mainframe

Született Gyilkosok (rendezői változat)

©   mainframe   |   film

Natural Born Killers (1994) - Egy jó régi film, ami alapműként van számontartva filmes körökben, így kénytelen voltam én is megnézni.

Igazából az első fele egy rendezői agymenés, Tarantino korai elmebaja (amiről később kiderült hogy igazából sokkal inkább köthető Oliver Stone nevéhez, ld. kommentek), amitől komolyan szédültem. Epilepsziára hajlamosaknak nem ajánlott. Durva effekt- és kép-orgia, de közben szép lassan bontakozik ki a cselekmény. Külön megjegyezném a hősnő családi hátterét boncolgató jelenetet, amit ilyen Rém Rendes Család stílusban csináltak meg, szerintem hatalmas ötlet.
A második félben pedig már egy letisztultabb cselekményt kapunk, sok akcióval, kevesebb drámával, filozófiai háttérrel, jól.

Aki kérdezné miért a rendezőit néztem és nem a simát: mert ez volt kéznél. Nekem bejött, nagyjából. Meg szerintem ennek most van itt az ideje. '94-ben ez még keményen megelőzte a korát. Ja, és így a Kill Bill után nézve pláne mókás, mert a csaj szinkronja ugyanaz mint Uma Thurman-é szokott lenni, és a sztoriban is vannak párhuzamok (már a cím önmagában sejtet egyet, ugye...). Adok rá 8/10-et, mert teljesen nézhető volt, pedig egy 14 éves film.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 10 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

teljesen nézhető volt, pedig egy 14 éves film.

Van valami összefüggés?

Ugyan abban az évben készült, mint a Ponyvaregény. Az eléggé jól konvergál a 10 ponthoz. Biztos arra ment el a kreativitása Mondjuk nem is ő rendezte.. (mármint Tarantino)

qnadam Igen, van. Mai szemmel sok film, ami régen jó volt, már nem annyira élvezhető. Nézd újra gyerekkorod kedvenc meséit, vagy méginkább: nézesd meg a mai gyerekekkel. Teljesen más lesz a reakció. Azok az igazán nagy filmek, amik időtállóak, és 10 év múlva is élvezhetőek maradnak.

Érdekes dolog úgy írni egy Oliver Stone filmről, hogy meg sem említed Oliver Stone nevét…


Nem, nem jobb.
Tarantino is ki volt akadva, hogy Stone mit csinált a filmmel, így ezt a filmet Tarantino film-ként emlegetni minimum súlyos ertéelklubizmus

Stone többi filmjét nem láttam, Tarantino véleményéről még nem hallottam, így asszem logikus ha nem említettem meg. Tarantino írta a forgatókönyvet? Akkor ez egy Tarantino-film, akárki akármit csinált vele.
Tekintve hogy a rendezői változatot néztem, nem tudom hogy jön ide az 'ertéelklub', nyilván nem ott adták le. Csak tisztázni szeretném, ha mégegyszer ilyen mérvű általánosítást és lenézést kapok kommentben, akkor nem is lesz komment. Lehet velem beszélni, csak vigyázzunk a stílusra. Köszi.

mainframe, akartam is javasolni az überblog kiküldhető nagy fekete autó szolgáltatásának igénybevételét

A filmet meg nem láttam

mainframe, így van.

Jó, de a rendezői változat dobozára csak rá van írva, hogy Rendezte Oliver Stone, vagy hogy Oliver Stone filmje.
A Tarantino írta, tehát ez egy Tarantino-film érveléssel is vitatkoznék, hiszen a pl. a Cápá-ra (Jaws) sem úgy emlékszünk, hogy az egy Karl Gottlieb-film lenne. A született gyilkosokra ez külön is áll, hiszen bár Tarantino írta a forgatókönyvét, a filmben (nem, tudom, hogy vajon a rendezői változatban is, de nem tartom valószínűnek, hogy másként lenne), Story by kitétellel szerepel; épp azért, mert nem értett egyett a Stone által újraírt forgatókönyvvel.
És igen, minden médiaszatírástól, mindenestől, kibaszott jó film, ebben egyetértünk..

Haszprus Lol. Legyen. Mondjuk vegyél egy nagy fekete autót. Vagy fújassuk át a polszkimat, ha más nincs.
agtalpai Ok, ez a Cápás érvelés korrekt volt, meggyőzött. Át is írom a posztot (amint a trükkös blogengine engedi majd ). Talán azért ugrott be egyből ez, mert Tarantino nagyobb név mint Stone. Legalábbis többen ismerik, na.
Hát, nem mondanám hogy kibaszott jó film, de jó, ez tény. Egyedi, különös, megkapó.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...