, amikor én szembekerültem velük (tehát a felvételi követelmények pl 3 éve), és most nem ellenőrzöm, hogy teljesen up-to-date-ek-e az információim, majd valaki kijavít kommentben, ha nem így van.

A PhD képzés hivatalosan 3 éves. Azért írom, hogy hivatalosan, mert ritkaság, ha valaki három év alatt be is fejezi, és ezzel nagyjából mindenki tisztában is van. Nem lehetetlen, de elég nehéz - viszont nem nehezebb, mint bekerülni államilag támogatott PhD-képzésre. Ugyanis ebből is van államilag támogatott, illetve költségtérítéses változat. Én az állami képzésen vagyok, de messze nem egyértelmű, hogy így jár-e jobban az emberfia. Vegyük sorra, mi is kell ahhoz, hogy állami képzésre kerüljön az ember, avagy miből is áll a PhD-felvételi a BME-n:

Haszprus évértékeléséhez hasonlóan, csak én emlékezetből...

Szakmailag...

• Már látom a fényt az alagút (PhD képzés) végén... mondjuk ideje volt, mert az utolsó államilag finanszírozott évemet kezdtem szeptemberben.
• Lett két konferenciacikkem, az év végére sikerült keresztülnyomnom a bírálókon egy elsőszerzős cikket is a Physical Review E-be, bár nem volt egyszerű menet, és persze az elfogadás után kristályosodott ki egy csomó dolog, amit még bele lehetett volna írni.
• Konzultáltam megint önlabot és digit 1-et, ahogy eddig is.
• Konferenciák ürügyén sikerült eljutnom Norvégiába (ismét), Marokkóba (kulturális sokk befigyelt, hát ahogy kiléptem az agadiri reptér bejáratán és közel-távol csak pusztaság meg pálmafák, és sehol egy ember vagy egy taxi, na az nem volt semmi...) és New York-ba (utóbbi a BME hathatós támogatásával, amiért nem győzök elég hálás lenni, mert talán az eddigi leghasznosabb szakmai tapasztalat volt az ottani konferencia). A norvégiai kiruccanás igazából nem is konferencia volt, hanem egy két hetes study institute, sok síeléssel (ez nem jelenti azt, hogy tudok is síelni, de arra már rájöttem, hogy a cross-country az én világom, nem a downhill), szaunázással, és a szocializációs skilljeim is sokat fejlődtek. Kaptam a végén a záróvacsorán egy Eric Clapton & Jimi Hendrix Guitar Playing Award-ot, mert majdnem minden este lenn a bárban játszottunk a hivatalos zenekar helyett James-szel (aki egy nigériai születésű ír állampolgár és roppant mókásan nézett ki néger létére sífelszerelésben). Azóta is kinn lóg a falamon az intézetben. Mármint az award, nem James.

Magánéletileg...

• Februárban beköltöztem életem első (saját pénzen vett) lakásába, az ezzel járó hercehurcát, rohangászást, idegeskedést, beköltözés utáni lakásfelújítást pedig még a legrosszabb ellenségemnek sem kívánom...
• Májusban vettem egy GPS-es PDA-t, és ennek köszönhetően a go mellé felvettem további obskurus hobbiként a geocaching-et is (szia ssophie ). Most nyolcvanegynehány megtalálásnál járunk Ágival, ahogy elnézem, nem egyhamar fogjuk abbahagyni a keresgélést. Voltunk geocaching-versenyen is az ősszel, sikeresen megkaparintva a negyvenedik helyet Ági unokatesójának csapatában (mivel csak nála volt rendes kézi GPS, az én PDA-m aksija nem bírta volna végig a versenyt önállóan tracklog-felvétellel együtt)... igaz, az utolsó másfél órában akkora sprintet vágtunk ki a célba beérkezés érdekében, hogy utána napokig fájt a térdem.
• Írtam egy-két-három dalt, amikből egyszer talán majd lesz CD-s verzió is (ha összejön annyi anyag), de a legvalószínűbb az, hogy egy jobb minőségű újrakeverés után felrakom mindet netre valahova letölthető formában, mint ahogy pl egyik régi kedvenc zenekarom, a Stonehenge szintise is csinálta a Dream is Destiny projektjével.
• Szeptemberben pedig eljegyeztük egymást életem legjobb választásával, Ágival Esküvő jövő júliusban, aztán pedig irány megint Anglia, ha minden jól megy. Szóval azt hiszem, elmondhatom, hogy 2007-ben nagyot fordult velem a világ, de 2008-ban talán még nagyobbat fog...

Kvízjáték: mit jelent az alábbi PHP hibaüzenet és hogyan lehet kiváltani?

Parse error: syntax error, unexpected T_DEC,
expecting T_PAAMAYIM_NEKUDOTAYIM

Google nem ér.

Kérdés az USA non-immigrant vízumkérő formanyomtatványon (DS-156):

Do you seek to enter the United States to engage in export control violations, subversive or terrorist activities, or any other unlawful purpose?

Alatta pár sorral:

[While] a YES answer does not automatically signify ineligibility for a visa...

Hát nem tudom, azért kíváncsi lennék a konzulátuson dolgozók arcára, ha valaki erre a kérdésre YES-t ír...

Óriás achát csigáim (seo) ugyan nekem nincsenek, ugyanakkor viszont találtunk az intézetben egy bugot az egyik monitorban.

A szó szoros értelmében, ugyanis ténylegesen egy bogár mászkál a TFT képernyőn, valahol a képernyőt védő plexi(?)lap és a pixelek között. Ezt abból következtettük ki, hogy kézzel nem lehet eltakarítani, viszont remekül lehet terelgetni azzal, hogy az egérkurzorral a kívánt irányba végzett hirtelen mozdulattal megijesztjük, vagy körbepakolgatjuk fekete színű ablakokkal. Olyan, mint egy intelligens, mozgó pixelhiba. Felvetődik persze a kérdés, hogy hogy került oda, illetve mi a francot eszik odabent.

Megállapítottuk továbbá azt is, hogy a bogár léte bizonyíték arra, hogy a TFT monitorok is sugároznak, az ilyen sugárzásban ugyanis biológus kollegánk szerint kizárólag az ízeltlábúak élnek meg, és lám, semmilyen más élőlény nincs a TFT plexije mögött, csak ízeltlábú. Se patkány, se növény, se hal, se semmi. Vigyázzatok, ne vegyetek TFT-t, sugároz, és íme a bizonyíték!

Azt hiszem, az iWiW nem törli az üzeneteket a szerveréről még azután sem, hogy én explicite töröltem az inboxomból, a levél küldője pedig a saját outboxából. Ez úgy derült ki, hogy ma kaptam két értesítő üzenetet is az iWiW-től, hogy új levelem jött. Eleve a link gyanús volt, mert iwiw.co.uk volt írva, ilyen linkeket pedig akkor küld a rendszer, ha az ember valamely angliai városba van bejelentve az iWiW szerint, én meg ugye onnan már hazajöttem tavaly nyáron. Az igazi vicc azonban az, hogy a levélben küldött linkre való kattintással simán bejött egy olyan üzenet tartalma, amit már elvileg hónapokkal ezelőtt töröltem a postaládámból (és mellesleg még tényleg Angliában tartózkodtam, amikor az üzenetet kaptam)! Az adatkezelési szabályzat és a felhasználási feltételek ránézésre sehol nem említik, hogy az oldal üzemeltetői rögzítik és határozatlan ideig őrzik az üzeneteket.

Azt hiszem, komolyan érik, hogy törlöm a regisztrációmat a francba innen (is), függetlenül attól, hogy nem írtam soha olyat privát üzenetben, amit ne vállalnék el nyilvánosan.

Csúnya dolog az önreklám, de...

In Silence - Entwined (5:19, 6.2 Mbyte, mp3)

Featuring: én (villanygitár), én (szintetizátor, Minimoog), én (basszusgitár), Renoise (dobok, mastering). Komolyan kíváncsi lennék a véleményekre...

Most fedeztem fel a címben említett eszközt. Ez amolyan Google backstage a saját site-odra vonatkozóan, már ha hitelt érdemlően bizonyítani tudod, hogy a site hozzád tartozik. Ilyesféle információkat lehet kinyerni belőle:

• Mikor indexelte utoljára a Googlebot az oldalakat
• Hány oldalt, hány kilobyte-nyi adatot és mennyi idő alatt tölt le az oldaladról (maximum, átlag, minimum)
• www-s vagy www nélküli címeket jelenítsen meg a találati listában (állítható is, hogy melyiket szeresse)
• A domain alatt lévő oldalak PageRank-eloszlása, a legmagasabb PageRank-kel rendelkező oldal minden hónapban
• Milyen keresőszavakra dobta ki az oldalad a találati listába, és átlagosan hányadik helyen
• Milyen keresőszavak esetén kattintanak rá az oldaladra a találati listában
• Leggyakrabban használt szavak a weboldalaidon és a rád linkelő weboldalakon a linkek szövegeiben
• Talált-e a Googlebot elérhetetlen oldalakat, hibás linkeket a domain bejárása közben

Mindemellett állítható, hogy a Googlebot milyen sebességgel járja be a site-ot (ez a terhelés csökkentésénél lehet hasznos, csak nyilván ebben az esetben ritkábban is fog ránézni a site-ra). A szolgáltatás eléréséhez be kell írnod a weboldalad címét, majd igazolnod kell, hogy az oldal tényleg a tied. Ezt kétféleképpen teheted meg: vagy egy, a Google által megadott META tag-et kell elhelyezned valahova, vagy egy általuk megadott nevű fájlt kell feltöltened a weboldal gyökérkönyvtárába.

Ez amolyan kedvcsináló-ismeret(t)erjesztő bejegyzés lesz. Van ez a go nevű, kínai eredetű táblás játék (egyéb ismert nevei: 碁, 圍棋, esetleg 바둑), amire iszonyat módon rákattantam pár hónapja, és azóta is majdnem minden este játszom két-három partit a számítógép ellen, igaz, egyelőre csak 13x13-as táblán (mert ott hamarabb vége van egy menetnek). Gondoltam, írok róla egy kicsit, hátha másnak is megjön a kedve hozzá.

Vajon melyik gombot válasszam?

Most már idestova két hónapja pattogok ide-oda a bank, a földhivatal meg a leendő lakásom előző tulajdonosa között. Értékbecslés. Hitelbírálat. Mikorleszmárkész. Mikorleszmárkész. Mikorleszmárkész. Nepattogjak, 10-ét írtunk a szerződésre fizetési határidőnek. Persze, hogy azt írtunk, hogy véletlenül se legyen szopás belőle, ha a bank késlekedik, de az lett az eredmény, hogy a bank effektíve azért késlekedik, mert látják, hogy 10-e van írva a szerződésre. Szépen ráérősre veszik a figurát és előrevesznek egy csomó más hitelkérelmet a priority queue-ban. Aztán nagy nehezen hívnak, hogy engedélyezték. Jó, akkor menjek be szerződést aláírni? Nem a', mert ünnepek között nincs közjegyző (miért is dolgoznának akkor, elvégre az csak mindenki másnak munkanap). Tegnap megint hívnak, hogy mehetek aláírni. Bemegyek. Ja, mégse, még nem írunk alá semmit, most időpontot beszélünk meg, hogy mikor írjak majd alá. (Tegyük hozzá, hogy a bankba mászkálás + sorbaállás kombó minimum két óra kiesés a napomból). Megbeszéljük, péntek. Jó, de akkor péntekig menjek be a földhivatalba, és mondjam meg nekik, hogy elszúrták a tulajdoni lap széljegyzetelését, mert az van ráírva, hogy *cirkalmas jogi kifejezés*, nem pedig az, hogy *még cirkalmasabb jogi kifejezés*. De hát az ügyvéd azt kérelmezte, hogy *még cirkalmasabb jogi kifejezés*, itt van az eredeti kérelme, ni. (Ni! Ni! Ni!). Az őket nem érdekli, menjek be. És kérdezzem meg azt is, átkerült-e a széljegyzet a tulajdoni lap III. részébe, mert addig nem tudják folyósítani a kölcsönt, amíg nem került át. Mondom, de hát már november közepén rákerült a széljegyzet, azóta biztos átrakták (ó, én naiv!). Nem baj, azért menjek csak be, kérdezzem meg, biztos, ami biztos (...hmmm, vajon tudnak valamit, amit én nem?). Bemegyek. Nincs már sorszámosztás. Igaz, hogy még másfél óra hátravan az ügyfélfogadásból, de sorszámot már nem adnak ki, jöjjek vissza holnap (szerdán), de holnap, mert csütörtökön meg pénteken már végképp semmilyen ilyen jellegű ügyintézés nincs. Wtf. Visszamegyek holnap (szerdán) (azaz ma). Mondom, *még cirkalmasabb jogi kifejezés*. Ők erre nem mondanak semmit, mert az ügyintéző hölgy épp a kisfiával telefonálgat, csak jelbeszéddel mutatja, hogy kijavította és menjek a fenébe. Mondom, átkerült-e már a III. részbe az átkerítendő. Mondja, információ és tulajdoni lap betekintés az alagsorban. Alagsor. Háromnegyed óra várakozás. Hát persze, hogy nem került át. Mondom, mikor. Mondja, azt ő nem tudja, (katarzis következik) ...de a dátumot elnézve most már talán lassan ránéznek a kollégák.

Ugye 10-e a határidő a szerződés szerint. A bank nem fog addig pénzt utalni a tulajnak, amíg a földhivatal nem csinálja meg a maga részét. A földhivatalt viszont gondolom nem köti a szerződés, azt se tudják, mi a határidő, lehet, hogy azt se, hogy bankhiteles adásvétel folyik épp. Személyesen sürgetni baromira nem tudom, mert az információtól azzal hajtanak el, hogy más nevében nem tudok nyilatkozni, azokhoz a bizonyos másokhoz meg esélyem sincs bejutni. Mókás dolog ez a lakásvásárlás itt Magyarországon, az biztos.

Az ilyen köcsögökkel mit lehet csinálni? (Most kaptam emailben):

Tisztelt Címzett,

ezuton szeretném ajánlani adatgyûjtõ, valamint email ellenõrzõ, kiküldõ programjainkat:

Email cím kiküldõ: a program segítségével könnyedén és bárhonnan kiküldheti meglévõ címlistájára leveleit, ajánlatait. A program kólün is használható email címek valódiságának ellenõrzésére, így akár folyamatosan ellenõrízheti címlistáinak aktualitását. Az email cím kiküldésének sebessége: 30.000 email/ óra.

Email cím, telefon-, faxszám, valamint weblapgyujtés: a program segítségével az interneten böngészve órák alatt összeállíthatja az Ön érdeklõ címlistát, legyenek azok vállakozások, vagy más adatok, bármilyen terület szerint. Email címeket nevekkel, de ugyanakkor telefon-, faxszámokat, valamint weblapcímeket is tud keresni. A programot használhatja meghatározott (Önt kiemelten érdeklõ weboldalakon), valamint akár egyszerre több ezer oldalon is tud keresni.

A programok ára: 8.000 HUF/ program, a kettõ együtt pedig 12.000 HUF.

Szállítási költség: 2.000 HUF

Üdvözlettel,

Molnár Zsolt

(E-mailcím a szerkesztőségben, örömmel megadom bárkinek, elvégre ő se kérte el az enyémet. Az IP-cím szlovák, *.91-127-188.t-com.sk, nem tudom, hogy a srác gépe-e vagy csak egy felnyomott zombigép.)

Szóval az van, hogy várhatóan január elejétől-közepétől lesz egy kiadó lakás a Bercsényi utcában (BME kb. 15 perc gyalog), másfél szoba, havi 65eFt + rezsi, egy vagy két júzer részére. Jelenleg én bérlem az egyik munkatársammal közösen, de mivel saját lakásba költözök, nekünk már nem lesz rá szükségünk. Ha valakit érdekel a téma, vagy tud valakit, akit érdekelhet, vagy tud valakit, aki tud valakit, akit érdekelhet, vagy... (innentől rekurzív)... az dobjon nekem itt egy PM-et privmsg-t privát üzenetet vagy akármit, és tájékoztatom a további részletekről is.

(A beköltözés dátuma egyelőre még kérdéses (nekem ugye attól függ, hogy mikor költözik ki a tulajdonos a lakásból, amit veszek), a január eleje egy becslés, ennél előbb szinte 100%, hogy nem lesz üres a lakás, de tovább meg nem akarom húzni a dolgot).

Még tán Müller Péternél olvastam, hogy az embert egyedül az különbözteti meg az állattól, hogy az ember undorodik a saját testétől. De lehet, hogy nem nála, igazából lényegtelen. A lényeges az, hogy szentül meg voltam győződve róla, hogy ez az állítás ha mindenki másra igaz is, rám biztos nem. A Taxidermia megtekintése után viszont kénytelen voltam alapos revíziónak alávetni, hogy hogyan is viszonyulok én az emberi testhez.

Valamennyire sejtettem, hogy nem lesz egyszerű darab, olvastam egy-két novellát Parti-Nagy Lajostól (az ő novellái adták az alapot a filmhez), számítottam groteszk jelenetekre, polgárpukkasztásra, de mégis... Ritkán lát az ember ennyire kegyetlen filmet - kegyetlenség alatt nem azt értve, ami a szereplőkkel történik a vásznon, hanem azt, ami velem történik közben. Nem ültem még olyan filmen moziban, ahol a nézők kivétel nélkül végigülik a stáblistát - nem azért, mert olyan rohadt érdekes, hanem mert nem tudnak megmozdulni a döbbenettől, az utolsó néhány perctől. (Nem fogom leírni, még spoilerben sem, nekem pont azért ütött nagyot, mert nem tudtam, mi lesz a vége). Ami biztos: a film abból a szempontból tökéletesen van felépítve, hogy fokozatosan mutat egyre naturalistább, kendőzetlenebb és cenzúrázatlan képeket az emberi létnek arról az oldaláról, amit jobb szeretünk elhallgatni. Maszturbációról, vérről, testnedvekről, belsőségekről, olyan precizitással, hogy háromnegyed óra után azt vettem észre magamon, hogy szinte megkönnyebbültem, amikor csak azt kellett végignéznem, ahogy az éppen megszületett csecsemő disznófarkát egy késsel levágják.

A történetről igazából nincs mit írni, illetve lehetne, de ebben a filmben majdnemhogy deklaráltan nem a történet a lényeg. Tekinthetjük próbatételnek, durva szembeállításnak azzal, hogy mennyire nem bírjuk elviselni mindazon különféle nedvek látványát, amelyek amúgy bennünk vannak. Tekinthetjük egyfajta groteszk és túlhangsúlyozott válasznak arra a tendenciára, ahogy a filmeknek egyre többet és többet kell mutatniuk ahhoz, hogy a néző érdeklődését felkeltsék. Tekinthetjük kiáltványnak az ellen az álságosság ellen, ami engedélyezi, hogy embereket lőjenek halomra egy filmvásznon, miközben egyúttal egy szimpla f@sz látványából már egyenesen következik a tizennyolcas korhatárkarika és a közfelháborodás a szexualitás öncélú ábrázolása miatt. És mondhatjuk szimplán azt is, hogy Pálfi György egy elmebeteg és kár volt erre a filmre bármiféle állami támogatást adni, meg egyáltalán, hova jut ez a világ, ha ilyen csúnya dolgok a vászonra kerülhetnek. Meg hogy hülye művészfilmek. Lehet vitatkozni azon, hogy vannak-e olyan témák, amiket csak ilyen eszközökkel lehet bemutatni, lehet vitatkozni azon, hogy ez művészet-e vagy öncélú megbotránkoztatás. Rá van bízva mindenkire. De függetlenül attól, hogy a film kinek tetszett vagy kinek nem tetszett, az biztos, hogy senki nem felejti el egykönnyen. Én azóta se bírok ránézni a boltban egy Sport szeletre úgy, hogy ne jutna eszembe ez a másfél-két óra. Aki megnézi, érteni fogja, hogy miért

Igazából azt nem értem, hogy így 2006-ban, az úgynevezett [buzzword]információs társadalom[/buzzword] küszöbén miért kell majd nekem lakásvásárláskor x millió forintnyi készpénzzel a zsebemben rohangásznom a banktól az ügyvédig a szerződéskötés idején. (Mielőtt sötét sikátorban lesnétek rám: majd, nem most ). Miért nem lehet azt megcsinálni, hogy:

1. Előkészítem a tranzakciót (pénzátutalás a tulaj számlájára) a netbankban, amire kapok egy egyedi tranzakció-azonosítót.
2. Elmegyek szépen az ügyvédhez, viszem magammal a tulajdonost, a bank pedig kiküld egy megbízott munkatársat.
3. Amikor a szerződés megköttetett, a munkatárs szépen betelefonál a bankba, megadja az általam közölt egyedi tranzakció-azonosítót, és ezzel engedélyezi az előkészített tranzakciót.

A módszer nyilván technikai pontosításra szorul még, de nem látom be, hogy ezt miért nem lehet megcsinálni. Komolyan, ahhoz a bankhoz fogom vinni a pénzem a jövőben, aki ezt először implementálja.

(Mellesleg nem tudom, hányan vannak a környéken, akik mostanában terveznek majd lakást venni, de ha van rá igény, majd szívesen beszámolok a tapasztalataimról.)

És az a mém megvan, hogy minden webkettes logóban Trebuchet MS Bold betűtípus van, az alján helyes kis tükröződéssel, az utolsó betű kötelezően r, és más színnel kell megjelennie? Na, az egyik ügyfelemnek is megvolt.

Olyannyira megvolt neki, hogy kitalálta, hogy ilyen cikkfejléceket akar a portáljára. Ez ugye maga után vonja, hogy bármi is van a cikk címébe írva, annak ilyen giccses tükröződéssel kell megjelennie. A dolog első megoldásaként arra gondoltam, hogy ezt már biztos megírta valaki (így kódol a lusta programozó), úgyhogy elkezdtem keresni a weben kész implementációk után. Nem találtam. Illetve van egy Reflection.js nevezetű cuccos, ami nagyon ügyesen megcsinálja a trükköt JavaScript bűvészkedéssel, de sajnos csak képekre, szövegre nem. (A trükknek egyébként itt annyi a lényege, hogy normális böngészők alatt egy CANVAS tag által létrehozott területre rendereli a cuccot az eredeti kép alapján, Internet Explorerben meg DirectX effektekkel szimulálja ugyanezt). Kitaláltam, hogy akkor majd a szövegből generálok képet egy PHP script segítségével on-the-fly, és akkor azt tükrözöm, de ez meg azért nem jó, mert a baseline alá lelógó betűk miatt hülyén néz ki az egész (ott kezdődik a tükröződés, ahol a lelógásnak vége van, nem a baseline-on). Találtam még egy Web2.0 Logo Creator nevű csodát is (sHaMaLt blogjából kiindulva, köszi!), ez jó lett volna, de ennek meg nincs forráskódja. Úgyhogy körülbelül másfél órányi hekkeléssel (beleértve a GD library használatának megtanulását is), összehegesztettem egy ilyet:

PHP script, a logóra kattintva letölthető, haszna egyébként kb nulla, kivéve ha valaki pont ugyanebbe a problémába fut bele, mint én. (Lehet vele pl blogbejegyzésekhez fancy címeket generálni, vagy ilyesmi). Majd egyszer írok hozzá dokumentációt is, de úgyis fel van kommentezve szépen.

Rég láttam már ilyen beteg filmet... (Tegyük hozzá, rég láttam már bármiféle filmet, de mivel most a Moziünnep miatt 350 Ft volt a mozijegy, úgy voltam vele, hogy ennyit még nekem is megér egy esetlegesen szar film is). Ez egy iszonyatosan morbid humorral megáldott, minimálköltségvetéses tragikomédia két belga fickóról, akik egymás halálos ellenségei egészen addig, amíg egy bizarr traktorbaleset miatt mindketten meg nem bénulnak deréktól lefelé, és egész hátralévő életüket tolókocsiban kell leélniük. A történet folytatásaként Finnország felé veszik az útjukat, hogy az Aaltra traktorgyártól valamiféle kártérítést kényszerítsenek ki a baleset miatt, de még Belgiumban ellopják az összes pénzüket, és így kénytelenek tolókocsival stoppolva Németországon át valahogy eljutni Finnországba... A többit nem lövöm le, filmrajongók valamiféle road movie-t képzeljenek el, csak a szokásos klisék helyett két, önmagában és együtt is unszimpatikus és végtelenül röhejes tolókocsis figurával (akiket azért a film végére persze egész megkedvel az ember, főleg a végső csattanó után, amit tényleg bűn lenne elárulni, mindenesetre fentebb említett filmrajongók itt ismerhetik fel az egyik szereplőben Aki Kaurismäki finn rendezőt - hiába, mondtam, hogy minimálköltségvetéses!), irodalmár lelkeknek meg azt mondhatnám, hogy a két főszereplőről leginkább Vladimir és Estragon ugrik be Beckett: Godot-ra várva című drámájából, mind a helyzetkomikumok finomságát, mind az egész történet látszólagos értelmetlenségét tekintve.

Mindenesetre annak ellenére, hogy két testi fogyatékosról szól a film, nem egy olyan alkotás, ami bármiféle együttérzésre akarna indítani vagy direkt könnyeket akarna csalni az ember szemébe; és nem is olyan, amitől az ember a combját csapkodva dőlne a röhögéstől, de az egész után mégis egy érdekes keserédes hangulat marad emlékül, ami miatt szerintem érdemes megnézni a filmet - kivéve ha valaki abszolút immunis a morbid helyzetekre és képtelen nevetni olyanon, amin egyébként normális esetben inkább sírni lehetne. A Művész moziban és a Cirkogejzírben biztos adják még egy ideig.

Folytatjuk beteg zenék, amiket a kutya se ismer, pedig megérdemelnék rovatunkat, és hogy ne menjünk messzire Izlandtól, most egy norvég bandát néztem ki magamnak.

Illetve nem is most, mert a The Third and the Mortal-t már elég régóta hallgatom, sőt még a régi blogomban is írtam róla valamikor. Most annak apropóján veszem elő megint, mert a last.fm-en tegnap ráakadtam a második emberre Magyarországon, aki ismeri őket (az első ugye szerény személyem volna).

Szóval ez a norvég zenekar (pontosabban a Painting on Glass c. albumuk, a többiből sajnos csak részleteket ismerek) valami félelmetesen jó. Semmi duplalábdobos hajrázós zúzás, semmi klasszikus északi hörgmetál, vagy C-re lehangolt gitárok (mert a Limp Bizkit óta a D már nem elég kemény) - ezeket a kliséket sikeresen elkerülik, és közben mégis egy olyan baljóslatú és sajátos hangzású atmoszférikus zenét játszanak, hogy már lassan két éve nem bírok betelni vele, és időről időre újra előveszem, hogy aztán három óráig ki se vegyem az iTunes-ból. A Magma például tipikusan olyan szám, amit nem mernék egy sötét erdőben éjszaka egyedül hallgatni. Aztán a Commemoration atonális dallamai, a Crystal Orchids régi gramofonlemezes-sanzonos hangulata... a Persistent and Fleeting akár Dead Can Dance-dal is lehetne, a Dreamscapes és a Veiled Exposure pedig helyenként tiszta Gathering (még a Nighttime Birds és a Mandylion korszakából, amikor Anneke még nem rózsaszín topban állt ki a Sziget közönsége elé), ugyanakkor az art/lounge rock és az ambient stílusjegyeit is magukon viselik. Mindezt pedig úgy, hogy az egyes stílusok hihetetlen lágyan illeszkednek egymásba, az énekes leányzó hangja pedig valami hátborzongatóan szép... Egyszóval aki a rock/metál vonulatból nem csak a három- és négynegyedes gitárreszelést szereti, annak kötelező darab.

Már két hete megjött Angliából az új MacBook-om, de csak most lett időm nekiállni és kicsit tüzetesebben megnézni (eddig albérletet kerestem). Ahogy valamelyik régebbi bejegyzésemben megígértem, a HÜB közönsége most első kézből tájékozódhat a dzsunkaPC-Macintosh és a Linux-Mac OS X váltás eredményeiről.

• Az OS X egy helyzabáló állat. A 60 Gbyte-os vinyóból az első telepítés helyből elfoglalt vagy 10 Gbyte-ot, sejtelmem sincs, mivel. Ugyanennyiből kijön egy komplett Linux telepítés az összes fejlesztőeszközzel, amire szükségem van, erre meg még föl kell pakolnom az Xcode-ot, újabb verziójú Python-t, Ruby on Rails-t, az Eclipse IDE-t, kellett rá egy rendes instant messenger (Adium X), meg persze a Firefox.
• Rá kellett jönnöm, hogy az inteles Mac-eken futtatott Firefoxban el van cseszve az antialiasing, mert még a régi QuickDraw library-t használja, és nem a Quartz-ot (amit az OS X többi része), ezért nagyságrendekkel rondább, mint mondjuk a Safari (pedig pont a szép smooth antialiasing volt az egyik, ami miatt megtetszett az OS X). A jelenséget a flickr.com-on egy kép is illusztrálja. Egyelőre a Shiira nevű böngészővel próbálkozom, majd meglátjuk, beválik-e. Mindenesetre ebben szép az antialiasing.
• A Linux-futtatás egy kicsit még hazárdos: az Ubuntu live CD-n lévő egyprocesszoros Linux kernel ugyan vígan felismert mindent (kivéve az iSight kamerát, de ahhoz van kernel modul, csak le kell fordítani), de a többprocesszoros SMP kernel első bootoláskor bepánikolt, és azóta is kb minden negyedik alkalommal indul el. Szóval egyelőre ezzel még várunk, mindenesetre az Ubuntu azért ott figyel tartalékban a második partíción - de legalább így kipróbálhatom, milyen is az élet OS X-en, ha rá vagyok kényszerítve, hogy azt használjam.
• Update: időközben úgy döntöttem, mégse kell nekem Ubuntu egyelőre, legyalulom. Gondoltam én. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű a BIOS-t leváltó EFI architektúra miatt, ez ugyanis magával hozta a partíciós tábla formátumának a változását is. Jelenleg a MacBook az Intel GPT (GUID Partition Table) formátumát használja, és azon oprendszerek számára, amely ezt nem ismeri, replikálja a GPT partíciós táblát az MBR-ben (Master Boot Record), mint ahogy azt a dzsunkaPC-ken szokás. Ennek olyan vicces következményei vannak, hogy ha Linux alól szerkesztem a partíciós táblát, akkor az MBR-t szerkesztem, ezt pedig az OS X leszarja, ő a GPT-t olvassa ki, és még a régi partíciós szisztémát látja, az Apple beépített Disk Utility-je viszont csak úgy tud újraparticionálni, ha legyalulja az összes volume összes tartalmát. Így külön macera megszabadulni az Ubuntu partícióitól (a Boot Camp sem tudja visszacsinálni). A megoldás: le kell szedni a GParted nevű Linux alapú open source live CD-t, ami ismeri a GPT és az MBR formátumot is, így ezzel megoldható a felesleges partíciók törlése. Most már csak vissza kell méreteznem az OS X partícióját a teljes merevlemez méretére.
• A QuickTime player nem játszik DivX-es AVI-kat. Elvileg a 3ivX codec OS X verziója megoldaná a problémát, a gyakorlatban feltettem és nem oldotta meg. Szerencsére a kiváló VLC player mindenféle codec-bűvészkedés nélkül játszik mindent (platformfüggetlen, open source!), és a még kiválóbb MPlayer-nek is van OS X portja, amit még nem próbáltam. Mindenesetre a VLC egyelőre jónak tűnik.
• Nem jöttem még rá, mi a jobb Alt megfelelője az OS X magyar billentyűkiosztásán. Ez marha zavaró, ha mondjuk magyar HTML-szöveget írok, mert a tagek miatt vissza kell váltanom angol kiosztásra. Hasonlóképpen hiányolom a compose funkcionalitást, amit Windows meg Linux alatt megszoktam. Ez az a szolgáltatás, amikor az ékezetből és a betűből két leütéssel komponálod össze a kiírni kívánt karaktert - így egyelőre nem tudok magyar kiosztásról kiosztásváltás nélkül finn karaktereket (pl. ä) gépelni. Biztos van rá megoldás, csak még nem találtam meg.
• A beépített levelező minden erénye mellett egy igen zavaró hibával is rendelkezik: ha SSL-en keresztül csatlakozom egy olyan levelezőszerverhez, aminek self-signed tanúsítványa van, akkor mindig rákérdez, hogy biztos csatlakozni akarok-e hozzá. Ezt úgy lehet kiküszöbölni, ha felvesszük a tanúsítványt kézzel a saját keychain-ünkre, mivel nincs Remember my decision gomb. Ehhez a figyelmeztető ablakban meg kell nyomni a Show Certificate gombot, majd az Option nyomvatartása mellett kihúzni a tanúsítvány ikonját a munkaasztalra, ahol egy PEM fájl keletkezik belőle. Ezek után a Finder-ben az Applications / Utilities / Keychain Access ikonjára rá kell húzni a PEM fájlt, a megjelenő ablakban kiválasztani az X509 Anchor-t a listából és leokézni. Ha mindent jól csináltunk, a Mail legközelebb már nem fog panaszkodni, a PEM fájl pedig törölhető. (Forrás: Apple Knowledge Base).
• A Front Row überfasza. Életemben nem volt még olyan médiacenterem, amit távirányítóval tudok vezérelni a fotelből, szép, látványos és gyors is. Pillanatok alatt megszerettem.

A további kálváriáimról szerintem ezt a bejegyzést frissítgetve fogok beszámolni, mert biztos lesz még. De az is lehet, hogy újat kezdek. Még nem tudom. Szavazzátok meg

Kellene nekem bérelhető kosárlabdapálya a következő paraméterekkel:

• Jó lenne, ha viszonylag olcsón bérelhető lenne. Viszonyítási alap: jelenleg a MAC pályára járunk, de az szvsz rohadt drága (800 Ft a belépő a sportcentrumba, plusz 100 Ft/fő/óra a kosárpálya).
• Színvonalban kb a MAC pálya szintjét hozza, tehát elég a félpálya, de legyen rajta normális magas palánk, nem lelógó gyűrűvel, meg előny, ha nem beton a talaj, hanem az a spéci puhább borítás, amit nem tudom, hogy hívnak.
• Helyileg leginkább a Moszkva térhez, esetleg a BME-hez legyen közel.

Mit ajánltok? Régebben a BME-n az R és a T épület között volt egy pálya, de az tavaly nagyon le volt amortizálva. A Schönherz kosárpálya meg nem játszik be, mert ahhoz gondolom kolibelépő kéne, az meg már nincs, mióta albérletbe költöztem.

London Luton reptéren ülsz a tranzitban. 25 órája ébren vagy. A géped 6 (!) órát késik. Már megetted az összes kajádat, megittál három sört, elolvastad az összes könyvet, amit a kézipoggyászodba tettél és végigtapiztad az összes notebook-ot, amit a Dixon's-ban árulnak, a laptopod pedig 20 perc múlva lemerül. Mit teszel?

Adjatok tippeket vagy szórakoztassatok el valamivel

Update 10:40: a Luton Airport honlapján már 14:50-et írnak indulásra. Előbb még 11:50 volt. Ez egyre aggasztóbb.

Update 11:09: építjük az országimázst. A gépen utazna egy komplett cigányzenekar is, ők most éppen live unplugged show-t adnak a váróteremben a környékbeliek nagy örömére. Nekem meg mindjárt lemerül a laptopomban az akkumulá

Update 12:53: bedugtam a laptopot stukiban egy fali konnektorba, úgyhogy megint online vagyok. Az unplugged koncertnek hálistennek vége. A 14:50-es indulás tényleg bejött, most már a kijelzőn is az van. Úgy látszik, eddig nem merték bevallani, szerintem titokban lázadástól tartanak. De én résen vagyok, innentől kezdve árgus szemekkel figyelem a neten lévő információkat, és ha megint eltolják három órával az indulást, megkérem a zenekart, hogy egy kicsit alakítsák át a reptér berendezését is.

Update 14:54: köcsög BT Openzone elvette az IP-címemet és nem adta vissza egészen mostanáig. Egyébként rájöttem, ez az egész a Starbucks, a Dixons, a Burger King meg a többi shop összeesküvése, így maximalizálják a bevételüket. Amióta itt vagyok, annyi pénzt vertem el várakozás közben, mint Londonban két nap alatt. Ebbe mondjuk bejátszik az, hogy reggel kaptunk 8 font értékben kajajegyet a W***Air-től, hogy ebből reggelizzünk meg, de azt nem mondták, hogy osszuk be lehetőleg estig... Egyik utastársunk már a magyar tévéket hívogatja, hogy melyikőjüket érdekli a sztori.

Update 15:02: elfogyott a sör a bárban. Duplaplusznemjó.

Update 2006. júl. 04. 08:35: miután kiittuk Lutont az összes sörből, nem voltam már olyan állapotban, hogy bejegyzést írjak, de a lényeg az, hogy hazaértem épségben, összesen 8 óra 10 perc késéssel. A késés oka egyébként állítólag az volt, hogy vasárnap az esti varsói gép lerohadt, és a mi reggeli pesti gépünkkel vitték el a reptéren rekedt lengyeleket Varsóba. (Nincs ezeknek tartalék gépük, vagy mi?). Mondjuk gyanakodhattam volna, amikor hajnali négykor a check-in pult felé tartva lépten-nyomon lengyelekbe ütköztem, akik"W***Air is shit" és Don't go with W***Air felkiáltásokkal próbáltak eltéríteni a szándékomtól az ősi lengyel-magyar barátság jegyében. Nyilván ők már tudták, mi lesz a reggeli budapesti járat sorsa. Nyilván a check-in pult mögötti leányzó tudta és ezért nem fizettetett a 12 kg túlsúlyért sem. Nyilván mindenki tudta, csak nekünk nem szóltak indulásig. Sebaj. Most már ezt is kipipálhatom életem todo-listáján.

Elhatároztam, hogy szegény Haszprus blogja lesz az a szócső, amelyen keresztül a saját zenei ízlésemet próbálom majd ráerőltetni mindenki másra. (Ezek után háromszor meggondolja, kinek ad legközelebb szerkesztői jogosultságot )

Kicsit árnyalva a helyzetet: azt vettem észre, hogy vannak bizonyos beteg zenekarok, amiket rajtam kívül senki nem ismer, pedig megérdemelnék. Azt is észrevettem, hogy vannak bizonyos más beteg zenekarok, amiket meg én nem ismerek, pedig szintén megérdemelnék. (Utóbbiakra általában húgom zenegyűjteményében akadok rá két mikrofonbahányós svéd metálzenekar között, aztán amikor megemlítem neki, hogy mit találtam, mindig kiderül, hogy ezeket csak én nem ismerem, mindenki más igen). Ebből kiindulva jött az ötlet, hogy akkor én majd itt írok pár sort ezekről a zenei vadhajtásokról, hátha egyszer majd valaki idetéved és bekommenteli, hogy szerintem hallgasd már meg ezt is: [zenekar nevének helye] - és akkor nekem jó lesz, mert tágul a zenei látóköröm, a kommentelőnek meg szintén jó lesz, mert idetévedt erre a csodás weboldalra. És elégedett lészen az Úr, és ők lakmározának bárányt, lajhárt, és málét, és sós ringlit babbal, és orángutánt, és zsenge gyökereket, és gyönge szekereket.

Ezen cicerói körmondatok után pedig a szerző rátér a bejegyzés tényleges apropójára, egyúttal szétoszlatja azt a tévhitet is, hogy ezek a mai hosszúhajú rokkerállatok csakis és kizárólag gitárreszelős északi metálbandákat hallgatnak két csecsemőáldozat között.

Tegnapi hír a londoni Evening Standard-ból: két angol szurkoló Németországban egyszerűen elvesztette a kocsiját. Történt ugyanis, hogy a meccsre igyekezvén leparkolták a kocsit egy eldugott kis utcában, aminek persze előrelátóan megjegyezték a nevét - legalábbis ők úgy gondolták. Meccs után azonban csodálkozva vették észre, hogy Németországban ezen a környéken bizony minden második utcát úgy hívnak, hogy Einbahnstrasse.

Magyarul: egyirányú utca.

Van ez a Basecamp nevű remek kis projektmenedzsment alkalmazás. Tényleg nagyon korrekt, AJAXos, webkettőpontnullás, van RSS támogatása is, meg minden olyan, ami trendi mostanában (talán csak tag-ek nincsenek benne). Egy ideje a free verzióját használom a saját todo-listáim, projektjeim, határidőim nyilvántartására, mert ismerem magamat annyira, hogy tudom, hogy egyébként mindent elfelejtenék. Egyedüli gond az vele, hogy a free verzió nem használható komolyabb feladatokra (mivel van benne egy olyan limit, hogy csak egy projektet hozhatsz létre, így hiába akarom, nem tudom a teendőimet projektek szerint szétválogatni). És itt jön a rejtély, amit egyszerűen nem értek: hogyhogy valaki nem másolta le még egy az egyben ezt az alkalmazást és nem adta ki nyílt forráskóddal? Nem hiszem, hogy olyan egetverően nagy meló lenne - maga a Basecamp tulajdonképpen nem más, mint egy többfelhasználós blog (ugyanúgy lehet kommentezni a taskokat, milestone-okat, mint egy rendes blog bejegyzéseit), csak hozzáraktak egy todo-lista modult, fájlfeltöltési lehetőséget, e-mailes figyelmeztetést, egy egyszerű jogosultságkezelő rendszert, és kész. Ruby on Rails alapokon nem hiszem, hogy két hónapnál tovább tartana megírni - főleg mivel az eredeti Basecamp is RoR alapokon készült. Sőt, igazából a Ruby on Rails keretrendszer pont a Basecamp fejlesztése során született meg, és a fejlesztők saját bevallása szerint sem tartott tovább két hónapnál, hogy a Basecamp első verzióját implementálják.

Könyörgök, nincs odakint valaki ráérő programozó, aki gyorsan lekoppintaná a Basecamp-et és kiadná a forrását? Nem kell nekem innováció meg semmi ilyesmi, csak szeretnék benne néhány idegesítő hülyeséget kijavítani, hogy nekem jobban kézre álljon, és kész. És nem, nem akarok havi 12 dollárt fizetni azért, hogy használjak egy olyan rendszert, ami már majdnem teljesen kézre áll, de mégse tökéletes. Long live open source, amit úgy tudok széjjelcsesztetni, ahogy csak akarom.

Ez az egyik. A másik meg, ha már így szóba került, egy körkérdés. Ti hogyan tartjátok rendben az életeteket, hogyan tartjátok fejben a határidőket, hogyan jegyzitek fel a kósza kis ötleteket valahova úgy, hogy ne vesszenek el? PDA? Notesz? Moleskine? Okostelefon? Csillivilli AJAXos webalkalmazás? Outlook? Hogy csinálja a világ azt, hogy soha senki nem felejt el semmit, csak mindig én?

Olyat tettem, mint amit már nagyon régóta nem. Leültem filmet nézni.

Tudni kell rólam, hogy szökőévente nézek filmeket, akkor is egyfajta alig leplezett kultúrsznobizmustól vezérelve szinte mindig olyat, aminek semmi köze Hollywoodhoz. A blogon elemzett filmek nagy többségéről még soha nem is hallottam (leszámítva a Donnie Darko-t meg a Dogville-t, most több nem jut eszembe), úgyhogy ebből kiindulva könnyen megeshet, hogy amiről most írni fogok, arról meg a Tisztelt Olvasóközönség nem hallott soha. A Mőbiusz című filmről van szó, legalábbis feltételezem, hogy ez a magyar címe, ugyanis angolul volt hozzá szerencsém. (Nem nyert a magyar címe az, hogy A Moebius-metró - Haszprus)

Az utóbbi három napban négy tökismeretlen ex-szovjet (értsd: ukrán, orosz, kazah stb.) leányzó kattintott rám ICQ-n. Egyiknek sem válaszoltam, de elgondolkoztam, hogy ennek az az oka, hogy a valaha volt Szovjetunió területére bevezették-e végre a szélessávú netet (lásd még Malajzia: hét-nyolc éve az összes nemzetközi IRC csatorna ráérő maláj tinikkel volt tele), vagy pedig valamiféle újfajta spambottal állunk szemben, amely ukrán kurvának adja ki magát. Úgyhogy feltenném a körkérdést ICQ-zó férfitársaimnak: nálatok is ez van most, vagy a spammermaffia megszerezte az ICQ-számomat? Esetleg azzal van összefüggésben a dolog, hogy az adatlapomon pár napja ott van, hogy United Kingdom, és azt hiszik, hogy valami gazdag angol pasit fogtak ki a képemben?

Csak a tévhitek eloszlatása végett: Angliában nem esik állandóan az eső. Sőt. Legnagyobb sajnálatomra szinte soha nem esik.

Január óta körülbelül két alkalommal esett az eső. Egyszer három napig, egyszer meg négy napig. A híres angol ködökből egy darabot sem láttam. Csalódott vagyok. Már egy hete tökig érő meleg van, a hétvégén lebarnultam a méltán világhíres angol beach-eken, miközben a méltán világhíres angol konyha remekeit élveztem a méltán világhíres angol temperamentumtól fűtött leányzók között (értsd: a beach kavicsos, méter magas hullámok vannak, a víz kb tíz fokos és épeszű ember nem merészkedik bele; az angol konyha remekének a fish & chips-et kell tartani (sült hal sült krumplival), az angol nőkről meg hát inkább egy szót se... :-/ ). A szárazság már olyan méreteket öltött, hogy aszályriadót rendeltek el, nem lehet kerti slagot használni, és ha mégis használsz, felkészülhetsz arra, hogy £1000 büntetés üti a markodat. A vízszolgáltatók külön hotline-okat (de szar szóvicc) állítottak fel, ahol ingyen és bérmentve feljelentheted a szomszédodat, ha azt látod, hogy slagot használ. És az angolok boldogan, kart karba öltve jelentgetik fel egymást.

Úgyhogy szerintem ennyit arról a sztereotípiáról, hogy Londonban mindig esik az eső.

Egy linuxos egy kicsit úgy érzi magát az öltönyös IT-menedzserek között, mint egy metálos a drága és igen igényes dance-klubban.

(Gyuszk @ HUP fórum)

Hogy neki mennyire igaza van

Ennek a bejegyzésnek két apropója van. Az egyik, hogy Mainframe beszólt, hogy szétoffoljuk a bejegyzését az alternatív PDF-nézegetők témájában. A másik pedig az, hogy úgy veszem észre, hogy egyre nehezebb olyan Windows alkalmazást találni, amelyet nem kell telepítgetni, nincs ezernyi sallangja és nem háromszáz megát foglal, funkcionalitástól függetlenül. Ebben a bejegyzésben szeretném négy kis hasznos windowsos programocskára felhívni a figyelmet négy különböző felhasználási területen, amelyek pont azzal szerettették meg magukat, hogy baromi kicsik és mégis ugyanazt a funkcionalitást tudják nyújtani, mint bloatware társaik.

• Foxit Reader - alternatív PDF-nézegető, a telepítője 1 Mbyte-nál kisebb (hadd ne mondjam, hogy az Adobe Reader mekkora), és a PDF fájlok túlnyomó többségével megbirkózik, még az Adobe-val hozzáfűzhető kis sárga jegyzetlapokat is meg tudja jeleníteni. Igaz, nincs plugin-változata, tehát Firefoxba nem tud beépülni, de ez nekem nem hátrány.
• Miranda Instant Messenger - multiprotokollos instant messenger program, tud ICQ-t, AIM-ot, MSN-t, IRC-t, Yahoo Messenger-t, kicsi, nincs túlcsicsázva, ezernyi kis pluginnel bővíthető, telepíteni nem kell, akár pendrive-on is hurcolhatjuk magunkkal mindenhova, nyílt forráskódú, mi kell még?
• µTorrent - 1 Mb-nál kisebb BitTorrent kliens a régi szép idők MFC library-jeinek felhasználásával, kb 160 kbyte, memóriából sem eszik többet 8 Mbyte-nál, és teljes értékű BitTorrent kliensprogramként funkcionál, gyakorlatilag különösebb állítgatás nélkül. És szintén hurcolható pendrive-on is.
• Media Player Classic - ezt azt hiszem, nem kell bemutatni senkinek, a név magáért beszél. Az eredeti Media Playert idéző kis médialejátszó alkalmazás, ellátva a ma már kötelezőnek számító funkcionalitással (pl DVD-lejátszás), és nyílt forráskóddal.

Aki ismer még ehhez hasonló kicsi és hasznos programokat Windows alá, ne tartsa magában!

Hogy a jó életbe' tarthat egy egyszerű J2EE+JSP alkalmazás fordítása 2 perc 14 másodpercig??? Valami Java szakértő felvilágosíthatna, hogy ez miért olyan fasza, mint amilyennek kikiáltják.

Update: csak a teljesség kedvéért, mielőtt valaki azzal kezdené, hogy szar a gépem, igen, tényleg szar. 1.4 GHz Centrino, 512 MB RAM. Na de könyörgöm, ez majdnemhogy egy Hello World! szintű program mindössze... Akkor számoljunk egy picit utána. Szokásos edit-compile-test fejlesztési módszert feltételezve ez azt jelenti, hogy ha extrém gyorsan editálok, akkor is két és fél perc, amíg lefordul a program, utána még másfél perc, amíg a tesztelésnél az alkalmazásszerver lefordítja a JSP oldalt (mert azt a deploy során nem teszi meg), és így kb négypercenként jutok el oda, hogy újból szerkeszthessem a programot. nem számolva a swappeléssel járó időkiesést, ami minimum további fél perc, ugyanis a fordítás és a deploy kitol gyakorlatilag mindent a memóriából a swapre, beleértve a Firefoxot is, amiben tesztelek. Azt hiszem, nem ezt hívják rapid application development-nek.

Elérhető lett végre a Google Web Toolkit, amely segítségével állítólag egyszerűbben készíthetünk webes AJAX-os alkalmazásokat (feltételezem, hogy ugyanennek a toolkit-nek a forkja van a GMail vagy a Google Calendar mögött is). Úgyhogy most már semmi akadálya az Überblog AJAX-alapú újraírásának, igaz, Haszprus?

Ezernyi módja van annak, hogy majdnemhogy nulla pénzből eltöltsön az ember külföldön egy pár napot vagy hetet, de az a furcsa, hogy eddig akárkinek említettem a saját kis módszereimet, szinte senki nem ismerte őket - úgyhogy itt az ideje, hogy ily módon publikáljam, hátha valaki rajtam kívül is profitálni fog belőle. Szóval a feladat: menjünk külföldre minél hosszabb időre, minél kevesebb pénzből és minél kevesebb kényelmetlenség árán!

Laikus szemlélő számára is rögtön nyilvánvaló, hogy a fentebb említett három cél finoman szólva is egymásnak ellentmondó, úgyhogy azt találtam ki, hogy megpróbálom csokorba szedni az eddigi ilyen irányú tapasztalataimat és ötleteimet, aztán lehet belőle szemezgetni. Van, amelyiket most is aktívan űzöm, van, amelyikről már leszoktam, de pénzt spórolni mindegyikkel rengeteget lehetett. Szóval:

Olvasgatom sHaMaLt blogján a bejegyzést az érettségiről, és vegyes gondolatok kavarognak bennem. Egyrészt egyetértek, mert tényleg, az utóbbi évek érettségi feladatait nézve valahogy úgy érzem, hogy nevetségesen könnyüek ahhoz képest, amikor nekem kellett átesnem rajta. Másrészt pedig nem értem, mi az oka, hogy ennyien, ilyen vehemensen szidják a magyar oktatási rendszert, holott még mindig mérföldekkel magasabb színvonalon állunk, mint a nagy nyugati országok, beleértve Angliát, az USA-t és mondjuk úgy egész Európát, talán a skandináv államokat leszámítva. Igaz, hogy ha így folytatjuk, tíz-tizenöt éven belül mi is sikeresen fel fogunk zárkózni a nyugati színvonalhoz, és mielőtt politikai irányba vinnénk el a dolgot: ennek semmi köze ahhoz, hogy éppen melyik párt adja az oktatási minisztert, ennek kizárólag ahhoz a tipikus magyar mentalitáshoz van köze, ami most kezd begyürüzni az általános- és középiskolákba. Arra célzok, hogy mi magyarok imádjuk, ha a lehető legkisebb erőfeszítéssel lokálisan a legnagyobb előnyt tudjuk kicsikarni egy helyzetből - például ha a lehető legkevesebb tanulás befektetésével tudjuk elérni azt a szintet, ami ahhoz kell, hogy az ember végigcsinálja az alapoktatást. Nem tudom, hogy ennek az időzítésnek van-e köze ahhoz, hogy most kezd felnőni és domináns szerepet kapni az iskolákban az a generáció, amelynek a tagjai már gyakorlatilag egy az egyben a rendszerváltás után élték az életüket - de mindenesetre nem hinném, hogy véletlen lenne. Húgom jövőre fog érettségizni, és néha látom rajta, hogy finoman próbálgatja, mi az a minimális tanulási mennyiség, amivel éppen meg tudja ugrani azt a szintet, amit a környezete elvár tőle (szerencsére ez a szint elég magasan van, de ez más kérdés).

Mindenesetre egyelőre még nem értem a fanyalgást. A magyar oktatási rendszerben megszerezhető általános müveltség (ami szerintem nem csak müveltségi vetélkedőkbe jó, hanem arra is, hogy egy átlagosnál kifinomultabb ízlésü társaságban az embert ne tekintsék síkparasztnak) még mindig nagyságrendekkel szélesebb, mint amit mondjuk egy angol diák kap meg itt Angliában. Volt már, aki megkérdezte tőlem, hogy Magyarország még mindig a monarchia része-e, vagy már függetlenedtünk. Volt, aki azt hitte, hogy disszidálnom kellett, hogy Angliába jöhessek. Néha többet tudok az angol irodalomról, mint az angolok maguk, pedig nem angol költők életrajzait olvasom nap mint nap. És nem tudom igazából, hogy például mit lehet elvárni egy külföldi tudásától Magyarországgal kapcsolatban, de azt hiszem, annyit legalább illene, hogy mondjuk össze tudják kapcsolni Magyarországot Budapest nevével - de van, akinek még ez is nehézséget okozott. Nem mondom, hogy nem voltak pozitív tapasztalataim, de negatív is volt bőven, és én egyelőre még nem temetném a magyar oktatási rendszert és nem akarnám sürgősen megreformálni. Egyelőre még jól állunk, legalábbis a többiekhez képest. Nem mondom, hogy nem lehetne jobbá tenni, de vészharangokat kongatni vagy éppen a rendelkezésre álló emberanyag silányságát felemlegetni felesleges. Nem vagyunk mi még annyira öregek, hogy azon nosztalgiázzunk, hogy bezzeg a mi időnkben...

Az egyetemi oktatás már merőben más kérdés. Több helyen is kifejtettem már (de azt hiszem, itt még nem), hogy Angliában már eljutott a rendszer abba a fázisba, hogy boldog-boldogtalan kaphat diplomát, csak a megfelelő(en szar) egyetemet kell kiválasztania, és megfelelő mennyiségü pénzt lepengetnie. Itt ugyanis nem ingyenes a felsőoktatás, és az ösztöndíj fogalma is ismeretlen (legalábbis olyan formában, ahogy nálunk otthon van). És mivel diplomával nem megy az ember ablakot pucolni, pincérkedni meg vízvezetéket szerelni, az így kieső munkaerőt Kelet-Európából, Afrikából, Ázsiából pótolják. Nekik könnyü, megtehetik, és igazából rá kellett jönnöm, hogy nem merő jófejségből nyitották meg a munkaerőpiacukat az új EU-s tagállamok munkavállalói előtt, hanem mert iszonyatosan rá vannak szorulva. A gond az, hogy otthon is ugyanez a folyamat zajlik le, és tíz év múlva nekünk is lehet, hogy külföldről kéne importálni a szakmunkásokat. Akik egyébként semmivel nem érnek kevesebbet, mint egy diplomás mérnök vagy éppen müvelődésszervező. A probléma ott lesz, hogy nekünk majd nem lesz honnan importálni, addigra Románia és Ukrajna is EU-tag lesz, és ha én a helyükben lennék, biztos nem Magyarország lenne az első, ahova dolgozni mennék.

Egy ideje már kacérkodtam azzal a gondolattal, hogy ki kéne próbálni egy Mac-et, elvégre ugyan nagy a hype körülötte, de valahol minden hype-nak a mélyén azért csak kell lennie egy igazságmagnak, ami elindítja az egészet, különben soha nem lenne belőle hype. De miután vetettem egy röpke pillantást a Mac árlistákra, rögtön elment tőle a kedvem. Kb egy hónapja viszont munka céljából hozzám vágtak egy PowerBook G4-est, ami ugyan nem a legújabb modell, de arra ideális, hogy leteszteljem, tetszik-e nekem ez a maces világ és érdemes lesz-e rá valaha váltanom.

Összefoglalva: tetszik is meg nem is, és ha valaki ettől a bejegyzéstől azt várja, hogy majd Józsi-módra megmondom, hogy milyen jó ez a Mac (vagy ellenkezőleg, leírom, hogy milyen szar), akkor akár abba is hagyhatja az olvasást. Ilyen ugyanis nem lesz. Nincs határozott véleményem róla.

Hát én lennék az egyik újonc. Először is köszönöm Haszprusnak a megtiszteltetést, hogy összerondíthatom a remekül összetákolt oldalát, igyekszem képességeimhez mérten élni és nem visszaélni a lehetőséggel. Az első jótékony hatása már meg is volt a dolognak: rábeszéltem magam, hogy megkeressem, hol lehet OS X alatt átváltani magyar billentyüzetkiosztásra.

Egyelőre még nem írok semmi komolyabbat, csak egy kis bemutatkozást, meg hogy kb mit lehet várni tőlem. Aki nem ismerne személyesen: tavaly végeztem a BME-n müszaki informatikusként, most ugyanott csinálom a PhD-képzést, ezzel párhuzamosan pedig éppen Londonban tengetem napjaimat két különböző egyetem research assistant-jeként. A londoni élményekről külön valószínüleg nem ide fogok írni, annak megvan a maga helye, de időről időre eddig mindig adódtak olyan témák, amiket le szerettem volna írni valahova, csak oda nem illettek be. Lelkes linuxbuzerátor és open source-hívő vagyok, néha gitározom és elborult izlandi, norvég és finn zenekarok még elborultabb dalait szoktam hallgatni, ily módon kellemes kontrasztot alkotva Haszprus ízlésével informatikai és zenei téren egyaránt

A többit meg majd meglátjuk.