Haszprus

Don Pepe Dagobert pizza

©   Haszprus   |   don pepe élelmezés pizza

Régen volt már pizzás post. Ez főleg annak köszönhető, hogy nem nagyon eszek már pizzát, részben meg hogy amennyiben mégis, akkor általában tartom magam a bevált ízekhez (ami leginkább a Georginát vagy Son-go-kut jelenti).

Dagobert: az étlap szerint prémium pizza, rajta fokhagymás besamelalap, kacsasült, szárított paradicsom, sajt, vargánya.

Na ennek a pizzának sem leszek visszatérő megrendelője. Kivételesen ott kezdődött a probléma, hogy a kinézete valami pocsék. Nem is fotóztam volna le, ha nem lőttem volna be előre nagy műgonddal az állványt a konyhában. Valszeg nem szeretem a kacsasültet és a vargányát, talán még a szárított paradicsomot sem, de erre csak utólag jöttem rá, és halvány lila gőzöm nincs, hogy melyik melyik volt a pizzán. Na jó, a képeimet megnézve és összevetve az összetevőkkel, lehet következtetni: a szárított paradicsom halál volt, azt a felétől kezdve inkább le is vakartam róla, és így a maradékkal már meg tudtam bírkózni, de sosem rendelek ilyet újra.

Étvágygerjesztőnek ajánlom inkább a régebbi fotókat a pizza címke alatt Ps. tudtok jó házhozszállítós pizzériákat? Esetleg konkrét kedvenc pizzát is megnevezve Nekem hosszútávon a Don Pepe és a Pizzaboy jött be. (Ezektől lehet rendelni neten is, plz ti is írjátok meg, hogy amit ajánlotok, azoktól lehet-e.)

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 23 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Pizzafalva, Kiskukta és Theo Papa konyhája.
Én a Songoku+tükörtojást favorizálom, vagy a jó öreg Hawaiit.
IX. és XI. kerületbe szállítanak, a többi kerületről nem nagyon van tudomáson.

Arról tud valaki valamit, hogy ha nagy címlettel fizetsz, akkor a futárnak egyből vissza kell mennie és leadnia? Ergó téged tesz a kör végére, és kihűl a kaja

2) muellah (nem regisztrált)
www.apizzas.hu
Te klikkeled az összetevőket pillanatnyi hangulatod szerint, nem drága, finom, netes kedvezmény és kb. fél óra alatt meg is szokott jönni.
Asszem nem szállítanak mindenhová.

muellah, Jelenleg konkrétan 4 db. Kerületbe szállítanak és az sem éppen a belváros. Pedig jónak tűnik.

The GuNN,
1. engem momentán nem izgat a belváros
2. van élet a belvároson túl is (mint azt pl. a pizzás kiszállítási területeiből láthatod )

végül: a pizzást nem igazán kedveljük (de azért köszi a tippet, muellah!)

Pas, köszi! netes elérésük van ezeknek? plz ezt a további kommentekben is tűntessétek fel, thx! kedvenc pizzád tőlük?

Részemről Pizzaboy és magyaros, néha négysajtos, nagyritkán mix. Évek óta bevált.

Pas, de honnét tudja előre, hogy mekkorával fizetsz?

Mi melóban egyébként (már amikor éppen olyanunk van), akkor Don Pepe. Egyébként Teletálon élünk (ami tényleg egész jó, meg is szoktam lepődni rajta).

Ralesk, jelezni kell a netes megrendelőfelületen bizonyos cégeknél. pl. donpepénél.

La Palma Pizzéria - itt eleg sok mindent kostoltunk mar, es eddig nem csalodtunk semmiben, raadasul 20perc alatt kihozztak melohelyre


Királyságomat egy jó olasz pizzáért.

Haszprus, Ralesk, NetPincér.hu - Internetes Ételrendelés, ezen keresztül érdemes gyorsétkezni. Beírod, hogy hol tartózkodsz, mutatja az összes (a rendszerükben lévő) kiszállitodát a környékről, akik elérhetőek számodra. Kattintasz, választasz, és már jön is

Itt van olyan kérdés, hogy milyen címlettel fizet?, és erre van olyan lehetőség, mint 5,10,20K-val ill kis címlettel.

Öh, eszembejutott, hogy a pizzafaluból ( rendeltünk egyszer songokut, arra kérettünk extra ezt-meg-azt, és mikor kihozták, alig bírta el a srác, és épphogycsak sikerült lenyomva tartani a doboz tetejét *elegánsan túloz* De friss volt, rengeteg, finom és meleg ;]
( Pizzafalva Online Étel házhoszszállítás, ándörkánsztráksön, de netpincéren keresztül gond nélkül hozzák a mennyei nyamit )

Én is ajánlanék helyet, de szerintem Pestre nem szállítanak ki Pedig van itt Győrben egy-két igazán remek hely. Ha erre jártok és éhesek vagytok akkor tessék nyugodtan engem kérdezni…

Egyszer kóstoltam a Dagobertet és nem estem hanyatt tőle… De végig kell próbálni a kínálatot, mert az ember így tudja később mit érdemes és így mer másnak is ajánlani.

Ah, ha már szóbajött a vidék , akkor a legjobb pizzéria a dunaújvárosi Kocka pizzéria. Hiába, a név kötelez, és még finomak is

Pas, Hmmm… Győrben is van Kocka pizzéria Bár nem hiszem, hogy ugyanaz a brand lehet

Hedge, itt a bme-n is van Kocka büfé
Ez a Kocka úgy terjeszkedik mint a meki…

Kocka pizza nálunk is van Dunaújvárosban.. félelmetesek ezek a multik..

Mi a fene az a vargánya??

dankoi, ezt remélem nem komolyan kérdezted Az egy gombafaj. Ehető. Vaskos. Csapos (külseje barna, csapok sárgák). Egyébként meg wikipédia.

Ralesk, Műveletlen vagyok, üssetek
Miért nem lehet odaírni, hogy gombás, miért kell cifrázni?
Köszönöm a felvilágosítást!

Mármint nálatok is meg nálunk is? Akkor 2 van? (Pas )

Haszprus, az az itt, az az I épület melletti kék kocka büfé, amit frekventáltan látogatnak az ELTE-s kollegák (többek között én is )?


Haszprus, Kockáknak kocka multi… Hiába no…

22) AliciaS (nem regisztrált)
Heló,
Már nem tudom, hogy keveredtem ide.. valamelyik pizzás bejegyzéshez akartam hozzászólni, de nem lehetett, úgyhogy ide írok, jó?

Don pepe csirkés taco, tejföl helyett jalapenoval. Hidegen hozták és soká, de kivételesen elnézzük, mert egyébként nagyon király. Eléggé csíp, dehát végülis ezért cseréltük le a tejfölt… Ha igazi, olasz, vékony tésztás, totál zsírmentes pizzára vágysz, még mindig nem jó választás a don pepe, azt budapesten eddig csak a da lello-ban találtunk (márvány utca-alkotás út sarka). én a don pepét is szeretem, csak az más műfaj. Szóval csirkés taco. Finom =)

Hali! Én az apizzástól szoktam rendelni, sztem nagyon király! A 18.ker.-ben dolgozom, oda is szállítanak, nem csak budára és a belvárosba. Tetszik nagyon, hogy magamnak válogatok össze mindent a pizzámra! Volt, hogy már csalódtam bennük is, de nekem bejön! úúúúúúú, most látom, milyen régen írtatok ide! Remélem nem gáz!
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...