Apám megkérdezte ma, hogy megszűnt-e a tanítás a BME-n, merthogy annyit vagyok itthon. Megmondtam neki, hogy egyszerűen nem tartom megtérülőnek 120 percet fordítani az utazásra egy 90 perces óra kedvéért, ha az az egy órám van egész nap, ami ráadásul fizika. Erre nem volt mit mondania, úgyhogy ennyiben maradtunk. Amúgy apámnak sosem szoktam emlegetni, hogy úgy érzem, kint lakunk a halálban, és el vagyok vágva az egész élettől, szórakozási és ügyintézési lehetőségektől, barátoktól ezáltal.
17 hozzászólás
Ez tény. Épp ezért nem maradok jogsi nélkül. De azért nem töröm össze magam érte hogy mielőbb meglegyen. Ej ráérünk arra még. Én általában mindent az utolsó pillanatra hagyok. Ez persze nem feltétlen jó, bár néha hasznos tud lenni, mert más elvégzi helyettem a munkát amiről már-már úgy tűnik hogy lehet hogy nem fogom elvégezni 
