mainframe

Amerikai Psycho

©   mainframe   |   film

American Psycho (2000) - Tegnap láttam m1-en, reklám nélkül (kegyeleti okok? ). Ez egyrészt szerintem nyíltan Psycho tribute (főszereplők neve: Patrick Bateman <-> Norman Bates, meg persze a filmek címei), bár tök más sztorival és indítékkal, de kb. ugyanazt a jelenséget láthatjuk. Nem rossz a film, Christian Bale megint kitesz magáért. Egész máshogy őrültködik mint pl. a Gépészben, de ezt is tökéletesen nyújtja. Egyre feljebb kúszik a toplistámon ez az ember, komolyan. Nem boncolnám a sztorit, legyen elég annyi, hogy ez egy 'átlagos' horror-történet, de van benne minden ami kell, sőt, még csavar is! Vér és trancsír mérsékelten, félelem is inkább csak suspense-esen. Inkább thriller ez, mégis. A megvalósítás helyenként hagy kívánnivalókat maga után, pl. (najó, egy jelenet, de több tényleg nem) amikor a ház közös folyosóján meztelenül, véresen, járó láncfűrésszel a kezében kerget egy csajt, az nekem kicsit sok volt.

Készült ennek egy magyar utánérzése Nexxt címmel, azt még régebben láttam, és ezt nézve ötlött fel bennem hogy az ilyen remake-szerű volt, bár tök más szemszögből és rövidebb történettel mutatta be ugyanezt a témát. Sok tekintetben jobb volt, bár egy-két helyen le is maradt az eredeti műtől. A Nexxt inkább művészfilm, nem kifejezetten horror vagy thriller. Akinek bejött az AP nézze meg azt is, tetszeni fog.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 12 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

az m1 nem szokta reklámokkal megszakítani a filmekt. vagy rosszul tudom?
és mindkét film 2000-es, szóval szerintem az utánérzés az nem pontos szó, illetve nem kifejezetten az amerikai psycho kontextusában.

A Nexxt is 2000-es? Ezt nem tudtam.
De ha láttad mindkettőt, akkor minden bizonnyal feltűnt a rengeteg hasonlóság, ami nem lehet a véletlen műve. Szóval minimum ugyanazt a könyvet dolgozzák fel, de szerintem a Nexxt akkor is a film alapján készült, annyi benne az ugyanolyan megvalósítás.
m1-en valóban nincs reklám. De attól még vicces volt a kegyeleti okok, nem?

2001-es a nexxt according to imdb
az szélsőséges esetben akár két év különbség is lehet (nomeg egy nap is)

Mainframe:
Én előbb láttam a Nexxtet, amikor a Bateman-történetet csak nagy vonalakban ismertem; utána láttam az Amerikai Psycho-t, ami annyira nem tetszett. Egyes részek persze hasonlóak, de a filmek alaphelyzete más, a Nexxt inkább egy harsányabb, intenzívebb (művész)mozi, a Psycho számomra inkább egy kicsit vizezett hollywoodi film (bár még az ottani mezőnyhöz képest nagyon erős, és nagyon durva). Szerintem a regény lehetett inkább (közös) inspiráció, és emellett a Mechanikus narancs, mert én inkább ebből fedeztem fel (akkor) direkt átvételeket és allúziókat.

Haszprus:
Ja, az imdb szerint 2001-es, mások szerint meg 2000-es.
az igazság valószínűleg az, hogy 2000. végén legyártották, megtarthatták az ősbemutatót (ha), ugyanis az első kritikák 2001. elejéről valók (ld: az index 32. filmszemlebeszámolóját, [febr. 3.]); vagy a csapnivaló kritikáját [ami uri alapján szerintem szintén év eleji]).

ugye könyv alapján készült az Amerikai Psycho (Bret Easton Ellis), és a meztelenül-láncfűrésszel jelenetnél sokkal-sokkal durvább részek vannak benne.
sajnos még nem láttam a filmet, de így hogy szerinted thriller, el is ment tőle a kedvem. a könyv szerintem egyébként filmezhetetlen, mert sehol sem lehetne kiadni a benne található mennyiségű és milyenségű erőszak miatt. (kannibalizmus, nekrofília, stb. részletesen vannak benne képileg taglalva. csak erős gyomrúaknak!)

agtalpai
Én előbb láttam a Nexxtet
Én is, ld.
Készült ennek egy magyar utánérzése Nexxt címmel, azt még régebben láttam
majd más:
de a filmek alaphelyzete más, a Nexxt inkább egy harsányabb, intenzívebb (művész)mozi
Tudom, ld.
bár tök más szemszögből és rövidebb történettel mutatta be ugyanezt a témát.(...)A Nexxt inkább művészfilm
A Mechanikus Narancs szerintem meg Gépnarancs. De tudom mire gondolsz, és valóban, abból is át volt véve ugye egy szereplő, bár a történetben inkább csak keretfigura volt.
Hogy a film 2000-es vagy 2001-es-e, arról nincs sok értelme vitatkozni. Imdb adata szerintem mérvadó tud lenni. Hogy volt előtte 1-2 kamaravetítés, az nem sokat nyom a latban. Egyszerűen látszik a Nexxten hogy merít az AP-ből. Komolyan neki kell álljak tételesen felsorolni miért gondolom így? Nem ez az első eset, hogy magyar film amerikai ötletből indul ki, miért akkora tragédia ez? Ettől nem lesz kevésbé jó a Nexxt, mondom, nekem is bejött.
melyviz
Könyvről tudtam, imdb Trivia részből kicsit utánaolvastam. A láncfűrészes jelenetről félreértetted a véleményemet, nem azért sok mert túl durva, hanem kicsit már-már lol, hogy egy nagy lakóház folyosóján valaki üvöltő láncfűrésszel kerget egy nem kevésbé üvöltő nőt, és senki nem veszi észre...
Én meg a könyvet nem olvastam, de elmondásod alapján valóban keményebb a filmnél. Itt egy jelenetben beszél róla hogy megette az áldozatok egyes részeit, nekrofília meg nem volt egyáltalán. Szóval lehet hogy tényleg csak lehangolna a cucc. Félni tuti nem lehet rajta, mert én tök nyuszi vagyok a horrorfilmekhez, és ezt egyedül, este, sötétben végig tudtam nézni a legcsekélyebb szorongás nélkül.

kicsit már-már lol, hogy egy nagy lakóház folyosóján valaki üvöltő láncfűrésszel kerget egy nem kevésbé üvöltő nőt, és senki nem veszi észre... (mainframe)
te kijönnél a lakásodból beszólni hogy halkabban már azzal a láncfűrésszel?

De ki ám, mert ha mégegyszer valaki hangosan láncfűrészel az ajtóm előtt éjjel mikor alszok, azt felgyújtom a gecibe (...) (mint az közismert)
Egyébként a nő meg be is dörömbölt pár ajtón, meg végigrohanják a lépcsőházat is, meg minden. Szóval erősen hihetetlen. (De ha jól értettem a filmet, akkor erre is megvan a magyarázat, csak jóval később. )

9) Krisztike (nem regisztrált)
olvasd el a könyvet. de tényleg.

mainframe, horroroktól én is szoktam félni, mostmár pláne nem fogom megnézni talán C. B. alakítása miatt...
egyébként meg erős a gyomrom általában, de a könyvben volt pár olyan rész, hogy azt mondtam eddig és ne tovább.

Krisztike Majd ha meglesz a diplomám, és lesz időm elolvasni egy könyvet, eszembe fog jutni. De tényleg.
melyviz Erős gyomor tesztje lehet a Cannibal Holocaust, vagy a Taxidermia. Hajrá!

taxidermia megvolt, húztam kicsit a számat, de nem én voltam, aki kiment a vetítésről. a másikra rácsekkolok.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...