mainframe

8mm 2

©   mainframe   |   film

8mm 2 (2005) - No ez is érdekes menet volt, már a film nézése közben fogalmazódott bennem a kritika. Eléggé végig kellett szenvedni azt az X percet, és persze köze nincs a 8mm-hez (az első részhez), sem történetben, sem szereplőkben. Itt is van pornográfia mint téma, igaz elég érintőlegesen. Ellenben van Görög Zita, szívem egyik csücske, illetve sok magyar színész, és totál magyar környezet. Az egészet itthon vették fel ugyanis, és ez érdekessé teszi a dolgokat, ahogy az ember felismeri a helyeket (Gellért tér, Váci u., kisföldalatti, stb.).

Maga a történet elég vontatott, és kicsit talán kisstílű és logikátlan is. Abszolút a nem ajánlom kategóriába tettem volna, egészen amíg a befejezést nem láttam. Az kicsit felhúzta az egészet, sőt, nagyon. Egy sok szálon futó, kicsit kusza, zavaros történetet úgy lekerekítettek a végére, hogy még. Ötletesen, jól. Tetszett (a vége). Így mindent egybevéve talán egy 4/10-et ér. Egyszer meg lehet nézni, ha nincs jobb, vagy végigkattingatva, pörgetve megéri azt a fél-egy órát. Bár Görög Zita alig van benne. De akkor legalább meztelen.

RSS: hozzászólások ehhez a bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

És hol a screenshot a meztelen Görög Zitáról? Ejnye

Egyébként épp a minap rökönyödtem meg az IMDB-t böngészve, hogy van ilyen film is. Egyből sejtettem, hogy nem valami nagy cucc és, amikor megláttam a magyar vonatkozást hát félreállt a szám. Végülis a cím biztos eladta egy csomó helyen…

Összességében én is pozitívra értékeltem, kb. 4-5/10…epp, hogy átcsusszan az egyszer azért érdemes volt megnézni kategóriába.

Bennem az egész filmből az a montázsmaradt meg, amiben bemutatják a várost. Az egészet a ferenckörúti metró környékén vették fel, lencsvégre kapták az összes szexboltot a környéken. Mivel én ott lakom naponta látom ezeket a kiskereskedelmi egységeket és fura volt viszontlátni a vásznon.

Amúgy nem ajánlom megnézésre, 3/10-et adnék rá, de nálam ez már nagyon rossznak számít.
Hozzászólásod:


Nem vagy bejelentkezve, de...

A)
hozzászólhatsz regisztrálatlanul...

B)
ha regisztrálva vagy, bejelentkezhetsz...